Eger - napilap, 1937/2
1937-11-09 / 179. szám
L EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. november 9. J A Pajzs-féle Fogacspusziai bírtok egy része felparceilázódlki! Felvilágosítást ad HOLÉCZI ISTVÁN mérnök, Hevesen HÍREK — Halálozás. Részvéttel vettük a hirt, hogy Meiszner Miklóska IV. elemi oszt. tanuló november 6-án, 9 éves korában elhunyt. Temetése 8- án délután 3 órakor lesz a fájdalmas Szűzről nevezett temetőben. Az engesztelő szentmise-áldozatot 9- én, reggel 8 órakor a szervita atyák templomában mutatják be. — A gyöngyösi Katolikus Legényegylet tegnap rendezte meg első kultúrdélutánját az egyesület nagytermében szépszámú közönség előtt. Az ének és táncszámokkal változatossá tett műsor, de legfőképen az egyfelvonásos bohózat sok kellemes percet szerzett a megjelenteknek. A kulturdélután kiemelkedő száma Magnin Adorján prépostplébánosnak az „Eucharisztikus Szentévről“ tartott előadása volt, amelyben méltatta annak jelentőségét gazdasági, erkölcsi és vallásos szempontból. Előadásában kiemelte, hogy az a nagyarányú világmegmozdulás, mely a jövő évben Magyarország felé irányul, óriási jelentőségű s épen ezért minden katolikus magyar embernek igyekeznie kell a szent ügy érdekeit szolgálni, mert azzal nemcsak a katolicizmus, hanem a magyar nemzet érdekeit is előbbremozdítja. Itt említjük meg, hogy a gyöngyösi Katolikus Legényegylet vezetősége is ifjúsága meleg ünneplésben részesítette névnapja alkalmából Ka- nyó Imre világi elnököt november 4-én. A vezetőség Magnin Adorján prépostplébános, a Kolping lányok, Kelemen Erzsébet, az ifjúság pedig Lukács Ferenc I. dékán vezetésével tolmácsolta jókívánságait. Az ünnepség után az ünnepelt és a megjelentek családias vacsorán vettek részt. * Gyengélkedés idején, különösen ha a rosszullétet szorulás, vagy keresztfájás fokozza, az enyhe és igen kellemes természetes «Ferenc József* keserfivíz mindig puha, könnyű székürülést és kielégítő emésztést szerez. Hires nőorvosok a legnagyobb elismerés hangján írnak a valódi Ferenc József vízről, mert ez a kritikus életkorban is hosszabb időn át alkalmazható anélkül, hogy szerfelett kedvező hatása csökkenne. Kérdezze meg orvosát. * Szerencsés halász a Philips „Regent“ világvevő tulajdonosa, aki a hálózatba bekapcsolt gépével pillanatok alatt mind az ötvilágrész gazdag műsorát foghatja. Öt világrész szórakoztatja minden Philips „Regent“ világvevő tulajdonosát. * Az Egri Kaszinó szombati estjén elcseréltek egy sötétkék női kabátot s egy feketét hagytak helyette. A rendezőség kéri az estén résztvett hölgyeket, nézzék meg szekrényeiket s a kabátot cseréljék vissza a Kaszinó eljárójánál. Érdekes és ritka darabbal gazdagodott az egri Vármúzeum új szerzésű gyűjteménye. Az új szerzemény Károly király egyik köppe- nye, amelyet mint az egyik német ezred tulajdonosa 19 éves korában visolt. A történelmi ereklyeszámba menő ruhadarab a Postatakarékpénztár egyik budapesti aukcióján szerepelt s akkoriban a ritka felfedezés jelentőségét bőven méltatták a fővárosi lapok is. így jutott tudomására a királyi ruhadarab sorsa Barcsay Amant Zoltánnak, a lelkes történelmi műgyűjtőnek, aki jelentős áldozattal megszerezte a köpönyeget s most az egri Vármúzeumban állította ki. A ritka darab nagy értéke a gyűjteménynek s nem csak történelmi értékénél fogva, hanem a tragikus sorsú tulajdonosának személyéhez fűződő kegyelet miatt is bizonyára nagy érdeklődést kelt majd az egri közönség körében is. Sajnos, a vármúzeumi gyűjtemény textildarabjait a tél tartamára be kell vonni, mivel a nedves időjárás a szövetek és selymek épségét veszélyezteti. A textiliák a múzeum legértékesebb és legszebb darabjai, akik tehát a teljes gyűjteményt meg akarják tekinteni, a következő napokat használják fel, mert néhány nap múlva a textildarabokat elszállítják a múzeumból. SPORT DAC—MESE 2.2 (1:1) Eger, I. oszt. bajnoki. Az eredmény reális: I. félidőben az egriek, szünet után a vendégek voltak fölényben. MESE támadásokkal indult a mérkőzés. Hegyi II. az első percekben nagy helyzetből a kapu fölé lőtt. A 15. percben a leálló egri védelem mellett a DAC szerzi meg a vezetést. Tíz perc múlva Vicsay Balinak, Báli Hegyi Il.-nek adta a labdát, aki ezúttal nem hibázott. 