Eger - napilap, 1939/1
1939-06-13 / 92. szám
4 EGER Erzsébet fürdő és vlzgyégyintézet Egerben elsőrendű gőz-, kád- és iszapfürdője reumatikus fájdalmak legbiztosabb ggóggeszkőze! Olcsó bérletjegyek. Uránia. Hétfőn és kedden csak 16 éven felülieknek: Ingovány, francia film. Szerdán : Elcserélt ember, magyar film. Minden műsor előadásainak féljegyei a következő műsornál félárúj egyek váltására érvényesek. * Női bajok a tisztán természetes „Ferenc József“ keserűvíz használata által sok esetben lényegesen enyhülnek, mert ez könnyű és lágy bélürülést biztosit és az anyagcserét hathatósan előmozdítja. Kérdezze meg orvosát ! KÖZGAZDASÁG Rendkívüli lehetőségek a tengeritermés felfokózására A Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara 1937. tavaszán a Tisza- jobbpartján 19 kerületbeli kisgazdaságban egyszerű összehasonlító tengeritermelési kísérleteket állított be, hogy megállapítsa, vájjon teljesen azonos viszonyok között, tehát egyforma összetételű, ugyanolyan termőerejű földön azonos elővetemény után egy időben vetett és idejében legalább háromszor megkapált azonos nagyságú tengeri parcella mennyivel ad nagyobb termést a mellette lévő ugyanolyan nagyságú, de csak — az általános szokás szerint — csak kétszer kapált tengeri termésével szemben. Kuliin István, a Kamara igazgatója, a termelés jövedelmezőbbé tétele szempontjából nagyjelentőségű kezdeményező akciójának eredményét most feldolgozta, a nyomás alatt lévő kiadványában a többek közt a következőket állapítja meg: A kísérletek beállítására az a meggondolás indította a Kamarát, hogy a búza után legnagyobb területet elfoglalt, legértékesebb kapásnövényünknek, a tengerinek termésátlaga túlságos kilengéseket és sok helyen viszonylag igen alacsony terméseket mutat, aminek legfőbb oka abban keresendő, hogy ez a növény általában nem részesül olyan ápolásban, egyéb termelési hibáktól is eltekintve, mint amilyenre a megfelelő termés eléréséhez feltétlenül szüksége van. 80 kísérlet adatai váltak feldol- gozhatóvá és ennek alapján örvendetesen állapítható meg, hogy a háromszori kapálásban és egyszeri gazolásban részesített tengeri parcellák ugyanolyan viszonyok között átlagosan 5 q 50 kg. csöves tengerivel és átlag 4 q tengeriszárral adtak nagyobb termést a csupán kétszeri kapálásban részesített tengeri parcellák átlagtermésénél. Ha figyelembe vesszük, hogy cca 2 millió hold tengeri vetésterületből kb. 1,200.000 kát. hold van kisgazdák kezén és hozzávetőlegesen cca 500.000 holdon harmadában és cselédkonvenciós földeken általában ma is csupán kétszeri kapálásban részesítik a tengerit, a kísérletek eredményéből joggal lehet következtetni arra, hogy ha a jövőben mindenütt legalább háromszori kapálásban és július végén vagy aug. legelején a kitűnő hatású gazolásban részesítenék a tengerit, akkor a nem megfelelő ápolásban részesített csaknem D/a millió kát. hold tengeri vetésterületei 2 éves kísérleti tapasztalatokból feltehetően cca 8 millió q-val több csövestengeri és mintegy 5—6 millió q-val több tengeriszárat lehetne betakarítani mintegy 45 millió pengő értékben, amelyből ha a többlet kapálással stb. járó költségeket bőven számítva 5 millió pengőben, levonjuk, a teugeri okszerű ápolása esetén a tiszta bevételi többlet a 40 millió pengőt is elérné. Kétségtelen, hogy ezekre az eredményekre fel kell figyelni a föld- mívelésügyi kormányzatnak, valamint a különböző érdekképviseleti szerveknek nem lehet sürgősebb feladata, minthogy a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara 1937 óta két éven át végrehajtott és széliében propagált kezdeményező összehasonlító tengerikapálási kísérleteinek általános bevezetése útján a terméseredményeket a lehetséges mértékig és a legsürgősebben felfokozzák. Kuliin István a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara igazgatója beszámolójának befejező részében felhívja a közfigyelmet, hogy ez- évben már több száz kerületbeli községében összesen 505 gazdaságban állított be a Kamara azonos termelési útmutató alapján összehasonlító tengerikapálási kísérleteket és így a legolcsóbban, a talaj okszerű művelésének felkarolásával, ennek gyakorlati példamutatásával és eléggé fel nem becsülhető propagandájával igyekszik a többtermelést nemcsak elméletben, hanem a gyakorlati életben is megvalósítani. Budapesti rádió~műsor Hétfő, junius 12. 4.15: A rádió diákfélórája. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5 : Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.10: Bura Sándor cigányzenekara. 5.60: „A nyilazás művészete.“ Ja- kus Kálmán előadása. 615: Exo- tikus népek zenéje (hanglemezről). 6.50: „Kell-e magyar iparosodás.“ Surányi-Unger Tivadar dr. vitája Pünkösdi Frigyessel. 7.15 : Hírek 7.25: Szakmáry Magda énekel zon- gorakisérettei; 7.55: „A költő visszanéz őseire.“ Arany Jánostól Adyig. Összeállította Fábián István dr. 8.30: Operaházi zenekar. 9.40: Hírek, időjárásjelentés. 10: Ilniczky László jazzenekara. 10.40: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 11 : Debreceni Kiss Jóska cigányzenekara. 11.15: „Finnek, észtek és magyarok“ (Felolvasás). 0.05: Hírek. Kedd, június 13. 6.45: Torna. — Hírek. — Hang- 1 emezek. Utána: Étrend, közlemények. 10: Hírek. 10.20: „Egy északsarki expedíció pusztulása“ (Felolvasás). 10.45: „Magyar rokolyadivat“ (Felolvasás). 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból. Himnusz. Időjárásjelentés. 12.10: A rádió szalonzenekara. 12.40: Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30: Farkas Béla és cigányzenekara muzsikál. 2.30: Hírek. 2.45: A rádió műsorának ismertetése. 3: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 4.10 : Asszonyok tanácsadója. 4.45 : Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.10: BSzKRT-zenekar. 5.45: „A lakóház légoltalmi őrségének kiképzése. Horler Ferenc előadása. 6.20: „Padovai Szent Antal.“ Gáspár Jenő előadása. 6.50: Schmidthauer Lajos orgonaszámai. 7.15: Hírek. 7.25: Az Operaház előadásának ismertetése. 7.30: Az Operaház előadásának közvetítése. „Figaro házassága.“ Vígopera 2 felvonásban. 9 10: A rádió külügyi negyedórája. 9.25: Mursi Elek és cigányzene- kara. 9.40: Hírek, időjárásjelentés. 10.40: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 11: Tánclemezek. 0.05: Hírek. Laptulajdonos. EGEI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DB. KAPOR ELEMÉR. Felelős kiadó: BADIL KÄROLY. Meghívó. Az Egri Kaszinó folyó évi június hó 19-én d. u 6 órakor rendes közgyűlést tart, melyre a t. egyesületi tag urakat ezennel tisztelettel meghívom. Ezen közgyűlés határozatképtelensége esetén az újabb közgyűlést folyó évi június hó 26-án d. u. 6 órára hívom össze azzal, hogy ezen közgyűlés az alábbi tárgysorozat tekintetében a megjelent tagok számára tekintet nélkül, határozatképes. Tárgysorozat. 1. Äz 1938. évi zárszámadás. 2. Esetleges indítványok. Eger, 1939, június 10-én. Dr. Petro Kálmán sk. elnök. Hz első közgyűlés csak akkor határozatképes, ha azon a tagok egyharmad része megjelenik. Ä második közgyűlés ugyanazon tárgg- sorozatra a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. 1939 junius 13. Pk. 9468/1938. sz. Árverési hirdetmény, Dr. Bsjzáth József egri ügyvéd által képviselt dr. Jankovics Dezső kérelmére és a csatlakozottnak kimondott többi összes alap- és felülfoglaltatók javára is 27 P tőke és több követelés járulékai erejéig az egri kir. járásbíróság 1938 évi fenti sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 1200 P-re becsült ingóságokra az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és s ha ellenük halasztó hatályú igénqkereset folyamatba nincs, végrehajtást szenvedő lakásán Besenyőtelek, poroszlói úti korcsma épület közbenjöttel leendő megtartására határidőül 1939 évi {unius hó 19 napjának délután 4 órája tűzetik ki, amikor a bí- róilag lefoglalt cséplőszekrény és szíjak ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész- pénzfizetés mellett esetleg becsáron alul is, de a kikiáltási ár 2/s-ánál nem olcsóbban elfogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. . Eger, 1939, május hó 23. Bolik Lajos sk. kir. bir. végrehajtó Az egri kir. járásbiróság, mint tkvi hatóság. 3909/1939, tk. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Egyházmegyei Takarékpénztár vég- rehajtatónak Tamasi Miklós és neje Szajlai Anna végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 143 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az Eger városban fekvő s a 1. az egri 2785 sz. telekkönyvi betétben A I. 1—2 sorsz. 5234, 5235. hrsz. alatt felvett ingatlanra 1600 P kikiáltási árban ; 2. az egri 835. sz. tkvi betétben A I. 1—2 sorsz. 2079/1, 2079/2. hrsz. alatt felvett ingatlanból B 13 szerint Tamasi Miklós (nős Szajlai Annával) nevén álló 1/12 rész illetőségre 100 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1939. évi július hó 11. napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság helyiségében (Verbcczy u. 2. sz., 11. ajtó) fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlanok a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adhatók el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 százaléka, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Eger, 1939. évi március hó 18. napján. Dr. Skultéthy sk. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül Steklács sk. kiadó. KIHIRDETÉS Kishirdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fillér vasárnap szavanként 10 fillér. (Vastag betűvel szedett szó kétszeresen lesz számítva). A hirdetéseket kérjük naponts délelőtt 10 óráig leadni. GYÖRGYÉNYI ucca és Orgonástér sarkán lévő házban a földszinten 4 szoba, előszoba, konyha stb. mellékhelyiségekből álló lakás augusztus hó 1-re kiadó. MAGÁNYOS háromszobás ház eladó. Cím a kiadóhivatalban. FŰSZERÜZLET kis árúraktárral, jókarban lévő berendezéssel a város legforgalmasabb uccáján eladó. Értekezni: Egri Kereskedelmi Részvénytársaságnál. KONYHÄ- és virágkertészt jó bizonyítványokkal keresek. Polátslk Jenő. ZONGORÁT, cimbalmot, hegedűt, bőgőt iskolának veszek. Címeket a kiadóhivatalba kérem. Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedése ^ (92) Nyomtatta Szent János Nyomda Agár (Érseki Lioenmi Nyomda). — Felelős nyomdaigazgató i Radll Károly.