Eger - napilap, 1937/1

1937-06-26 / 101. szám

4 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. június 26. — Három kisfiú bravu ros életmentése az egri uszodában Tegnap délelőtt az egri uszodában* három kisfiú, Niemtschik Ferenc 8 éves, Zsilinszky Sándor 9 éves és Zsilinszky László 8 éves gyermekek fürdőzés közben észrevették, hogy egy náluknál kisebb gyermek a mély részben fuldokol. Gyors el­határozással, annélkül, hogy bárkit segítségül hívtak volna, a fuldokló után vetették magukat és a partra segítették a már áléit kisfiút, Hra- bóczky Palikát, aki pár perc múlva magához tért. A bátor lelkű gyer­mekek önfeláldozó életmentése meg­érdemli a nyilvánosság elismerését. — Összeroncsolta kezét a szecskavágó. Borzalmas szeren­csétlenség történt tegnap a Hanák Testvérek abasári gazdaságában. Molnár János 28 éves gazdasági cseléd a szecskavágó gépnél fogla­latoskodott s egy véletlen mozdu­latnál a szerencsétlen ember jobb kezefejét besodorta a kések közé. , Molnárt azonnal beszállították a gyöngyösi kórházba, ahol operáció- j val kellett eltávolítani az összeron- | csőit kézfejet. Állapota igen súlyos, j — Leesett a hintáról. Súlyos j fejsérüléssel hozták be tegnap a j gyöngyösi kórházba Pásztor Imre 6 éves mátrafüredi gyermeket. A kis fiú társaival együtt a nyaralók gyermekei számára felállított hintán hintázott, de a vidám szórakozás közben leesett a hintáról. — Az Országos Magyar Bába- egyesület Hevesmegyei Fiók- egyesülete az 1937. június hó 28.-ára hirdetett évi közgyűlését, közbejött akadályok miatt, 1937. július hó 5-én délelőtt 10 órakor tartja meg. — Megmart a kutya egy két­éves kisfiút. Veszedelmes kutya­marással szállították Budapestre Tatár Zoltán két éves gyermeket. A kis fiú Gyöngyösön nyaralt roko­nainál. Játék közben a szomszéd kutyája a gyermeknek rohant és az arcát borzalmasan összemarta. A kórházból rögtön Budapestre, a Pas­teur Intézetbe utalták, hogy védő­oltással segítsenek a szerencsétlen kisfiún. * Eger dióhéjban, 20 fény- képfelvétellel 1 pengő 50 fil­lérért kapható a Kér. Sajtó- szövetkezet könyvkereskedé­sében. * Ha belei el vannak dugul­va és gyomra rossz, úgy folya­modjék azonnal a természetes «Fe­renc József» keserüvízhez, mert ez már csekély, alig egy pohárnyi mennyiségben is gyorsan, biztosan és mindig kellemesen kitisztítja az emésztés útjait s jó étványat és friss közérzetet teremt. Orvosok ajánlják. — Bármilyen könyvre van szüksége, beszerezheti a Keresz­tény Sajtószövetkezet könyvkeres­kedésében, r Havonta 1 pengő tagdíjért olvashatja a legújabb könyveket is a Kér, Sajtószövetkezet KOLCSONKONYVTARABAN. .............................................. ..... '... ■■■■■■—---------^B Á llandóan gyarapítva az újabb kiadványokkal. Könyvek naponta cserélhetők. Biztosíték 1 pengő. Keresztény Sa]tószövetkez@t könyvkereskeőéséhen. * Aki friss és egészséges akar lenni és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emész­tése meg legyen zavarva, folyton fájjon a feje és bőre tele legyen mindenféle pattanással, az igyék he­tenként egyszer-kétszer reggelizés előtt egy pohár természetes «Fe­renc József« keserűvizet. Közkór­házakban végzett orvosi megfigye­lések szerint a Ferenc József víz gyorsan, biztosan és igen enyhén hat s ezért kiváltkép a gyomor-, bél-, vese-, máj- és epehólyagbete­gek használják szívesen. Az orvo­sok ajánlják. ' Uj fogműterem Gyöngyö­sön. Értesítem a t. közönséget, hogy a Katona-féle bérházban (Szt. Bertalan u. 1.) fogmütermet nyitot­tam. Készítem a fogorvoslás körébe eső foghúzást, tömést, arany és por­cellán koronákat és hidakat, száj­padlás nélküli műfogsorokat stb. Munkáimat fájdalom nélkül, felelős­séggel végzem. Brüll S. v. fogász. * Marberg Sándor dr. A tu­berkulózis, — A tüdőbaj — meg­előzése és gyógyítása. Ebből a könyv­ből megtanulhatja a tuberkuloti kus: hogy ez a betegség többé nem gyógyíthatatlan. A könyv ára 2 pengő. Kapható a Keresztény Saj­tószövetkezet könyvkereskedésében. * Amatőr felvételeit szaksze­rűen, pontosan kidolgozza Kiss mű­terem, Érsek u. 10. FILM Uránia. Pénteken nincs előadás. Szombaton és vasárnap: A szív nem eladó Rökk Marikával és Magyar híradó. Ez előadásokon a kedd, szerda és csütörtöki előadá sok féljegyei félárújegy váltására jogosítanak. * Gyöngyösi Apollóban: Szombat, vasárnap. Két nagy si­kerű magyar film: Havi 200 fix, főszerepben : Páger, Jávor, Urai, Sa­lamon, Bársony, Szaplonczay és Fü- löp. Csúnya lány, fősz: Muráti, Jávor, Rátkay. Magyar Híradó. SPORT i I Tenniszverseny a MESE és a GyAK között, I A MESE tennisz-szakosztálya jú­nius 26-án, szombaton délutánra meghívta a GyAK tennisz-szakosz- tályát klubközi mérkőzésre. A mér­kőzés, amelyen a két egyesület legjobb játékosai mérkőznek, dél­után 7a3 órakor kezdődik a MESE érsekkerti pályáján, ahol a rendező­ség szívesen látja a tennisz-sport iránt érdeklődőket. Belépődíj nincs. Lejátszásra kerül két női egyes, négy férfi egyes, két vegyes páros és két férfi páros. A részletes programot a pályagondnok a hely­színen közli. Az Egér-Gyöngyösi Újság gyöngyösi szerkesztősége és kiadóhivatala: Szent Bertalan u. 1. Telefonszám 322. Budapesti rádió-műsor Péntek, június 25. 4.15: A rádió diákfélórája. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás­jelentés, hírek. 5: „Utazás egy eser­nyő körül.“ Szilágyi Ödön cseve­gése. 5.30: Petri Endre zongorá­zik. 6 : Sportközlemények. 6.15 : Kiss Lajos és cigányzenekara mu­zsikál. 7: „Boszorkánytánc.“ Hang­játék három részben, jlrta Vándor Kálmán. Rendező Csanády György. 8.30: A rádió szalónzenekara. 9.40: Hírek, időjárásjelentés. 10: Doni­zetti: Don Pasquale című három- felvonásos operája hanglemezekről. A milánói Scala operaház előadá­sában. 10.45: Hírek angol nyel­ven. 0.05: Hírek külföldi magyarok számára. Szombat, június 26. 6.45: Torna. Utána hanglemezek. 7.20: Étrend, közlemények. 10: Hírek. 10.20: „Bartóky József el­beszéléseiből“ (Felolvasás). 10.45: „Mit nézzünk meg?“ Az aquincumi amfiteátrumot ismerteti Mesterházy Jenő (Felolvasás). 11.10: Nemzet­közi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Eugén Ste- pat balalajkazenekara. 12.30: Hí­rek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30: Hanglemezek. 2.40: Hírek. 3: Árfolyamhírek, piaci árak és élelmiszerárak, 4.15: „A tintanyaló.“ Jánosi György meséje. 4.45: Időjelzés, időjárás­jelentés, hírek. 5: „A Himnusz és a Szózat megzenésítői.“ Irta, felol­vassa és a Kamarakórust vezényli LavottaJenő. 5.55: „A rilai kolos­torban.“ Szilády Zoltán előadása. 6.25: A rádió szalónzenekara. 7.30: „Barátom, a kalandor“ Moly Tamás elbeszélése. 8: „Tarka Est.“ Ren­dező Bánóczy Dezső. 10: Hírek, időjárásjelentés. 10.20: Budapesti Hangverseny Zenekar. 11.20: Csor­ba Dezső és cigányzenekara. 0.05: Hírek külföldi magyarok számára. Lapiulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DH. KAPOK ELEMÉR. Felelős kiadó: RADIL KÁROLY. Az egri kir. járásbiróság, mint tkvi hatóság. Tk. 6358/1937 szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Hevesmegye gyámpénztára végre- bajtatónak Petruska Vilmosné és tár­sai végrehajtást szenvedők ellen indí­tott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1850 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az Eger városban fekvő s az egri 3048 sz. tkvi betétben A kereszt 1 sorsz. 788 hrsz. alatt felvett Petruska Vilmosné sz. Fendt Anna, Makó La- josné sz. Pap Mária, Kun Jánosné sz. Pap Izabella nevén álló ház ingatlanra, 4200 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1937 évi augusztus hó 7-ik napján délelőtt 9 órakor a telek­könyvi hatóság hivatalos helyiségében fdsz. 11. ajtó fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. A bánatpénz a kikiáltási ár lG°/o-a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Eger. 1937. évi április hó 22. napján. Dr. Erdős sk. kir. járásbíró. A kiadmány hiteléül: Temesvári Fe­renc s. hiv. tisztviselő. KISHIRDETÉS Minden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fillér. A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 10 óráig leadni. Szépen bútorozott különbejáratú, par­kettás kerti szoba, vízvezetéki mosdóval augusztus 1-tól állandó bérlőnek kiadó. Deák Ferenc u. 27. ÁTALAKÍTANDÓ üzlathelyiségek, szo­ba konyha kiadók. Cipőfelsőrészkészítő­műhely bérbeadó. Nagykapu, cipőtűző­gépek eladók. Érsek u. 13. ELADÓ nagy, kredenc márványlappal, jó állapotban. Érsek u. 15. JÓKAI ucca 5. számú ház első emele­tén irodahelyiség augusztusra kiadó. FILLÉRES varrónő ajánlkozik házak­hoz fehérnemű és háziruhák varrására. Rózsa u. 1. sz. UTAZÓ, vagy autóra való selyemtaka­ró és egy jó állapotban lévő disznóbőr bőrönd eladó. Arany J. u. 10. KERESÜNK közel a Líceumhoz búto­rozott szobát, külön bejárattal, úri ház­nál, lehetőleg koszttal. Cím a Sajtószö­vetkezetben. KÜLÖNBEJARATÚ bútorozott szoba azonnal kiadó. Tárkányi B. u. 3. BÉRAUTÓ telefon 139. Vidéki túrákra, kirándulásra megrendelhető Meilingernél, Árnyékszala ucca 2. Átviszi a köztudatba cégét, ha a vármegye egye­düli napilapjában, az Egér-Gyöngyösi Újságban hirdet. (101) Nyomtatta Szent János Nyomda Eger (Érseki Líceumi Nyomda). — Felelős nyomdaigazgató: Radil Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom