Eger - napilap, 1937/1

1937-02-14 / 26. szám

1937. február 14. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 „HARMAT-CRÉME“ nappali használatra, kimérve is kapható DROGÉRIA, EGER, OliyeAl Széchenyl-utca 8. sz. ség is volt, mert a 600 főnyi in- ségmunkás seregben másképpen le­hetetlen volt fegyelmet és rendet tartani. így is előfordult, hogy a munkások napokon át az erdőben híisöltek, ittak, nem dolgoztak. Szántó György nem tagadta, hogy pisztolyt hordott, de az elővigyá- ; zatra, tekintettel a kezén megfor­duló nagy bérösszegekre, szükség volt. Miskolczy István jóhiszeműsé­gével védekezett, s hangoztatta, hogy önzetlen szempontok vezették, amikor az inségmunkára jutott kis­gazdák panaszaira orvoslást kért. A tanuk többsége megerősítette Miskolczy István állításait, mire a bíróság Miskolczy Istvánt felmen­tette az ellene emelt vádfalól. Az ítélet ellen az ügyészi megbízott fellebbezett s így az nem jogerős. Gyöngyös városának sikerült megegyezést kötnie az Órczy-kastély megvételére Hír szerint pár napon belül sor kerül a szerződés megkötésére A Gyöngyös városa által meg­vásárolandó Orczy-kastély ügyében a legutóbbi képviselőtestületi ülésen interpelláció hangzott el Rusznyák Dezső részéről. Dr. Puky Árpád polgármester akkor azt a feleletet adta, hogy állandóan tárgyal az ér­dekeltekkel és a család megbízottai- val: dr. Wittmann Ernő budapesti ügyvéddel és Grüsner Jenővel a Gyöngyösi Bank vezérigazgatójával. Értesülésünk szerint a vásárlás körül már az utolsó akadályok is elsimultak, teljes mértékben meg­egyezés jött létre a vételár részle­teinek esedékessége tekintetében, úgyhogy néhány napon belül már adásvételi szerződés megkötésére kerül a sor. Gyöngyös város polgársága ért­hető örömmel veszi tudomásul a tárgyalások sikeres befejezését, a- melyek a lakosságot egy igen ér­tékes és régen hiányzó sétakerthez, a várost pedig egy nagy értéket rep­rezentáló vagyontárgyhoz juttatja. TUNGSRAM TUNGSRAM duplaspirál gáztöltésű izzó- lámpa Illés Bélánál. Tungsram izzólámpák nagy raktára Lusztlg Sándornál, Eger. Nemónyi Andor nyerte Eger város sakkbajnokságát Garat] Ernő második, Kiss Ernő harmadik, Hidvégi Flórián negyedik — Menyhért Miklós nyerte a II. osztályú bajnokságot A felsőtárkányiak megint „nyomozó gyönggyel“ akarnak tolvajt lógni Nagy keletje lett a tüzes gyöngynek a falusi asszonyok között Eger, február 13. Talán egy éve is már, hogy Fel- sőtárkányban a népi naiv fantázia különös hatása alá került egy már csak faluhelyen ismert babonás ha­gyománynak. Nagy skandalumot okozott akkoriban egy tárkányi asz- szony esete a csodálatos „nyomozó gyönggyel“, amely nyilván valami nagyerejű gyöngy lehet, mert a nép­Te&fvfiA 'tádiAvJoM FTTTi «uiukt Ok&Afó! hit szerint, a tűzbe téve, ellobban s abban a pillanatban megvakítja a tolvajt, akinek a megbüntetésére, illetve leleplezésére a kárvallott tűzbe vetette. Egy felsőtárkányi öregasszonytól elloptak akkoriban 50 pengőt. Az asszony kevés bánkódás után be­gyalogolt Egerbe s az egyik jólis­mert ügyvédtől „nyomozó gyöngyöt“ kért. Az ügyvéd hírét sem hallotta a csodálatos tulajdonságú gyöngy­nek, de nem tudván másként meg­szabadulni furcsa kliensétől, elküld­PETRŐLEUMGÁZLÁMPA 3—WO gyertyafény, 1 liter gOH űrtartalom, 1 éves garancia Kérjen ismertetőt. Kovács JánOS autókarosszéria-, gép- és fémaruüzeme, SZEGED, Lechner-tér 9. te a közeli ismerős gyógyszertárba s közben a tulajdonost előkészítette az asszony érkezésére. A patikus adott is az asszonynak valami lab­dacsot, ami tűzben ellobban. Az asszony boldogan vitte haza a ne­hezen szerzett kincset s persze első dolga volt elbeszélni egri útjának célját és történetét a — szomszéd- asszonynak, aki történetesen maga volt a tolvaj is. Érthető megdöb­benéssel hallgatta a bűnös szom­széd a gyöngyök históriáját. Nem telt bele egy kis negyedóra, sírva jelentkezett a károsultnál s rimán- kodva könyörgött: ne vesse lán­gokba a gyöngyöt, ne veszejtse el szemevilágát .. . inkább itt van az 50 pengő . . . még meg is toldja egy pár tojással... A nyomozó gyöngy így fogott tolvajt Tárkány- ban. A csodálatosan gyors tolvajfogás­nak nagy híre terjed Tárkányban, de még azon túl is. A tárkányiak, ha eltűnik egy csirke, vagy fiatal­kacsa a kertaljból, egyebet se tesz­nek azóta, mint betrappolnak Eger­be s jelentkeznek a nagytudományú prókátornál. A megszaporodott klientúra mind „nyomozó gyöngyöt“ követel s az ügyvéd sok esetben kénytelen hol­mi öreg gyöngyökkel megnyugtatni feleit. Úgy látszik, továbbra is jól nyo­moznak a gyöngyök, mert még senki sem hozta vissza ... Eger, február 13. Hat hetes kemény küzdelem után, az utolsó fordulóban dr. Juhász fe­lett aratott győzelmével Neményi megszerezte Eger város elsőízben kiírásra került s az Egri Sakk Kör által megrendezett sakkbajnoksá­gát. A verseny alakulása szerint az I. és a II. osztályban csak az utolsó forduló döntötte el az elsőség kér­dését, érthető volt az a nagyfokú érdeklődés, amely különösen a Ga- ray—dr. Pócs, valamint a dr. Ju­hász—Neményi partikat kisérte. Izgalmas végjátékban nyert Garay, mig a dr. Juhász—Neményi parti 40 lépés után, elméletileg Nemé- nyire egy gondolattal kedvezőbb állásban függőben maradt. A foly­tatásnál már úgy látszott, hogy dr. Juhász kiegyenlít és remist tud kierőszakolni, azonban kockázatos kombinációba tévedt, melyből idő­zavarba kerülve durva elnézéssel tisztet és partit vesztett, ami egy­ben Neményi bajnokságát is jelen­tette. A verseny helyezettjeinek ered­ményei: 1. Neményi A. 6 és fél ponttal védője lett Eger város elsőizben ki­írásra került sakkbajnokságának. Csak Sztrapkovich-tól kapott ki s dr. Pócs-al játszott eldöntetlent. Elsősége meglepetés, mivel maga mögé szorította az elméleti és gya­korlati tudás alapján favoritnak gondolt Garayt. Győzelme azonban megérdemelt, mert ő fogta fel a legkomolyabban a versenyt és ké­szült fel rá. 2. Garay E. 6 ponttal. Fölénye­sen indult, könnyelmű játékkezdése azonban megbosszulta magát, mert mindkét első játszmáját elvesz­tette. 3. Kiss E. 5 és fél ponttal. Az utolsó fordulóig versenyben volt az elsőségre. Stílusában túlnyomó a szellemes, ötletes elem, azonban gyakran a pontos kiszámítást igény­lő pozitív kidolgozás rovására. Vil­lámpartiban verhetetlen. 4. Hídvégi P. 4 ponttal. Tehet­séges versenyzőnek bizonyult s szép eredménye komoly ígéret a jö­vőre. 5. Dr. Juhász J. 3 és fél ponttal. Játéka komoly felépítésen alapszik. Meglátszik azonban rajta a kellő tréning-hiány. Egyébként jellemző a verseny nívójára, hogy a helyezetlenül vég­zett többi versenyzők is csak egy gondolattal maradtak el a helye­zettektől, akik kivétel nélkül Eger nagy sakkozói közé számítanak. A II. osztályban a döntőbe ju­tott hat versenyző között ugyan­csak izgalmas végküzdelem alakult ki s bajnok lett: Menyhért M.,má­sodik Szombaty I., harmadik lett Saáry T. A bajnok márvány alapzaton ezüst-plakettet, a többi helyezett oklevelet s valamennyien nagyobb összegű pénzdíjat is nyertek. A ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ csokoládé-itókát valódi likőrtöltéssel. 10 fillér Mindenütt kapható!

Next

/
Oldalképek
Tartalom