Eger - napilap, 1937/2
1937-10-03 / 158. szám
» EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. október 3. Eucharisztikus kongresszusi Jelvény 30 fillértől 1 pengőig minden minőségben kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. ■-----— F odor János és Sípos András nagy- rédei gazdák. Bronzérmet: Visontai Szőlötelep Rt., WolmannRené gytar- jáni földb., Szabó Gyula gyümölcs és bortermelő. Oklevelet: Adorján József gytarjáni kisgazda, Barabás Géza földb., Kápolnai Gábor recski főjegyző, Tunyoghy Zsigmond szőlő és bortermelő, Kiss Bertalan abasári kisgazda, Abasári Szőlőojtvány és Bortermelők Egyesülete, Grüszner Salamon örökösei gazdasága Szűcsi, Juhász István kisgazda, Molnár Ferenc, Temesvári Rácz Zoltán, Tóth Antal gytarjáni kisgazda, Molnár Ferenc, Füleky Jánosné, Fleischmann Henrik Domoszló rendkivül szép gyümölcseivel pedig a Külkereskedelmi Hivatal aranyérmét kapta. A Gyöngyösi Földmíves Gazdaköri Szövetkezet kiállításán aranyérmet kapott a Gyöngyösi Földmíves Gazdaköri Szövetkezet, ezüstérmet: Pampuk Mihály, dr. Mak- rányi Gyula, bronzérmet: Pampuk József, Sipos Benedek, ifj. Szalai János. Oklevelet kaptak: Kovács Sándor Rostás, Csépány György, Balogh Sándor, Sebestyén János, Fehér Lajos, Pampuk János, Bakos János, Bardóczi Pál, Garai Ferenc, ifj. Csépány György, Magnin Adorján, Tassy János, ifj. Bogdány József, Egyed János, özv. Kiss Jó- zsefné, Csépány Boldizsár, Sike Miklós, dr. Paksy Zsigmond, Mádi Ferenc, Szabó István. A vadászati kiállításon aranyérmet nyert Wolf Ottó és dr. Jesztrebényi Lajos. Ezüstérmet: dr. Gröber Ferenc és Rechnitz Kurt. Bronzérmet: Nagy Dezső. Oklevelet : Jean Pery, Rosenfeld Samu és Déghy Jenő. szenzációs JAZZ Reggelig nyitva! Bableves különlegesség. Télikertben íSrSS; A tűzharcos törvényjavaslat kritikája Az „Eger“ egyik legutóbbi számában ismertettünk egy kitűnő tanulmányt (Faragó László: Törvényes gondoskodás a világháború katonáiról) a frontharcos-kérdésről s ez alkalommal kifejtettük annak a szükségességét, hogy a tűzharcostörvényjavaslat legközelebbi őszi parlamenti tárgyalásáig a frontharcos társadalomnak a legalaposabban foglalkoznia kell a kérdés részletével, mert ha a jelenlegi formájában törvényerőre emelkedik a javaslat, akkor véglegesen elintézett- nek tekinthetünk sok olyan fájó követelést, amelyre a világháború katonáinak becsületbeli igényük van. A kérdés aktualitását misem jellemzi jobban, mint az a körülmény, hogy komoly folyóirataink egyre- másra foglalkoznak a tűzharcostörvényjavaslattal s teszik meg a maguk kritikai észrevételeiket. Ezúttal Az Ország Útja, a fiatal magyar értelmiség kitűnő folyóiratának Makay Miklós tollából kikerült kritikáját kívánjuk ismertetni, mint amely kritika mindezideig a legsikerültebben foglalta össsze a tűzharcos-törvényjavaslat kiáltó fogyatékosságait. Ezek a fogyatékosságok annál kiáltóbbak lesznek, mennél inkább alkalmunk van Makay cikke nyomán a külföldi megoldásokat egy csokorba foglalva megismerni. Ha látjuk, hogy Franciaországban a frontharcos törvény intézményes előnyhelyzetet teremt az egész vonalon a tűzharcosok számára s pl. minden igazolt tűzharcos 50. életévének betöltése után 500—1200 frank, minden egyéb nyugdijától független tűzharcos-nyugdíjat kap, az arra szoruló tűzharcos kereskedők, iparosok, kézművesek és földművesek 6000—20.000 frankig terjedő foglalkozási személyi kölcsönt nyerhetnek, — ha azt látjuk, hogy Angliában a kötelező nemzeti társadalombiztosítási intézmények mesz- szemenő kiépítése mellett a War Pensions (háborús nyugdíj) intézménye 1936—1937-ben évi 41 millió fonttal terhelte az államháztartást, — Jugoszlávia és Románia a rendkívüli méretű földrefbrmakciók során igyekezett a kérdést megoldani, — akkor a csonkaország meg- nyomorodott lehetőségei mellett is kevésnek kell találnunk azokat az intézkedéseket, amelyekkel a magyar tűzharcos törvényjavaslat 19 évvel a világháború befejezése után „a jövendő nemzedékeknek az állampolgári kötelességek önfeláldozó teljesítésére buzdító példaadásul“, „a nemzet háláját harcos fiai iránt le akarja róni“. Szűk térre szorítja a javaslat az eddigi frontharcosfogalom körét azzal, hogy tűzharcosnak csak azt tekinti, aki a Károlycsapatkereszt viselésére jogosult, ilyformán aki három havi frontszolgálati időnél korábban esett hadifogságba, nem tekinti tűzharcosnak. Nem orvosolja a javaslat a közszolgálatban állók nagy táborának roppant időveszteségét, hogy még mindig nem számítja be az 1914—1920 as éveket a nyugdíj- status- helyzet és előlé- pés szempontjából kivétel nélkül minden tűzharcos számára. A javaslat 11. §-a ugyanazt az elvi elbánást, amelyet a közszolgálatban állókra nézve alkalmaz, igyekszik a lehetőség határain belül kiterjeszteni azokra is, akik valamely elismert nyugdíjpénztárral bíró intézmény vagy vállalat magánalkalma- zottai voltak, kirekesztve a MABI és az OTI biztosítottjait. Ezek szempontjából természetesen ugyanazon meggondolásoknál fogva nem kielé- gítőek a javaslat rendelkezései, mint a közalkalmazottaknál. Arra a kérdésre, hogy orvosolja-e egyáltalán a javaslat a tűzharcos sérelmeket, beható vizsgálat után azt feleli Makay Miklós, hogy: nem, sőt azokon a legkevésbbé, a- hol a szociális indikáció a legnagyobb s így a beavatkozás a viszonylag legindokoltabb. — Legkevésbbé orvosolja a közalkalmazott és magánalkalmazott tűzharcosok sérelmét. A világháborúban ragyogó katonai erényeiről s azóta is a vértelen gazdasági háborúban hősi türelméről tanúságot tevő nincstelen magyar földmunkásnak, a leg- rászoruióbbnak pedig nem juttat semmit. Aki tehát a most felvázolt szempontokat bővebb kritikával kísérve behatóbban kívánja megismerni, olvassa el Makay Lajos cikkét a tűzharcos törvényjavaslatról a Baran- kovics István és grófDesewffy Gyula szerkesztésében megjelenő „Az Ország Útja“ folyóirat szeptemberi számában. Dr. Urbán Gusztáv. Hogyan lehet utánpótlást teremtem Heves vármegye vivóéletében Ä fiatal hatvani csapatok szereplésének tanulságai Eger, október 2. Mindannyiunk számára — akik aggódó szeretettel vigyázzuk a vidéki vívósport fejlődését és évek óta5 sajnos, inkább kevesebb, mint több sikerrel törekszünk Heves vármegyében egy legalább némileg fejlődőképes vívóélet megteremtésére, — a f. hó 25.-én Gyöngyösön megrendezett Jekelfalussy-Piller György vándorserleg vívóverseny örvendetes meglepetést szolgáltatott. Örvendetes meglepetést jelentett nemcsak azért, mert Pillér György világbajnok megállapítása szerint a vármegyei vívósport színvonala a múlthoz viszonyítva határozott fejlődést mutat, hanem elsősorban azért, mert ezen a vívóversenyen a Hatvani Atlétikai Clubnak a versenyen résztvevő mind a két csapata nem volt többé „gyári“ csapat s nem messze vidékekről a véletlen szeszélye folytán Heves vármegyébe vetődött vívókból állott, hanem kizárólag a hatvani kir. gimnázium növendékeiből rekrutá- lódott, s így a fiatalságnak a vármegye vívósportjába való bekapcsolódását bizonyította. Az egri és gyöngyösi „öregek“ csapata az idén kemény küzdelem után még le tudta gyűrni ezeket a pompás diákgyerekeket s talán nagyobb rutinja és jobb technikája következtében a közel jövőben is győzni fog. De a versenyvívás elsősorban a fiatalok sportja s így a jövő ezeké a hatvani diákoké, mivel sem Egerben, sem Gyöngyösön utánpótlás sajnos egyáltalában nincs. A hatvani diákok szép reményt keltő szereplése a gimnázium vívómesteri oklevéllel rendelkező lelkes tornatanárának céltudatos és komoly munkáját, valamint a gimnázium igazgatójának megértő jóakaratát és sportszeretetét dicséri. S itt önkéntelenül felvetődik az a gondolat, hogy Egerben, amely elsősorbán is iskola-város, ahol egy főiskola, közigazgatási tanfolyam és öt középiskola illetőleg középfokú szakiskola van, miért nem lehet a diákok között a hatvanihoz hasonló virágzó vívóéletet teremteni. Miért mostohagyerek Egerben, Jekelfalussy Pillér György városában az a leg- magyarabb sport, amely az olimpiák során legelőször és egyben legtöbbször hozott dicsőséget a magyar színeknek s tette ismertté és Most Férfi- és női szövetek- rwif /\T\ ~m irss: le,ol“*w’’ öALUbUUA a legnagyobb
