Eger - napilap, 1936

1936-10-15 / 164. szám

4 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1936. október 15. SZÍNHÁZ Csavargóláng Erdélyi Mihály sok próbálkozás után a Csavargólányban olyan da­rabot írt, amely a könnyed és mulat­tató operettek között az elsők közé lendült fordulatos meséjével, komi­kumával, jól megfogott alakjaival és kellemes muzsikájával, amelyben szerencsésen keveri a jazz és ma­gyar motívumokat. Fölösleges volna a kritika nagyképíí tógájában mé­regetni a darabot, tény az, hogy a közönségnek nagyon tetszik. Any- nyira, hogy eddig három zsúfolt ház kacagta, tapsolta és énekelte végig az előadást, úgy, hogy még két na­pig műsorra kellett tűzni a nagy érdeklődés miatt. Általában meg kell állapítani, hogy Kardoss Géza, amióta Debre­cen helyett Kecskemétet kapta színi­kerülete téli állomásául, újjáéledt ambícióval, lelkesedéssel áll a szín­ház élén, ami már társulatának megszervezésénél is megnyilvánult. Régeu vitte sikerre a műsor da­rabjait olyan jól összeválogatott színészgárda, mint most és a direk­tor figyelme, friss tempója át is fűti színészeit. A Csavargólány előadása már az összeszokott operettársulat pompá­san pergő összjátékával jutott si­kerre, amiben kétségkívül Selmeczy Mihály rendező ötleteinek is nagy szerepük van. A forró sikerű előadásról szinte lehetetlen neveket és színészeket külön méltatni, mert mindenki a helyén volt, olyan szerepekben, amik minden színészi képességet ér­vényesíteni tudtak. A három telt ház mindenesetre Jatzkó Cia, Szi- lassy Ibolya, Bende László, Perényi Sári, Korényi Piri, Selmeczy Mi­hály, Szokoly Gyula kifogástalan munkáját dicséri, míg a kisebb sze­repekben Császár Sári, Pillér Fe­renc és Kárász László adtak figye­lemreméltó teljesítményt. Általános tetszés mellett mutatkozott be a társulat két új táncosnője: Valcsek Júlia és Gáli Irma, akik Olaszor­szágból visszatérve szerződtek le Kardoss Géza színtársulatához, r. A színházi iroda hírei: A «Csavargóláng» operett óriási sikere! Ami Egerben még nem történt, az megtörtént tegnap a színháznál. A szerda és csütörtökre hirdetett «Könnyű h férfiaknak» vígjáték újdonságot a színház igazgatósága kénytelen volt a jörö hétre tenni és helyette szerda és csütörtök estére is a • Csavargólányt» műsorra tűz­ni. Eddig a «Csavargólány» min­den előadását zsúfolt házak tapsol­ták és kacagták végig. A műsor töb­bi része változatlan marad. Pénte­ken este a «Pármai ibolya» ope- rettujdonság kerül színre „EGER“- nap keretében, a főszerepben Hont Erzsivel. A «Pármai ibolya« nem tévesz­tendő össze a tavaszkor színre ke­rült Montmartrei ibolyával! KÖZGAZDASÁG Borpiaci jelentés. Az elmúlt héten a szüret az or­szág homokos részein megkezdődött. Az Alföld egyes helyein már na­gyobb mennyiséget leszüreteltek. A leszüretelt mustért a legtöbb helyen 0-6 fillért fizettek cukorfo­konként. Egyes vidékeken 0-5 fil­lérért is vásároltak. A hordóhiány következtében még ezen az áron alul is történtek kötések. Olyan helyeken, ahol a termelők megfelelő hordóval rendelkeznek, a must ára a kistermelőnél 0'6—0-7 fillér volt. A nagyobb termelők 0-5—11 fil­lér cukorfokonkinti árak mellett ad­tak el, hegyvidéken l-3 és 1'6 fil­lért is fizettek cukorfokonként. Eze­ken a helyeken az általános szüret nem kezdődött el. A helyzet bizonytalan. A valuta- leértékelések következtében az ex­port átmenetileg megállott, azonban kilátás van arra, hogy ezek a ne­hézségek kiküszöböltetnek. Minden az elkövetkező napok idő­járásától függ. Az eső a minőséget lerontja, egy esetleges felmelegedés a rothadás veszélyét rejti magában, fagy esetén pedig a mennyiség lé­nyeges lecsökkenésére lehet számí­tani. Nagykőrös. A kisgazda szőlők­ben a mustok 17—20 cukorfokosak. Kecskemét. Az eső a cukortartal­mat leszállította. Baja. Mennyiségileg a termés vá­rakozáson felülien jó és a minőség is igen jó. Tolna. Átlagos eredmény egy kát. holdon 30—35 hektó. Gyöngyös. Az átlagos szüret meg­kezdődött, de a mennyiség tekinte­tében nagy csalódásokat okoz, a minőség 17—20 fok közötti. Az üz­let még nem alakult ki. A keres­kedők 8 fillért ígértek, termelők 10—12 fillért kértek kilogrammon- kint. A borüzlet óborban is lanyha. A szüret — a kedvezőtlen időjárás miatt csak vontatottan halad. Késői csemege saszlaszőlő ára 24—28 fil­lér között mozog. Az éjjeli fagyok semmi kárt nem tettek a szőlőkben. SPORT Előre kupa-mérkőzés Jog—Kereskedelmi 3:1 (2:0) Bíró: Poppé. ■ Nehéz talajon, jó iramú mérkőzé­sen a nagyobb rutinnal rendelkező jogászok biztosan verték a szép futballt játszó középiskolásokat. A gólokat Aradi, Vicsay és Ködmön, illetve Szarvas lőtték. A Mezőkövesdi FSK minden pontját elvesztette, mert tagdíj be nem fizetés miatt felfüggesztés alatt játszott, így a MESE II. is megkapta a 0:1 arány­ban elvesztett mérkőzés két pont­ját. A tabella állása a következő: II. osztály. 1. MESE II. 5 4 — 1 25:9 8 2. BLASE 5 3 1 1 18:7 7 3. HSE 4 2 1 1 11:15 5 4. GyKSE 3 1 1 1 5:15 3 5. Dobó 2 1 — 1 5:4 2 6. GyAK II. 4 — 1 3 6:20 1 7. MFSK 3 — — 3 0:0 0 A MFSK 3 mérkőzését BLASE, MESE II. és GyKASE 0:0 gól­aránnyal és a két pontot az ellen­felek javára. A GyKSE-meccs ügyé­ről biztos értesülésünk még nincs. A GyKSE a MESE II-től elha­lasztást kért a nagy konkurrencia miatt. Mint értesülünk, a MESE II. hajlandó akár délelőtt is játszani Gyöngyösön, akár pályaválasztó jo­got felcserélve Egerben is, mert belátja a GyKSE nehéz helyzetét. Elhalasztásról nem lehet szó. Ered­mény mindenképen a MESE II. győzelmét ígéri vasárnapi lendüle­tes játéka alapján. Budapesti rádió-műsor Szerda, október 14. 415: A rádió diákfélórája: „Ho­gyan tanuljunk.“ 4.45: Időjelzés, időjelentés, hírek. 5:Haydu István gordonkázik, zongorán kíséri Polgár Tibor. 5.30: „Arany János vándor- színész korából.“ Dóczy Jenő dr. előadása. 6: Közvetítés a Rajna- cukrászdából. 6 40: „A német— olasz együttműködés-“ Csiszár Béla előadása. 7.10: A rádió szalónze­Bárhol hirdetett v. ismertetett bel- és külföldi könyv, zenemű, folyóirat kapható és megrendelhető az Egri Keresztény Sajtószövetkezet Könyvkeresk Széchengi-u. 2, Alapítvángi ház. Köngvujdonságok nagg raktára. Megrendelésekhez költség nincs és postafordultával intéztetnek el. \ nekara. 