Eger - napilap, 1938/2
1938-07-31 / 121. szám
11 4 EGER 1938 július 31 R E X 14 napos olcsó Amatőrök figyelmébe! REX magyar fiimvásár július 25-től aug. 8-ig 6X9-es film T— P, 4V2X6-OS film —-95 P. Rónai fotoszaküzletben, a Heves- megyei Takarék udvarában. R E X helyzet javulásával könnyebbé válik az ügyvédek helyzete is. Remélem, annyit sikerül elérnem, hogy szerényen megélek és a kölcsön- fizetési kötelezettségemnek is pontosan eleget tehetek. Dr. Pavlyák Ferenc is a Szent János utca 10. szám alatt megnyitott ügyvédi irodájának fel- szerelési költségeire vette igénybe az önállósítási kölcsönt. — Három ezer pengőt kaptam - mondja, — ebből berendeztem az irodát és tartalékoltam is valamit. Egyelőre szerény keretek között, de javul a klientúrám és remélem, hogy a jó termés, a gazdasági helyzet általános javulása enyhülést hoz az ügyvédek mai nehéz sorsában is. Minden kezdet nehéz és az önállósítási alap éppen a legnehezebb akadályokon segíti át a képzett fiatalokat. Ezért csak őszintén hálásak lehetünk az Alapnak, amely a jelek szerint nem is vész kárba. A képesítés megszerzése eddig súlyos ezreket emésztett fel, most Végre örömmel látjuk, hogy munkánknak lassú eredménye mutatkozik. A Nemzeti Önállósítási Alap harmadik szerencsés fiatalja Gergely Mihály aki joghallgatóból lett kereskedővé. A Meteor Csillárgyár egri üzletét — A falusi utcák portalani- tasának ügye. A Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara felterjesztésben kérte a kormányzatot, hogy | a beruházási programm kapcsán létesítsen megfelelő nagyságú alapot abból a célból, hogy a portála- ' nításhoz szükséges lajtok beszerzé- ■ sét az önerejükből erre képtelen községek ennek az alapnak a terhére eszközölhessék. A Kamara hangsúlyozta, hogy a falu egészségügyének megjavítását a tuberkulózissal szembeni védelemnél a falvak utcáinak portalanításával kell kezdeni. vette meg s az üzlet most már az ő cégtulajdonosi jegyzésével működik kibővítve, mint villamossági és műszaki szaküzlet. Gazdagon felszerelt raktárai, csinosan díszített, ízléses üzletében zöld munkaköpenyben (emericanás szín) fogadta munkatársunkat az üj tulajdonos. — A kölcsön kiutalása bizony nehezen ment — mondotta — pontosan kilenc hónapig kellett várni, amíg megszületett. Annál nagyobb volt az öröm, amikor megérkezett a távirat, a pénz és kezembe olvasták. Hosszú tárgyalás után megvettem az üzletet. Igaz, hogy a pénz kicsit kevés, de bízom az egri közönségben, hogy támogatni fog. — Az első két nap forgalma jó volt, hiszem, hogy ilyen lesz a többi is. Nagyon hálás vagyok jogásztársaimnak, akik kezük munkájával segítettek a berendezés átalakításában, átfestésében, mert ezt itt — mutat körül —'mind magunk csinosítottuk és rendeztük. — Üzletem teljes raktárral és eleven szellemmel áll a közönség rendelkezésére. Az értelmiségi pályát felcseréltem a kereskedői foglalkozással s erősen bízom benne, hogy megértik és támogatják törekvésemet. — Olcsó autóbuszkirándulás az Aggteleki cseppkőbarlanghoz. Augusztus 7-én, vasárnap olcsó autóbusz-túra iudul az Aggteleki cseppkőbarlanghoz. A túrán bárki részt vehet. Indulás aug. 7-én reggel 6 órakor a Lyceumtól, visszaérkezés 7-én este 8 órakor. Útiköltség 6 P. Kedvezményes barlangi belépő. Jelentkezés augusztus 4 délelőtt 10 óráig Horváth János fényképész műtermében, Széchenyi- u. 7. Túravezető: Dancza János. * Nyaralók figyelmébe! Megbízható szaküzlet Foto Horváth, Széchenyi u. 7. * Köszönetnyilvánítás. Drága jó Nővérünk, Mária Notburga el- húnyta alkalmából nyilvánított szerető részvétért ezúton mondunk hálás köszönetét. Szegény gondozó Nővérek. * Fiat! Végre megjelent a magyar piacon is a népszerű Fiat „1100“ Balillának 6 üléses változata, két valóban kényelmes, a menet irányában felállított pótüléssel, úgyhogy az új Balilla most mint családi és egészen univerzális jellegű kocsi újabb vevőrétegek rendelkezésére áll. Az olcsó beszerzési ár 7200 P (két pótkerékkel, vizsgadíjat is beleértve), a 100 kinként csak 10 litert igénylő motor, amely ennek dacára 90 km-en felüli sebességet tesz lehetővé, oly előnyök, melyek ennek a kocsinak nagy elterjedtséget biztosítanak. * Megjelent Dr. Hegedűs József és Dr. Fejér Endre ügyvédek könyve: Az új vagyonadó törvény, végrehajtási utasítás, magyarázat példák. Ára 4 pengő. Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyv-, papír- és írószerkereskedésében. — Szerencsétlenül járt egy öt éves kisfiú. Könnyen végzetessé válható szerencsétlenség színhelye volt tegnap délután a Borsod megyei Cserépfalu főutcája. Nagy Károly cserépfalvi gazda búzáját szállította sógorához. A szé- rüskertben a megrakott szekérre felült az apja mellé öt éves kisfia, Nagy Sándor is. Az apa későn vette észre a gyereket, mert az hátul ült. Útközben a kisfiú előremászott az apjához, aki figyelmeztette a fiát, hogy jól kapaszkodjék meg. A szekér a faluban bak kanóhoz ért, a kis fiú előreesett, az apa már nem tudta elkapni, Nagy Sándor beesett a szekér oldala mellett a két kerék közé. A hátsó kerék átment a szerencsétlen kis fiú derekán és összetörte medencecsontjait. Az apa hazarohant a kisfiával, majd lerakta a szekeréről a zsákokat és azonnal megindult az eszméletlen kisfiúval Egerbe. Éjjel két órakor érkezett meg az Irgalmasok kórházába, ahol azonnal bekötötték és gipszbe tették az eltört csontokat. * Szent István emlékplakett 1*— P árban kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. * Bolhák, poloskák, legyek, hangyák biztos irtószere a »Forte». Kapható kizárólag Sugár drogériában, Széchenyi n. 8. * A Szent Év plakettjei még kaphatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében! Hirdetésével célt ér el, ha az «Eger« napilapban hirdet. * Svábot, csótányt, konyhabogarat, hangyát biztosan kiirtja a «NEX*. Kapható kizárólag Sugár drogériában, Széchenyi u. 8. S«**£«X%»4*««**«******»?** SPORT Négy MESE atlétát válogattak be a MOVE csapatába, amely vasárnap Szolnokon a MÁV válogatottal mérkőzik. A sulylökésben Szendrődy, 100 méteren Köröské- nyi, 5000 méteren Mátó és a gerelyvetésben Göncző indul Egerből. A válogatás az Esztergomi MOVE bajnokságokon elért eredmények alapján történt. Nagy a kavarodás, működnek az északi futball diplomaták. Ismeretes, hogy a SSE az országos amatőrbajnoki döntő első fordulóján Tatabányán győzelemmel felérő minimális vereséget szenvedett. Salgótarjánban vasárnap sor- rakerülő második fordulón tehát biztosnak látszik, hogy megnyeri az országos amatőrbajnokságot és ezzel bejut az NB csapatai közé. Ebben az esetben a bajnokság soron következő csapata a PTK az NBB-re szerez nevezési jogot. Az így megüresedő helyen a tanácsi határozat értelmében a kiesett BLASE bentmarad az I. osztályban. A DVTK—DAC fúzió következtében még egy hely megüresedik az I. osztályban. Erre az esetre Írott szabály nincs és valószínűleg a legigazságosabb megoldással töltik be a DAC helyét: vagyis a II. osztályú csoportok második helyezettjei az ETK, MVSC és a Salgó FC kétfordulós körmérkőzést játszanak és ennek első helyezettje kerülne be az I. osztályba. Komplikálja a kérdés megoldását, hogy a PTK húzódozik az NBB-től és halogatja a végleges döntést, DAC—DVTK fúzió pedig még nem történt meg papíron és ennek következtében a miskolci II. osztályú csoport-bajnok DVTK II. helyzete sincs tisztázva teljesen. A kérdés erősen foglalkoztatja az északi futball diplomáciát, amelynek soraiban Miskolc, Salgótarján és Diósgyőr egyesületeinek kiküldöttjei harcolnak csapataik érdekeiért. Mis- kolcnak természetesen az a megoldás feküdne legjobban, ha az MVSC minden további nélkül bekerülne, Salgótarján azonban valószínűleg megvédi a Salgó FC érdekeit és ezek alapján még jó pár napig késhegyig menő harc várható a végleges megoldásig. A vasárnapi döntő mérkőzés után mindenesetre tisztább lesz a helyzet. K'Ol'PlinSlVllff nasy választékban kaphatóki AVA VlfcjJill Ub Takarékosság 6—12 havi hitel. VAS- ÉS EDÉNYCSARNOK EGER, 1SS* AMATŐR FÉNYKÉPALBUMOK minden minőségben, nagy választékban kaphatók az Egri Keresztény »AJTOSZOVETKEZET 1ES1CED 17 17