Eger - napilap, 1936

1936-12-06 / 193. szám

1936. december 6. EGER-GYÖNGYÖSI ÜJSÄG 3 mm wmmmmmmtmmmmmm&taamfmuMmmiimmmmm'i*' vm i ’TTiirrr .. E lindult harminc hóstyal gyerek a társadalmi megértés és béke útján A magyar lelkek közöny miatt elromlott, vagy politikai célokból bűnösen elrontott egységének, a sokszor hangoztatott társadalmi összefogásnak nagy és országmentő munkáját indította el Egerben a 780. sz. Szent Kristóf cserkész- csapat, amikor tagjai sorába vette az egri külvárosok elhagyatott gyer­mekeit és gondozásukra megalakí­totta a Cserkészbarát Nőszövetsé­get. Új Egri Norma indult el ezzel a gondolattal, azzal a törekvéssel, hogy már gyermekkorban eltűn­tesse az egyszerű és tanult ember között mesterségesen szított ellen­téteket, megtanítsa őket egymás munkájának, értékeinek megbecsü lésére s általában megszüntesse közöttük az idegenséget, amiből később kialakulhat és — sajnos — gyakran kialakul egyik oldalról a kisebbek lenézése, másik oldalról a nagyobbak iránti gyűlölet. A mozgalom, amelyet nagy rokon- szenvvel néz és támogat az egri társadalmi osztályok minden jóér­zésű tagja, most újabb gyakorlati lépéssel haladt előre. Az elmúlt na­pokban harminc úrinő jelentkezett a csapat parancsnokságánál és vál­lalta egy-egy hóstyai gyerek gon­dozását, a vele való állandó foglal­kozást. A csapat kiválasztotta a harminc gyermeket és a Cserkész­barát Nőszövetség tagjainak mind­járt át is adta őket. A kis hóstyai gyermekek tehát belekerültek az úri családokba, együtt játszanak és tanulnak a „nadrágos“ gyerekekkel, lélekben csiszolódnak és finomod­nak és — ami a legfontosabb — nem felejtik el soha a gyermekkor- i ban fogadott barátságot. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A Mese háziversenyével Indul meg Eger A] lendületet kapott vivő élete Érdekes vívó-események a jövő évi sportműsoron. Az 1936—37 esztendő Eger vá­ros új lendületet kapott vívó életé­ben mozgalmas eseményekkel indul. A MESE vívó-szakosztálya 1936. december 17-én délután 3 órai kez­dettel a Klebelsberg-téri állami polgári iskola tornatermében házi vivó-versenyt rendez Eger legjobb vívóinak részvételével. A verseny fővédnöke: vitéz Zákányi Győző ezredes, rendezői a női szakosztály részéről hedrii Hedry Marianne, a férfi szakosztály részéről: dr. Ornstein László, Bátaszéki Szabó• Béla és Gajzágó Elemér. A házi versenyen résztvehet a vívó-szak­osztály bármely tagja. Nevezési díj 60 fillér. Nevezéseket a dij egyide­jű lefizetésével legkésőbb december 14-ig kell eszközölni a MESE vívó­szakosztályának vezetőségénél min­den kedd, csütörtök, pénteken 6—8 óra között a polgári iskola torna­termében. A versenyre vendégeket szívesen lát a vezetőség. Belépődíj nincs. A 80 filléres ruhatári jegy váltása kötelező. A verseny szüne­tében kb. fél 6 órakor Tóth Ferenc vívómester hölgy és férfi növendé­keivel bemutatót tart. A bemutató és a verseny is rendkívül érdekes és érdeklődésre számot tartó látvá­nyosságnak ígérkezik. A jövő év sport-programján több vivó-esemény szerepel. Tavasszal kerül lebonyolításra a Szmrecsányi- serlegért és Piller-serlegért folyó vivó-verseny. Ugyancsak tavasszal rendezik meg a MESE vívóbajnok­ságát is, női és férfiszámokkal. Eger vívó kultúrájának fejlődését mutatja az a nagy érdeklődés £is, amellyel a kard művészetének egri hívei a versenyekre szorgalmas ed­zéssel készülnek. Te&fvű* -táxJJLár^oM EilTi Offuckt íxQaSHOi! ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A gyöngyöskörnyéki termelők megdrágították a tejet Gyöngyös fogyasztóközönsége előtt érthető feltűnést keltett, hogy a gyöngyöskörnyéki tejtermelők kar­tellje a tej literenkinti árát 20 fil­lérről 24 fillérre emelte fel. Az ár­emelést azzal indokolják, hogy az esős nyár a szálastakarmányokat oly nagy mértékben tönkretette, hogy azokat abraktakarmánnyal kénytelenek pótolni. Ugyanakkor a lefejt teheneket csak 40 °/o-os érték- csökkenéssel tudják értékesíteni. A fogyasztóközönség midamellett érthetetlenül áll az árameléssel szemben, mert a pénteki hónapos vásáron is a tavalyi áraknál ol­csóbban, 2 és 2 pengő 40 fillérért árulták a szálastakarmányt. Gyön­gyös városának, mintegy 12 ezer liter a napi szükséglete, így hát fontos, hogy az illetékes hatóságok foglalkozzanak ezzel a tömegélelme­zési kérdéssel. — Az Erdélyi Férfiak Egye­sületének e hó7-re tervezett ülése a társadalmi naptárban beállott tor­lódás miatt egyelőre elmarad. Idő­pontját később fogja közölni az el­nökség. * A világhírű Szent István Porter-gyógysőr kizárólag a „Kéményseprő“- vendéglőben kerül csapolásra. JO ggjfcUÉ&mé%é^ a régi és a mai 2-lámpás rádió között! ^ xjrx Egy hullámsáv ** (200-600 míg) Rövid-, közép- és hosszúhullámsáv ^ (19—50, 195-590 és 720—1950 m-ig) ) Mágneses hangszóró Elektrodynamikus hangszóró, , 1 exponentiális membránnal . Kis körskála fokbeosztással Nagy sikskála, beirt állomásnevekkel (a rövidhullámhoz is) — Veszteségmentes felépítés HangfrequenNa-sávt 100—4000 Hz Hangtrequentia-sáv: 50—7000 Hz j — Veszteségmentes hullámcsapdák a helyi­adók tökéletes kiszűrésére Egyszerű fényezett futnir szekrény Díszes fényezett diófaszekrény, műbútorasztalos munka Nappa) kizárólag Budapest L vétele Nappal is hongerős külföld-vétel­Kiváló rövidhullám-vétel egész nap ^ ÍÉÜ ISS Készpénzár P190.­Készpénzár P 173.* Az Orion rádiók 1936/37-es sorozata minden Orion rádiókereskedőnél kapható |Az Orion rádiókat ^au; Illés Béla, Eger Az ORION SfiSg Lusztig Sándor, I Ígér. |Az Orion rádiókat bemutatja: RUDLOF. Eger—Gyöngyösi Újság panaszkőnyve. Közveszélyes gyalogjárók. Tekintetes Szerkesztőség! Az első téli napokkal évenkint visszatér­nek panaszaink a havas-jeges, nem tisztított gyalogjárók miatt. Érthe­tetlen egyes háziurak és lakók gon­datlansága, ahogyan — nyilván nemtörődömségből — nem gondos­kodnak a gyalogjárók megfelelő le- takarításáról, minek következtében az olvadt hó tükörsima jégpáncél­lal vonja be azokat, komoly vesze­delmére a gyalogforgalomnak, mind­nyájunk testi épségének. Ha meg enged az idő, bokáig érő csatak borítja el a gyalogjárókat a felol­vadt hóból, jégből. Érthetetlen, egyes háziurak és lakók 'nemtörődömsége — sok esetben éppen olyanoké, a- kik köztudomás szerint megfelelő háztartási személyzettel is rendel­keznek, — hiszen a saját testi biz­tonságukat is veszélyeztetik a ta- karítatlanul hagyott gyalogjárók, másrészt pedig hatósági rendelet írja elő a háztulajdonosoknak, vagy megbízottaiknak a gyalogjárók téli rendbentartását s büntetés jár a hanyagságért. Úgy látszik, a bün­tető rendszabályok erélyesebb al­kalmazása hívatott ezen a régóta sérelmezett panaszon segíteni. Tisz­telettel: egy olvasó. A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 11 óráig leadni * Karácsonyra órát, ékszert Eisler ékszerésznél vegyen. — Kultúrdélutánok Egerben. Az Egri Katolikus Legényegylet vasárnap délután 5 órai kezdettel székházadísztermébenkultúrdélutánt tart az alábbi műsor szerint: Ke­ringő. Játsza az Érseki Tanítóképző Intézet zenekara. Vezényel: Borítás Béla V. éves tj. Vígjáték. Előadják: a műkedvelők. Előadást tart: He- tényi Gyula dr. érseki tanácsos, mezőtárkányi plébános. Csellón ját­szik : Nádasdi Zoltán egyleti tag. Szünet. Isten nagyságát Kodály— Huszt: előadja az Érseki Tanító­képző Cecilia Énekkara. Vezényel: Bitter Dezső tanár. Bohózat. Elő­adják a műkedvelők. A kultúrdél- utánt Tóth Sándor rendezi és Lichter Lajos konferál. — Az Egri Keresz­tény Iparoskor december hó 6-án délután 5 órai kezdettel rendezi első ismeretterjesztő előadását a következő műsorral: — Megnyitó. Előadja az Iparoskor zenekara, vezényel Stokker István karnagy. Páros jelenet. Dalok. Előadja az Egri Polgári Dalkör, vezényel: Huszthy Zoltán országos társ­karnagy. Dr. Rubovszky Ferenc teológiai tanár előadása: Ipari ok­tatás és életre nevelés az angliai nevelő-intézetekben. Énekkettős. Bo­hózat. Konferál: Lanther János örökös főrendező. — A Szent Lajos Egyházközség hívei részére a gaz­dasági iskolában ismeretterjesztő előadás lesz vasárnap fél 4 órai kezdettel. Az előadást Forgách Ist­ván igazgató tartja. A műsoron zeneszámok, színdarab, szavalat szerepelnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom