Eger - napilap, 1937/2

1937-10-10 / 162. szám

1937. október 10. — Még mindig válságos a kistálgai úton megtámadott napszámos állapota. A kistályai vám közelében csütörtökön este tör­tént véres támadás áldozatának, Liptai Ferenc napszámosnak az ál­lapota még mindig változatlanul válságos. A borzalmasan összeron­csolt koponyájú embert az Irgalma- sok kórházában azonnal megoperál­ták s a műtét során Liptai kopo­nyájának hátulsó részéből egy fél- tenyérnyi csontdarabot el kellett tá­volítani, egy másik koponyacson­tot pedig meg kellett emelni, mert a csontszilánk veszélyeztette az agyvelőt is. Liptai rövid időre ma­gához tért, de néhány értelmetlen szó kiejtése után ismét elvesztette eszméletét. fe&tvflA "tádtónaAc — Az Egri Ipartestület no­vember l-től ideiglenes irodai al­kalmazottat vesz föl. Pályázatok október 20-ig adandók be az Ipar­testülethez, ahól bővebb felvilágo­sítást nyernek az érdeklődők. — Fejlődik a Gyöngyösi Hangya Szövetkezet. A napok­ban tartotta a gyöngyösi Hangya évi rendes közgyűlését a Gyöngyösi Takarékpénztár Egyesület helységé­ben. A közgyűlés elfogadta az elő­terjesztett igazgatói és .felügyelőbi­zottsági jelentéseket és a Hangya szövetkezet évi mérlegét, majd uj igazgatósági tagokul dr. Okolicsányi Béla városi tiszti főorvost és Ba­logh István gazdasági tanácsost, a Hevesmegyei Gazdasági Egyesület igazgatóját, felügyelőbizottsági ta­gul pedig Medveczky János városi főszámvevőt választotta meg. A to­vábbiakban a közgyűlés örömmel állapította meg, hogy a szövetkezet forgalma nagy mértékben emelke­dett, a vásárló közönség pedig a legteljesebb mértékben megelégedett a szövetkezet munkájával szemben. — Ingyenes spanyol nyelv- tanfolyam. A Vármegyei Iskolán- kívüli Népművelési Bizottság októ­ber 15-én kezdődő 6 hónapos spa­nyol nyelvtanfolyamot szervez. Órák: kedden és pénteken este 7—8-ig az Irgalmas-utcai áll. el. iskolában. Beiratási díj 3 pengő. Tandíj nincs. Jelentkezés október 14-ig a Nép­művelési Bizottság titkári hivatalá­ban (Vármegyeháza II. emelei) dél­előtt 10 —12-ig. TUNGSRAM égő a legjobb!! ILLÉSNÉL Világhírű TUNGSRAM ÉGŐ Rudlofnál. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 — 18-án megkezdődik az Olasz Kultur intézet egri in­gyenes nyelvtanfolyama. Az Olasz Kultúrintézet egri nyelvtan- folyama iránt ez évben is nagy ér­deklődés nyilvánult meg a nyelv- ismereteit gyarapítani kívánó kö­zönség körében. A második olasz­nyelvi kurzus — kezdők és közép- fokúak részére — október 18-án, hét­főn kezdődik este 6 órakor az Eme- ricanának a Líceum, földszint 2. sz. alatt lévő Cancellária-termében. E- zen a napon a kezdők részére tar­tandó oktatással kezdődik a tan­folyam. A tanfolyam rendje: októ­ber 18-tól minden hétfőn és csütör­tökön 6—7 óráig kezdők részére, kedden és pénteken ugyancsak 6—7 óráig a középfokúak részére. A tan­folyam vezetője Palisca Mario. Je­lentkezni a tanfolyamra még lehet szerkesztőségünkben a hivatalos órák alatt. — Ä MEFHOSz 15 napos őszi tanulmányútjai Olaszor­szágba és a párisi világkiállí­tásra. A Magyar Egyetemi és Fő­iskolai Hallgatók Országos Szövet­sége idegenforgalmi irodája novem­ber hó 2.-án művészettörténeti pro­grammal összeállított őszi tanul­mányutat indít Olaszországba és Párisba. Az olaszországi utazás ke­retében Firenze—Róma—Nápoly— Capri—Sorrento — Pádua—Velence, mig a párisi utazás keretében Mi­lano—Cortosa di a Pavia—Páris— Nizza—Montecarlo—Velence megte­kintése szerepel. — A tanulmány­utak iránt érdeklődőknek készséggel küld ismertetőt és részletes progra­mot a MEFHOSz Utazási Irodája: MEFHOSz Travel, Budapest, IX. Ferenc krt. 38. Telefon: 1872—74. — Baleset favágás közben. Dávid Imre 26 éves felsőtárkányi famunkás favágás közben rosszul sújtott és a megcsúszott fejsze éle felhasította a lábfejét. Súlyos sérü­lésével hozzátartozói az Irgalmasok egri kórházába szállították. — Ä Katolikus Szemle most megjelent októberi számában nagy figyelmet kelthet Ernszt Sándor érdekes cikke a spanyol polgár- háború tanulságairól, óriás Nándor az országos felsőoktatási kongresz- szusról értekezik, amelynek anyagát minap tette közzé a kultuszminisz­ter. Noszlopi László a Descartes- centenáriumról emlékezik meg. Kov- rigBéla azokat a módokat kutatja, amelyekkel hazánkban meg lehetne szüntetni a proletariátust. Sok más tanulmány, bő kritikai rovat, vál­tozatos szemlék és külföldi tudósí­tások olvashatók még a kitűnő folyó­iratban, amelyet a Szent István Társulat megbízásából Mihelics Vid szerkeszt. Előfizetési ára egy évre 10 pengő. — Tavaszt jelent az őszben a Magyar Uriasszonyok Lapja, amely­nek minden egyes száma a szépiro­dalom, a tudomány, a kézimunka, a divat és háztartás tarka virágcsok­rát teszi előfizetői asztalára. Színes divatmellékletei a nagy világváro­sok ruhakulturáját közvetítik a ma­gyar főváros és vidék asszonyainak. Gyermeklapmelléklete az iskola nagyszerű kiegészítője. Kézimunka­rajzai, amelyeket most már a lap saját kézimunkaboltja tervez, a leg­kényesebb igényeket is kielégítik. Kérjen ingyenes mutatványszámot a a lap kiadóhivatalától (Budapest, VI., Jókai-utca 37). f mennyivel jobb a réginél F egy mai középszuper, üljön ’ le egyszer ehhez a rádióhoz! Minden Orion rádlókereskedönél kapható Fenti rádiót „"„un. Illés Béla, Eger. R szezon ŰJ RÁDIÓKÉSZÜLÉKEI MEGTEKINTHETŐK RUDLOFNÁL, FŐ UCCA, TEL. 159. Rádió újdonságokat bemutatja LUSZTIO rádiókereskedése. — Az egri mentők munkája szeptemberben. Ruzsin Ferenc, az egri tűzoltó- és mentőállomás parancsnoka most tette közzé jelen­tését az állomás működéséről szep­tember hóban. Eszerint balesethez 34 esetben hívták a mentőket, egy baleset halálos volt. Betegszállítás volt 69, mozgóőrséget 2 esetben adott az állomás, öngyilkosság nem fordult elő az elmúlt hónapban. A mentőállomás segítségét összesen 105 esetben vette igénybe a város közönsége szeptember hónapban. A tűzoltóság 5 esetben vonult ki. Egy­szer félszertűzhöz, egyszer villany­motorégéshez, egyszer kéménytüz- höz, egyszer pedig vaklárma miatt hívták a tűzoltókat s egyszer pedig vidéki tűzoltásnál segédkeztek. A városban előfordult tüzek 300 pengő károsodást okoztak, ebből azonban 200 pengő biztosítás útján meg­térül. * Ä vér felfrissítése céljából — kiváltkép olyan egyénnek, aki­nek bélürülése elégtelen s ezért emésztése meg van zavarva és éj­jel nem tud aludni — ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvizet inni. Kérdezze meg or- vossát. Persze, hogy nem! Lehetetlenség oda bejutni. Az egész házban nappali világosságot árasztanak a TUNGSRAM duplaspirállámpák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom