Eger - napilap, 1937/2
1937-10-23 / 169. szám
1937. október 23. EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 Táviratok a világ minden részéből. Az angol lapok foglalkoznak Gijon elestével és megállapítják, hogy a nemzeti csapatok birtokában már 35 spanyol tartomány van, mig a köztársaságiak kezén már csak 15. Az északspanyolországí hadszíntér megszűntével Francó tábornoknak mintegy 10Ö ezer főnyi, kitünően felszerelt hadserege szabadult fel, amelyet [más frontszakaszon döntő siker reményével vethet harcba. A nemzetiek győzelmének jelentőségét fokozza az is, hogy az asturiai szénbányák is a hatalmukba kerültek, a köztársaságiak kezén lévő aragóniai bányavidék pedig a nemzeti csapatok ágyúinak tüzében áll. — Az angol alsóház külügyi vitáját Chamberlain miniszterelnök beszédje zárta be. A spanyol probléma — mondotta — az önkéntesek visszahívása. Ez meg is fog történni. Atlee őrnagy számára nem marad más hátra, mint továbbra is kételkedni az olasz kormány magatartásában, ami nem helyes politika. A miniszterelnök szavait a munkáspárti ellenzék részéről nagy felzúdulás követte. — Smidt Guidó osztrák külügyi államtitkár 25-én Varsóba utazik. — Épp táborrok, német birodalmi helytartó, Stockholmban elő adást tartott Németország gyarmati igényeiről. Mint mondotta, Németország nem akarja más államok jogait csorbítani, de kívánja aVersa- illes-ben elkövetett igazságtalanságok jóvátételét. Az előadás után Sven Hédin, a neves utazó szólalt fel és kijelentette, hogy igazság talannak tartja a mai helyzetet a gyarmati kérdésben.—Az új bulgár választójogi törvény 173 választó- kerületet állapit mog, minden kerület egy képviselőt választ. A mindkét nembeli választók 21. életévük betöltése után gyakorolhatják jogukat. Választható minden aktív választójoggal bíró, 30 éves férfi. Állami tisztviselők nem választhatók. — Uuno Hannula finn kultuszminiszter tiszteletére a budapesti finn követség vasárnap este fogadóestet rendez. A miniszter az estén nyilatkozik a Rádiónak. — Az Olaszországban tartózkodó külföldi rendőrküldöttség tegnap megtekintette a Conte di Savoya óceánjárót, majd egy torpedórombolón Capriba, onnan Sorrentóba és Pompejiba utazott. — A sakkvilágbajnokság során Aljechin ellenfele tegnap a játszmát feladta. Aljech.nnek 5, Achveenek 3 pontja van. — Az iraki olajvezetéket Baisson mellett az arabok ismét megrongálták. A vezetéket azonnal kijavították. HÍREK Ggönggösi társadalmi naptár. Október 24: Délelőtt fél 11 órakor a Gyöngyösi Öregdiákok Szövetségének évi közgyűlése a gimnázium rajztermében. Október 24: A Gyöngyösi Földműves Gazdakör társasvacsorája. November 9: Este fél 6-kor az Emericana Gyöngyösi Conventjé- nek előadása a Szent Korona- házban. November 28: Este fél 9-kor a Kát. Énekkar Bárdos-hangversenye a Knltúrházban. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Déli szél, a déli és nyugati megyékben felhő- södés, holnap több helyen eső, északkeleten csak reggeli köd, a hőmérséklet alig változik. — Egerben ma reggel 7 órakor 3’0 fok, a talajmentén —0-5 fok, a tegnapi maximum 15'2 fok volt. A légnyomás 77P9 mm., emelkedő. — A miskolci kerületi Kereskedelmi és Iparkamara közgyűlése. A miskolci kerületi Kereskedelmi és Iparkamara október hó 28.-án, csütörtökön d. e. fél 11 órakor székházában rendes közgyűlést tart az alábbi tárgysorozattal. Elnöki előterjesztések. Főtitkári jelentés. Rendelettervezet az ipari (kereskedelmi) és bányavállalatokban foglalkoztatott tisztviselők munkaidejének szabályozásáról. Rendelettervezet az ipari, bányászati és kereskedelmi alkalmazottak éven- kinti fizetéses szabadsága tárgyában. Az ipartestületi hálózat kiépítése. A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter leirata az ipari és kereskedelmi célokat szolgáló helyiségek bérletének fokozottabb védelme tárgyában. Törvényjavaslat a mezőgazdasági gépek, varrógépek és kerékpárok részletfizetésre vételéről. Rendelettervezet a szekérfuvarozás szabályozásáról. A kereskedősegédek és ipaiossegédek kereskedelmi miniszteri jutalmazása. — A 60-as bajtársi kegyeleti finnepet, mint megírtuk, november 7- re halasztották el. Október 23-án, szombaton este 8 órától az egri és az esetleg Egerbe érkező 60-as bajtársafe a „Kéményseprő“ vendéglőben találkozót tartanak a régi bajtársi érzés ápolására. — Kedvezményes vonat indul október 31 éa Budapestről Gyöngyösre. A MÁV igazgatósága október 31-én nagykedvezményű vonatot indít reggel 5’30 órakor Budapest Keleti pályaudvarról Gyöngyösre. A menettérti jegy ára 2-60 P. Jelentkezni Bpes- ten. a rendezőség központi irodájában. VIII., Rákóczi-u. 53. és a turista egyesületek titkárságánál. — Ingyenes rendelés idegbetegek részére az Irgalma- sok egri kórházában. Dr. Bédi István Medárd irgalmasrendi kórházi főorvos, volt klinikai orvos, idegbetegségek szakorvosa szegény betegek részére minden nap reggel 8— 9 óráig ingyenes rendelést tart az Irgalmas-rend kórházában. — A vármegyeháza udvarán is kinyílt az orgonabokor. Az utóbbi hetekben a város különböző pontjairól kaptunk értesítést arról, hogy a meleg őszi időjárás virágba borította az orgonabokrokat, sőt több almafát is megtévesztettek az októberi napsugarak. Legújabban a vár- megyeháza udvarán bontott virágokat egy három méter magas orgonabokor. A virágok a bokor csúcsán jelentek meg s üde lila színben pompáznak. — Öngyilkossági szándékból lúgot ivott. Sármány Józsefné 19 éves pusztatenki földművesasszony az urával az apja házában lakott. Az apja szerette volna, ha a fiatalok külön költöznek s emiatt állandó volt a perpatvar az apa és lánya, meg a veje között. Legutóbb a fiatalasszony annyira szivére vette apja szavait, hogy veszekedés közben felkapott egy marólúggal telt poharat és öngyilkossági szándékból felhajtotta Az asszonyt súlyos állapotban az Irgalmasok egri kórházában ápolják. — Meghalt a sebre ragasztott cigarettapapírtól Heuczieger István 55 éves szabadhegyi lakos munka közben megsértette a kezét s a sebet dohánypapírral ragasztotta be. Másnapra rosszul lett és kórházba szállították, ahol irtózatos kínok között meghalt. Megállapították, hogy a szerencsétlen ember a sebre ragasztott cigaretta papírtól tetanuszmérgezést 1 kapott s ez ölte meg. * Idősebb embereknél, kiknek széklete rendellenes és fájdalmas, sokszor már 3—4 evőkanál természetes »Ferenc József« keserűvíz is meghozza a normális bélkiürülést és a kielégítő anyagcserét s így jelentős megkönnyebbülést biztosít. Kérdezze meg orvosát. — »Bűnös a morfium« címmel október 14-én megjelent számunkban beszámoltunk arról a törvény- széki tárgyalásról, amelynek vádlottja Thómajer Andor gyöngyösi lakos volt. Thómajer elmondotta hogy a morfium tette őt bűnössé. A tárgyalás folyamán dr. Szabó Ignác, a büntetőtanács elnöke ismertette az Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet 1937-ben kelt orvosi szakvéleményét, amely szerint kezelés közben Thómajer elmondotta, hogy Guttmann Sándor gyöngyösi gyógyszerész adott neki engedély nélkül morfiumot s ezért a gyógyszerészt meg is büntették. Guttmann Sándor a tárgyalásról megjelent cikkel kapcsolatban a következőket állapítja meg: Valótlan, hogy akár Thómajer Andornak, akár másnak orvosi rendelés nélkül kábítószert szolgáltatott ki, valótlan, hogy e- miatt eljárás indult ellene s emiatt meg is büntették. — Hitelsértésért két hónapi fogház. Rottenstein Mózes gyöngyöspatai ruhakereskedő 1935 őszén, amikor már tudta, hogy fizetésképtelen, ingatlanára sógora: Kollmann Jenő javára háromezer pengőt be- kebeleztetett, 1936 januárjától 25 ízben vett igénybe árúhitelt a Grósz és Feldheim cégtől s Zaoatky és Daubner hitelezők előtt is elhallgatta fizetési zavarait s egy váltó manipulációval 500 pengővel károsította meg őket. A törvényszék Szabó tanácsa Rottensteint hitelsértés vétségében, ezenkívül négyrendbeli, folytatólagosan elkövetett csalás vétségében bűnösnek mondotta ki és két hónapi fogházra, valamint három évi hivatalvesztésre ítélte. Az Ítélet nem jogerős. — A baromfi és a tojás új minimális ára. Az országos ármegállapító bizottság szerdán tartott ülésén a következő minimális termelői bevásárlási árakat állapította meg : élő csirke 90, élő tyúk 95, hízott kacsa 94, hízott liba 100, pulyka 90, gyöngyös 105 fillér ki- logramonként. Szabolcs, Szatmár, Zemplén, Abaujtorna, Hajdú és Borsod vármegyék területén a minimális árak hét fillérrel alacsonyabbak. A tojás minimális ára 131 fillér kilogramonként. — A Pesti Tőzsde új számában az értéktőzsde vezetői nyilatkoznak a várható tőzsdei kilátásokról. Nagy cikk számol be a lapban a kisebb részletüzletek bukásáról. A gabonatőzsde eseményeiről érdekes cikket közöl a lap, amelyben Lingel János bútorgyáros az angi liai bútorexportról nyilatkozik. Olasz gyártmányú, legmodernebb, legújabb rendszerű OLIVETTI Standard 45 billentyűs és Portable 43 billentyűs p r e c i z i ó s-írógépek kiváló szerkezetüknél, tartósságuk- ......... = n ál és rendkívüli nagy teljesítőképességüknél fogva napról-napra nagyobb tért hódítanak. ________ Kedvező fizetési feltételek. Érdeklődőknek készséggel bemutatja Eger és környékének kizárólagos képviselője, az Egri Keresztény Sajtószövetkezet HB könyvkereskedése íJ S. mtm