Eger - napilap, 1937/1
1937-06-27 / 102. szám
1937. június 27. EGER-GYÖNGYÖSI ÜJSÁG 3 II I JÓL VÁSÁROL VAMOSSY UJ MODERN SZAKUZLETEBEN Eger, Széchenyi u. 10, ACÉLÁRÚK, EVŐESZKÖZÖK, FODRÁSZATI CIKKEK, ILLATSZEREK, . KOZMETIKAI CIKKEK, PIPERE SZAPPANOK Eger, Széchenyi u. 10. Gyöngyös környékén történt s a szerencsétlenség okozói mindig maguk a járókelők voltak. Éppen ezért a rendőrkapitányság erélyes intéz- ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ kedések életbeléptetésével akarja rendre szoktatni a gondatlan járókelőket. fiz eső és az aszály lerontotta a terméskilátásokat Heuesmegyében A hét közepén Heves megye déli részein is aratásba kezdtek. A búza aratása csak kelyenkint kezdődött meg, a repce vágását már korábban megkezdték, úgyszintén az árpa és rozs aratását is. A falvak népe pitymalattól napestig kint szorgoskodik a határban és ringó táblák között, nehéz verejtékkel, aggódó szeretettel gyűjti he az istenáldást. Az aratók vidám dala azonban nem emelkedik a magasság felé az idén. Nehéz esztendő ez az idei. Csapások látogatták a határt s a földműves ember homlokán megszaporodtak a barázdák. Bár még hivatalos becslesered- mények nem állanak rendelkezésre, mégis meg lehet állapítani, hogy a mértéken felüli tavaszi esőzések, később pedig az aszály erősen befolyásolják a terméshozamot. A vármegye tiszáninneni részein folyó aratás várható eredménye, magángazdasági jelentések szerint, holdankint 5—6 mázsa lesz. A jó földekbe került korai vetések azonban a közepesnél is jobb termést Ígérnek. A lapályos vidék, amely erősen sínyli a hosszú tavaszi vízállást, nem fog adni 4 — 5 mázsánál többet. A hirtelen melegre fordult idő sem kedvez mindenütt a búzának. Egyes helyekről máris jelentések érkeznek a szemek szorulásáról. A vármegye északi vidékein még érés előtt áll a termés s helyenkint egészen zöld még. Végleges eredmény becslésre csak az aratási, illetve cséplési munkálatok fokozottabb megindulása után lehet számítani. Vasárnap avatják fel Heves vármegye első egészségházát Istenmezeje községben A népi közegészségügy fejlesztésének igen fontos tényezői az úgynevezett egészségházak, amelyek egy-egy vidék egészségügyi központjai s létesítményeikkel, berendezésükkel példát adnak a helyes életmódra s higiéniára oktatnak és nevelnek. Heves vármegyében most épült meg az első egészségház a péter- vásárai járásban lévő Istenmezeje községben s vasárnap délelőtt avatják föl nagy ünnepélyességgel. Az avatáson a Közegészségügyi Intézet részéről Tomcsik József dr. miniszteri tanácsos és dr. Gaál András közegészségügyi főfelügyelő vesznek részt, való félelmében öngyilkosságra határozta el magát. Pisztolyt kerített s mellbe lőtte magát. Sokáig élet- veszélyes állapotban feküdt a kórházban, műtéttel azonban sikerült megmenteni az életét. A legényt azután emberölés büntette miatt felelősségre vonta az egri törvényszék, a főtárgyaláson azonban Molnárnak sikerült bebizonyítania, hogy életveszélyes helyzetben használta kését támadójával szemben és jogos védelem címén a bíróság fel is mentette. Fellebbezés folytán az ügy a kir. ítélőtábla elé került, amely most mondott másodfokon ítéletet a perben. A Tábla szintén bizonyítottnak látta a jogos védelmet és a törvényszék ítéletét helyben hagyva, Molnár Ferencet másodfokon is felmentette az ellene emelt vád alól. Eger, június 26. Még a múlt évben történt, hogy Molnár Puzsom Ferenc fiatal gyöngyössolymosi legény, szőlőgazdasági alkalmazott előzetes szóváltás után késével halálosan megsebesítette haragosát, Osvárt János gazdalegényt, aki vasvillával támadt rá. A halálosvégű késelés után Molnár Puzsom Ferenc annyira szívére vette ellenfele megölését, hogy a büntetéstől ÉRTESÍTÉS. Értesítem a n.é. közönséget, hogy a ,CADEAU‘ cukorkaüzlet vezetését átvettem. Kérem a n. é. közönség szíves támogatását. :—: Tisztelettel: ÖZV. SZTANKÓ PÁLNÉ. HÍREK Egri társadalmi naptár. Június 26: Délután V,6 órakor Ko- máromy Mariska növendékeinek vizsgahangversenye. Június 27: Az Egri Katolikus Legényegylet kirándulása a Bervába. Június 28: Este 9 óra 15 p-kor tűzoltó díszgyakorlat a Kossuth- téren. Július 4: Délután 4 órakor a Tűzoltó és Mentő Egyesület nagy nyári mulatsága a tűzoltó laktanyában. Gyöngyösi társadalmi naptár. Július 27: Ünnepi zarándokvonat Gyöngyösről Mátraverebély-Szent- kútra a Szent Ferencrendiek rendezésében. Június 27: A Keresztény Szociális Egylet zászlószentelési ünnepsége. Augusztus 1 j Az Ipartestület Népünnepélye a Székházalap javára a GyAK Sporttelepen. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: a szél gyengülése, több helyen, főleg délután még záporeső és zivatar, a hőmérséklet holnapra kissé emelkedik. Egerben ma reggel 7 órakor 19-— fok, talajmentén 145 fok, a tegnapi maximum 29-3 fok volt. A légnyomás 759-8 mm., emelkedik. — A vasárnapi filléres gyors menetrendje. Június 28-án, vasárnap filléres gyors indul Debrecenből és Miskolcról Egerbe. A filléres 4 óra 48 p-kor indul Debrecenből, Egerbe érkezik 9 óra 44 p-kor. Egerből vissza indul 19 óra 44 p-kor, érkezik 0 óra 13 p-kor. A gyors 14 kocsival összesen 770 utast szállít Egerbe. — Új autót vásárolt a gyöngyösi villamosművek igazgatósága. Gyöngyös város villamos műveinek igazgazgatósága kilencezer pengő költséggel új, német márkájú, csukott személyautót vásárolt. A hatalmas sötétkék kocsit a villamosművek dr. Puky Árpád polgármesternek is rendelkezésére bocsájtják. — Vasárnap két zarándokvonat indul Gyöngyösről Mát- raverebély-Szentkútra. Gyöngyösről vasárnap, június 27-én az alsóvárosí ferences plébánia rendezésében két különvonat indul a szentkúti kegyhelyre. A zarándoklat iránt óriási az érdeklődés. Közel kétezer hivő váltotta már meg a jegyét és igen sokan vannak, akik betelt létszám miatt már nem vehetnek részt a zarándoklaton. Az első vonat, melyben csupán csak Gyöngyösiek lesznek, reggel 5 órakor indul és Mátraverebélyre érkezik 6 óra 53 perckor. A második vonat, melyhez csatlakoznak a gyöngyössolymossi, árokszállási, vámosgyörki hívek is, Gyöngyös állomásról 5 óra 45 perckor indul és 7 óra 34 perckor érkezik Szentkútra. A visszaindulás- nál az 5 órakor induló vonat résztvevői este 7 órakor indulnak Mátra- verebélyböl és Gyöngyösre érkeznek 8 óra 51 perckor. A második vonat visszafelé korábban 5 óra 51 perckor indul, hogy a vidékről bejövök is még idejében hazaérhessenek. — Gyöngyös állomáson a 8 óra 51 perckor érkező vonatot ünnepélyesen fogadják és a hívek gyertyás körmenetben vonulnak be a hálaadásra a ferences plébánia templomba. Akkor jobb a képe, ha foto ? HORVÁTH a cége I — Utazási kedvezmények. A világkiállítás alkalmából az Ibusz népszerű különvonatot indít Párisba. A vonat indul július 3-án, visszaérkezik Budapestre 18-án. Az utazás Milánó megtekintésével az olasz tengerparton hat napi nyaralással van egybekötve. Részvételi dijak 251 pengőtől 324 pengőig. Jelentkezési határidő június 28. A fenti kedvezményes utazáson kívül minden hét péntekjén is indul olcsó társasutazás Párisba. Az Ibusz ezenkívül hétvégi kedvezményes vonatokat indít Abbáziába, Dalmáciába és Bled-be. Részletes tudnivalók az egri idegenforgalmi hivatalban szerezhetők be. Seiler és Tóth áruháza Gyöngyös. Telefon 130. Eger. Telefon 89. Egri fióküzletünk rövidesen átépítés alá kerül és megnagyobbítjuk. — Raktárkészletünk apasztása céljából árainkat mélyen leszállítottuk. — Keressen fel berniünket és meggyőződik az árak olcsóságáról. Kirakatainkat kérjük figyelemmel kísérni. Seiler és Tóth fióküzlete, Eger. Teieion 89. A büntetéstől való jeleimében mellbelötte magát egy gyöngyössolymosi legény - -a törvényszék s a Tábla is felmentette