Eger - napilap, 1939/1

1939-06-08 / 89. szám

7 EGER 1939. június 8. ros nyugati dombos részéről a Csíky Sándor-utcán lezúduló vízmennyiség a Kaszinó-utca felé vette útját és elöntötte a Kaszinó-utcai üzleteket, nagy károkat okozva a kereske­dőknek. Rapcsák József műszaki tanácsos megnyugtatta a felszólalót, hogy a Kaszinó utcában egy nagyobb víz­nyelő akna létesítésével segítenek a helyzeten. Eger, június 7. Eger városa szerdán és csütörtö­kön fogadja falai közé az ország minden részéből érkező kisdedneve­lőket, akik közgyűlésük megtartása s a kisdednevelés újabb kérdéseinek megtárgyalása céljából keresik fel a kereszt, a kard és a toll váro- rosát. A város és népe tisztelettel és szeretettel fogadja a gyermek- nevelés fáradhatatlan munkásait, akik az anyai szó után az első me­legséggel* ölelik körül a gyermek­leiket, s akik tiszta hittel és szelí­den kormányozzák azt az első tár­sadalmi közösséget, amely méretek­ben ugyan nem ér fel a felnőttek világáig, de jóságával messze túlnő azon. Az emberben már értelme első felnyilásától, érzései első sugárzása óta gyűlik és gyarapodik az az érték­állomány, amelyből később kinő a hit, a jellem, a világ általános szemlélete. Milyen kevés megráz­kódtatás, harc és küzdelem hábor­gatná az életet, ha a szellem ra­gyogó fejlettsége mellett maga a lélek olyan egyszerű és tiszta ma­radna, mint aminőt a gyermekek világos szeme mutat. A kisdedne­velők a tanítók, orvosok, művészek, apostolok csillagos-rögös útján jár­nak s hivatásuknak ez az elismerése hajtja meg előttük most egy város Ez év április 23-án halálos végű kocsmai verekedés történt Karácsond községben. Sebestyén Sándor 31 éves Máv. pályamunkás egyetlen kés­szúrással megölte régi gyermekkori barátját, Kocsis József 30 éves gazdálkodót. A két fiatalember kö­zött nem volt soha semmi harag, Sebestyén Sándornak az ital adta kezébe a gyilkos kést, amivel leg­jobb barátja életét kioltotta. A pá­lyamunkást szándékos emberölés bűntette miatt tegnap vonta felelős­ségre a törvényszék dr. Szabó Ignác bűntetótanácsa. A vádlott és a tanúk vallomásá­ból a következőképpen rekonstruál­ható a tragédia története: Sebes­tyén Sándor munkás tisztességes Ruzsin Ferenc tűzoltó parancsnok felhívta a figyelmet a Sas úti kőhid pót-áteresszel történő tehermentesí­tésére, amit az északi mederrész szabályozása tesz szükségessé. Besznyák István dr. javasolta, hogy a város nagy esőzés esetén idejében gondoskodjék az utcai csatom any ilások vasrácsának felnyi­tásáról. tiszteletének lobogóit. * Az országos közgyűlésen száznál több kisdednevelő érkezik Egerbe s nagy részük szerdától vasárnapig marad Egerben, hogy megtekintse a várost s részt vegyen az idegen- forgalmi hivatal rendezésében le­bonyolítandó felvidéki kirándulá­sokon. A program szerdán délután 3 órakor kezdődik a Katolikus Le­gényegyletben, ahol az egri ovodák nagy bemutató előadást rendeznek. A Kisdednevelők Országos Egye­sülete csütörtökön, Úrnapján délelőtt 11 órakor tartja közgyűlését az Angolkisasszonyok zárdájának dísz­termében. A közgyűlés tárgysorozata a következő: Magyar Hiszekegy. Elnöki megnyitó. Üdvözlések. Özekkel Ferenc dr. m. kir. tisztifőorvos elő­adása: Mi adja meg az ovoda egészségvédelmi jellegét. Breznay Imre ny. érseki tanítóképzőintézeti igazgató vetítettképes előadása Eger művészeti szépségeiről. Főtitkári jelentés. Pénztárvizsgáló bizottság jelentése. A jövő évi költségvetés előterjesztése. Jelentés a pályáza­tokról. Jelentés az Óvónők Otthona- alapról. Indítványok tárgyalása. Himnusz. Á kisdednevelők legnagyobb ré­sze vasárnapig Egerben marad. életet élt, mindenki becsületes em­bernek ismerte a faluban, de egy baja volt. Ha ivott, már kismeny- nyiségű szesz is a fejébe szállt és ilyenkor kibújt az ördög belőle. Kö­tekedett, összeférhetetlen, izgága volt, veszedelme magának és más­nak, aki ilyenkor közelébe került. A bűnper folyamán kiderült, hogy felmenő ágon a vádlott erősen ter­helt, egyik idős rokona ma is mint gyengeelméjű él a községben, egy másik rokona pedig elmeháborodá- sában gyújtogatott. Az elmeszakér­tői vizsgálat azonban a megfigyelés rövid ideje alatt a vádlott beszá- míthatóságát kizáró elmebaj tüne­teit nem tudta megállapítani a mun­káson. Április egyik vasárnapján Sebes­tyén már reggeltől ivott és délben beállított a községi Hangya kocs­mába, ahol az elhalt Kocsis József Pongrác Sándor nevű sógorával bé­késen iddogált. A vádlott bort és cigarettát kért barátaitól, de né­hány perc múlva már kötekedni kezdett velük. A két ember erre a kocsmáros segítségével kivezette az ivóból az erősen ittasnak látszó Sebestyént, aki ingerülten hazasza­ladt és nemsokára, utcahosszat fe­nyegetően kiabálva, a kabátja alá rejtett hatalmas konyhakéssel tért vissza. Kihívta Kocsist és a kocsma előtt kését előrántva lesújtott ba­rátjára. Az áldozat szivén találva holtan rogyott össze. Sebestyén a bíróság előtt azzal védekezett, hogy Kocsisék üldözték őt, közben meg is rugdosták és jo­gos védelemből használta kését az elhalt ellen. Az orvosi vizsgálat azonban a vádlotton nem talált rúgásoktól származó nyomokat. Az ügyész a vádirattal egyezően a bűnösség megállapítását és pél­dás büntetést kért, a védő a beszá- míthátóságot kizáró ok alapján a vádlott felmentését kérte. A törvényszék szándékos ember­ölés bűntette miatt 10 évi fegy- házra ítélte a vádlottat. Az ítélet nem jogerős. Táviratok a világ minden részéből. A spanyol belügyminiszter, aki az olasz önkéntesekkel Olaszor­szágba utazott, tegnap Nápolyból Ciano gróf külügyminiszter társa­ságában Rómába érkezett. A spa­nyol belügyminiszter meleghangú táviratban köszönte meg Nápoly- nak a lelkes fogadtatást. — A ju­goszláv földművelésügyi miniszter megbízásából bárom jugoszláv szak­értő megtekintette & szolnoki ga­bonatárházat. A szakértők elisme­réssel nyilatkoztak a látottakról. — A Curier Poranny című lengyel lap hosszabb cikkben foglalkozik a ma­gyar politikai viszonyok alakulásá­val. A lap hangsúlyozza a két or­szág barátságát, amely — mint a lap írja — mélyen a történelemben gyökerezik. — Nemzetközi politikai körökben olyan hírek terjedtek el, hogy Tatarescu párisi román követ hazautazott Bukarestbe és lemon­dott követi megbízásáról. A hírt rornáu részről megcáfolták. — A román hatóságom 34 dobrudzsai bol­gár fiatalembert államellenes tevé­kenység miatt bíróság elé akarták állítani, a fiatalemberek azonban még idejében bolgár területre me­nekültek. -— Az angol királyi pár kanadai látogatása véget ért. Az angol királyi pár Kanadából az Eladó Ford Eifel, Topoünó kisautó, Balilla kétüléses, Opel.-kadet és Olimpia, Steyer 55 Typusú, D. K. W. Meisterklasse használt autók azonkívül motorkerékpárok is. Érdeklődni: Pöpl Bálint autogarage Eger, Irgalmas ucca 6. Egyesült Államokba utazik, ahol a királyi pár fogadására már min­den előkészületet megtettek. — Neurath báró németbirodalmi hely­tartó tegnap visszatért Prágába. — Az észt külügyminiszter tegnap Berlinbe érkezett. A külügyminiszter ma a külügyi hivatalban aláírja a német—észt megnemtámadási szer­ződést. A szerződés csak két sza­kaszból áll. Az első szakasz szerint az aláíró hatalmak megegyeznek abban, hogy sohasem használnak erőszakot egymás ellen. A második szakasz szerint soha nem támogat­nak olyan harmadik hatalmat, amely az aláírók bármelyikét megtámadná. — A japán kormány új utasításai megérkeztek a berlini és római ja­pán követekhez. A kiszivárgott hírek szerint Japán bizonyos feltételekkel hajlandó katonai szerződést kötni Német- és Olaszországgal. Londoni politikai körökben úgy tudják, hogy a japán kormány közölte az angol kormánnyal, hogy amennyiben Anglia és Szovjetoroszország között létre­jön a szövetség, Japán azonnal csatlakozik az olasz—német szövet­séghez. — Frick német birodalmi belügyminiszter tegnap délelőtt meg­koszorúzta a Hősök emlékművét, majd a rákoskeresztúri temetőbe hajtatott, ahol a világháborúban el­esett német katonák emlékének ál­dozott. Frick miniszter délben 12 órakor látogatást tett Teleki Pál miniszterelnöknél, 1 órakor pedig a kormányzó fogadta külön kihall­gatáson. A kihallgatás után a kormányzó és neje villásreggelin látta vendégül Frick minisztert és Pfundtner államtitkárt. Este a német vendégek tiszteletére a külügyi tár­saság felolvasó ülést tartott, amelyen Jánosy Dénes Magyarország élettere a Dunamedencében címmel tartott előadást. Az ülés után Keresztes- Fischer Ferenc belügyminiszter a belügyminisztérium dísztermében est­ebéden látta vendégül Frick minisz­tert és kíséretét. —■ Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Gyenge légáramlás, derült. A hőmérséklet tovább emelkedik. Egerben ma reg­gel 7 órakor 16*8 fok, a talajmen­tén 7‘4 fok, a tegnapi maximum 21*7 fok volt. A légnyomás 770*7 mm., emelkedő. Erzsébet fürdő és vizgyégyintézet Egerben elsőrendű gőz-, kád- és iszapfürdője reuma­tikus fájdalmak legbiztosabb gyóggeszköze! _____ Olcsó bérletjegyek._________ E ger udrosa szeretettel fogaöja a kongresszusra érkező kisóeőneuelőket Az országos közgyűlés rendje Egyetlen Iséssiiirással megüt© legjobb barátját egy karáesondt Mm, pálfamnnbás A törvényszék 10 évi fegyházra ítélte a gyilkos fiatalembert

Next

/
Oldalképek
Tartalom