Eger - napilap, 1938/1

1938-05-08 / 73. szám

j? 1938.™május 8. EGER megbeszéléseiről még semmi hir sem szivárgott ki. A lapok eb­ben a tekintetben csak találga­tásokra vannak utalva. — Buttler aDgol külügyi államtitkára konzervatív párt gyűlésén felszó­lalt és foglalkozott az angol olasz egyezmény megkötésének körülmé­nyeivel és annak nemzetközi hatá­sával. — Rómában most tették köz­zé a spanyol polgárháborúban el­esett olasz légionáriusok számát. Eddig 5081 olasz önkéntes esett el a spanyol harctereken. Castello tartományban a spanyol nemzeti csapatok előre nyomultak, bár az erősen esős időjárás hátráltatja az előre nyomuló csapatok mozdulatait. Irán népszövetségi képviselője, aki a legközelebbi ülés elnöke lesz, in­tézkedett, hogy szeptemberre hívják össze a Népszövetség közgyűlését. — Goga volt román miniszterelnök­nek, akit szélütés ért, változatlanul súlyos az állapota. — A Szovjet berlini nagykövetévé Marekalov kül­kereskedelmi népbiztost nevezték ki. — A Szovjet 1935 óta három milliárd és háromszáz millió rubelt fordított külföldi propaganda célra. Üzletemet megnyitottam a Hangya-házban (Zalár-utca). — Kaphatók: kerékpár, varró- írógép és alkatrészek, köloaön-kerékpárok. — Régi gépeket megvásárolok. Rácz János. * Kirándulók figyelmébe! Az 1935. évi IV. t. c. 25. §-a értelmé­ben tilos az erdőben, vagy attól 100 méternyi közelben tüzet rakni. Az Egri Érsekség figyelmezteti a kirándulókat, hogy a törvényt meg­szegők ellen a sok és igen nagy károkat okozott erdei tüzeset miatt is kötelessége a kihágási eljárást megindítani és esetleg a kártérítési igényt érvényesíteni.—Érseki erdei területre a belépés csak az uradal­mi erdőfelügyelőség igazolványával szabad. Igazolvány nélküli egyéne­ket a védőszemélyzet köteles az erdő elhagyására kényszeríteni. — Érsekuradalmi erdőfelügyelőség. Hirdetésével célt ér el, haaz«Eger« napilapban hirdet. ____ S ok ö dols® • * * m8t, {eV de ne"'miért szenved? tdbWH*JŰ0lOnb»6t­daUnót. A"°«omogo»óson W ÜaV- 'efla#e*tt'kefeSZlM' ' A m BAYER Huszonegy vitézt és negyven várományost avat vitézzé Heves vármegyéből a kormányzó a székesfehérvári vitézi ünnepen Az idén különösen ünnepélyes lesz a vitézi avatás, mert szorosan hoz­zákapcsolódik a kettős szentév ün­nepségeihez. A Szent Istvánra való emlékezés ünnepségeinek jelentékeny része Székesfehérvárott zajlik le s itt avatja fel a kormányzó azokat, akiket az utóbbi időben a vitézi rend fölvett kötelékébe, vagy vá­rományosainak elismert. Az avatás május 22 én, délelőtt 10 órakor lesz Székesfehérvárott, a Szent István székesegyház rom­kertjében és az avatandók között tekintélyes számmal szerepelnek hevesmegyei vitézek is, amennyi­ben huszonegy vitéz és negyven vá­rományos utazik ez alkalommal Szé­kesfehérvárra. A vármegye területéről a követ­kezőket avatja vitézzé a kormányzó : Tiszti vitézek : Gömöri Havas Péter ny. ezredes Eger. Szodoray Frigyes m. kir. őrnagy Eger. Szabó Ferenc e. e. zászlós testnevelési ta­nár Eger. Gáty(Gaszner) Gézáé.e. zászlós, főkápt. urad. intéző Eger- szalók. Monostory Géza e. e. száza­dos, m. kir. dohánygyári aligazgató Eger. Várományosok: nemes Dienes Jenő gimnáziumi tanuló Eger. Lász- lófy János honvéd reáliskolai nö­vendék Pécs. Márkus Gyula gimn. tanuló Eger. Nyilasy-Tombátz Pál m. kir. főhadnagy Aggtelek. Pék András gimn. tanuló Puszta Diny- nyéshát £(Kisnána). ifj. Tófulusy Imre gimn. tanuló Eger. Zákányi György gimn. tanuló Eger. Vitézzé nyilvánitatták. Néhai Tóm- bátz Károly ezredes, hősi halált halt Székely Tibor tényl. zászlós. Legénységi vitézek. Pászti Béla ny. MÁV. altiszt, Hatvan. Molnár Ignác városi szol­ga. Eger. Juhász József szabó, Gyöngyös. Sípos József fm., Nagy- réde. Erki Gábor fm., Nagyréde. Balog Bálint fm., Nagyréde. Apró Mihály érs. urad. mezőőr, Makiár. Molnár Vendel gazd. ispán, Ludas. Jakab Márton fm., Bodony. Maksó Bertalan bányász, Hasznos. Bánfalvi (Bin) Autal téglamester, Nagyréde. Haraszti (Hipszki) János urad. béresgazda, Atkár, Tass psz. Váradi Sándor fm., Tiszafüred. Várományosok: Hollós János m. kir. tizedes, Sátoraljaújhely. Bese­nyői Márton tüzér, Miskolc. Bódi József fm., Gyöngyöshalmaj. Ifj. Jávor Sándor lakatossegéd, Buda­pest. Mészáros István fm., Pély. Pecze János gimn. tanuló, Hatvan. Ifj Együd András fm., Átány. Ifj. Tóth Pál fm., Recsk. Nagyfügedi András gépésztanonc, Tiszanána, Dinnyéshát puszta. Kelemen Rudolf m. kir. gyalogos, Eger. Ifj. Szabó József fm, Kömlő. Tóth János fm., Füzesabony. Győrfi Sándor fm., Eger. Antal József közs. kisbíró, Terpes. Ifj. Huszár Géza gimn. tanuló, Hat­van. Szabolcsi Kálmán fm., Heves. Molnár Béla fm., Demjén. Pocsai Imre fm., Kápolna. Nagy Lajos fm., Rózsaszentmárton. Ifj. Szabó István m. kir. főtüzér, Budapest. Nyíri Sándor fm., Tiszaigar. Balogh János fm., Nagyréde. Erős János fm., Felnémet. Hadfi Tibor gimn. tanuló, Eger. Kovács Péter fm., Adács. Kovács Ferenc kerékgyártótanonc, Verpelét. Lévai Ferenc fm., Apc. Patai Vilmos fm., Csány. Kovács Gábor polgári iskolai tanuló, Eger. Sipos László fm., Nagyréde. Ifj. Csányi István fm., Hatvan. Kis Ba­lázs cipészsegéd, Gyöngyös. Vitézzé nyilvánítva: néhai Kovács Mihály hivatalszolga, Gyöngyös. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Ötven pengős week-endre utazhat a megbízható, erős, új MÁVAG Ford-autón (körzeti képviselő: Eudlof Gusztáv vil lamossági és lőszerkereskedő) a Mátrába, ahol Baán Zsig- mond országos hirfi Sport- Szállójában díjmentesen látják vendégül — persze csak ak kor, ha indul az «Eger» tipp versenyén. Fiz I. és 11. forduló utón a tippuerseny állása a köuetkező: Okos Oszkár vezet 21 ponttal. 20 pontosak: Kádas Győzőné, Menyhárt Mag­da, Kaáli-Nagy Endre; 19 pontosak: Baranyai Ilona, Bokor Pál, Rakvács László, Rózsa­hegyi Lajos, Zsigmondy József; 18 pontosak: Kuczora Ferenc, Kovács Tibor, Petre Lajos, Pavlik Gusztáv; 17 pontosak: Biró Tibor, Juhász Lajos, v. Tófalusy Imre; 16 pontosak ; Cseh Gyula, Dom- boróczky János, Gárdonyi László, Horváth Ernő, Kovács Cs. Mihály, ifj. Könczöl Kálmán, Szabolcsi Sán­dor ; 15 pontosak: Bakos Dezső, Bo­ros Dezső, Ferenc Rudolf Rapi László, Svéda Irén, Szekeres Ákos, Tóth Tibor, Vass Lajos; 14 pontosak: Antal László, Bo- rossy László, Kiss Miklós, Losonczi László, Lichtner Marcell, Polák Irén és Puchy Béla. Ezenkívül még 121 szelvényt tartunk nyilván 14 ponttól lefelé. A negyedik forduló után a fődí­jon kívül számos tiszteletdíjat is kiosztunk a helyezetteknek. Holnap lesz egri középiskolák Szent István-hangversenye Holnap, vasárnap este fél 8 óra­kor rendezik nagyszabású hang­versenyüket az egri közép- és kö­zépfokú fiú- és leányiskolák. Hetek óta nagy készülődés folyik a Líceum udvarán. Dobogókat ácsol­nak, székeket hordanak, a diákok százai és százai vonulnak hosszú sorokban próbákra. 1200 leány és fiú ajkán hangzanak el a legkivá­lóbb zeneszerzők művei. A reflek­torok ragyogásában pompázó diák­csoport, a sok színes sapka, a ru­hák villanó ragyogása új élményt jelent. A Líceum minden oldalról és minden sarokból kipróbált akuszti­kája meggyőzte még a kételkedő­ket is afelől, hogy ehhez hasonló hangverseny még kevés volt Eger­ben. A hanghatás sokkal kedvezőbb, mint szabadtéren s a szabad ég mégis teljessé teszi a képet. Az emelvény három részre tago­zódik úgy, hogy a közönség sorai­ból mindenki tisztán láthatja az 1200 énekest. Háttérben aranyozott kehely lesz az Oltáriszentséggel, az emelvény egyik oldalán hatalmas oszlopon a magyar és a pápai lo­bogó s futó-örökzöldek és pálmák teszik hangulatossá a képet. Az ünnepi hangverseny szónoka vitéz Űjváry Lajos tankerületi kir. Szép, tavaszi napsütésben az apró örö­möknek is tököléteseknek kell lenniök. Tökéletes, jó közérzéshez pedig első­sorban is aromás, jé füstölnivaló szük­séges — s ez a cigaretta I a könnyű, ízes olcsó mNIKOTEX-SYMPHOMA" Ara: 3*7 fiillór. új, ízléses csomago­lásban, az eddiginél is pompásabb minőségben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom