Eger - napilap, 1939/1

1939-06-22 / 97. szám

1939. június 22. EGEK 3 pítésre vonatkozó tiltó rendelkezé­seit revízió alá veszi, különösen a homoki gazdák érdekében. A nagy szőlőbirtokosok a jövőben sem kap­hatnak szőlőtelepítési engedélyt, ha­nem csak a kisemberek, mert a kormány a tilalom felfüggesztésé­vel az önálló kisegzisztenciákat ki vánja támogatni. A nagy lelkesedéssel fogadott be­széd után Kállay Miklós az italmé­rési jogok revíziójáról, Pataki Fe­renc dr. a bortermesztés problémái­ról beszélt, majd Guganovics Máté indítványozta, hogy a postai szállí­tás 50 százalékos kedvezményét a szőlőre is terjesszék ki. A kongresszust követően dísz­ebéd, délután díszfelvonulás, ünne­pélyek voltak. Dr. Láng-Mit£tzliy Ernő budapesti ítélőtáblái elnök Egerbe érkezett a törvényszék hivatali vizsgálatára Dr. Láng-Mititzky Ernő m. kir. titkos tanácsos, felsőházi tag, a bu­dapesti kir. ítélőtábla elnöke tegnap este Egerbe érkezett a törvényszék két évenkint szokásos hivatali vizs­gálatának megejtésére. Az érkezésnél, a vasútállomáson Bardócz Árpád törvényszéki elnök fogadta a táblai elnököt, a törvény­széken pedig Bardócz Árpád tör­vényszéki elnök, Horkay Ferenc, a kir. ügyészség elnöke és Nedeczey Viktor kir. járásbirósági elnök jelentek meg fogadására. A törvényszék I. számű tanács­termében gyűltek össze az egri bírói, ügyészi és fogalmazói kar tagjai, akiknek a nevében ugyancsak Bar­dócz Árpád törvényszéki elnök in­tézett meleg üdvözlő szavakat a táblai elnökhöz. Az elnök közvetlen szavakkal köszönte meg az ünnepé­lyes fogadtatást. Dr. Láng-Mititzky Ernő ma dél­előtt már meg is kezdte a törvény- széki hivatali vizsgálatot, amely előreláthatóan körölbelül egy hetet vesz igénybe. Kétszáz birtokos ellen adott ki 10—20 pengős büntető parancsokat a városi kihágási bíróság a hernyóirtási rendelet A tavaszi szokatlanul nagymérté­kű hernyóinvázió komoly károkat okozott az egri gyümölcsösökben. A hatóságok falragaszok és dobszó út­ján idejében felhívták a gazdák fi­gyelmét a hernyóirtásra, amelyre egyébként törvényes rendelkezés is kötelezi őket. Annak ellenére, hogy a kártékony élősdiek pusztítása el­sősorban maguknak a gyümölcster­melőknek elemi fontosságú érdeke, igen sokan a törvényes rendelkezé­seknek nem tettek eleget s így tör­ténhetett meg azután, hogy a folyó év tavaszán a hernyók úgy ellepték a gyümölcsösöket, hogy később már teljességgel lehetetlen volt ellenük minden védekezés. A hegybíró a hernyó vész idején sorra járta a szőlődombokat, gyü­mölcsösöket és ahol a védekezés elmulasztását észlelte, azokat a gaz­be nem tartása miatt dákat, hivatali kötelességének meg­felelően, feljelentette a városi kihá- gási bíróságnál, amely a termelők ellen megindította a büntető eljá­rást. Rövid úton, büntetőparanccsal 10—15—20 pengős pénzbüntetést szabott ki dr. Mlinkó Antal városi fogalmazó, mint kihágási bíró a vét­kes gyümölcstermelők ellen. A ki- bocsájtott büntetőparancsok száma 102. Említésre méltó körülmény, hogy a megbírságoltak kivétel nél­kül szóbeli tárgyalás megtartását kérték és a legtöbben közülük arra hivatkoznak, hogy ők foganatosítot­ták a védekező intézkedéseket, azon­ban a szomszéd nem irtotta a her nyót s a hernyók azután úgy ván­doroltak át az ő gyümölcsfáikra. A városi kihágási bíró az elma­rasztalt gazdák ügyében rövidesen megtartja a szóbeli tárgyalást. Spanyolország léte érdekében. — Az angol-szovjet tárgyalások holt­ponton állanak. Tegnap olyan hírek terjedtek el, hogy az angol kormány új utasításokat küldött Strangnak. Ezeket a híreket ma angol hivata­los helyről megcáfolták. — Musso­lini meglátogatta az árvízsujtotta községeket. — Az egyiptomi kül­ügyminiszter Szófiába utazik. — A brazil hadsereg vezérkari főnöke az Egyesült Államokba utazott. — Attlee őrnagy munkáspárti vezért tegnap megoperálták. — Felrobbant és elégett az egyik legnagyobb an­gol vízirepülógép. A szerencsétlen­ség következtében három ember életét vesztette. — Indiában ismét kiújulnak a harcok a hinduk és mohamedánok között. A zavargások­nak eddig négy halottja és igen sok súlyos sebesültje van. — A Nemzeti Munkaközpont a „Becsüld a mun­kát“ Szabadidő mozgalma 200 főnyi munkáscsoportja tíz napra Olasz­országba utazott. — A spanyol fő­városban tizennégy hatalmas épület­Magyarország áj térképe 1:750.000-es 1 pengőért kapható az Egri Keresztény Sajtó- szövetkezet könyvkereske­désében ::::: ben kiállították a bolsevisták által elrabolt tárgyakat, amelyekért még nem