Eger - napilap, 1938/1
1938-05-17 / 78. szám
2 EGER 1938. május 17. a vállalkozó egységárai megfelelők. A város különben is bebiztosította magát, mert a vállalkozóval nyilatkozatot Íratott alá, mely szerint a vállalkozó nem támaszt a várossal szemben jogigényt a vál- latati összegen túl. A közszállítási szabályzat megszegése tekintetében egy igen érdekes körülményre mutatott reá a kis- gyűlés, nevezetesen arra, hogy a Városi Fürdő Rt. jogállása tisztázatlan. A fürdő nem közüzem, hanem részvénytársaság, jóllehet a részvények 96 százaléka a város kezében van. Ilyen körülmények között vitatható, hogy a közgyűlés elé tartozott-e a munkálatok odamii nmi ffumm ifi ítélése, vagy a részvénytársaság igazgatósága elé, s a közszállítási szabályzat rendelkezéseinek nem teljes betartása is más elbírálás alá esik. Mindezek alapján a kisgyülés jóváhagyta a városi határozatot, annál is inkább, mivel sürgősen szükséges volt a munkálatok megkezdése s a többi vállalkozók is úgy nyilatkoztak, hogy most már nem hajlandók átvenni a munkálatokat. A kisgyülés azonban figyelmeztette a városi képviselőtestületet, hogy tisztázza a Városi Fürdő Rt. jogi helyzetét és a jövőben a közszállítási szabályzat rendelkezéseihez alkalmazkodjék. Ä Bukuli-árok és az érsekkerti fal vállalatba- adását megsemmisítette a kisgyülés Ugyancsak szombaton foglalkozott a vármegye kisgyűlése a Bukuli- árok csatornázásával s ezzel kapcsolatban az érsekkerti falépíkezés- nek vállalatba adásával. Mint ismeretes, a Bukuli-árok munkálatait 20.119 pengő vállalati összeggel a városi közgyűlés Miklós Gyulának ítélte oda. A vármegye megsemmisítette a határozatot az államépité- szeti hivatal szakvéleménye alapján, amely szerint a vállalkozó árai nem fogadhatok el reálisaknak s ezekkel a munka nem végezhető el. A kisgyülés utasította a várost, hogy a következő legolcsóbb ajánlattevővel, vitéz Márkus Bélával kösse meg a vállalati szerződést. Az érsekkerti falépítésre vonatkozó határozatot szintén megsemmisítette a vármegye Volszky Béla költségvetésének irreális volta miatt s utasította a várost, hogy a következő legolcsóbb ajánlattevővel, Pelle Józsefei kösse meg a szerződést. Mától kezdve lehet felszólalni az egri képviselőválasztók 1938. évre megállapított névjegyzéke ellen Eger, május 16. Heves vármegye központi választmánya az egri országgyűlési képviselőválasztók 1938. évre érvényes »évjegyzékét, a folyó évben elkészített ideiglenes pótnévjegyzékének és a kihagyottak jegyzékének egy- egy példányát a városházán közszemlére tétette ki. A választók névjegyzékén mint ismeretes, évenkint változtatásokat eszközölnek, a választói jogosultságot nyertek, vagy valamely oknál fogva jogosultságukat elvesztettek felvételével, illetve törlésével. A választói jogosultságot nyertek neveit tartalmazó pótnévjegyzék és a fel nem vettek jegyzéke ellen május 16, azaz mától kezdve június 14-ig bezáróan felszólalás tehető. A helyesbített névjegyzéket Egerben naponként 8 órától 12 óráig lehet betekinteni a polgármester megbízott— A hevesmegyei utakra kőtelezővé tették a kocsikerekek tisztítását. A közutakat fenntartó szervekre állandóan nagy munkát ró az a tény, hogy a falusi szekerek a felázott talajról nagymennyiségű sarat hordanak fel a kiépített utakra. Heves vármegye törvény- hatósága legutóbb elhatározta, hogy szabályrendeletileg teszi kötelezővé jának jelenlétében, és azt délután 2 órától 6 óráig le lehet másolni. A felszólalást írásban kell beadni a polgármesteri hivatalban, a vármegyei központi választmányhoz címezve. A felszólalásokra mindazok, akiket a felszólalás joga megillet, mától kezdve június 14-ig bezáróan írásbau észrevételt nyújthatnak be. Az észrevételt ugyanúgy kell benyújtani, mint a felszólalásokat. Aki a névjegyzék ellen felszólal, köteles okirati bizonyítékait is előterjeszteni, a felszólalónak pedig minden hatóság, közhivatalnok, lelkész, nyilvános jellegű intézmény, egyesület és nyilvános számadásra kötelezett vállalat köteles haladéktalanul rendelkezésére bocsájtani azokat az adatokat, amelyek a felszólalásban felhozottak bizonyítására szükségesek. a fuvarosoknak a kerekeknek sártól való megtisztítását a közútra való felhajtás előtt. A szabályrendelet értelmében a szekerek kerekeit vagy a kiépített útra való felhajtás előtt, vagy közvetlen a felhajtás után, az út szélén kell megtisztítani a sártól. Aki a rendelkezést nem tartja be, vagy a hatósági közegek felszólításának ellenszegül, azt megbüntetik. I Az összes egri bajnokok részvételével nagyszabású atlétikai versenyt rendez a MESE május 29-én Az összes magyar atlétikai bajnokok Egerben szerepelnek május 29-én a Mese által rendezendő nagyszabású atlétikai versenyen. — Az összes atlétikai számok bajnokai kiváló sporthírességek adnak találkozót ezen a nagy erőpróbán, amely Egerben eddig még nem látott, nagyszerű sportot ígér. A Mese atlétikai szakosztálya már lefolytatta a tárgyalásokat az egyes számok bajnokainak szerepeltetése ügyében s azok eredményeként a következő országos hírű atléták megjelenésére lehet számítani az indulásnál. 100 méteren Sír és Gyenes többszörös bajnokok indulnak, a 400 méteres síkfutásban Vadas és Gyökösi áll starthoz, külön eseménynek Ígérkezik 1500 méteren Szabó Miklós és az egri származású Ignátz Mihály párharca, 110 méteres gátfutásban Kovács Európa-bajnok, távolugrásban Koltai sokszoros magyar bajnok, rúdugrásban Zsuffka és Csányi, súlydobásban a magyar színeknek annyi dicsőséget szerzett Darányi és Csányi, gerelyvetésben Várszegi mutatja be képességeit az egri közönségnek. A ritka és nagyszabású sporteseményt máris nagy várakozás előzi meg Eger legszélesebb sportköreiben. A bajnokság részletes előkészületeiről tájékoztatni fogjuk olvasóinkat. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ A Szent István jubileumi év emlékére a hevesi járásban rendezi meg az ország első népiskolai szellemi versenyét a vármegye tanfelügyelösége A két körzeti selejtező versenyt április 28-án tartották meg. Eger, május 16. [ Rakvách Rezső egri iskolafel- ügyelő-igazgató indította el az elmúlt évben azt a nép- és nemzet- nevelés szempontjából nagyjelentőségű elgondolást, amely népiskolai szellemi versenyek rendezésével kíván új népi értékeket felszínre hozni és szélesebb körben is megismertetni. Rakvách Rezső elgondolása és tervezete alapján már tartottak Egerben ilyen próbaversenyt, amely a tanügyi hatóságok és a szülők teljes elismerésével találkozott. Heves vármegye kir. tanfelügye- lősége a kedvező eredmények alapján elhatározta, hogy a Szent István jubileumi évben a hevesi járásban megrendezi az ország első népiskolai szellemi versenyét, amelyen a legifjabb nemzedék méri össze szellemi ® éjét s küzd nemes versenyben az elsőségért. Megelőzően körzeti selejtező versenyt rendeztek április 28-án Hevosen és Boconádon, összesen 331 tanuló részvételével. A hevesi körzeti versenyt Buczkó Jánosjesperes-plébános és Rakvách Rezső iskolafelügyelő, Boconádon pedig Erdőssy Gyula esperes-plébános és vitéz Orsovay Ede iskolafelügyelő vezették le. A tanulók külön versenyeztek a hittanból és az általános ismeretekből. A két versenyen I., II. és III. helyezést elért tanulók küzdenek majd a Hevesen május hó 19 én tartandó járási szellemi bajnokságon. Az eredmények kihirdetése és a díjak kiosztása a június 2-án ugyancsak Hevesen tartandó járási pedagógiai szeminárium keretében történik meg. A két körzeti verseny a legteljesebb siker mellett folyt le, a környék községének és tanyáinak népe, a kis szellemi bajnokjelöltek szülői hatalmas számban jelentek meg a versenyen és mindvégig nagy figyelemmel kisérték a gyermekek szellemi tornáját. Hogy ez az újszerű népnevelő mozgalom ilyen mértékben felkelthette a szülők és gyermekek érdeklődését az az illetékes tanügyi hatóságok megértő erkölcsi és anyagi támogatásának tudható be. Vitéz Subik Károly pápai prelá- tus, egyházmegyei főtanfelügyelő és Hulin Antal vármegyei kir. tan- felügyelő nagy szeretettel karolták fel a falusi iskolák szellemi vetélkedésének hasznos tervét, de éppen olyan nagyértékü támogatással mozdítja elő a versenyek ügyét Oko- licsányi Imre alispán és Illinyi László dr. hevesi főszolgabíró is, akik értékes vándordíjakat ajánlottak fel a hevesi verseny céljaira. A hevesi járás tanítósága részéről Alberty Vilmos nyug. pélyi tanító ajánlott fel szépművű vándordíját. Rakvách Rezső nagy pedagógiai értékű eszméjének célszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy nemcsak az egri iskolák vették át s rendeznek házi osztályversenyeket kísérletképpen, hanem az ország más vármegyéiből is érdeklődnek már a gondolat és annak kivitele iránt. Eucharisztikus kongresszusi Jelvény ■"■Win ív i .mí aaaaaaaaasBiaaBasaaaag—1 ■■■ - - —.-■-™L«L^«íu_MSSm 30 fillértől 1 pengőig minden minőségben kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. .........-