Eger - napilap, 1936
1936-03-24 / 48. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÜJSÁG 1936. március 24. m fi polgári iskola épületében, Bükky fDatilö igazgatásáual nyílik meg újból Gyöngyösön a kereskedelmi szaktanfolyam Gyöngyös, március 29. Gyöngyösnek tudvalévőén ninoa leányközépiskolája. Átok a leányok, akik tovább akarnak tanulni, kénytelenek más városban iskolát választani, vagy pedig a helybeli fiú reálgimnáziumot látogatni. Es a hiány teremtette meg ezelőtt három évtizeddel a rőmai katolikus egyházközségek fenntartásában a kereskedelmi szaktanfolyamot, eleinte egy, később pádig két évfolyammal. A tanfolyam a háború alatt szünetelt, de ezután, különösen a konjunktúra idején állandóan nBgy létszámmal működött. — Kmoechek Ede igazgatásával az iskola fénykorát élte és sok dolgozni akaró leánynak adóit kenyeret. A gazdasági válság beálltával ismét szüneteltették egészen 1983-ig, amikor új tanerőkkel felfrissítve a Bartakovics iskolában megnyílt és működött a mull év júliusáig, bét évfolyammal. Ez évben azonban a jelentkezők csekély száma miatt ismét bezárták, de csak ideiglenesen mert kétségtelen, hogy az j iskolára szükség van Gyöngyösön. Akér- dés állandóan foglalkoztatja az illetékeseket és ezért ez egyház- község .legutóbbi gyűlésén úgy döntött, hogy a jövő évben ismét megnyitja a szaktanfolyamot még pádig a polgári leányiskola épületében, az iskola igazgatójának Bükky Matildnak vezetése alatt, tekintettel arra, hogy a további vezetést Kmoichek Elek nem vállalta. Úgy hírlik, hogy ezzel elsimítják azokat az ellentéteket, amelyek a szaktan- folyam és a polgári leányiskola között nevelési és vezetési kérdéseket illetőleg fennállottak és az iskola most már kitűnő propagandával folytathatja áldásos működését, méltóan hírnevéhez, melyet a kerületi és országos gyorsírói tanulmányi versenyeken a muRb in kivívott, Borzalmasan megcsonkított hullát találtak az egyik Jókai- utoai ház pincéjében Három hónap óta feküdt a régi pinceágban az öngyilkos Bódi János cipészsegéd Egtr, március 23. Megdöbbentő, borzalmas leletre bukkant szombaton délben az egyik egri ház pinoéjében Fő- gél Elemér, a városi gépüzemek mérnöke. A mérnök vízórát akart felszereltetni a Jókai utca 8. számú házban, ahol egyébként a városi tisztiorvosi hivatal is van, a amikor lement a pinoébe, egy mellék elágazásban a gyertya fényénél egy halott borzalmasan megcsonkított teteme meredt reá. A holttest egy régi tolókocsiban, i félig ülőhelyzetben volt, szemei hiányozlak, arcát és kesét pedig úgyszólván teljesen lerágták a patkányok, a testéi vastag penész lepte be. Koponyáján lövés nyoma volt látható, mellette rozsdás forgó- pisztoly hevert. Fógel Elemér azonnal értesítette az egri rendőrkapitányságot, ahonnan dr. Sohweng Ede tanácsos vezetésével bizottság szállt ki a helyszínre. A holttest annyira meg volt csonkítva, hogy arcáról nem lehetett volna felismerni, amikor azonban zsebeit átkutatták, szépen rendberakva előkerültek iratai, amelyek alapján megállapították kilétét. Előkerült egy munkakönyv, amely Bódi János 1910-ben született cipészsegéd nevére szólt és lakásául a Szalapart u. 15. számú házat jelölte meg s a munkaáöny vböl két fénykép hullt ki, egyik Bódi Jánosi egyedül a másik pedig osaládja körében ábrázolja. A képről felismerte a rendőrség Bódi édesapját is, aki fogházőr az egri ügyészség fogházában és aki a műit év végén bejelentette, hogy fia eltűnt. A rendőrség hosszú ideig nyomozott az eltűnt fiú után, azonban eredménytelenül, mert ki gondolhatta volna, hogy a szerencsétlen sorsú cipészlegény egy elhagyatott pince-kriptában fekszik. Az idősebb Bődit rögtön értesítették a szörnyű leletről s az édesapa megdöbbenve ismert fiára a megcsonkított holttestben. Megállapították, hogy Bődi János még decemberben követte el az öngyilkosságot a pincében. Ismerős volt a házban, Így akadt rá az elhagyott pincaágra s benne a tolőszékre, amelyet lomként vittek le, talán még évtizedekkel ezelőtt. Az iratok közt megtalálták búcsúlevelét, amelyet szüleihez írt és amelyből kiderült, hogy súlyos gyomorbaja miatt vált meg életétől. A zavaros fogalmazásű búcsúlevél a NINCS JOBB, MINT A következőképpen szől: Kedves szüleim, nem bírtam tovább a gyomorbajt azért lettem öngyilkos nagyon sokat gondoltam de hiába csak fájt, magok csodálkoztak hogy úgy eszek mint a többi az a kérésem De legyen díszes temetésem és cigánnyal temessenek. Megjelent a helyszínen Imregh Lajos vizsgálóbíró és dr. Szilágyi József törvényszéki orvos is, aki kétséget kizáróan megállapította, hogy öngyilkosság történt. Véleménye alapján a vizsgálóbíró mellőzte a boncolást ős megadta a temetési engedélyt. Az egri érseki urada egy harmadik díj oklevelet, az egri két második, eg\ egy elismerő oki gazdasági Kidllí A most megnyílt Mezőgazda- sági Kiállítás díjazása nagy sikereket hozott az Egri Érseki uradalom és az Egri Főkáptalan gazdaságainak. A két gazdaság nagyszerű kiállítási anyaga méltán képviselte azt a mintaszerű gazdálkodást és^állattenyésztést, amely az érsekség és káptalan birtokain folyik a legkiválóbb szakemberek irányításával s a díjazás sikerei méltán ismerték el ezeket az értékeket, amelyek egyben az egész magyar mezőgazdasági élet értékei. A telivér szimmentháli bikák csoportjában az Egri Érseki uradalom bét elismerő oklevelet, a piroitarka bikák csoportban egy harmadik díjat és elismerő oklevelet, a szőke mangalica kanok csoportjában az lom két első, iát és három elismerő Fökáptalan két első, / harmadik díjat és evelet nyert a Mezö- táson I. b. díjat, a hússertések csoportjában pedig az I. c. díjat nyerte. Az Egri Főkáptalan gazdasága a szimmentháli bikák csoportjában harmadik díjat és elismerő oklevelet, a kétéves magyar bikák csoportjában I. c. díjat, a szőke mangalica kanok csoportjában I. e. díjat, ezenkívül a tejelési versenyben két második díjat nyert. Hevesmegyéből még Graefl Károly ért el szép eredményt, amennyiben gazdasága a hároméves bikák cioportjában az I. b. díjat, a kétéves bikák csoportjában a II. b. dijat, a magyar fésűs merinók csoportjában a II. d. díj ít, a szőke mangalica kanok cioportjában a második dijat nyerte. — Szerencsétlenség — vagy ön- gyilkosság? Hétfőn délelőtt 10 őrá tajban a Dobő utca 3. számú házba hívták a mentőket. A házban bérel üzlethelyiségei és lakást Hauser László 46 éves pékmester, akinek Irén nevű 20 éves leánya eddig ismeretlen körülmények között egy 6'35-ös Browning pisztollyal megsebesítette mBgát. A mentők asonnal a helyszínre robogtak és az eszmő letlen leányt az Irgalmasok kórházába szállították. A meginduló vizsgálat fogja tisztázni, bogy véletlen szerencsétlenség, vagy öngyilkossági kísérlet történt e. Az Irgalmas kőrház jelentése szerint a golyó a szív alatt hatolt a mellkasba és oldalt távozott, sürgős műtéti beavatkozásra volt szükség. A sérülés rendkívül súlyos természetű. Lapzártakor értesülünk, hogy Hauser Irén rövid idővel a műtét után meghalt. A fiatal lány tragédiája városszerte nagy megdöbbenést keltett. Temetéséről még nem történt intézkedés. Film. * Uránia. Hétfőtől péntekig kerül bemutatásra a Golgota, az Istenember világot átölelő drámája. Milliós filmóriás, 3000 szereplővel, melynek élén Harry Barnái!. Az előadás bevezetését képezi egy Fox-híradó. Előadások kezdete hétköznapokon 6 és 7«9, szerdán az ünnepre való tekintettel 4, 7*7 és 7a9 órakor.