Eger - napilap, 1937/1
1937-01-17 / 10. szám
1937. január 17. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 az olcsó, sőt a feltételek teljesítése esetén teljesen ingyenes balatoni üdülés örömeiben. Most már 61 kereskedő és iparos vesz részt az akcióban a közszükségleti cikkek minden ágából s így tényleg csak a nagyközönségen múlik, hogy e cégeknél eszközölt vásárlásai alkalmával ne „felejtse“ el és ne „res- telje“ kérni, hanem ellenkezőleg nyomatékkai követelje mindenütt a vásárlási visszatérítési bélyegeket, hiszen ezek tényleges vagyoni értéket jelentenek minden vevő számára s feledékenység esetén a diákszociális kezdeményezés anyagi alapjait gyengítik. A mozgalom vezetősége nemes versenyt hirdet meg ez alkalomból a balatoni bélyeggyűjtők számára. Eszerint az a gyűjtő, aki 1937 július 1 ig két hétre szóló üdülési utalvány elnyerésére jogosító megfelelő értékű bélyeget szolgáltat be elsőnek az akció irodájában, jutalmul Hibás rádióját faviHa««» hudlofnAl, je&WA&laASáCa Eger, Fő ucca. egy hétre szóló teljesen ingyenes, a Balaton bármely pontján a közép- osztály igényeinek megfelelő penzióban igényelhető nyaralási utalványt kap. Ezenkívül 3—3 napra szóló ingyenes üdülési utalványt kap 3 gyűjtő, akik a fentebb említet nyertes után összegyűjtött s beszolgáltatott bélyegmennyiség értéke tekintetében rangsorban egymásután következnek. Tíz szorgalmas gyűjtő között pedig apróbb ajándéktárgya- | kát fog kiosztani az akció vezetősége. Az akcióban résztvevő kereskedőknek és iparosoknak az ifjúság ügyét megértő jósága tehát alkalmat ad mindenkinek a nemes versenyben való részvételre s arra, hogy mindazok, akik eddig szorgalmasan gyűjtötték a balatoni bélyegeket, még nagyobb lángra gyúlja- nak, azok pedig akik eddig pesszimisták és tartózkodók voltak, kibontakozzanak eddigi közönyükből s érdeklődjenek a rájuk nézve mindenképpen előnnyel járó akció iránt. K. T. Hétfőig lehet jelentkezni az egri szőlősgazda-tanfolyamra Jelentettük, hogy a földművelésügyi minisztérium másodszor is meghirdette az egri gazdák érdektelensége miatt elsőizben eredménytelen termelési továbbképző tanfolyamot. A jelentkezés határideje január 17. Jelentkezni az egri szőlészeti és borászati szakiskolában kell. A 6—8 hétre tervezett tanfolyam előadásait naponta 4—7 óra között tartják meg. Az egri gazdatársadalomnak meg kell értenie a tanfolyamok jelentőségét és minél nagyobb számban kell bekapcsolódnia az előadásokba. Nem állja meg a helyét az a felfogás, hogy: mi tudjuk a dolgunkat, úgy se lehet nagyobb eredményt elérni. A szakszerű tudás az egyetlen lehetőség arra, hogy az adott eszközök felhasználásával a termelés jövedelmezőségét fokozni lehessen. Ha a tanfolyam hallgatói tapasztalni fogják, hogy az előadásokon elsajátított nagyobb tudás felhasználásával jövedelmeik emelkedni fognak, be fogják látni, hogy tanulni sohasem késő, sohasem értelmetlen és a fáradság megtérül a dúsabb, értékesebb, nagyobb hasznot hajtó termelési eredményekben. A szőlészeti és borászati szakiskola felhívja a gazdákat, hogyha maguk nem iratkoznak is be a tanfolyamra, legalább 15 éven felüli fiaikat Írassák be. A gyöngyösi cigány zenészek tüntető felvonulással hívják fel a közönség figyelmét a magyar muzsikára Nagy az elkeseredés gyöngyösi cigányzenészek között a jazz újabb térhódításai miatt. A jazz már bevonult a jelentősebb gyöngyösi kávé- ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ cXft/wvcXr • ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦* házakba. A Hungária, a Corso és a Bruckner kávéházak, Gyöngyösnek leglátogatottabb szórakozóhelyei elküldték cigányzenekaraikat és helyettük jazz-zenekarokat szerződtettek. Igen szomorú jelenség ez különösen Gyöngyösön, ahol — főképpen a Hungáriában — igen gyakran külföldi vendégek is megfordulnak, mert ezek a kávéházak így minden magyaros jellegüket elvesztették. A Magyarországra jövő külföldiek pedig nem nemzetközi jellegű jazz- zenét hallgatni térnek be a kávéházakba, hiszen azt szerte a világon mindenütt megtalálják, hanem a magyar különlegességekre, a magyar konyhára és a cigányzenére kíváncsiak. A cigányzenészek, akik így elvesztették kenyerüket és csak alkalmi muzsikálásból tengetik életüket, nagy nyomorba jutottak. Elhatározták tehát, hogy felhívják sérelmeikre az illetékesek figyelmét és hétfőn este 6 órakor a városház előtt tüntetést rendeznek. Rácz Géza cigányprímás vezetésével zenés-felvonulással tisztelegnek a pol- gármesernél, mert tőle várják bajaik orvosolását. MINDEN ORION RÁDIÓ- KERESKEDŐNÉl KAPHATÓ Az Orion rádiókat Äf uiiAcubjö- irdLcUxf Ahol nincs villany vágyóból nagyméryÖ‘hálózati zavarok lépnek fel, kiváló szolgálatot tesz ez a rádió. Rövid-,kŐzép- és hosszúhullámon egyaránt veszi az összes számottevő állomásokat. Egy darabból áll. Permanens dynamikus hangszóróval, telepekkel egybe van építve OBIOM-50B Ülés Béla, Eger | Az OBION Lusztig Sándor, Eger. Az Orion rádiókat bemutatja: BDDLOF. Állandóan növekedik az érdeklődés a Ttaálla vigjátékelőadása iránt Eger, január 16. A Thália Egri Színjátszó Társaság január 23- és 24-i előadása iránt állandóan nő az érdeklődés. Sardou híres vígjátéka, a Szókimondó asz- szonyság, a francia vígjátéki szellem egyik kiváló megnyilatkozása s így érthető ez az érdeklődés, amely városszerte megnyilvánul. A nagy Napoleon korát eleveníti meg ez a vígjáték, kacagtató helyzetekkel, a komikum nézőpontjából szemlélve a kor fonákságait, szereplőinek jellemét. A Thália Egri Színjátszó Társaság kifogástalan együttessel hozza színre a darabot s az előadás szépségét fokozzák a korhű jelmezek és pompás díszletek. Bizonyos, hogy az egri közönség előtt sokáig emlékezetes lesz a Szókimondó asszonyság bemutatása, amellyel a Thália, hosz- szú hallgatás után a színpadra lép. Az első előadás jegyei nagyobbrészt elfogytak és örvendetesen keresik elővételben a vasárnapi, mré- sékelt helyárú előadás jegyeit is a Diviaczky drogériában. 14 napos téli leltári vásár január 14—11. Az idei télen utolsó vásárlási alkalom, mikor az árak nagymérvű leszállítása folytán valóban olcsón szerezheti be szükségletét. p f Jour garnitúra most csak. 3‘50 6 szem. asztalkészlet . . 8'80 frotier törülköző .... —-98 Zsebkendő.........................—-22 Sima creppdeschin . . . 180 Sima maroqain la min. . 2‘30 Kockás taftok ........................1-38 S ima tavitok, szép színekben . 3'30 Lágyesésü női ruhaszövet. 2'30 Női kabát- és aljszövet . 6-80 Mintás cordbársony . . . 2’50 Matlassek pongyolára . . 1 90 Függöny, pazar választék 8'90 Vatta paplan jó minőség . 10'50 Brokát selyempaplan . . 1870 Futószőnyeg, 65 cm. széles T30 Ebédlőszőnyeg 2x3 m2. . 28 50 Sezlontakarók......................15‘90 I ndanthren függönyanyag . —76 Férfi öltönyszövetek. . . 4‘50 Príma ing zephir. . . . —.98 Príma ing pouplinok. . . P58 Flanel takaró........................3’50 S aját érdeke, hogy ezen törvényesen engedélyezett olcsó vásárlási alkalmat felhasználja. Kérjük kirakataink megtekintését. SEILER ÉS TÓTH áruházai Eger, Széchenyi és Érsek u. sarok. Gyöngyös, Főtér. Takarékossági könyvecskére 6 havi hitel. Tenisflanel........................ P f —•49 Bársonyflanel la ... . —•98 Doublflanel........................ P58 D üften, szép minták. . . 1-80 Düften príma minőség . . 210 Sima bembergselyem . . —•55 Mintás bembergselyen . . —70 Flockonok........................ 1-10 Mosódelainok.................... —•68 Kartonok........................ —• 59 Kartonok I. minőség . . —78 Jó minőségű sifon. . —78 — ■88 Príma ágynemű-sifon. . . r— Bőrerős angin.................... í — Lepedővászon .................... 175 Paplan lepedővászon . . 288 Lábravalóköper .... 110 Pohártörlő........................ —• 45 Törülköző ........................ —* 58 Méteres abrosz 150 cm. . 270 Szalvéta 60/60 .... — ■65 Jóminőségű kanavász . .-•88 Színtartó nansug ....-•98