Eger - napilap, 1936

1936-04-02 / 53. szám

2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1936. április 2. nak a magyar szállodaiparról ős a vidéki szállodák királyáról, az egri Koronáról. A vendégek Gyöngyöst is meg> tekintették, afaol ifj. Fazekas Jó­zsef ez idegenforgalmi Hivatal nevében fogadta őket. A szállo­dásokat Temesváry László gyógy­szerész látta vendégül magyaros vendégszeretettel. A mátrai erdőirtások s az olosó tengeri-akció Gyöngyös város közgyűlése előtt Gyöngyös képviselőtestületé­nek legutóbbi közgyűlésén Szabó Jágó interpellált a Mátrában végzett erdölrtások ellen. A vá­rosi erdő évről évre kissebbedik és nemsokára a Mátra is odajuti mint ahova jutott a kopasz Sár­hegy. Török Miklós erdöfőmér* nők válaszában kijelentette, hogy az idén a Mátraháza és Kékes közötti út mentén az erdőtör­vény alapján folytatják a vá­gást. A fák nagyobb része 20D —250 éves fákból áll, melyek már legtöbbször belül odvasak. Hogy a Kékes oldalán nem, vagy legalább is nehezen lehet erdő­síteni, annak oka főképen az, hogy az egész országban csak itt tapasztalható zúzmara tönk­reteszi a csemetéket. A város er­deiben egyébként az idén is 30 ezer fenyőosemetét ültettek ki. A közgyűlésen még Rusznyák Dezső szólalt fel a város terű- létén lévő szivárványom kutak javításáért. Fuky Árpád polgármeeter. Ba kell jelenteni a mérnöki hiva­talban, azonnal megcsináltatjuk a kutakat. Csépány József c zővátette, hogy a külvárosok közmüvek szem­pontjából elhanyagolt állapot­ban vannak, és kérte, hogy rend­szeres programot dolgozzanak bi azok megszüntetésére. Puky: Kérem a képviselő urat, hogy azt majd a jövő évi költségve­tés tárgyalásánál tessék megem­líteni. Toldi Pál szóvátette, hogy a tél folyamán a város részéről a gazdákhoz felszólítás jött, hogy olcsó kukoricát lehet 12 pengőért jegyezni, ugyanakkor olcsó bur­gonya-akciót is hirdettek. Mi az oka, hogy egyiket sem kapták meg az érdekeltek ? Makrányi dr.: A kisebb gazdák kukoricát csak egy vagonnal, burgonyát pedig csak 755 kilót jegyezték. Ez a mennyiség késztetett ben­nünket arra a meggondolásra, hogy mivel a Gazdakör 6 vagon­nal rendelt ezt az egy vaggont is átadtuk nekik. A burgonyát pedig olyan kis mennyiségben a Gazdasági Felügyelőség nem 7clt bnjltsmiö leszállítani. * Gyöngyösön, a Katona-féle bérházban 3 szoba, hallos, köz- pontifűtéses, hideg-, melegvizes lakás kiadó. NEMZETI BALESET BIZTOSÍTÓ R.-T. MAGYAR ORSZÁGOS ORVOSSZÖVETSÉG NYUGDÍJ- és segélyzó intézetének szerződéses betegbiztosító intézete NINCS JOBB, MINT A Az Ítélet hallatára elájult az előkelő besurranó tolvajnö, aki társával az egri lakásokat fosztogatta Eger, április 1. Szombaton előkelő megjele­nésű fiatal nőt vezetett egy szu- ronyos fogházör az egri törvény­szék Hollós tanácsa elé. Pár perccel később követte ókét egy idősebb férfi is, akit szintén fegy­fogva, rendőrrel igazoltatta és a tolvaj nőt akkor letartóztatták. Nemsokkal ezután sikerült kéz- rekeriteni bűntársát is, aki rövid tagadás után szintén beismerte a bűncselekményeket. A szombati törvényszéki tár­VÁGÓ-NŐI JAZZ ÁPRILIS 1-TÖL A TÉLIKERTBEN! ör kísért fel a tárgyalásra. A vádlottak, akik a múlt év ősze óta előzetes letartóztatásban a törvényszék fogházának lakói voltak, látható idegességgel vár­ták a tárgyalás megkezdését, a- meiy elé nem kisebb izgalommal nézett a tárgyaló termet nagy­számban ellepő közönség is. Az elegáns nö Nagy Lajosné 26 éves asszony, aki már külön­böző bűncselekményekért több ízben büntetve volt, az ország egyik legvakmerőbb besurranó tolvaja, legutóbb az ősz folya­mán vádlottársával, Kmetti Sán­dor 38 éves szintén rovottmultú rádiőügynökkel Egerbe tették át működésük színhelyét és több lakást fosztottak ki, mindenütt ruhaneműt és az éppen kézbe- akadő értéktárgyat szedve ősz- sze. Egerben azonban különös véletlen módon rajtavesztettek a dolgon. Egy este a nő éppen a Kossuth téren a zsákmányt tartalmazó súlyos csomaggal sietett a vasútállomás felé, mi­kor az egyik károsult gyanút gyaláson a két vádlott szenve­délyes hangon igyekezett egy­másra hárítani a tolvajlásokat, a kihallgatott tanúk azonban állították, hogy a férfi volt az, aki kint a kapubejáratnál őrkö­dött, amíg társa a lakásban «dolgozott.» Vitéz dr. Hunyor kir. ügyész a vádat mindenben fenntartotta és példás büntetést kért. Dr. Kál- noky Viktor és Kalo Miklós ügy­védek védőbesződei után a bíró­ság megkezdte az ítélet kihirde­tését, amikor váratlan esemény történt. Amikor Nagy Lajosné meghallotta, hogy az ítélet 3 évi szigorított dologházra szól, esz­méletlenül hanyatlott le a vád­lottak padjára, a fogházőr a teremaltiszt segítségével kive­zette a friss levegőre, ahol ma­gához téritették. Az ítélet indo­kolásának kihirdetése már zavar­talanul történt. A törvényszék Kmetti Sándort, mint tettestársat 5 hónapi fogházra ítélte. Az íté­letben az ügyész és a vádlottak is megnyugodtak s így az jogerős. Kétezer pór csempészett cseh cipő uan elrejtue Gyöngyös környékén Gyöngyös, április 1. A vármegye felső járásaiban, így a gyöngyösiben is, már évek őta csempészésből él a szegény lakosság. Az 8Üg 30 kilométerre lévő oseh megszállott területi határon rengeteg gummiárűt, ru­hát és különösen olcsó Bata-clpőt hoznak át s elárasztják vele a közönséget, melynek szegényebb rétege őrömmel vásárolja az 50—60 százalékkal, olciőbb silány cseh árut. Különösen Abasár, Nagyréde és Gyöngyössolymos községek lakosai űzik ezt bz új­fajta megélhetési «ipart,» amely nemcsak az országnak, hanem a helybeli iparosságnak is súlyos

Next

/
Oldalképek
Tartalom