Eger - napilap, 1939/1
1939-05-16 / 76. szám
•o E G F R ’«sä. máius 16 eléneklése után, a tanulóifjúság díszelvonulásával fejeződött be. A fiatalság lelkes hangulatát a bemutató végén megeredt eső sem tudta megzavarni. A sikerült ünnepély műsorának összeállítása és betanítása Bácskay László és Berzy András tanárok munkája. A gyorsan és zökkenés- mentesen lepergő számok, a tornagyakorlatok precíz kivitele és megEger, május 15. A Katolikus Nagygyűlés, amely minden évben a magyar katolicizmus hatalmas seregszemléje szokott lenni, ezévi ünnepségeinek sorozatát áldozócsütörtökön, május 18-án kezdi meg. Az ünnepségek és gyűlések négy napon keresztül folynak és a befejező ünnepségek és ülések május 21-én lesznek. A rendezőség áldozócsütörtökre az ifjúság számára dolgozott ki programot, míg jövő vasárnap, 21-én zárul be a Katolikus Nagygyűlés Te Deummal és eucharisztikus körmenettel. Mint már jeleztük áldozócsütörtökön és 21-én, vasárnap Egerből is keresztes gyors szállítja a közönséget a Nagygyűlés ünnepségeire. A 18-i keresztes gyors az iskolák ifjúságát viszi Budapestre, de részt- vehetnek a kedvezményes utazáson természetesen az iskolába nem járó Az Egri Dalkör és az Egri Zeneegyesület szombaton este rendezte meg a felvidéki Magyar Házak javára együttes hangversenyét a Kaszinó nagytermében. A műsor első része Nikolai 0.: Windsori vig nők nyitányával kezdődött. Shakespeare hasonló című vigjátékának pajzán, tréfás hangulatát tökéletes felfogásban s igen finom kidolgozásban adta elő a zenekar. Ezt köve- tőleg Fógelné Kaufmann Emmy Mendelsson B.F. egyetlen, s a zenei világirodalom legbrilliánsabb darabjával, az E-mol hegedűversenynyel aratott megérdemelt művészi sikert. A zeneirodalom nagy romantikusának elévülhetetlen szépségű művét Flesch iskolájának szenti- mentalizmusra hajló felfogásával szemben, az újabb s hozzánk közelebb álló Hubay mesteriskola erőteljesebb s lendületesebb elgondolásában szólaltatta meg. Kiforrott s magas ujj- és vonótechnikájával tökéletes kifejezését adta a versenyműben rejlő mélységes zenei gondolatoknak és szépségeknek. Az erő és lágyság váltakozó tételeinek maradéktalan átérzésével s érzókíté- sével, de különösen a világhíres ká- dencia interpretálásával egy igazi oldása a tanárok szakavatottságáról győzte meg a közönséget és arról, hogy megértéssel és szeretettel foglalkoznak a gondjaikra bízott növendékek testi nevelésével is. Külön meg kell emlékezni a kísérő zenét adó ciszterci gimáziumi fúvószenekar szerepléséről, amely azt mutatta, hogy a zenekar nagyszerűen fejlődik, s felveszi a versenyt a többi régi egri zenekarokkal. fiatalok is. Az előbbiek jelentkezését az intézeti hittanárok gyűjtötték össze, a nem iskolások jelentkezését a plébánia hivatal vette fel. A 21-i keresztes gyorsra szintén a plébánia hivatalban lehetett jelentkezni, a jelentkezéseket a szombati napon zárták le, azonban tekintettel az utolsó napokban a vidékről is befató jelentkezésekre a plébánia hivatal érintkezésbe lépett a Máv miskolcia üzletvezetőségével és a keresztes vonatnak megerősítését kérte. A válasz a hivatal kérelmére még nem érkezett le. A Máv. döntésének közléséig a plébánia hivatal újabb jelentkezőket nyilvántartásba vesz ugyan, azonban azzal a feltétellel, hogy a végleges választ a Máv üzletvezetőségének a határozata dönti el atekintetben, hogy az újabb utasok kaphatnak-e helyet, vagy nem a vonaton. kiforrott művészi képesség megnyilatkozásában volt alkalmunk gyönyörködni. A zenekar a műkedvelő zenekaroknál ritkán észlelhető • finom lágysággal s alkalmazkodó képességgel kísérte hangversenymesterének kimagasló művészi teljesítményét. A Zeneegyesület számai után a Dalkör adott elő három erőben és szépségben egyaránt kimagasló énekszámot. A felette nehéz, klasszikusan tömör s művészi tökéllyel átdolgozott kompozícónak (Ének Szent István királyhoz; Mi az: magyarnak lenni ? ; Mátyást királlyá választják) a legapróbb részletekig gondosan kicsiszolt, tökéletes előadásával a Dalkör méltán gyarapította kiérdemelt országos hírét. Ha lehet árnyalati megkülönböztetést tenni, talán a Mi az magyarnak lenni című mű ragadta magával legteljesebb mértékben a közönség tetszését. A felette időszerű szöveget oly megrázó mélységgel, oly tömör harmóniába olvadt erővel érzékítet- te meg a Dalkör, hogy a mű előadásával elért frenetikus hatást legszebb sikerei közé sorolhatja. A hangverseny második felében a Dalkör folytatta műsorát három, fajsúlyban könnyebb, de művészi finomságokban hasonlóan gazdag mű (Lányi: Szülőföldemen, Demény : Egri nóták, Sásdy: Székely ringató) előadásával s ezzel beigazolta, hogy nemcsak szerkezetileg s hang- zatilag grandiózus művekben rejlő mélységeknek s férfias erőnek, hanem a lírikus természetű művek érzelemgazdagságának s finomságainak egyaránt hivatott tolmá- csolója. A Dalkör számai után a zenekar mutatta be Szalay Lajos főszékesegyházi orgonista 9 év előtt vonós- zenekarra komponált Elégiáját. A kis mű kiváló formaérzékkel tolmácsolja a benne rejlő érzéseket. Lágy, behízelgő dallamával s a dallamnak különböző szólamokban való önálló megszólaltatásával szerzője, egyben vezénylője megérdemelt s őszinte elismerést aratott. Weiner L.: Divertimentójának előadásával egy olyan zenei hangulat- s táncsorozattal ismertette meg a zenekar hallgatóságát, amely hivatva van megkedvelteim azt az újszerű hangzat szolgálatában álló Eger, május 15. A Városi Színház nézőterének ujjáalakítási munkái teljes erővel folynak, hogy a kedd esti megnyitóra be lehessen fejezni. Nem kis munkáról van szó, mert. a páholysorok tapétázása során mintegy 1200 négyzetméter tapétát kell felragasztani, azonkívül ujrafestet- ték a belső falakat is, a mennyezet kivételével. A páholyok belseje a régi bordó szín helyett élénk narancs-színt kapott, aminek a hatása a teljes esti kivilágításban fog Eger, május 15. Érdekes lopási ügyben tett feljelentést az egri rendőrségen özv. Schneeweisz Sándorné, a Széchenyi- utcai Turul cipőkereskedés tulajdonosa. Feljelentésében elmondotta, hogy egy hónappal ezelőtt üzletének a szemben lévő ház udvarán lévő raktárából 60 pár cipő nyomtalanul eltűnt mintegy 1100 pengő értékben. A betörés felfedezésének rendkívül érdekes előzményei vannak. A cipőkereskedő az egyik tavaszi napon üzlete előtt beszélgetett, miközben egy fiatal, elegáns nőt pillantott meg az utcán vadonatúj cipőben. Önkéntelenül is a cipőre pillantott s észrevette, hogy az olyan márka, amit csak a Turul árusít. Viszont arra nem emlékezett, hogy a nő, vagy rokonai a közelmúltban nála cipőt vásároltak volna. Gyanúsnak tetszett a dolog, s gyanúját még megerősítette, hogy a Turul-cipős fiatal nő rokoni viszonyban áll az üzlet Klein Mátyás nevű segédjével. zenei stílust, mely Bartók, Kodály hasonló témájú műveivel már meghódította Európa zenei metropolisainak zenei ízlését. Hogy a hallgatóság itt is megértéssel honorálta a zenekar kiváló teljesítményét, azt igazolja az egyes tételek közötti eleven tetszésnyilvánítás s a Marosszéki keringős után elhangzott lelkes tapsvihar. — A hangverseny Liszt örökszép művének, a II. Magyar rapszódiának előadásával ért véget. Az elért szép erkölcsi siker, reméljük, további lelkes és kitartó munkára fogja serkenteni az egyesületek tagjait, s nemsokára ismételten alkalmunk lesz hasonló magas színvonalú előadásban gyönyörködni. Örömmel kell megemlékezni arról, hogy a város közönsége nagy megértéssel fcgadta a két egyesület hazafias törekvését és a felvidéki magyar házak javára rendezett hangversenyt zsúfolt ház közönsége hallgatta végig. A hangverseny utáni táncos vigalom a legteljesebb siker jegyében zajlott le. érvényesülni. A színház ilyenképpen megújulva, új színekkel várja a kedd esti megnyitást, amikor az új társulat a „Legyen úgy, mint régen volt“ című nagy sikert ért operettben bemutatkozik az egri közönségnek. A közönség köréből számtalanszor halljuk, milyen várakozással készülnek, a nem éppen túltengő egri szórakozási alkalmak között, a színházi idény megindulására, amely a jelek szerint kedden telt ház előtt, forró színházi est jegyében történik meg. A tulajdonos titokban leltárt készített a raktárban és megdöbbenve konstatálta, hogy a raktárkészletből több pár cipő hiányzik. A felfedezés után a kereskedő Magyar könyvnapok Junius 1—2—3 Megjelennek a magyar Irodalom értékes munkál. Csak a könyvnapokon érvényes olcsó árakon. Előjegyzéseket felvesz az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedése :: Áldozócsütörtökön kezdődik a Katolikus Nagygyűlés Komoly sikerrel zajlott le az Egri Dalkör és Egri Zeneegyesület hangversenye Újjáalakított nézőtérrel várja a szinkáz a keddi megnyitást Hogyan tűnt el a Turul egri cipő- kereskedés raktárából 60 pár cipő