Eger - napilap, 1939/1

1939-05-06 / 70. szám

1«*9 május 6. BOER 3 teljesen ártalmatlan az ASPIR.IN Csak gyógyszertárakban kapható. a munkálatok körülbelül május 13-án be is fejeződnek. A közönség a belsejében megújí­tott nézőtér keltette jó érzéssel járhat most a színházba s remél­hetőleg ez hozzá fog járulni a színi idény sikeréhez. A bérletezések ked­vezően haladnak, bár a színház ro­konszenves titkárának, Setét Balázs­nak sok auadályt kell leküzdenie az egri óvatosság és közöny frontján. A színház tatarozásának későbbi munkálatai során újra padlózzák a poros és elavult színpadot, függöny­nyel és új függönytartó oszlopokkal látják el s kívülről is rendbehozzák. Ezekre a munkálatokra azonban csak a szini idény befejezése után kerül sor. Táviratok a világ minden részéből. Kunder Antal kereskedelemügyi miniszter tegnap befejezte római tárgyalásait. A tárgyalásokról hi­vatalos közleményt adtak ki. A hi­vatalos jelentés hangsúlyozza, hogy a tárgyalásokat barátságos szellem és kölcsönös megértés jellemezte. A tárgyalások eredményeként a két állam gazdasági forgalma megélén­kül és növekedik. Kunder minisz­ter tegnap 9 óra 40 perckor hagyta el Rómát. A pályaudvaron ünnepé­lyesen búcsúztatták. — Londonban tegnap ötezer főnyi ifjú tüntetett a kötelező katonai szolgálat beveze­tése ellen. — Gafencu tegnap Ró­mából jövet Velencébe érkezett. A miniszter rövid velencei tartózko­dás után folytatta útját Belgrad felé, ahová a ma délelőtti órákban érkezik meg. Gafencu egy napig marad Belgrádban. — A newyorki általános szénbányász sztrájk óriási károkat okoz az üzemeknek, első­sorban pedig a vasúttársaságoknak. A newyorki földalatti vasút kény­telen volt üzemét 25%-al korlá­tozni, mert szénkészlete csak két hétig elég. Ha a sztrájk tovább tart, akkor egyes vállalatok kény­telenek üzemeiket megszüntetni. — Az európai politika szenzációja Lit­vinov szovjet külügyi népbiztos bu­kása. Litvinov távozása a szovjet külügyek éléről teljesen váratlanul érte a nyugati nagyhatalmakat. Berlin, Róma elégtétellel vette tu­domásul Litvinov bukását, Lon­don és Páris azonban nagy nyugta­lansággal szemléli az új fejlemé­nyeket. Litvinov utóda Molotov, a népbiztosok tanácsának elnöke lett. A szovjet új külpolitikai iránya egy­előre még teljesen bizonytalan. Po­litikai körökben számolnak a szov­jetnek az európai politikától való visszavonulásával. — Európai poli­tikai körökben nagyjelentőségűnek tartják Ribbentrop és Ciano talál­kozását. Ribbentrop tegnap utazott el Berlinből. A mai napot Berchtes- gadenben tölti Hitler vezér és kan­cellárnál. Ribbentrop és Ciano ta­lálkozása igy valószínűleg holnap történik meg. — Párisi hírek sze­rint Mussolini közvetít Lengyel és Németország között. Beck lengyel külügyminiszter ma válaszol Hitler­nek. A beszédet a rádió is közvetíti. — A képviselőház külügyi bizottsága szerdán délután ülést tartott. Az ülésen Csáky István külügyminiszter mondotta el expozéját. A külügy­miniszter behatóan ismertette a ró­mai és berlini látogatás lefolyását, majd ismertette a magyar/külpoli­tika céljait. Józan megértést óhaj­tunk — mondotta a miniszter — Romániával, barátságot Jugoszláviá­val. Ez azonban sokban függ a ma­gyar kisebbségek sorsának várható alakulásától. Legjobb barátaink, — folytatta a miniszter — a tengely­államok is őszintén óhajtják a kö­zeledést két déli szomszédunkhoz, de még tanács formájában sem akar­nak hozzászólni, hogy milyen ütem­ben és milyen mérvben kívánjuk kapcsolatainkat kiépíteni. Monda­nom sem kell, hogy a legnagyobb lelkinyugalommal tudomásul vesszük azt is, ha jószándékunk nem talál megfelelő viszonzásra. A külügy­miniszter expozéjához többen hozzá szóltak s megelégedéssel vették tudomásul a magyar külpolitika alakulását. — Felborult a szekérrel. Barta József 26 éves mezőcsáti földműves szerdán hajnalban Eger felé tartott szekerén. Az út egyik meredeken lejtő szakaszán a szekér megszaladt s az első fordulóban felborult. A lovakat hajtó földműves olyan szerencsétlenül zuhant ki az ülésből, hogy a fején és oldalán sú­lyos zúzott sérüléseket szenvedett. Fuvarosok találtak rá, akik be­szállították az Irgalmasok kórházá­ba. Állapota továbbra is súlyos, de nem életveszélyes. * Hogyan vegyük be az As­pirin tablettákat. 1. 1—2 tablettát félpohár vízbe teszünk, 2. a szét­esett tablettákat felkeverjük, majd felhajtjuk. 3. néhány korty vizet iszunk utána. így fokozhatjuk az Aspirintabletták hatását. Aspirin- tablettán a „Bayer“ kereszt látható, ez különbözteti meg az utánzatok­tól. Hirdetésével célt ér, ha az «Eger« napilapban hirdet. Budapesti Nemzetközi Vásár április 28-tól május 8-lg. 1500 kiállító, 9 külföldi állam részvételével. — Saját rádióleadó állomás. — Divatszínház. — Számos ipari és közüzemi külön csoport. 50% utazási kedvezmény Budapestre április 22-től május 8-lg Visszautazásra ápr. 28-tól máj. 14-lg Vásárigazolvány kapható a vásárirodánál, Budapest, V., Alkotmány ucca 8. _________________Egerben s az Ipartestflletnél. H étfőn este visszavonhatatlanul bezárul a Budapesti Nemzetközi Vásár. Az utazási kedvezményekkel hétfőn délig lehet Budapestre megérkezni. Budapestről jelenti tudósítónk: Az idei Budapesti Nemzetközi Vá­sár legnagyobb szenzációja az, hogy a vásár elsó félidejében éppen még egyszer akkora idegenforgalmat te­remtett Budapesten, mint a múlt év hasonló időszakában. Csak fokozza ennek a szenzációnak jelentőségét, hogy az idegenáramlás még koránt­sem szűnt meg, sőt — ha lehetsé­ges — még egyre fokozódik, ami a folytonosan érkező jegyigénylések­ből pontosan megállapítható. Igen sokan vannak még a külföldön és vidéken, akik az utolsó napok va­lamelyikén akarnak Budapestre jön­ni s hogy ennek semmi akadálya ne lehessen, gondoskodás történt arról, hogy az utazási és egyéb ked­vezményeket biztosító vásárigazol­ványokat az utolsó percig árusítsák minden utazási és menetjegyirodá­ban. Nem véletlen a mostani Nemzet­közi Vásár példátlan sikere. Való­ban nemzetközi kiállító közönség fogott össze, hogy egy egész sor or­szág legjava kincsét teregesse az érdeklődő sereg elé s méghozzá olyan keretben, amely szépségével, ragyo­gásával és csillogásával felejthetet­len látványosság is egyben. A láto­gatottság jellemzésére csak egyetlen egy érdekes adatot említsünk itt meg: 16.000 zsemle és 14 mázsa kenyér a vásár egynapi sütemény­szükséglete, holott főként csak a külföldiek és a vidékiek étkeznek a vásár nagyszerű vendéglő üzemei­ben. Ma már Európaszerte ismeretes, hogy az idei Budapesti Nemzetközi Vásár milyen csodálatos sikert ért el. Amire senki sem számított — és a mai viszonyok között nem is számíthatott — közel s távol kül­földről éppen úgy eljöttek a vásár iránt érdeklődők, mint az elmúlt években is, a vidékről pedig olyan tömegek érkeztek, aminőre példa so­hasem volt. A küszöbön álló és min­den országban egyaránt várt gaz­dasági fellendülés bekövetkeztét é- rezte-e meg a vásárlátogatő közön­ség, avagy azt, hogy ezen a vásá­ron jóval többet talál és kap, mint az előző vásárokon ? — ki tudja ezt megállapítani. Tény az, hogy nem egy napon érte el, sőt haladta túl a vásár százezres látogatói szá­mot és tény az is, hogy mindenki elragadtatással beszél és fog még sokáig is beszélni a vásár látnivalói­ról. Igaz, hogy koronként eleredt az eső, de ez sem zavarta meg a látogató közönséget egy percre sem, mert a hatalmas kiállítási csarnok­ban mindenki fedett helyen talált menedéket és tülekedés legfeljebb a vásár éttermeiben volt, ahová nem győztek annyi enni és innivalót ki­szállítani, hogy azt ne kellett vol­na reggeltől-estig állandóan pótolni. Kár, hogy a vásár hétfőn, május 8-án este 7 órakor visszavonhatat­lanul bezárul. Ez ellen nincsen apelláta és bár kiállítók és közön­ség egyaránt kérik a meghosszabbí­tást, erről semmi esetre sem lehet szó. Aki tehát ha az utolsó napon is — meg akarja nézni a vásárt, az még mindig útnak indulhat, mert a vásár utazási és egyéb kedvez­ményeivel hétfőn déli 12 óráig le­het Budapestre megérkezni. A ked­vezményeket biztosító vásárigazol­ványokat természetesen az utolsó percig árusítják az ország minden utazási és menetjegyirodájában és ilyent bárki szerezhet magának. A vásárigazolvánnyal érkező vi­déki látogató a félárú utazási ked­vezménnyel a vásár zárása után még négy napig, tehát május 14-ig tartózkodhat Budapesten. * Miért volt szükség zsidó­törvényre? Ezt indokolta meg Barttaa Miklós 40 éve megjelent Kazárföldön c. könyvében. Ára 2'50 P. Kapható az Egri Keresz­tény Sajtószövetkezet könyvkeres­kedésében. * Heveny ólommérgezésnél a régóta kipróbált, gyors és biztos hatású, tisztán természetes «Fe­renc József» keserűvíz azonnali alkalmazása mint hatásos ellenszer teljes mértékben beválik. Kérdezze meg orvosát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom