Eger - napilap, 1938/1
1938-04-26 / 66. szám
1938. április 26. £ G E E 3 Táviratok a világ minden részéből. Tegnap a pesti Vigadóban tartott reviziós gyűlésen több mint 50,000 ember vett részt. A gyűlést Herczeg Ferenc, a Reviziós Liga elnöke nyitotta meg és beszédében kifejtette, hogy békéről és nyugalomról a Duna-völgyében addig szó sem lehet, míg a trianoni békeparancs igazságtalanságait jóvá nem teszik. A gyűlés végén határozati javaslatot terjesztettek elő, amit nagy lelkesedéssel egyhangúlag megszavazott a gyűlés közönsége. A cseh követség előtt a közönség egy része tüntetésre készült, de a rendőrség idejében megakadályozta. — A szudéta-német párt tegnap Karls- badban nagygyűlést tartott. Hein- lein Konrád, a párt vezére kifejtette a szudéta-német párt álláspontját a kisebbségi kérdésben és bejelentette, hogy a prágai kormány kisebbségi kódexe nem elégíti ki a csehszlovákiai kisebbségeket, A csehek — mint mondotta — nem tartották meg vállalt kötelezettségeiket és a szüdéta-németek mindaddig elnyomottnak érzik magukat, mig annyi joguk nincs, mint a cseheknek. A szudéta-németek a többi kisebbségekkel együtt teljes egyenjogúságot követelnek. — Hoare- Belischa angol hadügyminiszter tegnap elutazott Rómából. — Avenol, a Népszövetség főtitkára tegnap Londonba utazott, ahol megbeszélést folytat Halifax lord külügyminiszterrel. Útját Páriában valószínűleg megszakítja, és tárgyalni fog Daladier miniszterelnökkel és Bonnet külügyminiszterrel. Az Anglia és Írország között létrejött kereskedelmi egyezményt ma írják alá Londonban. A szerződés értelmében Írország első sorban mezőgazdasági termékeket szállít majd Angliának, ahonnan viszont iparcikkeket fog kapni. — A csehek tegnap lelőttek egy lengyel léghajót, amely véletlenül cseh terület fölé tévedt. — A távol keleten egy szovjet repülő bombát dobott le japán területre. — Szovjetoroszországban 800 embert tartóztattak le, mert a titkos rádió leadóállomást hallgatták. A jövőben, aki a titkos rádiót hallgatja és ezt rábizonyítják, tíz évre Szibériába száműzik. — Moszkvában ellenforradalmi szervezetet lepleztek le. A letartóztatottaknak csak a kezdő betűit közölték. A letartóztattak között van egy érsek, egy püspök és egy gróf. — A spanyol nemzeti csapatok folytatták előnyomulásukat és néhány kilométerrel előbbre tolták állásaikat. — Indiában ismét súlyos összeütközés volt a hinduk és a mohamedánok között. A rendőrség csak nehezen tudta a rendet helyreállítani. — Angliában az utóbbi időben többször kíséreltek meg vasúti merényletet a sínekre helyezett vasrúddal és kőtorlasszal. A rendőrség lázasan kutat a merénylők személye után. Az egri csapatok lampionos felvonulással ünnepelték meg a magyar cserkészet 25 éves fennállását A magyar cserkészet 25 éves fennállását vasárnap ünnepi külsőségek között ülték meg a magyar cserkészcsapatok. Budapesten nagyarányú dísz-szemle volt Magyar- ország kormányzója előtt, a díszszemle során az összes magyar csapatok küldöttségei elvonultak a kormányzó és az ünnepségen megjelent előkelőségek előtt. A szemlét látványos repülő-ünnepség követte, amelyen a magyar és lengyel cserkészrepülők mutatták be tudásukat a sokezer tőnyi közönség előtt. Az egri cserkészeket a nyolc egri csapatból delegált raj képviselte a budapesti ünnepségen Szentgyörgyi Gyula parancsnok vezetésével. Az egri cserkészcsapatok is megkapó módon kapcsolódtak be a cserkészet jubiláris ünnepébe. Vasárnap este 8 órakor a nyolc egri csapatnak mintegy 500 tagja lampionos felvonulást rendezett és zenével tisztelgett pártfogói, a cserkészgondolat támogatói előtt. A Legényegylettől kiindulva, zárt és impozáns látványt nyújtó sorokban vonultak a cserkészek az érseki palota elé, ahol a Bornemissza Ger- ■ gely csapat fúvós zenekara Erényi ! Márton parancsnok vezetésével né- ! hány szépen összetanult zeneszámot adott elő, Dr. Szmrecsányi Lajos érsekfőpásztor dr. Iledry Lőrinc főispán társaságában láthatóan kedvteléssel fogadta a cserkészek tisztelgését és palotája erkélyéről barátságos kézmozdulattal köszönte meg azt. Ezután Okolicsányi Imre alispán és Braun Károly polgármester előtt tisztelegtek még zenével a felvonult csapatok. Braun Károly polgármester elismeréssel emlékezett meg a cserkészek társadalomépítő munkájáról, jellemszilárdságáról, amely minden megpróbáltatás között is a j magyar élet pillérévé teszi a cser- ! készetet. A cserkészek menetét hatalmas I tömegű közönség követte. Delrnár Tódor nyerte a KAC versenyét Eger, április 25. Zuhogó esőben vonultak végig tegnap a városon a Kispesti Atlétikai Club autó és motoros versenyzői. Jellemző a versenyzők elszántságára, hogy 48 benevezett közül 46 indult el a rossz időben és alig néhány „olvadt el“ az úton. A Mátrában megtartott hegyi versenyt gróf Festetich Ernő nyerte BMW kocsiján, ugyancsak ő futott be elsőnek Egerbe. Az autósok között második volt báró Kohner Auguszta, akinek a kocsija ugyan a baktai vámháznál az árokba csú- szot, de kiemelték. Végeredményben a versenyt Delmár Tódor nyerte meg Lancia Aprilia kocsijával. A szóló motorkerékpárosok közül Kozma Endre futott be elsőnek, de a versenyt végeredményben Czulyba Mihály nyerte. Egerben a HAE állított fel a versenyzők számára ellenőrző állomást a színháznál. Véres verekedés — rendőri beavatkozással Ä kapitányság vezetője erélyes vizsgálatot rendelt el a kardhasználat ügyében Eger, április 25. Könnyen nyílik Egerben a legények bicskája, könnyen leszúrja a legjobb cimboráját is az ittas legény. Ezek a verekedések majdnem minden vasárnap megismétlődnek, amikor a földműves ifjúság a „szálúkban“ rendezett táncmulatság hevében, rendszerint csak vélt sérelmeiért rögtön a késével vesz elégtételt. Jla odabent nem is történik komolyabb összetűzés, akkor ennek az ártatlan polgárság issza meg a levét, mert ha ezek a hazafelé tartó legénycsoportok kikerülnek a mulatságon jelenlévő rendőrök tekintete alól, belekötnek a békés járókelőkbe is. Vasárnap este a Mária utcában volt bál, amelyen a legények összeszólalkozásába beleavatkoztak a kivezényelt rendőr őrszemek is. Erre a jelenlévők megtámadták a rendőröket, akik szorult helyzetükben kardot rántottak és erős kardlapozással tudtak csak rendet csinálni. — Az Irgalmasok kórházában egész éjjel dolgoztak az ügyeletes orvosok. Kilenc legényt kötöztek be az éjszaka folyamán, akik közül hármat, akiknek a sérülése súlyosabb, ott is tartottak. Dr. Szentbenedeki Ede rendőrtanácsos a legerélyesebb vizsgálatot rendelte el az ügy előzményeinek kiderítésére. Értesülésünk szerint a kapitányság vezetője a legerélyesebb intézkedéseket fogja életbeléptetni, hogy megszűnjenek végre ezek a rendbontó események. nagy választékban kaphatóki Takarékosság 6—12 havi hitel. Kerékpárok VAS- ÉS EDÉNYCSARNÖK EGER, Városház épület. HÍREK Társadalmi naptár. Április 30: Este 8 órakor a Thá- lia előadása a Városi Színházban. A bíboros. Május 7 : Az Eszterházyana corporate gyöngyvirág bálja a Kaszinóban. Május 8: Este fél 8 órakor az egri középfokú iskolák Szent István énekkari hangversenye a Líceum udvarán. — Hírek az egyházmegyéből. Kistályán az eucharisztikus szentév nagyhetén tridiumot tartott M. Laluk Bonfilius egri servita atya. A húsvéti ünnepek alatt a kistályai iparos műkedvelők színrehozták P. Antheleme—Orbók A. nagyhatású pompás színművét, a háromfelvoná- sos *Az abbé‘-t, aminek tiszta jövedelme a kistályai hősi halottak fölállítandó emlékművére és jótékony célokra jutott. — A Hámori Olvasókör Vegyes Dalárdája amely fennállása óta már igen szép sikereket ért el, húsvétvasárnapján Bácskay Kálmán kántortanitó, karnagy vezetésével a szentmise néhány részletét latin szöveggel énekelte szép betanításban. — Május 8-án lesz Miskolcon a 10-es honvédek ezrednapja. A volt 10-es honvédek ez évi ezred- napjukat május 8-án rendezik meg Miskolcon. A rendező bizottság nagyban serénykedik, hogy ez a találkozó is ép olyan jól sikerüljön, mint az előzőek. A május 8.-i ezrednap iránt országszerte nagy az érdeklődés, úgyhogy Budapestről külön filléres gyors beállítását vették tervbe. Az ezrednap részletes programját a napokban hozza nyilvánosságra a rendező bizottság. — Borsod-, Abauj-, Gőmőr-, Zemplén- és Heves megyékben is megfigyelési kerületet kell alakítani a felvidéki száj- és körömfájás miatt. A földművelés- ügyi miniszter elrendelte, hogy a ragadós száj- és körömfájásnak Csehszlovákiában való nagyobbmér- vű elterjedése folytán a magyarcsehszlovák határ mentén Nógrád, Hont, Borsod- Gömör, Kishont, Szabolcs, Ung, Szatmár, Ugocsa, Heves, Abauj és Zemplén vármegyékben is megfigyelési kerületet alakítsanak. * Székrekedésben szenvedőknél reggel felkeléskor egy pohár természetes »Ferenc Józsefe keserüvíz a belek eldugulását gyorsan megszünteti, a gyomor működését előmozdítja, az anyagcserét megélénkíti, a vért felfrissíti, az idegeket megnyugtatja s így kellemes közérzetet és fokozott munkakedvet teremt. Kérdezze meg orvosát. * Eucharisztikus kongresszus himnusza kapható 1 fillérért a Kér. Sajtószővetkezetben. * Ajándéknak alkalmas emlékkönyvek, amatőr fényképalbumok, levélpapírok és töltőtollak nagy választékban az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében -