Eger - napilap, 1937/2

1937-09-28 / 155. szám

I EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. szeptember 28. 4 Legolcsóbb tüzelőanyag Fehérnél, Kaszinó ucca. SPORT Ä MESE harmadik a bajnokságban. MESE—MAFC 1 .0 (0:0). Eger, I. o. bajnoki, bíró: Puskás (Észak). Miskolc reprezentatív csapatát győzte le vasárnap a MESE. A győ­zelem megérdemelt és Ugyanígy megérdemelt volna, ha nem egy, ha­nem két-három gólkülönbséggel győz az egri csapat. A MESE végig fölényben volt, nagyszerű közvetlen védelme és halfsora biztosan hárí­tott el minden támadást. A csatár­sor is kielégítően mozgott a me­zőnyben, különösen Vicsay—Hegyi I. jobbszárny, azonban a kapu élőt' sorra kihagyták a legnagyobb hely­zeteket. Csodálatos, hogy a 16-oson belül szinte idegbénuláshoz hasonló tünetek mutatkoztak a játékosokon. A gól 70. percig érett, amikor végre Báli szögletét a sérülten játszó Sztojka a tömegből kiemelkedve, védhetetlenül a befejelte. Negyed­óra múlva a túlságosan buzgó mis­kolci védők Szarvast a büntető te­rületen felvágták: a megítélt 11-est Sztrapkovics a kapufának lőtte! (Meg kell végre tanulni valakinek büntetőt rúgni.) A halfsorban Hegyi II. és Sztrapkovics mellett Molnár, (a védekezésben mint har­madik hátvéd, a támadásban mint hatodik csatár) a mezőny legkiemel­kedőbb játékát mutatta. Csak a dribliről kell még jobban leszoknia. A közvetlen védelemben Kovács Kálmán határozottsága, gyorsasága és erélye jól egészítette ki a nagy­szerű Zagyvái, és a biztos kézzel védő Hidasi munkáját. A csatár­sorban nem volt góllövő, a Sztojka „fejének“ köszönhető a győztes gól. Minden aktivitás megszűnt a kapu előtt, épp a döntő pillanatban. Előmérkőzésen: MESE 1I.-FLS0 11:0 (2:0) II. oszt. bajnoki, bíró: Vargha. Az I. félidőben még tartotta ma­gát a lelkes újonccsapat, de szünet után teljesen összeroppant. A MESE II. -ben a centerhalf pontján játszó Marina a mezőny legjobb játékát adta. Góllövők: Hevesy (3), Nagy (4), Szabó (2), Bérces és Kovács I. Nagyon jól ment a második garni­túra csatársorának. Egyéb eredmények; GyAK— Dobó 3:1 (1:1). A GyAK még most sincs bajnokhoz illő formában; GyKSE—HSE 7:0 (5:0). Meglepetés! j I. osztály. SSE—SBTCII. 4:0 (3:0); ' BSE—BLASE 1:0 (1:0); HVSE- PTK 1:1 (1:1); DAC—OVTK 3:2 (2:1); SAC—PBÜSE 3:2 (2:1). Vé­letlen még a DAC, SSE és a MESE. i A bajnokságban is ez a sorrend. | Budapesti rádió-műsor Hétfő, szeptember 27. 415: A rádió diákfélórája. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás­jelentés, hírek. 5: Hanglemezek. 5.45 : „Küzdelmes élet a víz alatt.“ Mészáros József előadása. 6.15: Komor Géza jazzenekara. 6.55: Három japán elbeszélés. írta: Geréb László. 7.25: Déák László zongo­rázik. 8: Zala György művészete. Ybl Ervin dr. előadása. 8.30: Gi­tár-est. 9.35: Hírek, Időjárásjelen- tés. 10: Tánclemezek. 11.05: Győri Vince és cigányzenekara mu­zsikál, Nádor Jenő énekel. 0.05: Hírek külföldi magyarok számára. Kedd, szeptember 28. 6.45: Torna. Utána hanglemezek. 7.20: Étrend, közlemények. 10: Hírek. 10.20: „A régi Kolozsvár nagyasszonya: báró Jósika Jánosné“ (Felolvasás). 10.45: „A ruha és kiegészítői“ (Felolvasás). 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi temp­lomból, időjárásjelentés. 12.05: A rádió szalónzenekara. 12.30: Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és vízállás- jelentés. 1.30: Falus Edit énekel. 2.40: Hírek. 3: Árfolyamhí­rek, piaci árak, élelmiszerárak. 4.10: „Asszonyok tanácsadója.“ Arányi Mária előadása. 4.45: Idő­jelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: „A papucshós.“ Ráth-Végh István előadása. 5.30: Bodrics Béla és cigányzenekara. 6.30: .Szent Ge­novéva virraszt Párizs felett.“ Irta Elek Artnr. 7: „Dalos zenés uta­zás a felsőolaszországi tavakon.“ Kilián Zoltán előadása. 8: „Buda­pest a magyar költészetben Adytól napjainkig.“ Kárpáti Aurél elő­adása. 8.35: Budapesti Hangver­senyzenekar. 9.50: Hírek, időjá­rásjelentés. 10.15: Magyar hárfa­együttes. 11.05: Jávor Sándor jazz-zenekara játszik. 0.05: Hírek külföldi magyarok számára. Hirdessen az Eger-Győnggösi újságban! Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DB. KAPOB ELEffiÉB. Felelős kiadó: BADIL KAROLY. 2269/á 1937. Versenytárgyalási hirdetés. Alulírott rk. Egyházközség a Reosk községben építendő 3 tanterem és 1 tanítói szobából álló rőm. kát. iskola- épület építési munkálatainak biztosí­tása céljából versenytárgyalást hirdet. Ajánlatok tehetők: az összes mun­kákra együttesen. A pályázni óhajtók felhívatnak, hogy • Ajánlat a recski 3 tanterem- és egy tanítói szobából álló iskola épület épí­tési munkáira» felírással ellátott, pe­cséttel lezárt borítékba helyezett aján­lataikat 1937. évi október hó 15-ik nap­jának déli 12 órájáig alulírott egyház- község (plébánia hivatal) irodájába közvetlenül, vagy posta útján nyújt­sák be. Az ajánlat az előírt ajánlati minta és ajánlati költségvetés felhasználásával teendő; az ajánlati költségvetésben az egységárakat és ajánlati végösszegeket nemcsak számokkal, hanem betűkkel is be kell vezetni. Az ajánlathoz az ajánlati összeg 2 százalékát kitevő bánatpénznek vala­mely m. kir. adóhivatalnál, vagy állam- pénztárnál történt letételéről szóló nyugta, vagy annak közjegyzőileg hi­telesített másolata, vagy a bánatpénz elküldését igazoló postai feladóvevény csatolandó. Az ajánlathoz sem pénz, sem pedig értékpapír nem csatolható. Ajánlattévő köteles ajánlatához O. T. I. és M. A. B. I. tartozásáról olyan kimutatást csa­tolni, mely igazolja, hogy a versenytár­gyalási hirdetmény lejártát megelőző 6 hónapnál régebben esedékessé vált be tegségi, öregségi, balesetbiztosítási járu­lékkal nem tartozik, vagy ajánlatábsn odaítélése esetére a vállalati összeg ki­fizetéséi idejéig fennálló tartozása erő­jéig a vállalati összegnek a minden­kori törvényes rendelkezések szerint megállt pított részéig terjedhető össze­get köteles a biztosító intézetre enged­ményezni és a megrendelő hivatalt feljogosítani, hogy az engedményezett összeget minden esedékes részlettől közvetlenül az illetékes biztosító inté­zetnek utalja át. Ajánlattevő köteles igazolni egyéb köztartozásait is. Azok az ajánlattevők, kik a munká­lat teljesítésére törvényes képesítéssel illetőleg jogosítvánnyal nem bírnak, kötelesek ajánlataikban képesítéssel bíró megbízottat megnevezni, aki az illető munkát tényleg végre fogja haj­tani. Azok az ajánlattevők, akik az egri m. kir. Államépitészeti hivatal felügye­lete alatt munkát nem végeztek, illető­leg előtte ismeretlenek, tartoznak meg bízhatóságukat az illetékes kereske dehui és iparkamara bizonylatával iga­zolni. Az ajánlatok alulírott hivatalban 1937. évi október hó 15-én d. u. 3 órakor fognak felbontatni. A versenytárgya­láson az ajánlattevők, vagy igazolt képviselőik jelen lehetnek. A művelet és feltételek a hivatalos órák alatt alulírott hivatalban megte­kinthetők és ott az azokra vonatkozó­lag netalán szükséges felvilágosítások is megadatnak. Ugyanott az ajánlati minta, az_ ajánlattevő által ártételekkel kitöltendő ajánlati költségvetés íven­ként 40 fillérért megszerezhető. Az aján­latot elnyerő építőtől a vállalati összeg 2 százalékát tervezési költség címén az építtető^ egyházközség levonja. A munkálatokra az állami általános és részletes építési feltételek a kötele­zők. Ezen feltételeket a nyertes pályázó vállalkozó az egri m. kir. államépíté- széti hivataltól köteles munkanemen­ként megvenni. Az ajánlattevők ajánlataikkal a ver­senytárgyalás napjától számítva 60 napig maradnak kötelezettségben. Recsk, 1937. évi szeptember hő 25 én. Bóm. kath. eggházközség, Becsk. 18177/1937. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a m. kir. Föld­művelésügyi Miniszter Úr az Egerben, az Arnyékszalában fekvő, kincstári tu­lajdonban lévő borpincét »1Ä. kir. állami közpince« elnevezéssel az állami közpincék részére érvényben lévő üzemi szabályzata sze­rint történő bortárolás és borkezelés cél­jára üzembe helyezte. Ä közpince ügy- és vagyonkezelésé­vel vitéz Lomjapataby Béla szőlészeti és borászati főfelügyelő űr, az egri szőlé­szeti és borászati szakiskola igazgatója van megbízva. Eger, 1937. szeptember 24. Frank Tivadar s. k„ b. polgármester. Pk. 9157 sz. 1937. Árverési hirdetmény. Dr. Ehrnthal Aladár budapesti ügyvéd által képviselt Winkler D. H. kérelmére és a csatlakozott összes eddigi felül- és alapfoglaitatók javára 81 P 73 f tőke és több követelés járulékai erejéig az egri kir. Járásbíróság 1*37. évi fenti számű végzésével elrendelt kielégítési végrehaj­tás folytán végrehajtást szenvedőtói le­foglalt 2405 P-re becsült ingóságokra az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fenn áll s ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatba nincs végr. szen­vedő üzletében Egerben, Széchenyi u. 8. házszám alatt közbenjöttel leendő meg­tartására határidőül 1937. évi október hó 4. napjának délelőtt 11 órája tűzetik ki, amikor a biróllag lefoglalt üzleti beren­dezés, mérleg, szappan és pipereárucik­kek, kölnivíz s egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénfizetés mellett esetleg becsáron alul is, de a kikiáltási ár kétharmadánál nem olcsóbban el fo­gom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Eger, 1937. évi szeptember hó 2. Holik Lajos kir. bir. végrehajtó. KISHIRDETÉS Kishirdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fillér, vasárnap szavanként 10 fillér. (Vastag betűvel szedett szó két­szeresen lesz számítva). A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 10 óráig leadni. EKE, borona eladó. Gárdonyi u. 28. JÓKflRBflN lévő rövid zongorát vagy pianinot bérbe keresek azonnal. Cím a kiadóban. nagy kirakattal, árúk angró árban átadó, vevőkörrel, más elfoglaltság miatt. Cím a kiadóban. _ Gyümölcsfa telepitől; figyelmébe! _ Eladó az egri érseki uradalom pusztaszikszói faiskolájából 16.000 darab nemes alma-, körte-, szilva-, kajszi- és francia-barack, 1, 2 és 3 éves gyü- mölcsfacsemete, a legjobb fajták­ból. Almából és körtéből egy- és kétkarú alakfák is kaphatók. A csemeték ára drb.-ként 50—80 fill. Az alakiák ára drb.-ként 80—100 iill. Megrendeléseket felvesz az Érseki Uradalom Gazdasági Hivatala Eger, Széchenyi ucca 5 szám. ■■■■ ■■■■■ ■■■■■ Iparos és kereskedő biztosíthat magának, j»» Eger-Gyöngyösi Újság £5 hirdet! ! MH (155) Nyomtatta Szent János Nyomda Eger (Érseki Líceumi Nyomda). — Felelős nyomdaigazgató: Radil Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom