Eger - napilap, 1938/1

1938-02-08 / 22. szám

1938. február 8. EGER 3 gazda állapota már javult, gyomor­sebe szépen gyógyult, azonban az iszákos gazdálkodó könyörgésére hozzátartozói bort csempésztek be a betegnek, az elfogyasztott italtól a beteg nyugtalan lett, dühroham vett rajta erőt, sebkötelékeit letép­ve lerohant a földszintre, úgy hogy az ápolók csak nagy erővel tudták a dühöngő embert megfékezni és visszafektetni ágyába. A sebkötés erőszakos felszakítása következtében erős vérzés lépett fel, s a szerencsétlen ember még aznap éjszaka meghalt. Bernát Ferenc ellen halált okozó súlyos testi sértés miatt adott ki vádiratot a kir. ügyészség s ebben az ügyben már tartott folytatóla­gos főtárgyalás után, most új fő­tárgyalást tartott a törvényszék dr. Szabó Ignác tanácsa. Az előző tárgyaláson kihallgatott vádlott gazda jogos védelemre hivatkozott, s úgy adta elő az esetet, hogy az iszákos, kötekedő Kormos János üldözte őt s a halállal végződő ösz- szetüzés alkalmával is az támadta meg s ő csak védekezésből rántott kést a szintén késsel közeledő Kor­mos ellen. Az újabb tárgyaláson a vádlottnak ezt a védekezését megerősítette a beidézett mintegy harminc tanú egy része is, több tanú azonban éppen ellentétesen, a vádlottat terhelőén adta elő az eseményeket. Kihall­gatta a törvényszék dr. Szilágyi Jó­zsef orvosszakértőt is, aki előadta, hogy a sértett halálát tulajdonkép­pen önmaga okozta azzal, hogy a tilalom ellenére szeszes italt hoza­tott be s a bortól felizgatott állapot­ban ágyát elhagyta és kötését fel­tépte. Ha nyugodtan fekve marad, nemcsak meg lehetett volna men­teni, hanem húsz napon belül fel is gyógyult volna. A törvényszék elrendelte az idé­zésre meg nem jelent egyetlen szem­tanúnak, egy Molnár Gyuláné nevű asszonynak az újabb megidézését és a tárgyalást elnapolta. Fényes külsőségek, ragyogó jókedv az önkéntesek bálján. Eger, február 7. „A szép fényes katonának gyöngy­arany élete“ mondja a szép, régi katonanóta is és ezt most szom­baton be is bizonyították az ön­kéntesek a karpaszományos bálon. A Korona gyönyörűen feldíszített előcsarnokában Veress László szá­zados, íőrendező vezetése alatt fo­gadták a rendezőség tagjai a sűrű csoportokban érkező vendégeket. Csakhamar megtelt az előcsarnok gyönyörű toalettekkel és csillogó egyenruhákkal és nem sokkal ez­után felhangzott a zöldteremben a cigány hegedűjén a „Hangos a ka­szárnya“ pattogó üteme s megkez­dődött a farsang egyik legsikerül­tebb mulatsága. Megjelent a bálon az egész tisztikar és a város sok számottevő tagja, hogy a reggeli Kerékpárok VAS- ÉS EDÉNYCSARNOK EGER, nagy választékban kaphatók! Városház épület. órákig együtt maradva ismét kitán­colja a fiatalság magát... egy hétre. A megjelent hölgyek és leányok névsorát a rendezőség az alábbiak­ban bocsájtotta rendelkezésünkre: Asszonyok: nemes Weinmann Győ- zőné, vitéz Vizy Antalné, PiUer Ernőné, Horváth Ferencné, vitéz Elekes Ferencné, Nicki Károlyné, vitéz Fodor Istvánné, Veress László- né, dr. W olf Imréné, Padányi Lászlóné, dr. Petheő Istvánné, Karsay Károlyné, Nikolíni Józsefné, Kenessey Antalné, Antal Károlyné, Jurányi Józsefné, Bánhidy Ödönné, Marosy Lászlóné, Mátyás Imréné, Frank Tivadarné, Paulik Béláné, Juhász Istvánné, Porubszky Béláné, özv. Bán Sán- dorné, özv. Moraudy Antalné, vitéz Lőcsey Ferencné, Leopold Eezsőné, Bolgár Elemérné, Ripka Jánosné, Hoitobágyi Jenőné, Farkas Ferenc­né, Barsy Istvánné, Ács Kálmánná, Bárdos Ádámné, Vasváry Lászlóné, dr. Schubert Vilmosné, Máder Vik- torné, Verkny Sándorné, Ruzsin Fe­rencné, dr. Halmos Béláné, Braun Lászlóné, Toll Ferencné, Jáger Já­nosné, dr. Kozma Sándorné, Palkó Andrásné, Síkhegyi Lászlóné, dr. Bárány Gyuláné, Kovács Dezsőné, Színek Gáborné. Lányok: Forster Sári, Scholcze Ilmi, Mátyás Éva, Moravánszky Malvin, Moravánszky Ica, Juhász Ila, Mátray Erzsébet, Morandy Gabi, Angyal Ica, Molnár Erzsébet, Mol­nár Irén, Simon Etel, Bolgár Mária, Rememár Erzsébet, Faragó Sári, Ripka Piri, Hortobágyi Anna, Szí­nek Éva, Ács Klára, Schirilla Liliké, Négyessy Klári, Kozlánszky Ica, Barsy Ica, Bárdos Éva, Mikus Jo­lán, Vargha Kamilla, Ráduly Vali, Vértessy Zsuzsi, Simon Mária, Braun Lujza, Braun Mária, Kovács Gizi, Jáger Kató, Kozma Nusi, Palkó Margit, Síkhegyi Csika, Bárány Irénke. — Harmincezer üggdarabot intéztek el az egri városhá­zán az elmúlt évben. Az egri városháza iktató hivatalában az el­múlt év folyamán 30.730 ügydara­bot vettek át és vezettek be a köny­vekbe iktatás végett. Az év elején a hátrálék 492 ügydarab volt. A hátrálékból és az érkezettekből a városháza különböző hivatalaiban elintéztek összesen 30.815 ügydara­bot, az év végén feldolgozatlan ma­radt 407 darab. Táviratok a világ minden részéből. A lengyel lapok továbbra is be­hatóan foglalkoznak a kormányzó látogatásával és méltatják a két ország történelmi kapcsolatait. A német sajtó is igen élénk érdeklő­dést tanúsít a kiakói látogatással kapcsolatban. A Berliner Tagblatt különösen kiemeli a kormányzó po­hárköszöntőjét, amelyben a dunai államok együttműködését hangsú­lyozta. Ma programmszerüen meg­kezdődött a nagy vadászat. — A német kormány átalakításával fog- alkozik a Deutsche-Diplomatische Korrespondenz s többek között azt írja, hogy senki sem vitathatja, hogy az állam bonyolult gépezetében szük­ség van egységes vezetésre. A tit­kos tanács felállítása nem jelent semmiféle irányváltozást a német külpolitikában, amely független min­denféle gazdasági változástól. — Klagenfurtban a nemzetközi síver­seny német győzteseit feltűnő ün­neplésben részesítették. Mint később kiderült, a tüntetést tervszerűen ké­szítették elő. A síversenyt befejező ünnepséget az osztrák hatóságok betiltották. A sport egyesület két vezető tagját letartóztatták. Az ügy­nek még további fejleményei vár­hatók. A hatóságok erélyesen foly­tatják a nyomozást. — A spanyol nemzeti csapatok Terűdnél diadal­masan folytatják előnyomulásukat. A legutóbbi ütközet során a köz- társaságiak közel háromezer ha­lottat és kétezer foglyot vesz­tettek. A vereséget a köztársa­ságiak hadijelentése is elismeri. — A palesztinai angol katonai ható­ságok elhatározták, hogy az északi határ mentén drótsövény akadályt építenek, amelybe villanyáramot vezetnek. Ezzel akarják megaka­dályozni a Palesztina felé irányuló nagyarányú fegyvercsempészést. — Az egyiptomi gúlákról most adták le az első helyszíni rádió közve­títést. — Törökország külügymi­nisztere sürgős tárgyalásra Buda­pestre rendelte a berlini és belg­rádi török követet. A Budapesten tartózkodó Rüstü Áras török kül­ügyminiszter szombaton megláto­gatta Darányi Kálmán miniszterel­nököt. — Az osztrák Steyr-gyárból négyszáz autót loptak el és Spanyol- országba csempészték. Katolikus könyvpiac legújabb újdonságai Teréngi László szuhogyi plébános kiadta a Bitter—Mathis • Heilige Scholle» c. földművesprédikációs gyűjteményét: „Az úr szántóföldje“ címen. Ä földművesélet szépségeit tárja fel a könyv, ez élethivatás meg­szerelésére és az abban való megmaradásra buzdít 31 teljesen ki­dolgozott prédikációt tartalmaz. 232 oldal fűzve P 3A0, kötve P 4'80. Beszerezhetők az Egri Keresztény S ajtó sző v. Könyvkereskedésében. HÍREK Társadalmi naptár. Február 12: A Thália Egri Szín­játszó Társaság hagyományos jel­mezbálja a Koronában. Február 12: Az Egri Polgári Asztal- társaság hagyományos farsangi vacsorája az Egri Keresztény Iparoskörben. Február 13: A 212. sz. Bornemisz- sza Gergely-cserkészcsapat zászló­szentelése és díszelőadása. Dél­előtt 10 órakor zászlószentelés az Irgalmasok templomában, dél­után 5 órakor díszelőadás az Egri Katolikus Legényegyletben. Február 15—16—17: Az Uránia filmelőadása a szegénygondozó hivatal javára. Február 19: Este 8 órakor a Cisz­terci Diákszövetség öregdiák-va­csorája és táncmulatsága. Február 20: Az Egri Katolikus Legényegylet Kolping-leányegy- lete színielőadása: Obsitos. Há- romfelvonásos énekes-zenés szín­játék. Február 26: A Dobó István asztal- társaság farsangi vacsorája. Február 28: Este fél 9 órakor az Egri Kaszinó műsoros megyei táncestje. Február 27: Az Egri Katolikus Legényegylet hagyományos nagy farsangi jelmezbálja. Február 27: A Gárdonyi Társaság farsangi felolvasó ülése a ciszterci gimnázium tornatermében. Február 28: Az Agria corporatio vidám műsoros farsangi teaestje 9 órai kezdettel a Korona zöld­termében. Március 5: A Thália Egri Szín­játszó Társaság színielőadása. Ib­sen: Nóra. l I i k ) — A Botond-teslvérek vasár­napi egri bemutatóján hatalmas közönség jelent meg, ami arra vall, hogy Eger társadalma rendkívül érdeklődik a jégsport szépségei iránt. A bemutató nagy sikere, az egyes számok után felhangzó tapsok pe­dig azt bizonyították, hogy a jég­sport szépségei utat is találtak a közönséghez. Ilyen előzmények után szerencsésnek kell mondani az egri szegénygondozó bizottság választá­sát, amikor legközelebbi akció- filmjéül Sonja Hennienek, a jég ki­rálynőjének filmjátékát kötötte le az Uránia áldozatkész igazgatóságá­nál. Sonja Hennie a legklasszikusabb korcsolyaművész, akit jégfilmek fő­szerepének alakítására szerződtetett le az egyik legnagyobb filmtársa­ság, így ezeken a filmeken „otthon van“ a világhírű korcsolyabajnok, aki mint színész is a legbájosabbak közül való. Az Uránia február 16, 16, és 17-én mutatja be a Tüne­ményt, amely annál inkább közel áll a magyar közönséghez, mert változatos meséje magyar sikert je­lent, amennyiben Orbók Attila műve. * Hosszú idő óta fekvő be­tegek a természetes cFerenc Jó­zsef» keserűvizet nagyon szívesen isszák és annak gyors, biztos és mindig kellemes hashajtó hatását általánosan dicsérik. Kérdezze m«g i orvosát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom