Eger - napilap, 1936

1936-07-05 / 107. szám

1936 Július 5. EGÉR-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 mert a katonai izolg&Iatot telje- litfik nem voltak adó alá fölvéve ■ ciak ez eietben fordulnak elő az úgynevezett «Coniriptiok»- ban, ha házíulajdonoiok voltak, így — ha Lenkey Károly to­vábbra ii katonai izolgálatbsn volt — lemmi biztos adatot nem nyerhetek a Lenkey János szülő­háza felől. Szerencsére, Lenkey Károly 1807-ben már nem volt katona, sőt hamarosan Arad- megyébe került, ahol mintegy harminc évig volt tzolgabírő. Abban az időben, mikor Já­nos született, állandóan a mai Kovács Jánoi-utca 2. sz. ssrok- házban lako t. Olt szerepel a □eve az adókivetésekben, úgy 1806-ban, mint 1807-ban, sőt 1808- ban is. Ez a ház akkor a Rózsa István tulajdona volt, aki 1803. november 5 én vette 1800 frt ért Wagner Jánostól és testvérétől, Balházy Jánosáétól. A ház tulajdonjogát pontosan meg lehet állapítani a törők hó­doltság idejétől. Akkor a Faragó Andrásé lett, aki (a 152. tétel szériái) a Comissió Neoacquistici kiküldött biztosától,Edelspacher- töl, 40 forintért vette, da ezt az árat kőiőbb módosították 60 írt­ra, mert sarokházről volt sző. A tételhez kivételesen megjegy­zést is fűz a munkálat; azt, hogy előbb egy Deák András nevű kálvinistáé volt a héz, aki fize­tett is érte Edeispaohernek egy részlatet, 20 frt ot. Ez a Faragd András putnoki hajdú s nem tudhatni, meddig volt a kezén, de 1721-ben mér nemes Fodor Andrásé, majd 1728 ban ennek fiáé, Fodor Fe­rencé. A Fodor cselédtől 1761. júl. 30-án veszi meg Kriacsek György csizmadia mester 500 frt-árt, majd Morvái Antal lesz a tulajdonosa 1790. máro. else­jén 1280 frt vételárért. Ez az uj gazda azonban hamarosan túlad rajta, amennyiben már ugyanez év május 5-én nemes lözsér And­rás vásárolja meg tőle 1400 frt-ért. Pár év múlva Wagner János lesz a tulajdonosa, aki azután a fent említett időben és árért juttatja a Rózsa István kezére. Ennek a Rózsa Istvánnak la­kója, vagy zsellére Lenkey Ká­roly abban az időben, amikor az aradi vértanú megszületik. Ez kétségtelen s így egész nyűgöd• tan lehet emléktáblát tenni erre a házra, még pedig föltétlenül a iSzéchenyi-utcai falára. Evvel kapcsolatban adódik az a kérdés is, melyik utca kapja meg tehát a Lenkey János ne­vét. Mivel a Kovács János u'ca Eger egyiklegáldozalosabb lelkű polgárának nevét örökíti meg, ezt tőle elvenni a emlékét elhomályo­sítani nem szabad. Már csak azért sem szabad, mert hiszen marad jón az ő személye követésre méltó példa minden időkre. Vi ■zont ajánlatos, hogy legalább valamelyik közelébe eső utcát □evezzünk el róla. Es itt a leg­közelebbi Orom utca kínálkozik, amelynek átkeresztelésével sem mi kár nem éri a múltat és a város történetét. Viszont maga az utca elég csinos, az alső sa­rok házon elhelyezendő névtáb­lát mindenki olvashatja, aki vé­gig megy a Széchenyi utcán. Világos, hogy kár lenne két történelmi vonatkozású utcane­vet törölni azért, hogy egy [újat nyerjünk. Ez lenne az én szerény javas­latom a Leokey János-utcára vo­natkozóan. Hogy helyes-e, vagy nem: majd megállapítja a kép­viselőtestület. Breznay Imre. A kánikula megnövelte a vízfogyasztást, de egy fogyasztó sem kapott még többlet­számlát Egerben Bőségesen elég lesz a lakásokra megállapított vízmennyiség A junius végén beköszöntött rekkenő meleg erősen megnövel­te a vízszükségletet Egerben. A nagyobb vízfogyasztás azt 8z aggodalmat keltette a fogyasz­tóközönség egyes rétegeiben, hogy a közelmúltban felszerelt vízórák által lemért és most már állandó ellenőrzés alatt állő több­letfogyasztás súlyos többköltség­ként nehezedik majd a magas vízdíjakkal amúgy is megterhelt fogyasztó közönségre, mert tar­tani lehetett attól, hogy a víz­órák felszerelése előtt az egyes lakútokra megállapított vízmeny- nyiség nem lesz elegendő a nyá­ri melegben. Munkatársunk kérdést intézett ebben az ügyben Ringelhann Béla műizáki főtanácsos, üzemi igezgatöhoz, aki a következőket mondotta: A vízórák felszerelése egy-két hely kivételével megtörtént. A nyári nagyobb vízfogyasztás va­lóban joggal felvetheti a kérdést: a nagyobb vízhasználat nem okoz- e jelentős többletkiadást a fo­gyasztók zsebére. Megnyugtatá­sul szolgálhat, hogy ettől a leg­nagyobb melegben sem kell tar­tani, mert a lakóhelyiségekre ki­vetett kontingenst olyan mérték­ben állapítottuk meg, hogy an­nak okvetlen fedeznie keli a szük­ségletet. Eddig egyetlen fogyasz­tó sem kapott többletszámlát, Az órák felszerelésével nem a fogyasztás redukciója volt a c§), hanem a mértéktelen vízpocsé- kolás megakadályozása, amely a házi vízvezetéki berendezések állandó folyása, osurgatása kö­vetkeztében állt elő. A vízpocié- kolás meg is szűnt, ami abból is kitűnik, hogy a múlt év első hst hónapjával szemben, az idei első félév vízszükségleti áram- fogyasztása 95 ezer kilovatt-őrá- val kevesebbet mutat. Előfordul természetesen, hogy nagy töme­geket betegedő helyek — így a két kórház — vízkontingense kevésnek bizonyul, ilyen mél­tánylást érdemlő esetekben azon­ban az igazgatóság nem zárkó­zik el megfelelő korrekciótól, a- minthogy készséggel meghall­gatja a magánfogyasztók ilyen irányú kérelmeit is és esetenkint orvosolja a felmerült panaszokat. — Azonban ismétlem, a meg­állapított mennyiségnek a legna­gyobb .kánikulában is elegen­dőnek kell lenni. Ringelhann Béla üzemi igaz­gató nyilatkozata tehát minden kétséget eloszlathat, tessék ctak nyugodtan fogyasztani a vizet, fogyasztani — de nem pocsé­kolni ! Enyhítette a Tábla a tarkanyi halálos verekedés tetteseinek büntetését Eger, július 4. Még 1934 október 7-én Fellő- tárkány három legmődosabb gaz­dája: Bajzáth Jani Imre, aki az ottani közbirtokosságnak is elnöke volt, Baranyi Simon és Sike Flórián kocsmai borozás után összeszólalkozott az őket csendre intő Sike Gergely fiatal gazda emberre), akit vaiviilák- kal halálosan megsebesítettek. Egész napos Izgalmas tárgya­lás után heláloc testi sértés miatt Baranyi Simont és Sike Flóriánt két és félévi fegyházra, Bajzáthot pedig mint bűntársat nyolc havi börtönre Ítélte ez egri törvényszék. Fellebbezés folytán az ügy a kir. Ítélőtábla ele Került, amely most tartott tárgyalásán meg­állapítva, hogy a tettesek erői felindulásban ölték meg az áldo­zatot: Baranyi és Síke bünteté­sét egy-egy évi börtönre szállí­totta le, Bajzáthét pedig ^.hely­benhagyta. A táblai Ítélet nem jogerős. — Az egri Országzászló őrség. Az Országzászló emlékműnél az őr­szolgálatot július 5-éu a Kát Le­gényegylet leventeszakasza adja dr. Goddl Gyula főoktató vezető savéi A zenét a 212 Bornemissza Gergely cserkészcsapat zenekara szolgáltatja Soma Fischer Oszkár vezetésével. — A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt II óráig feladni. E JELBEN MINDEN NŐ GYŐZNI FOG CHARMING SZÉRIA K R É M | tisztító, zsíros, száraz PUDER KÖLNIVÍZ SZAPPAN Charming széria 8 színben. Leheletfinom elbűvölő illat charming hatóanyagok Évtizedes kutató munkc reme k eredményei Kapható: Tassy drogériában, Vámossg illatszertárban. HÍREK Egri társadalmi naptár. Július 4: Este fél 7 órakor tűz­oltó díszgyakorlat a Kossuth- téren. Július 5: Este 7 órakor az egri borbély ős fodrászmesterek szak osztályának kerti mulatsága az Egri Katolikus Legényegyletben. Július 12: Az Egri Katolikus Le­gényegylet kirándulása füzes­abonyi berekbe. Július 19: Az egri Dobó István- asztaltársaság jótőkonycélú nyári mulatsága az Iparoskörben. Gyöngyösi társadalmi naptár. Július 5: A GYAK népünnepélye. Július 9: A gyöngyösi önálló építő­iparosok szokásos évi kirándu­lása a Mátrába. — Szentkilenced Kánaelhegyi Bol­dogasszony tiszteletére a Minoriták­nál. A Skapuláré-társulat és a hí­vek részére ez évben is kilencedet tartanak a Minorita Atyák temp­lomában előkészületül a Kár- melhegyi Szent Szűz ünnepére. A kilenced július 7-én, kedden este kezdődik ős a Szent Szüz-ünnepé- vel, július 16-án fejeződik be. Min­den este 6 órai kezdettel ájtatos- ság lesz. Akik a Skapulárő társu­latba óhajtanak belépni, a kilenced alatt jelentkezzenek a sekrestyében. Az ünnepélyes tagfelvétel magán az ünnepen a litániát megelőzőleg lesz. * Esküvő. Zsíros» Lajos ős nagy­váradi Istvánffy Alice július 9-én délután 6 órakor tartják esküvő­jüket az egri főszőkesegyházban. (Minden külön értesítés helyett.) * A világhírű Szent István Porter-gyógysőr kizárólag a • Kéményseprő»-vendéglőben kerül csapolásra. Pihenni, üdülni, gondjaitól szabadulni jöjjön Felsőtárkányba, a Sziklaforráshoz! Figyelmes, előzékeny kiszol­gálás. ízletes hideg-meleg éte­lek. Tlsztánkezelt balok. Kitű­nő cigányzene. Mavartmegálló. FORRÁSKEZELŐSÉG.

Next

/
Oldalképek
Tartalom