1:1. Az utolsó percben Vicsay bombáját Kolumbán kézzel védi, de a bíró sípja néma marad. Fordulás után az 1. percben feltűnő védelmi hibából újra a diósgyőriek jutnak vezetéshez. A 25. percben Vicsay nehéz helyzetből bead és Sztojka a hálóba gurítja a labdát. Ezután a mély talajon ellaposodik a játék. Diósgyőri támadásokkal ér véget a mérkőzés. A MESE-ből: Zigyvai, Juhász és Vicsay játéka érdemel elismerést. Balinak és Hegyi Il.-nek az I. félidőben volt néhány jó momentuma. A biró sok súlyos tévedése az egri csapatot sújtotta. Lelkiismerete nem is volt nyugodt: rendőri fedezettel vonult le a pályáról. Egyéb eredmények: PBÜSE—BSE 3:0 (1:0); PTK —MAFC 2:1 (2: 0); HVSE—SBTC II. 2:1 (0:0); OVTK-SAC 2:0 (1: 0) ; SSE—BLARE 6:0 (2:0). Film. Uránia. Hétfőn és kedden: Őnagy- sága inasa romantikus vígjáték. Főszereplők: Jean Haiiow és Robert Taylor. — Madárember riport-film a motornélküli repülésről és Velence utazási-film. E műsor keretében Zoltvány János festőművész pár perc alatt rongydarabokból Munkácsynak egy festményét készíti el. — Szerdán és csütörtökön: Egy férfiért sem érdemes (sziluet) látványos szerelmi történet, kultur-film és Fox-híradó. * Gyöngyösi Apollóban: kedd, szerda: «Ne higyf a férfinek». Ragyogó vígjáték. Főszerepben Joan Crawford és Clark Gable. Ezenkívül „Rókavadász“ „Pingpong“ és Fox-híradó. _ Gyümölcsfa telepítői! figyelmébe! _ Eladó az egri érseki uradalom pusztaszikszói faiskolájából 16.000 darab nemes alma-, körte-, szilva-, kajszi- és francia-barack, 1, 2 és 3 éves gyfi- mölcsfacsemete, a legjobb fajtákból. Almából és körtéből egy- és kétkarú alakiák Is kaphatók. A csemeték ára drb.-ként 50-80 fill. Az alakfák ára drb.-ként 80—100 fill. Megrendeléseket felvesz az Érseki Uradalom Gazdasági Hivatala Eger, Széchenyi ncca 5 szám. ■■■■■ ■■■■■ 20.000 dl 80 1* 51 ti gyümölcsfa ojtváng Utal au olcsó áron. '»g Évelők, cserjék, diszfák, fenyőfák. Tóth András faiskolája Eger. Államilag ellenőrzött tiszta faiskola. R Magyar Faiskola- Szövetség tagja. Kérjen árjegyzéket. * Ideges embereknek és lelkibetegeknek az igen enyhe hatású, mindig megbízható természetes «Ferenc József» keserűvíz — reggel éhgyomorra egy pohárral be- véve — rendes bélműködést, jó emésztést és elegendő étvágyérzetet teremt. Kérdezze meg orvosát. Budapesti rádiő-műsor Hétfő, november 8. 4.15: A rádió diákfélórája. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: Fazekas Mária magyar nótákat énekel Bura Sándor és cigányzenekara kíséretével. 6: Beszélgetés a reggeli torna irányítóival. 6.30: Hanglemezek. 7.25: Egri Viktor elbeszélései. 8: A Filharmóniai Társaság hangversenyének ismertetése. 9.10; A Filharmóniai Társaság hangversenyének közvetítése. 9: Hírek. 10-15: Időjárásjelentés. 10.25: Pertis Pali és cigányzene- kara. 11: Hírek német nyelven. 11.05: Bohrandt Lajos és Weidin- ger Ede jazzenekara. 0.05: Hírek külföldi magyarok számára. Kedd, november 9. 6.45: Torna. Utána: Hanglemezek. 7.20: Étrend, közlemények. 10: Hírek. 10.20: „Az elegancia nagymesterei“ (Felolvasás). 10.45: „A bundadivat“ (Felolvasás). 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: A József nádor 2. honvédgyalogezred zenekara. 12.30: Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30: Berki István és cigányzene- kara. 2.40: Hírek. 3: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 4.10: „Asszonyok tanácsadója.“ 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, birek. 5: „Alordmayornapja.“ Irta: Ráth-Végh István (Felolvasás.) 5.30: Hanglemezek. 6.15: „Amig a hangból hanglemez lesz.“ Közvetítés a stúdióból és a kábelgyárból. 7: A rádió szalonzenekara. 7.50: „Pe- helyke.“ Szinmű4 felvonásban. 9.30: Hírek, időjárásjelentés. 9.55 : Sárai Elemérés cigányzenekara muzsikál. 10.40: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 0.05: Hírek külföldi magyarok számára. Laptulajdonos: EGEI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DB. KAPOB ELEMÉB. Felelős kiadó: BADIL KABOLY. KISB3RDETR8 Kisbirdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fillér, vasárnap szavanként 10 fillér. (Vastag betűvel szedett szó kétszeresen lesz számítva). A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 10 óráig leadni GYÜMOLCSFfl-ojtványok, diófák, virágcserjék, szomorúfák, lucfenyők, buxu- sok kaphatók Mititzkynél, Ráckapu tér 2. (179) Nyomtatta Szent János Nyomda Eger (Érseki Lieeumi Nyomda). — Felelős nyomdaigazgató: Radil Károly. Károly király fiatalkori tisztiköppenye a Vármúzeum új gyűjteményében A téli időszakra bevonják a gyűjtemény textildarabjait