Eger - napilap, 1937/2
1937-09-23 / 152. szám
1937. szeptember 23. EGER-GYÖNGYÖSI ÜJSÄG 3 és az adásvétel pillanatában a sorsjegy tulajdonjoga átszállóit a felperesre, tekintett nélkül arra, hogy ki volt-e fizetve, vagy sem. Felebbezés folytán az egri törvényszék elé került az ügy. Az egri törvényszék polgári felebbviteli tanácsa Hoffman János tanácselnök vezetésével és Geöcze Elemér törvényszéki biró előadásában most tárgyalta az ügyet és a felek képviseletének kölcsönös felszólalása után jogerősen Rudlof Károlynák ítélte a nyeremény összegét. Az ítélet indokolása megállapította, hogy az alperes Rudlofnak és másnak hitelezett és általában a hitelezés nála szokás volt a sorsjegyek eladásánál, Eger, szeptember 22. A Karácsond községben történt közel százezer pengős sikkasztás bűnügyét tegnap tárgyalta az egri törvényszék bűntető tanácsa dr. Bzabó Ignác elnökletével. Az elmúlt év májusában az alispáni vizsgálat alkalmával váratlanul egy hatezer pengős hivatali sikkasztást fedeztek fel. A hiány felfedezésekor Ragályi Jenő 41 éves főjegyző bezárkózott a szobájába s mikor a csendőrök megérkeztek, főbelőtte magát és meghalt. Az Íróasztalon pár soros búcsúlevelet hagyott: „Tettemet egyedül követtem el, nincsenek bűntársaim, miattam senkit ne vonjanak felelősségre, mindenkitől alázatos tisztelettel bocsánatot kérek. Holttestemet ne boncolják fel. — Ragályi Jenő.“ Az öngyilkosság után a vizsgálatot tovább folytatták a hatóságok és rövid időn belül kiderült, hogy a visszaélések már 1926 óta folytak és súlyosan terhelő adatok merültek fel Kövess Ottilia községi tisztviselőnő ellen, akit bűnsegédi bűnrészesség gyanúja címén letartóztattak és hosszabb ideig az egri kir. ügyészség fogházának volt vizsgálati foglya. Kövess Ottiliát tegnap vonta felelősségre a törvényszék. A szemüveges fekete ruhás vádlott elmondotta, hogy 1902-ben született Budapesten, jelenleg Kispesten lakik, négy polgárit és kereskedelmi tanfolyamot végzett. — Olcsóbb lett áz első övezet távolsági telefon dija. A kereskedelem és közlekedésügyi minisztérium a távolsági távbeszélő díjszabás 15 kilométerig terjedő nullás díjövét megszüntette és az ebbe a fokozatba tartozó viszonylatokat a 0—25 kilométeres I. díjövbe sorozta. A hívó központokhoz képest eddig nullás díjövbe tartozó központokat tehát az I díjövbe tartozóknak kell tekinteni. Ezzel a változással kapcsolatban az I. díjövbe tartozó távolsági távbeszélő forgalomban az eddigi díjszabási renda hitelezés ténye alapján tehát a sorsjegy tulajdona volt Rudlof Ká- rolynak s a nyeremény így ót illeti. Glück Vilmos tehát elvesztette az országszerte nagy érdeklődést keltett pert. Mint mondja, a veszteség ellenére szerencsével játszott a most befejeződő osztálysorsjáté- kon, mert az első húzásnál 10.000 pengővel húzták ki a perben szereplő sorsjegyet, a második osztályon egy sorsjegyét 5000 pengővel, az ötödik osztályon egy másik sorsjegyét pedig 20.000 pengős nyereménnyel húzták ki. Az utóbbit egy egri kisiparos és egy kiskereskedő közösen nyerték meg. Az ügyészség négyrendbeli, folytatólagosan elkövetett hivatali sikkasztás bűntettével vádolta, mint bűnsegédet, mert tudott Ragályi cselekményeiről, sőt ténykedésével elősegítette azokat. Kövess Ottilia tagadta bűnösségét. Hangoztatta, hogy sem fogadalmat, sem esküt nem tett és kizárólag Ragályi alkalmazottja volt. A visszaélésekről nem tudott. Később a községtől is kapott fizetést. Elnök: „Maguk minden szombaton Pestre jártak vikendre. Önnek tudnia kellett, hogy bűnös eszközökkel él. Elrejtette a vizsgálat elől a számadási okmányokat. Mindent a főjegyző utasítására cselekedett?“ Vádlott: „Én minden pénzt átadtam, amit a felektől kaptam a főjegyzőnek.“ Az elnök ezután sorra vette a sikkasztásokat. Mikor odaért, hogy Elek Jenő földbérlőtől a vádlott vette át a pénzt és nyugtázta is, a vádlott megjegyezte, hogy átadta az összeget Ragályinak. Elnök: Könnyű most mindent Ragályira tolni, mikor ő elmenekült a földi igazságszolgáltatás elől. Később a vádlott megtörtén ismerte be, hogy különböző nagy összegű nyugtákra ő hamisította Bene Mihály plébános nevét, akit a párbér beszedése körül mintegy kétezer pengővel károsítottak meg, de mindezt a főjegyző utasítására tette. A bíróság a tárgyalás folytatását szombatra halasztotta. szer megszűnt és a következő változás lépett életbe: 3 perces közön- ! séges beszélgetés díja mind a nappali, mind az esti időben egységesen ; 50 fillér. A 3 percen túl minden további percért 20 fillért kell fizetni. * Eger dióhéjban, 20 fény- képfelvétellel 1 pengő 50 fillérért kapható a Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. * Fotóalbumok legolcsóbb be- ! szerzési forrása az Egri Kér. Saj- ! tószövetkezet könyv- és papírkeres- í kedése. HÍREK Egri társadalmi naptár. Szeptember 25: Este 9 órakor az Egri Jogakadémiai Kör ismerkedési estje a Korona zöld termében. Szeptember 25 és 26-án: Az OMLSz Hevesvármegyei Intéző Bizottságának rendezésében kerületi bajnoki céllövőverseny. Szeptember 26: Este 8 órakor szüreti mulatság az Egri Katolikus Legényegyletben. Gyöngyösi társadalmi naptár. Szeptember 22 : A középpatai es- peresi kerület őszi gyűlése, 9 órakor a Szent Ferencrendiek templomában szentmise, utána a Szent Koronaházban gyűlés. Szeptember 26: Délelőtt 10 órakor a Gyöngyösi Öregdiákok Szövetségének közgyűlése a gimnázium tornatermében. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Mérsékelt szél, több helyen, főleg az ország nyugati és déli részein eső. A nappali hőmérséklet alig változik, az éjszakai lehűlés mérséklődik. — Kútba akarta dobni vad> házastársát, — majd öngyilkosságot kísérelt meg a Pallos- utcában egy cipész. Tegnapelőtt éjjel 11 órakor nagy sikoltozás, lárma verte fel a kis Pallos-utca csendjét. Bodor József 31 éves cipész összeveszett vadházastársával, Lakatos Máriával, megragadta és az udvaron lévő kútba akarta dobni az asszonyt. A cipész öccse, Bodor Ferenc megakadályozta a merényletet. Bodor József ezután félrevonult és zsineggel felakasztotta magát. Öccse ezt is nemsokára észrevette és levágta bátyját a kötélről, mielőtt meghalt volna. Bodor amikor magához tért, elmondta, hogy amiatt akasztotta fel magát, mert nem engedték kútba dobni vadházastársát s továbbra is határozott szándéka, hogy megválik az élettől. Az öngyilkosságra készülő férfi ezután mindenkit kivert az udvarból, tört-zúzott és szétvagdalta öccse kerékpárját is. Lakatos Ferenc és felesége Menyhért Anna kétségbeesve rohantak be a rendőrségre és kérték a dühöngő ember megfékezését. A kivonult rendőrök megvasalva szállították be a rendőrségre Bodor Józsefet, aki másnap reggelre megnyugodott és letett öngyilkossági szándékáról is. Ekkor elbocsájtották a kapitányságról. * Megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél a gyo- morbélcsatornát reggelenként felkeléskor egy pohár természetes Ferenc József keserűvíz alaposan kitisztítja, az emésztést és az anyagcserét előmozdítja, a vérkeringést megélénkíti s kellemes közérzetet és fokozott életkedvet teremt. Kérdezze meg orvosát. Az öngyilkos Jegyző helyett tettestársát vonta felelősségre a törvényszék a karácsondi sikkasztás ügyében * Epekő-, vesekő- és hólyag- kőbetegek, valamint azok, akik húgysavas sók túlszaporodásában és köszvényben szenvednek, a természetes »Ferenc József« keserűvíz használata által állapotuk javulását érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló szaktekintélye hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Ferenc József víz biztosan és rendkívül kellemesen ható hashajtó s ezért prostata- és végbélbajoknál, valamint vakbél műtétek után is ajánlják. Kérdezze meg orvosát. * Új tűzifa és kőszén lerakat a Macky Valér-utcában, a régi gőzmalom telkén. Popovits István tűzifa- és szénkereskedést nyitott, ahol elsőosztályú tölgy, cser és bükk hasáb, dorong és aprított fa a legelőnyösebb árak és fizetési feltételek mellett rendelhetők meg. Az új telepen a legjobb fajtájú szén a legolcsóbb áron kapható. Tekintettel az előre látható áremelkedésre, a szén szükséglet beszerzése már most ajánlatos. Megrendelési hely: Káptalan u. 1. Telefon 284., továbbá a Macky Valér utcai telep. * A pétervásárai autóbusz okt. 1-től Egerből reggel 5.30 és délután 16.30 órakor indul a Líceum elől. Ezen járatoknak a Mavart- Salgótarján-Ózdi járataival van csatlakozása. Részletes menetrend a Líceum előtti hirdetőtáblán van kifüggesztve. Uránia. Szerdán: A zöld fény egy tragikus operáció, egy orvos és egy szerelem története. Főszereplők: Anita Louise és Erői Flyn. Az éneklő árnyak zenés-film és Fox-híradó. Csütörtökön: A szent hazugság a jóság és szeretet himnusza, a bécsi világhírű gyermek- kórus közreműködésével. SPORT Kettős bajnoki mérkőzés lesz vasárnap Egerben. Az I. oszt. bajnokság küzdelmeinek során a MESE a MAFC-csa-. patával mérkőzik. A MESE II. pedig a Füzesabonyi LSO-t látja vendégül. Gyöngyösön a GyAK a Dobóval játszik, a GyKSE pedig Hevesre utazik a HSE-hez. Szombaton kezdődik öt vármegye lövészeinek részvételével az OMLSt lövészversenye Egerben. A versenyt a Hevesmegyei Intézőbizottság rendezi és a verseny méreteire jellemző, hogy eddig 226 egyéni és 32 csapatnevezés futott be a rendezőséghez, amely fáradtságos munkával készíti elő a kétnapos lövésztalálkozó műsorát. A verseny számok 1. 29 mintájú kispuska (12 csapat 79 egyéni versenyző) 2. Bármely rendszerű kispuska (3 csapat 30 egyéni) 3. Gyorslövés kispuskával (10 csapat