jelentkezett tulajdonosuk. — Közép-Afrikában borzalmas sáska- járás pusztít, amely nagy területe­ket teljesen pusztára tarol. Láng­szórókkal, repülőgépről permetezett méreggel pusztítják a sáskafelhőket. — Koudela Géza a zeneművészeti főiskola tanára, a neves zeneköltő agyvérzésben meghalt. Új egri anyaggal bővülve nyílt meg az utolsó egri török házban a Barcsay-gyüjtemény Eger, június 21. Barcsay-Amant Zoltán dr. mű­gyűjtő, mint ismeretes, megvásárol­ta az Incze pápa-tér 6. számú házat, amely Eger utolsó, épségben maradt török építésű háza. Ezzel a Barcsay-féle gyűjtemény, amely a legnagyobb értékű hadi vonatko­zású magángyűjtemény, új helyi­ségbe költözött a vár kázamata- terméből és az Incze pápa-tér 6. számú török házban nyílt meg. A gyűjtemény dr. Barcsay egri tartózkodása óta sok egri vonatko­zású darabbal gazdagodott, mert a fiatal gyűjtő külföldi útjai alkal­mával különös gonddal kereste az Egert érdeklő ritkaságokat. így a gyűjtemény egri vonatkozású részé­ben helyet kapott körülbelül 500 könyv, amelyet a líceumi nyomdá­ban állítottak elő, megalakulása óta 1850-ig, teljes gyűjtemény és páratlannak mondható, még a po­zsonyi Royer nyomdakirály pár hó­napi egri kísérleti letelepedéséből is van néhány példány. Helyet fog­lal a gyűjteményben még kb. 200 könyv, egri írók máshol nyomtatott könyve, rengeteg káptalani (hites helyi) köz és magán oklevél a XV. századtól kezdődőleg mintegy 150 eredeti festmény, metszet Eger vá­rosáról és a várról, ez a város szempontjából a legnagyobb s ed­dig még nyilván nem tartott ér­ték ; továbbá egri céhzászlók, céh­ládák, pecsétnyomók. A nem egri vonatkozású tárgyak között az érdekes gyűjteményhez került egy háromszáz darabból álló daguerrotyp-sorozat (a Nemzeti Mú­zeumnak mindössze 5 ilyen ős­fényképe van), amelynek a fény­képezés száz éves jubileuma ad különös jelentőséget. A gyűjtemény az egri idegenforgalomban jelen­tékeny tényező. Táviratok a világ minden részéből. Tiencsinben egyre válságosabb lesz a helyzet az élelmiszerhiány következtében. Tegnap egy élelmi­szerrel megrakott teherautónak si­került a városba jutni. A teher­autót angol katonaság kisérte. Hi­vatalosan megerősítik, hogy Anglia új javaslatot juttatott el a japán Kormányhoz a tiencsini kérdésben. A japán kormány még nem vála­szolt. Tiencsini jelentés szerint az angol engedményes területről az asszonyokat és gyermekeket eltá­volították. A japán kormány elha­tározott szándéka, hogy ha Anglia gazdasági megtorlásokat alkalmaz Japán ellen, akkor nem veszi többé figyelembe Anglia érdekeit Kíná­ban. Kedden a japán csapatok el­foglalták az Amoi és szárazföld kö­zött fekvő Sung szigetet. A tien­csini engedményes területen moz­gósították az angol önkéntes csa­patokat. Az engedményes területen állandóan pálcélkocsis őrjáratok cirkálnak. Tegnap a japán őrség öt angol állampolgárt levetkőztetett és megbotoztatott. — Pál jugoszláv herceg Belgrádból a bodnai kas­télyba utazott, ahol — belgrádi je­lentés szerint — találkozni fog Ma­csekkel. — Franco tegnap meglá­togatta a bilbaói gyártelepeket, ahol beszédet intézett a munkásokhoz és kitartó munkára buzdította őket — Rendelet a vasúti munká­sok gyermeknevelési pótléká­ról. Hétfőn jelent meg a minisz­térium rendelete, amely január 1. napjától kezdődőleg bevezeti az ál­lamvasutaknál foglalkoztatott ipari munkások gyermeknevelési pótlékát. Az államvasutaknál foglalkoztatott ipari munkások 1939 január 1. nap­jáig visszamenőleg ellátatlan 14 éven aluli törvényes, illetőleg elismert gyermekeik után havi 5 pengő gyer­meknevelési pótlékban részesülnek. * Főfájás, idegesség, hgpo- chondriás állapotok gyakran a legrövidebb idő alatt megszűnnek, ha bélürülésünket reggelenként éh­gyomorra egy kis pohár természe­tes „Ferenc József“ keserűvizzel elrendezzük. Kérdezze meg orvosát! — Megrúgta a ló. Kis József gazdálkodó felügyelet nélkül ha­gyott lova megrúgta Somogyi Ist­ván hatvani földművest, aki a rú­gás következtében jelentéktelen zú- zódást szenvedett. Az egri törvény­szék dr. Szabó-tanácsa jogerős vég­zésében a gondatlanságból okozott sú­lyos testi sértés vétségének meg­állapítása mellett nem szabott ki büntetést Kis József ellen a bűn- cselekmény jelentéktelensége miatt s figyelemmel arra, hogy a vádlott megbüntetését a sértett sem kí­vánta. * Eger dióhéjban, 20 fény- képfelvétellel 1 pengő 50 fil­lérért kapható a Kér. Sajtó­szövetkezet köngvkereskedé- sében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom