Eger - napilap, 1937/1

1937-05-25 / 83. szám

2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. május 25. Dr. Puky Árpád polgármester elnöki megnyitójában magyaros sza­vakkal üdvözölte a megjelent elő­kelőségeket, majd lendületes be­szédben vázolta a gyöngyösi kaszi­nói élet jelentőségét, amely a leg­válságosabb időkben összefogta a fő- és a köznemességet a polgár­sággal és alkalmassá tette őket a negyvennyolcas eszmék bukása után a nagy nemzeti gondolatok megőr­zésére, amelyek azután a kiegyezés alkalmával jutottak diadalra. Pár­huzamot vont a kaszinó és a haza sorsa felett és végig figyelemmel hallgatott beszédét a következők­ben zárta be: A turáni átok sok­szor állította az egyesületet vég­veszély elé és a kaszinó második száz évét csak úgy éli meg, ha végre a magyar megtalálja egymást és vállvetve együtt dolgozik a nagy célok érdekében, mert külön­ben elvész ez az egyesület, de el- vész ez a haza is. Polónyi János tanár alapos fel- készültséggel ismertette a Kaszinó száz éves múltját. A történeti ada­tok szerint az egyesületet 1836. karácsony másodnapján Kelemen István őrnagy alapította 130 taggal. A Gyöngyösi Kaszinó régiségre tizenkilencedik az országban és csak kilenc évvel fiatalabb, mint a Nemzeti Kaszinó. Az egyesület 1925-ben teljesen keresztény veze­tőséget kapott és ettől az időtől kezdve, mint kimondott keresztény egyesület 215 tagra felszaporodva működik. Hedry Lőrinc dr. főispán, a vár­megye közönségének üdvözletét tol­mácsolta a ritka jubileumot ünneplő egyesületnek és elismeréssel adózott a törekvő gyöngyösi géniusznak, amely poraiból szinte szemlátomást éleszti fel a várost. A helyőrség és az Országos Tiszti Kaszinó üdvöz­letét Gábor István huszárezredes, gyöngyösi helyőrségi parancsnok, míg a TESz-ét dr. Zilay Kiss Jenő és azEreklyés Országzászló Bizottsá­gét pedig dr. Javorniczky Jenő min. tanácsos tolmácsolta. Temesváry Imre, mint a város képviselője szó­lalt fel, Henkey Honig Vilmos ny. tüzérségi tábornok hatalmas beszéd­ben, mint a miskolci Katolikus Kör elnöke a Szent Istváni keresztény Magyarország megteremtése érde­kében közös munkára hívta fel az egybegyűltek figyelmét. Dr. Erlach Sándor ügyvéd az egri Kaszinó üdvözletét, Balogh István a 21 év­vel fiatalabb Hevesmegyei Gazdasági Egyesület, Kanyó Imre a közel 75 éves Katolikus Legényegylet, Kovács Gyula pedig az Ipartestület üdvöz­letét tolmácsolta. Délben százteritékes bankettet rendezett a Kaszinó Egyesület, este pedig komoly művészi színvonalú műsoros est fejezte be az ünnepsé­geket, amelyen Szilvássy Margit az Operaház tagja Lehár és Puc­cini áriákat énekelt, BuzásnéPá- pay Klára székely népballadákat adott elő érett művészettel, a Ka­tolikus Énekkar pedig több szá­mot énekelt kiforrott előadásban Pátzay János vezényletével. A Miskolci Vasutasok Ének- és Zene- társasága nagyszabásá hangversenyt rendez Egerben június 6-án Eger, május 24. Június elején értékes zenei élve­zetben lesz részük Eger zeneked­velőinek : a Miskolci Vasutasok Ének és Zenetársaságának filharmonikus zenekara és énekkara nagyszabású hangversenyt rendez az Egri Városi Színházban. Az új és lelkesen dolgozó zene és énekkart dr. Hamary Géza üzlet- igazgató nagy kultúrembersége ala­kította meg a felsőmagyarországi zenei élet fejlesztése céljából és most mint ennek számottévő ténye­zőjét akarja bemutatni a szomszéd vármegye székvárosában. A hangverseny iránt máris nagy érdeklődés mutatkozik. ■SaSSS*“nc‘J,4<" »MOTTO«1 molyirtó. Kapható csakis Sugár városi «Angyal« drogériájában Eger, Széchenyi n. 8. Bardócz Árpád az egri törvényszék teljes Illésén letette az esküt és átvette a törvényszék vezetését Eger, május 24. Hagyományos, nemesen egyszerű külsőségek között szombaton vette át hivatalát Bardócz Árpád, az egri királyi törvényszék új elnöke. A hivatal átvétele és az eskütétel a törvényszék teljes ülésén történt meg, a hatalmas és díszes esküdt­széki teremben, ahol megjelentek a törvényszék bírái, az ügyészi kar,tag­jai, élükön dr. Horkay Ferenc ügyész­ségi elnökkel, a járásbírók dr Marssó László elnök vezetésével, továbbá az egri ügyvédi kar teljes szám­ban, dr. Petro Kálmán országgyű­lési képviselő kamarai elnökkel ólén, a hevesmegyei kir. közjegyzők kép­viseletében dr. Lipcsey Péter kor­mányfőtanácsos, valamint a törvény­szék összes tisztviselői. Az emelvény elnöki székében Be- reczky Pál tanácselnök, a törvény­szék helyettes elnöke foglalt he­lyet, vele szemben, a terem köze­pén Bardócz Árpád. A teljes ülés megnyitása után Bereczky Pál h. elnök felolvasta az űj elnök kine­vezési okiratát, majd Bardócz Ár­pád letette a hivatali esküt. Bereczky Pál h. elnök ünnepélyes szavakkal köszöntötte a törvény­szék új elnökét, s elöljáróban me­legen emlékezett meg elődjének, dr. Gálbory Józsefnek érdemes mun­kásságáról, értékes egyéniségéről. Üdvözlésében hangsúlyozta, hogy az új elnök átlagot meghaladó mun­kásságával, tudásával és képessé­geivel szerezte meg felettesei bizal­mát s ez a körülmény biztosítékot nyújt arra is, hogy az egri tör­vényszék vezetése ismét kiváló bíró kezébe kerül. Készséggel ajánlotta fel abiróikar munkáját, hogy minél tö­kéletesebben tölthesse be feladatát az űj elnök az igazságszolgáltatás fele- lősséges területén. Beszédje végez­tével felkérte Bardócz Árpádot az elnöki szék elfogadására. Petro Kálmán dr. országgyűlési képviselő, az Egri Ügyvédi Kamara elnöke először ugyancsak dr. Gál­bory Józsefről mondott emlékezést, akiben az ügyvédek jó barátjukat, szerető testvérüket veszítették. —■ Mi ügyvédek — folytatta ezután époly meghitt család vagyunk, mint a bírói kar s mindaketten csak úgy tudunk boldogulni, ha testvérként állunk egymás mellett és támogat­juk egymást. Az egri törvényszék elnökétől elvárjuk a szigort, de a szívet is, a fegyelmet, de a jóindu­latot is és hisszük, hogy megtalál­juk benne a méltó utódot. Lipcsey Péter dr. kormányfőta­nácsos, kir. közjegyző szintén meg­emlékezett dr. Gálbory Józsefről, majd a hevesmegyei közjegyzői kar nevében szeretetéről, bizalmáról biztosította az új elnököt és támo­gatását kérte. Bardócz Árpád köszönetét mon­dott a szeretettől áthatott üdvözlő szavakért és hálával fordult a Gondviselés felé, amely az ország egyik legelső törvényszékének élé­re helyezte. Ezt a rangot az egri törvényszék jelentős mértékben dr. Gálbory József erélyes és jóságos irányításának köszönhette s az új elnöknek nem lehet szebb köteles­sége, mint hogy azt a színvonalat továbbra is fenntartsa. Beszédének további részében programmot adott Bardócz Árpád s a törvényszék vezetésében irányt adó szempontjait ismertette. A célja az, hogy nemcsak a jog, hanem fő­leg az igazságszolgáltatás ügyét vigye előbbre, mert van-e szebb, mint szociális érzéstől áthatva s a jog kereteit szociális tartalommal meg­töltve az igazság emberileg elérhe­tő fogalmát megközelíteni. Minden munkát pontosan, lelkiismeretesen és gyorsan kell elvégezni. Különös gondot fordít az ügyek elintézésé­nek gyorsaságára, mert a jogkereső közönség szempontjából nem közöm­bös, hogy mikor kap ítéletet s a jogrend szempontjából is fontos, hogy sérelme minél előbb orvosol- tassék. Ez a gyorsaság azonban nem mehet az alaposság rovására. — Nem kívánok emberfelettit munka­társaimtól — mondotta Bardócz Árpád — csak azt, hogy legyenek mellettem, dolgozzanak velem, ne többet, mint én. — Nemcsak a bí­rói kartól kérem ezt, hanem a tör­vényszék tisztviselőitől is, mert a bírák munkája nem nélkülözheti a segédhivatalok lelkiismeretes köte­lességteljesítését. A továbbiakban hangsúlyozta az elnök, hogy minden igyekezetével a barátságos légkör fenntartásán fog fáradozni. Nem tartja megen­gedhetőnek a rosszindulatú kritikát, ellenben elve az, hogy az erősebb, a tehetségesebb támogassa a gyen­gébbet. Barátság, egymás kölcsönös megbecsülése és támogatása, mindig vidám, jó hangulat — ez legyen a kapcsolat a bírói kar tagjai között, amint én is becsületes, megértő munkatársuk és jó barátjuk kívá­nok lenni. Különösen szól ez a fia­talságnak, amelynek szomorú hely­zetében elsősorban szüksége van a támogatásra. Hangsúlyozta azt is, hogy nagy gondot kíván fordítani a bíróság és ügyészség zavartalan együttműkö­désére, mert ennek szükségességé­ről meggyőződött huszonnyolc éves ügyészi pályáján. Ugyanezt a har­móniát kívánja ápolni a közjegyzői és ügyvédi karral is. A becsületes ügyvédi munkára szükség van. Az ügyvéd sokkal nehezebb helyzetben van a bírónál, mert az igazságon kívül ügyfele érdekeit is képviselnie kell s ilyen vonatkozásban sokszor a félreértés veszélyének van kitéve. Az ügyvéd az igazságszolgáltatás egyik fontos tényezője, akinek fel­adata, hogy a bíróság elé vigyen minden adatot, amely az igazság felderítésére szükséges. Az az ügy­véd, aki igy dolgozik, mindenkor számíthat támogatására és barát­ságára, de aki az ügyvédi szabad­ság helyett a szabadosság elvét vallja, ne várjon jóindulatot. Végezetül a bírák társadalmi sze­replésének szükségességét fejteget­te, kérve, hogy az államhatalom reprezentánsainak komolyságával mindenütt legyenek ott, ahol se­gíteni kell, vallási és erkölcsi éle­tük tisztaságával mutassanak pél­dát és vegyenek részt a társadalmi feladatok megoldásában. Az uj elnök programját sok he­lyütt kitörő tetszésnyilvánítás kí­sérte s beszédje végén a megje­lentek lelkesen ünnepelték Bardócz Árpádot. A teljes ülés után a bemutatkozá­sok következtek. — Az egri Városi Zeneiskola harmadik növendékhangverse­nye. Az egri Városi Zeneiskola nö­vendékei május 26-án, szerdán dél­után 5 órakor rendezik idei harma­dik vizsgahangversenyüket a Zene­iskola dísztermében. A Zeneiskola nagyszerű pedagógiai munkájának, lelkes zenei nevelési módszerének újabb bizonyítéka lesz ez a hang­verseny, amelyen a város zeneked­velői bizonyára olyan nagy szám­ban jelennek meg, mint a megelőző két alkalommal, hogy gyönyörköd­jenek a növendékek szép tudásában. — Minden előfizető negyed­évenként lapunk hétköznapi számai­ban 10 szóig két ingyenes kishir- detésre jogosult.

Next

/
Oldalképek
Tartalom