8.05: „Teknősbékaleves“ Végh Istvánné elbeszélése. 8.301 lámory Imre magyar nótákat éne­tek 9.30: Hírek, időjárásjelentés. 9.50: Bartók Béla zongorázik. 10'30 : Hanglemezek. 0.05 : Hírek. Csütörtök, október 15. 6.45: Torna. Utána: Hangleme­zek. 7.20: Étrend. 10: Hírek.. 10.20: Nyári Sándor állattörté­nete: „Kese“ (Felolvasás). 10.45: „Az időjárás és a betegségek“ (Fel­olvasás). 1110: Nemzetközi vizjelző- szolgálat. 12: Déli harangszó az ! ígyetemi-templomból, időjárásjelen­tés. 12.05: Országos Postászenekar. 12.30: Hírek. 1.20: Időjelzés, idő­járás- és vizállásjelentés. 1,30: Szmirnov Szergej orosz balalajka- zenekara. 2.40; Hírek, étrend, élel­miszerárak, piaci árak, árfolyamhí­rek. 4.15: „Boldog János“ Móra Panka meséje. 4.45 : Időjelzés, idő­járásjelentés, hírek. 5 : B. Nagy Bé­la dr. zongorázik. 5.35: „Árja és uralaltáji népek zenéje.“ Pálóczi- Horváth Lajos íelolvasása. 6.15: Tánclemezek. 6.45: A földművelés­ügyi miuisztérium rádióelőadássoro­zata. 7.30: Kis színpad. „A szó­kimondó doktor.“ Vígjáték egy fel­vonásban. 8 20: A rádió szalón- szalónzenekara, 9 : Hírek. 9.40: Dr. Hans Leicht németnyelvű elő­adása. 10: Időjárásjelentés. 10.05: Pertis Jenő és cigányzenekara. 11: Tánczene. 0.05: Hírek. Laptulajdonox: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő Gr. Kapor Elemér. Felelős kiadó Radii Kérőin. 3« Az egri klr. jbiróság, mint tkvi hatóság. 11.175/lk. 1936. Árverési hirdetmény kivonat. Horváth Miklós végrehajtatnak dr. Csanádi László végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási ár­verést 130 P tőkekövetelés és járulé­kai behajtása végett az egri bir. járás­bíróság területén levő, Eger városá­ban fekvő s az egri 9098 sz. betétben A I. 1 2 sor 11618, 11619 hrsz. dr.. Csanády László nevén álló 1/2-ed szán­tó ingatlanokra 1775 P kikiáltási ár­ban elrendelte. Az átverést 1936 évi november hő 3. napján d. e. 9 órakor a telekköny­vi hatóság hivatalos helyiségében Ver- bőczy uoca 2 fdsz. 11, Í2. fogják meg­tartani. Az árverés alá kerülő ingatlant a kikiáltási ár kétharmadánál alacso­nyabb áron nem lehet adni. A bánatpénz a kikiáltási ár 10 szá­zaléka, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészí­teni. Eger, 1936. évi június hó 27. napján. Dr. ÉRTÉKES sk.kir. járásbíró. A kiadmány hiteléül; GÁTÉR sk. KIHIRDETÉS Minden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fillér. RÖVID, márkás zongora bérbeadó. Cím a kiadóban. FIATAL kereskedősegéd vaggok, állást keresek Esetleg mint kisegítő is. Érte­kezni Szegfű u. 8 FAJALMÄK kaphatók métermázsán­ként és kilogrammonként. Pacsirta u. 10. 20 hl. ó-vörösbor eladó. Pacsirta u. 10. EGY jókarbanlévő «Friedländer kály­ha és 16 os Lancaster belga, kakasos vadászfegyver eladó. Szt. Dónát u. 7. FEKETE márváng sírkő eladó. Teie- * kesg u. 7. (164) Nyomatott az Érseki Ligeumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom