Eger - napilap, 1936
1936-08-18 / 131. szám
1936. augusztus 18 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG S A Debreceni Nyári Egyetem 52 hallgatója meglátogatta Egert Kilenc nemzet fiai csodálták a város történelmi nevezetességeit gyönyörűségű díizlete elölt. A sápadt, betegesen tűlfeszült bis parasztlány bámuló csoda- látása valami elsodrő transzban változott át mozdulatai szelid hallásával, lőréiével a halál erős paranoiában vergődő lélek tragikus küzdelmévé, összeomlá- sává, egyéni bája és szépiége oiak emelte a ballada költőilé* gél, mellette Vera Ilona sötéten hullámzó anyai kétségbeeiéte adta a kemény aláfestést, majd a kitörő és elciukiő fájdalom ki* fejezéiét. Tökéletesen fogták meg mindketten a ballada lelkét, homályát, amely a népi világ legtitkosabb rétegeiből tör fel az örökértékű versek soraiban. Egymásután elevenedtek meg a históriái énekek, bordalok, virágénekek, pásztor- és betyár- nóták, majd a különböző társadalmi osztályok táncai, közöttük Harangozó Gyulának, az operaház szóló táncosának daliás, hetyke számai és egy művészien bemutatott részeg groteszkje, majd a Thália Egri Színjátszó Társaság tagjai: Leatál Miklós, Babocsay Zoltán, Hollósy Tiva- dtr és Vida Gyula adták elő ízes, friss játékukkal Móra Ferenc Betlehemi történetét. A műsor amerikai részében Elsie Goddard és Gulnar Botch betanítása nyomán a négerek vallásos könyörgései hangzottak fel hatásos tömegjelenet keretében, a néger lélek megalázott- ságának és reményeinek kifejezői, majd a sudár amerikai lányok farmertáncokat jártak ötletesen, jó temperamentummal. Bájos volt az egri lányok és fiúk egri népviseletbe öltözött csoportja, amely egri nótákat és tánookat mutatott be. Végül az amerikai növendékek búcsúztak Eger városától a bájos, utánozhatatlan angol kiejtéssel elénekelt nótával: Szép egri legények, Isten veletek, ki tudja mikor beszélek veletek. Faj a szivem nékem, hej, de hiába, el kell nékem menni Amerikába. A közönség nagy lelkesedéssel ünnepalte az est előadóit s Stunyoghné Tüdős Klárát és Karczos Bélát, aki a icanikai rendezésben sok ötlettel, ízléssel és fáradhatatlan munkával tette művészivé az előadás külső (zipségeit. k. e. * Az Eger—Gyöngyösi Újság régebbi példányai kg-ként 18 fillérért kaphatók a kiadóhivatalban. Az Eger-Gyöngyösi Újság gyöngyösi szerkesztősége és kiadóhivatala: Szent Bertalan u. 1. Telefonszáma : 322 Eger, augusztus 17. A Debreceni Nyári Egyetemnek tizedik jubiláris évében 700 hallgatója volt a világ minden részéből. A magyar vidék megismerését az egyetem vezetősége úgy segítette elő, hogy a jellegzetes, patinái városokba kirándulásokat rendezett. így jutott el másodszor is Egerbe szombaton este a Dabrecani Nyári Egyetem 52 hallgatója. A látogatók sajnos későn érkeztek és így nem jutottak el az amerikai művésziskola színházi előGyöngyÖ8, augusztus 17. lakács Ferenc szikvizsgázott erdőőr elhalálozásával még a tavasszal megüresedett Gyöngyös váróiénál az egyik erdöőri állás, amelynek betöltése a napokban fog megtörténni. Az állásra, Gyöngyös város gazdasági tanácsnokához a következők nyújtották be pályázataikat: Kovács György Eger, augusztus 17. Véres éjszakai tűzherc zavarta meg az egri Mészöly Géza utca lakóinak nyugalmát szombatra virradóra. Félórán keresztül puskalövésektől volt hangos a város déli negyedében lévő utca környéke s a puskaharc- nak két súlyos sebesültje nehéz lőtt sebekkel fekszik az Irgalmatok kórházában. Eddig a következőket lehetett megállapítani a véres éjszakai küzdelem részleteiről: Losoncti András 47 éves sző- vömunkás, akit a kommün idején elkövetett bűncselekményért statáriális úton 15 évi fegyházra ítéltek, büntetése egy részének kitöltése után feltételes szabadságra a váci fegyintézetből hazatért Egerbe, ahol más munka hijján orvvadászattal foglalko zott. Losonci szombaton este egy barátjával betért ez egyik Makiért úti bormérésbe, ahol már oi- teratző mellett szórakozott barátaival Vasas János 23 éves téglagyári raktárnok, a Windt- féle téglagyár tisztviselője. Losonci fiatal barátja állítólag el adására. Vasárnap reggel az Idegenforgalmi Hivatal idegenvezetői között elosztották a 9 nemzethez tartozó hallgatókat és végigvezették a város történelmi nevezetességei között. Németek, angolok, belgák, olaszok, osztrá kok, hollandok, lengyelek, franciák csodálták meg újra Eger patináját és ismerték meg szakszerű kalauzolás mellett a magyartörténelmet, amelyben Eger olyan jelentői szerepet játszott. Vasárnap délután az Egyetem kirándulói elutaztak Egerből. Bükkzsérc, Kugler Ferenc Jász- ■zentandrás, Nemes László Kará- csond és Szivák Sándor Gyöngyös (Márifüred). A helybeli pályázd kivételével a pályázók mind állásban vannak és ezért, remény szerint, méltányosságból a gyöngyösi Szivák Sándor szakvizs- gázott erdőőrrel töltik be az állást. akarta kérni a zeneszerszámot s ezen szóváltás keletkezeti Vasas és a fiatalember között. Losonczi ekkor eltávozott és katonai fegyverből átalakított vadorzó puikával tért vissza. Erőien italos lévén, már az utcán néhány lövést adott le riasztásul, mire a téglagyári tisztviselő kiment, hogy megnézze a lövöldözés okát. Szembetalálta magát a fegyverével vadul hadonászó fegyenccal, akit a sötétben nem ismert fel és hozzá lépett, hogy érdeklődjék a lövések felöl. Az ittas fegyeno hirtelen a gyanútlan tisztviselőre támadt s mislőtt még az védekezésre gondolhatott volna, a puska tusával hatalmas ütést mért a vállára. Vasas a dühöngő ember támadása elöl menekülésre gondolt, mire az fegyverével utána lőtt, felszólítva, hogy azonnal álljon meg. Vasas szembefordult, abban a hitben, hogy a frgyerc már minden töltését kilőtte, azonban az újabb lövéseket adott le közvetlen közelből a tisztviselőre. A lövések közül í kettő gyomron érte a raktárnoÉrtékálló zongorát az ország egyetlen zongoragyárában vásároljon MUSICA-nál BUDAPEST, VII., Erzsébet-körút 43. (Royal Apolló). Szent István hetében 10% külön engedmény. Vétel-csere-javítás -hangolás. kedvező fizetési feltételek, váltó nélkül, kezelési költség nincs. kot, ebi véresen kiáltozott segítségért. A kiáltásokra rohamlépésben közeledett egy katonai őrjárat ■ üldözőbe vette a menekülő merénylőt. Az futás közben a katonákra is lövéseket adott le, sserenciére azonban a golyók nem találtak. Az elszánt fegyencet erre a katonák is fegyverrel igyekeztek ártalmatlanná tenni. Az egyik lövés combján találta és Losonczi fegyverét eldobva, rövid futás után összeesett. Az áldozatot és merénylőjét beszállították ez Irgalmatok kórházába, ahol megállapították az orvosok,hogy Vasas János gyomrát fúrta ál a merénylő fegyverének két lövedéke, amelyek összevágott ólomból készült, durva serőtes töltések voltak.Loionozit combján érte a katonagolyó és eltörte a csontját is. Zsebeiben a megmotozásbor több éles katonai fagyvergolyőt és betöréshez használatos szerszámokat találtak. Vasas állapota súlyos, de remélik, hogy műtéttel sikerül megmenteni ez életét. A rendőrség széleskörű nyomozást indított az éjszakai lövöldözés részleteinek a megállapítására, egyben a katonai hatóságok is megindították e vizsgalatot az őrjárát fegyverhasználata ügyében. — Jól sikerült az egri frontharcosok kerti mulatsága. Vidám hangulatban zajlott le az Országos Frontharcos Szövetség egri főcsoportjának nyári mulatsága izombiton este a Tulipánkert vendéglőben. A rendezőség sok szórakoztató ötlettel igyekezett a mulatság sikerét biztosítani s a megjelent közönség: frontharcos bajtársak ét igen sokan a volt frontkafonák barátai és ismerősei közül is emelkedett hangulatban szórakoztak vidám zeneszó mellett a Tulipánkert Ízlésesen feldíszített helyiségeiben. A tréfás verienyszámoknak, mulattató rendezői ötleteknek nagy közönségük volt s ezek is nagyban hozzájárultak a mulatság »ikeréhez. A tiszta bevételi frontharcos jóléti célokra fordítják. — Minden előfizető negyedévenként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig két ingyenes kishirdetésre jogosult. Négyen pályáztak a gyöngyösi városi erdőőri állásra Egy feltételes szabadságon lévő fegyenc kétszer a gyomrába lőtt a téglagyári raktárnoknak Ä lövöldöző embert a katonai őrjárat fegyverezte le ■