Eger - napilap, 1938/1

1938-05-14 / 76. szám

1938. május 14 EGER 3 — Hősi emlékmű és ország­zászlóavatás Becsken. Külsősé­gekben nagyarányú és lelkes han­gulatban lefolyt ünnepség keretében avatta fel Recsk község hősi em­lékművét és országzászlóját, amely­hez szükséges anyagi eszközök elő­teremtése főleg Csoór Gáspár igaz­gató tanító fáradhatatlan munkás­ságának érdeme. Az ünnepélyre te­kintélyes számmal gyűltek össze az egri és ózdi frontharcosok, továbbá zászlóik alatt a vallásos és hazafias egyesületek, a szomszédos mátraalji községek lakosai, továbbá a kato­nai és polgári hatóságok kiküldöt­tei. Az ünnepély előtti szentmisét Nádasdy Ferenc szanatóriumi lel­kész, a község volt lelkipásztora mondta s ugyanő áldotta meg az emlékművet is. Az avató ünnepsé­gen István Béla földbirtokos, Fábi­án Zoltán főszolgabíró, Javorniczky Jenő miniszteri tanácsos, az Ország­zászló Bizottság alelnöke és dr. Schönvitzky Bertalan jogakadémi­ai tanár — utóbbi a frontharco­sok nevében — mondottak be­szédeket, amelyekben a hősi erénye­ket telidézve az összetartás és a törvényes rend fenntartásának szük­ségességét hangoztatták. A sikerült szavalatok után a kegyelet a ko­szorúk egész tömegével borította el a művészi hatású emlékművet. Az ünnepélyt követő társasebéden Be- niczky Elemér orsz. képviselő a kormányzót köszöntötte, Kápolnay Gábor főjegyző pedig Csoór Gáspár érdemeit méltatta. — A Heves vármegyei köz­ségi írnokok nyugdíjjogosult­sága. A Heves vármegye községei­ben szolgálatot teljesítő írnokok nyugdíjának kérdése a legutóbbi időkig nem volt rendezve, holott ezek a nehéz munkát végző községi alkalmazottak mindenképpen meg­érdemelték volua, hogy a közszol­gálatból történő kiválás után is ál­lami ellátást biztosítsanak számuk­ra. Heves vármegye törvényhatósá­gi bizottsága legutóbb elhatározta, azoknak a szempontoknak figyelem­be vételével, amelyek a községi ir- noki kar szociális igényének telje­sítését, de az írnoki kar színvona­lának emelését is kívánják, — a nyugdíjjogosultság kérdésének ren­dezését. A törvényhatósági bizott­ság megállapította a nyugdíjjogo­sultságot s elhatározta a nyugdíj- szabályrendelet ilyértelmű módosí­tását. Ezzel megnyugtató formában végleges rendezést nyert a községi írnoki karnak ez a régi problémája. Ötven pengős week-endre utazhat a megbízható, erős, új MÁVAG Ford-autón (körzeti képviselő: Rudlof Gusztáv vil­lamossági és lőszerkereskedő) a Mátrába, ahol Baán Zsig- mond országos hirfi Sport- Szállójában díjmentesen látják vendégül — persze csak ak­kor, ha indul az «Eger* tipp­versenyén. — Szülők napja. A líceumi róm. kát. elemi iskola az apák és anyák napját május hó lé én délután 5 órakor a Fehérteremben tartja meg. Az ünnepi beszédet a másnapi csa­ládfelajánlással kapcsolatban dr. Vizy Miklós prépost, kanonok mondja. A tantestület kéri a szülőknek, hoz­zátartozóiknak és érdeklődőknek pontos megjelenését. — A plébániahivatal közli, hogy az eucharisztikus kongresszus alkalmából érvényes kedvezményes vasúti igazolványok megérkeztek és kaphatók a hivatalban. Az igazol­ványok ára 2'50 pengő s azokfalap- ján vehetők igénybe az 50 és 75 százalékos vasúti kedvezmények. A 75 százalékos kedvezménnyel uta­zóknak a vasúti jegy 3'30 pengős költségét mielőbb előre be kell fizet­niük a plébániahivatalban. A már előre befizetett összegek beszámíta­nak a költségbe. — Magyar Turista Egylet Egri Bükk Osztályának vasár­napi túrája. Az MTE Egri Bükk Osztálya f. hó 15-ikén túrát vezet a szomolyai kaptárkövekhez. Út­irány: gyalog Lövölde, Almagyar, Nyerges, Leánytó, Kaptárkövek, Szomolya. Vissza: Vásároshegy, Rakottyás, Aranybikatető, Répás- tető, Eger. — Indulás reggel 7 ó. a Szarvaskaszárnyától. Vezető : Res- kovits Miklós. — A Pesti Tőzsde új számá­ban részletesen foglalkozik az ér­téktőzsdei helyzettel, a gabonatőzs­dei hosszmozgalommal, az új ma­gyar-német és magyar-lengyel tár­gyalások részleteivel. Fontos infor­mációk számolnak be az ipari hely­zetről, a biztosítási eseményekről, a textilpiacról, a mezőgazdasági helyzetről, a vidéki bankokról stb. * Használt, tört aranyat, ezüs­töt legmagasabb napi áron vásárol Heller órás, Városháza. Doxa, Schaffuausen órák egyedárusítója. * Megjelent az új nyári me­netrend hivatalos kiadása. Kap­ható az Egri Keresztény Saj­tószövetkezet könyvkereske­désében. * Ajándéknak alkalmas em­lékkönyvek, amatőr fényképalbumok, levélpapírok és töltőtollak nagy vá­lasztékban az Egri Keresztény Saj­tószövetkezet könyvkereskedésében. * Eger dióhéjban, 20 fény képfelvétellel 1 pengő 50 fil­lérért kapható a Kér. Sajtó­szövetkezet könyvkereskedé­sében. — Bármilyen könyvre van szüksége, beszerezheti a Keresz­tény Sajtószövetkezet könyvkeres­kedésében. » * Aki túlsókat evett vagy ivott és ezért rosszul érzi ma­gút, annak egy pohár természetes «Ferenc József« keserűvíz igen gyorsan és alaposan kitisztítja a gyomrát és a beleit és felfrissíti egész szervezetét. Kérdezze meg orvosát. * Már a gyermekek fogait is tisztítani kell erre alkalmas fog­péppel. Az Odol fogpép fertőtlenít és alaposan tisztít, j anélkül, hogy megtámadná a fog zománcát. * A m. kir. belügyminiszter úr, hogy az Eucharisztikus kong­resszusra való olcsó utazást a vi­dékiek részére lehetővé tegye, meg­engedte, hogy a Mateosz ezen az öt napon személyeket is szállíthas­son. Ezen körülményre felhívjuk az egyesületek és iskolák nagytekintetű vezetősége figyelmét azzal, hogy bő­vebb tudnivalókért forduljanak köz­vetlenül vitéz Tancsa István Mateosz vállalkozóhoz Eger, Dobó u. 27. Telefon 267. — A Heller órás cég (Város­háza) a világhírű ólomplombás Doxa és Schaffhausen órák egyed­árusítója. Minden órához eredeti tokszám szerint kiállított gyári jót­állás ! SZÍNHÁZ Jézusfaragó ember Külön világ. Zárt, együgyü, kü­lönös élet a havasok élete. Vala­hol tül-túl a határon, Erdély szé­lén, Isten kezéből nőtt hegyek kö­zött van ez a világ, talán a világ tetején. Minden íróembert meg­ejtő feladat: gyermeklelkü embe­rek száján beszéltetni a dolgokat: a tragédiát és az örömet. Hálás, de nem könnyű feladat. Nyirő József mesterien oldotta meg munkáját. Szép, ami három felvonás alatt a „színpadon“ törté­nik, (ennek a történésnek nyers, lí­rai embersége, nem is érezteti a színpadot) s ezt, ahogyan elbeszé­lik, az végig olyan mint a tavaszi fakéreg illata. Ami igaz és szép, az talán nem is a hős torz Jézus­látásából induló végzetes és vég­letes harca és meggörnyedése a sorscsapások alatt. Ez is jól meg­szerkesztett írói munka; ami na­gyon mély és gondolkoztató, az a havasi emberek gyermekies, egy­szerű szavaiban, örömeiben és szo­morúságaiban beszél, a világ kez­dete óta egy- ugyanaz mozdulá­saiban, meghatóan igaz, mert meg­hatóan egyszerű bölcsességeiben. A társulat prózai együttese jól illeszkedett be a darab levegőjébe s igyekezett maradéktalanul meg­Magántisztviselő,' az eddigi és legújabb jogok és kö­■■>«■« telessétek, felmondás, stb. teljes k©F6Sk©dŐS6ílédi ismertetése. Összeállította dr. Me­, zőfi László ügyvéd. Ara 80 fillér. ás főnőké Kapható, vagy 80 fillér bélyeg ellenében megküldi az EGRI KERESZTÉNY SAJTÓ SZÖVETKEZET könyv-, papír- és írószerkereskedése Eger. I ■ ■■■■■ éreztetni az író szándékait. Bende László tehetségének sokoldalúságát mutathatta ebben a játékban. Egyé­niségéhez nem tűlfeszesen szabott szerepét az emberábrázolásnak ru­tinos eszközeivel alakította és sok­szor meggyőződést tudott kelteni. Kardoss Géza egy fejjel kinőtt sze­repéből, de az az érzésünk, ezúttal kevesebb-több lett volna. Haldoklási jelenetében azonban megdöbbentően az volt, aminek lennie kellett: im­pozáns és őszinte. Selmeczy Mihály tiszta filozófiája, öreges, csendes szavakba törten, úgy hullott a ha­vasi társakra, mint az időtlen idő bölcsesége, mint az ormok visszhang- talan tanítása. Hasonlóan egyszerűen fogalmazta meg szerepét Mikes Béla is. Erő, keménység és nyugalom volt min­den mozdulata. Tóth Erzsi sírása mélyről jött, beszédje izes. Hites Judit megtörtén, halkan szenvedő volt. Zemplényi Zoltán alakján megértő, nemes méltóság fénylett. A többi szereplők is a hegyi lakók nyers és dísztelen hangján szólották. Bende László rendezői keze alatt töretlenül pergett a darab. A kö­zönség mindvégig meghatott figye­lemmel kisérte a színészek játékát és többször melegen megtapsolta. f. b. Heti műsor: Péntek :3:1a szerelem javára. Operett. Szombat délután: Helyet az ifjú­ságnak. Vígjáték. Filléres helyárak. Szombat este: Csodatükör. Zenés magyar mesejáték. Vasárnap délután: Marica grófnő. Operett. Vasárnap este: Nincs szebb,mint a szerelem. Hétfő: Mosoly országa. Nagy operett. 50°/o-os „Eger“-előadás. Uránia. Pénteken, szombaton, va­sárnap és hétfőn: Harapós férj magyar vígjáték, melynek főszerep­lői : Bársony Rózsi, Dajka Margit, Rajnay és Kabos. — Magyar világ­híradó. Ez előadások féljegyei a következő műsornál félárú jegyek váltására jogosítanak, amikor Zarah Leander nagy sikert aratott filmje, «Új élet felé« kerül bemutatásra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom