Eger - napilap, 1938/2

1938-12-06 / 193. szám

1938. december 6, EGER 3 latának kiállítási részlete, ahol a legváltozatosabb kidolgozásban lát­hatók zsurterítők, függönyök, pár­nák, faliszőnyegek, konyhagarnitu- rák, mellettük finom csipke-alátétek és más gyakorlati hasznú kézimun­kák és szövött áruk szerepelnek gazdag választékban. A vásárt ál­landóan szép számú közönség láto­gatja, annál is inkább, mivel min­den délután kellemes tea várja a a látogatókat, ízletes sütemények­kel s a háziasszonyok és házikisasz- szonyok kedves mosolyával. A ka­rácsonyi vásár december 11-ig lesz Dyitva. Az Egri Katolikus Legényegylet egyik emeleti helyiségét a Kolping Leány egyesület áldozatkész ifúsága rakta meg dúsan vásár-anyaggal. Ennek a vásárnak a nevezetességei az ügyesen, ízlésesen és pompás élethűséggel készített szőrme és posztó-állatok, amelyek nagy tömeg­ben kerültek kiállításra ; mellettük frissen ható tarka művirágok, ba­bák, babaszobák és rengeteg kézi­munka, asztalkészletek, szépen var­rott praktikus vászonárúk, játékok dicsérik a Kolping lányok ügyes kezét és szép munkáját. A vásár sikerére jellemző, hogy a délelőtti megnyitás után néhány óra alatt olyan erősen megcsappant minden készlet, hogy a lányegyesület min­den gondja az, hogyan fogja pótolni az anyagot, hogy kielégíthesse a közönség érdeklődését. A kiállítás itt is december 11-ig lesz nyitva s délelőtt 10 órától este 8-ig te­kinthető meg. — Az Egri Katolikus Legény­egylet kultúr délután ja. Vasárnap nagysikerű kultúrdélutánt rendezett az egri Katolikus Legényegylet. A Kolping-zenekar Kádár László kar­nagy vezényletével remek számmal vezette be a gazdag műsort. Ezután dr. Ágoston Julián ciszterci rendi tanár, az ismert pap-költő jelent meg az előadói emelvényen és élve­zetes előadásban találó példákkal ismertette színészetünk és különösen filmszínészetünk magyartalanságát. Végül az Uz Bence c. filmről emlé­kezett meg dicsérettel, mert ez a film, épp úgy mint Nyirő József re­génye, a magyarság tiszta leikéből fakad. — A közkívánatra előadott Sakk-matt c. bohózatban Kákuk Man­ci, Ferenc Rudolf és Bőgős Bertalan érdemeltek sok tapsot. A Legény- egylet szájharmonika együttese u- gyancsak hangos elismerést kapott játékáért. Jordán Ferenc kellemes tenor hangján néhány finom ének­számot adott elő nagy sikerrel. Az idei kultúrdélutánok legsikeresebb műkedvelői száma volt az „Egy óra az örültek házában“ c. komédia, amelynek bomba-sikerében Fogarasi János, Dely Kató, Hoffman S., Nagy Ernő, Jordán Ferenc, Török F., Kiss Béla, Inancsik J., Köves J., Förster J. és a kitűnő rendezésért Ferencz Rudolf osztoztak. A kultúr- délutánnak teltháza volt. Lapzárta: A képviselőház elnökeve Darányi Kálmánt választották meg Budapest, december 5. A képviselóház ma délelőtt tar­tott ülésén a képviselőház elnökévé Darányi Kálmán volt miniszter- elnököt választották meg 61 szó­többséggel. »»* Magyar a magyarért A felvidéki gyűjtés eredményének nyilvános nyugtázása A felvidéki magyarság számára beérkezett adományok közül folyta­tólag az alábbiakat nyugtatja a dr. Hedry Lórin cné vezetése alatt mű­ködő munkabizottság: 2 pengő: Antal Péter, Albach Árpád, özv. Árvái Jánosné, Anun- cíáta Nővérek, özv.' Bodolai Mik- lósné, Bihari Barnabás, Bolyér And- rásné, Bak Ferenc, Bóta Antal, Bujdosó Árpád,Bodnár Árpád, Bod- zási Kálmán, Bajnok János, Bondra Istvánná, özv. Bresztl Józsefné, Ba­konyi Ignácné, Bedrossné Szilágyi Ilona, Beniczky gyógyszerész s., Boda Jánosné, H. Búzás Árpádné, özv. Beznák Gézáné, Bárdos And­rás, Balázs József, Bóta Pál, Ba­logh József, Buday Elemérné, Ba-, logh Dezső, Bartók Ferenc, Bóta János, Bóta Sándor, Bukucs Imre, Besznyák János, Barsi Adolf, Bo- roczki György, Bozsik György, Bó- gyi Péter, Bóta Sándorné, Ceglédi Gáspár, özv, Czvancziger Edéné, Czeglédi Árpád Ignác, özv. Chikán Pálné, Csapó János, Csőke Antal, Cseh Kálmánná, Csiffáry Ágoston, özv. Csák Gyuláné, Csáki Gyula, özv. Csák Lászlóné, Csanádi István, Cseh János, Csetényi László, Csó­rna Jenőné, özv. Danits Lászlónő, Ducskó Józsefné, Debrey István, Dózsa Jenőné, özv. Demetrovics I.-né, Dutkai Béla, Dienes Olga, Deli István, Dluhopolszkiné, Di- viaczky Gyula, özv. Darányi Jó­zsefné, özv. Derecskéi Jánosné, Dingha Sándor, Erdélyi András, Elek József, Erdélyi Gyuláné, Eszé- nyi Andrásné, Elek Ernőné, özv. Erdélyi Alajosné, Eichbrunn Gyula, vitéz Édes Sándor, Faragó, Fodor István, Fazekas István, Fazekas Miklós, Ftiköh István, Forgács Mar­git, Fejér László, Faluhelyi M., Frenyó János, Forgács László, Für Pálné, özv. Filgóssy Gyuláné, Frits Józsefné, Fendt Mátyás, Farkas András, Farkas Sándor, Fodor Sándorné, Gönczi Sándor, özvegy Grőberné, Gaál G., özv. Gál Béláné, Gáspár István, Gárdonyi Sándor, Generál István, vitéz Gál Lajosné, özv. Gáspárdy Gyuláné, özv Gombos Lászlóné, özv. Gál Ferencné Gönczi Pál, Gömöri Andrásné, Go niszné, Garai Elvira, Gyárfás Győ zőné, Gyürky Imréné, Győrfy Sán dór, Győrfy Mihály, Gyulay István Gyulay István, Hirschberg Sándor Hamza Istvánná, Heizer Béláné, Hor nyánszkyné, ifj. Horánszky Sándor Hegedűs György, Hortobágyi György Horváth Gyula, Herczeg Andrásné Haragh János, özv. Hermann Já nosné, Handzó Kálmánná, Hering Imréné, Herczegh István, Heiszerné, özv. Hisztay Kálmánná, Hell Akvil- i láné, Hoffman József, Hám Sándor­né, Hering Jánosné, Ivánszky Lajos, Ipacs Bernát, Illés Simon, Juhász István, Jankovics Ignác, Jakab Gá­bor, Jászay Jánosné, Javorniczky József, Jánoska Béla, Jagicza Gyu­láné, Juhász Mária, Jászay Ilona, Kántor Nándor, Kelemen Ignác, özv. Kocsis Jánosné, Keskeny Ber- nátné, Kaknics Andrásné, Keskeny Bernát, özv. Kelemen Gáborné, Ko­vács Károly, özv. Kmeckó Jánosné, Koncz Istvánná, Koncz István, özv. Korányi Lajosné, vitéz Kemény Ala­jos, Kaknics Mihály, Kővári János, Kővári György, Kokas Lajos, Kovács Ferenc, Komáromy Margit, Káló Jenő, Kelemen Mátyás, Kruppa Lajos, Kö­böl Mihályné, Kasziba Anna, vitéz Kápolnai István, Kovács Miklós, Kelemen László, Kápolnay Pál, Krus- nyák Vilmos, Kóczán Sándor, Kerék­gyártó János, Korepta Gyula, Katona Bertalan, özv. Kerekes Árminná, özv. Kóczián Ferencné, Kurucz Anna és Margit, Kulcsár Gábor, Kovács Ber­nát, Kovács Bernát, Kapor Jánosné, Kréti Bernátné és Istvánná, Karde- nant Mária, Király Ernő, özv. Kiss Mihályné, Karsai Károlyné, Kovács- né, Károly János, Kővári Kálmán, Körösi Csorna Mária, özv. dr. Lát- rányi Sándorné, Losonczy János, Cs. Lázár Ottó, Lénárt Erzsébet, özv. Liptay Bernátné, Lökös Béla, Libertinyi Ferenc, László Lászlóné, Lénárt József, Mándi Béla, Malek József, Mikó Józsefné, Mese György- né, özv. Margitainé, Molványi Ru- dolfné, Molnár Árpád, özv. Medve Lászlóné, Madarász Lajos, Mentusz József, Menner Károly, Medriczky Józsefné, özv. Mikus Józsefné, Már- tonffyné, özv. Molnár, Gézáné, Meyer Oswald, Málnási Ede, Mihályi Elek, Maccassy Antalné, Magyar Sándor, Mácsay Albertné, Marácz Sándorné, özv. Mednyánszky Sándorné, Majo­ros Ferencné. (Folytatjuk.) * Eger dióhéjban, 20 féng- képfelvétellel 1 pengő 50 fil­lérért kapható a Kér. Sajtó­szövetkezet könyvkereskedé­sében. 5 WKf \/f\ ScJíaózmßxji/imJeki a tnun/uxlóí Ügyelnünk kell tehát, hogy munka­bírók maradjunk. Ezért nem nélkü­lözhetjük az Aspirin-tablettát. Más­ként nem szabadulhatnánk mea olyan gyorsan a meghűléstől és c reumától. ASPIRIN TABLETTA csak a -kereszttel valót»: ° HÍREK Társadalmi naptár. December 9-től 11-ig: A Szent Ferenc Rend harmad rendjének jótékony karácsonyi vásárja a Ferencesek Katakomba-termében. Szatmármegyei, mezőkövesdi, sze­merei művészi szépmunkák árusí­tása. Délután 5-től tea. December 4—11-ig: A Kolping- Leányegylet karácsonyi vásárja a Katolikus Legényegyletben na­ponta délelőtt 10 órától este 8-ig. December 6: Este x/a9 órakor az Agria corporatió műsoros Szent Miklós estje a Korona szállóban. December 7: A Hevesvármegyei Vitézi Szék díszelőadása a kor­mányzó névnapjának megünnep­lésére a Városi Színházban. A magyarok Nagyuráért dobban ma pirosabban és melegeb­ben minden szív. A magyarok Nagy­uráért, aki hetvenedik esztendejé­ben is acél izmokkal és világos szemmel vezette el nemzetét az Ígéret földjének küszöbére, meg­nyitván Komárom és Kassa kapuit. Az a kéz, amely az otrantói öböl fölött kinyúlt és parancsolólag in­tett hajóknak és vizeknek, most millióknak, politikai irányoknak int utat s ha eddig a harcok között volt nagy vitéz nagybányai Horthy Mik­lós, az ország kereteinek megőr­zése, hitének megtartása után hisz- szük lesz ereje, hogy vállalja az or­szág nagy reformátorának történelmi szerepét is. Nagy feladat ez, de az ember sem kisebb és mellette áll minden jószándékú magyar vágya, akarata, harcoló készsége. Miklós napján ezzel az érzéssel, ezekkel a gondolatokkal fordul a magyarság a budai vár felé. DOXA óránál árban, minőségben minden előnyt megtalál! Ajándéknak DOXA órát vegyen! Az ólomplombára üggeljen!

Next

/
Oldalképek
Tartalom