Eger - napilap, 1936

1936-03-14 / 42. szám

4 EGER—GYÖNGYÖSI ÜJSÁG. 1936 március 14. GYOMÓLCSFATELEPÍTŐK FIGYELMÉBE! ELADÁSRA KERÜL 10.000 darab I. osztályú, fajtiszta, nemes GYÜMÖLCSFA alma, körte és kajszi barack a legjobb fajtákból, ÁRA DARABONKÉNT 0*50 P. Megrendelhető az Egri Érseki Uradalom kertészetében, Fürdő utca 4 szám. Legalább 100 darab rendelése esetén 10% engedmény. i Film. * Epekő-, vesekő- és hólgag- kőbetegek, valamint azok, akik húgysavas sók túlszaporodásában és köszvényben szenvednek, a ter­mészetes ■ Ferenc József» keserű- víz használata által állapotuk ja vulását érhetik el. — Fejszével támadt a végrehaj­tóra. Nagy Jánosné 66 éves bükk- zsérci földműves asszony hatósági közeg elleni erőszak bűntettével vádolva állott tegnap a törvény­szék Hollós-tanácsa előtt, mert a Zagyva Gábor községi hites tár­saságában foglalás miatt nála meg­jelenő Nőhrer János egri pénzügyi díjnokra fejszét fogott és fenyege­tésekkel akadályozta meg, hogy az adótartozásokba lefoglalt ingósá­gokat a községházára beszállítsák. A bíróság Nagy Jánosnét a nyo­matékos enyhítő körülmények fi­gyelembe vételével jogerősen nyolc napi fogházra ítélte. KÖZGAZDASÁG Borpiaci jelentés. A borpiacon újabb firenelke- déa nem következett be. Mivel a munkáltató* ideje kö zeledik ée az adókivetéli évne­gyed i* pénzkiadást jelent. Az eladók eddigi tartózkodáaaalább­hagyott é* kiiebb nagyobb téte­lek könnyebben kaphatók, mint ezelőtt néhány héttel. A dunántúli gyengébb minő­ségű borok ára 20—21 fillér kö­zött mozog, az Alföldőn 2 0— 24 fillér a tömegborok ára. Uraaági tételekért 28—2 9 é* 3 fillért i* fizetnek. A badaoionyvidéki jobb borok­ért 55—60 fillért kérnek ; ezek­ben a borokban igen mérsékelt a forgalom. A Hegyalján másodkezek 2 3 2‘5 fillér körül kínáltak egyes tételeket, a termelők magasabb árigényekkel lépnek fel. Az exporttevékenység Német ország és Csehszlovákia felé a rendes méretekben folyik. Kecskemét. A szőlő rügyei a föld alatt hibásak, föld felett egészségesek, óborkészlet telje­sen jelentéktelen, az űjborok for­galma közepss. Úgy az eladók, mint a vevők tartózkodók, ó asztali borok ára 40—45 fillér, űjborok ára 28—35 fillér. Kiskunhalas. A nyitás a leg­több helyen megkezdődött. A munka beállta miatt a borpiec osendes. Baja. Az állandó esők miatt a szölőmunkálatok szüneteltek. A borpiac változatlan. Tapolca. Közel 1000 hl.-Dyi eladás történt 38—42 filléres ára­kon, hazai vendéglősök részére. Domoszló. A február 11—13-i erősebb fegyás néhány későn érő és bujavesszőjű fajta rügyei­ben 40—50 százalék kárt oko­zott. Ennél nagyobb aggodalom ra ed okot a takaró alatti rö gyek állapota, amelyeknek 30 százaléka kipállott valamennyi fajtánál. Budapesti rádió-műsor. Póntsk, március 13. 415: A rádió diákfélőrája. 4.45: Időjelzés, idöjárásjelentés, hírek. 5: Illyés Gyula költeményei. 5.20: Sz. Molnár Alice hegedül, zongo­rán kiséri Polgár Tibor. 5.50: Sportközlemények. 6: A rádió szalonzenekara. 6 55: <1848. már­ciusa.» Jeszenszky Sándor előadá­sa. 7.25: Az Operaház előadásá­nak ismertetése. 7.30: Az Opera­ház előadásának közvetítése. «Tann- häuser.» Dalmű 3 felvonásban. 830: Hírek. 10: Hírek, időjárás­jelentés. 11.10: Lantos Jenő jazz- zenekara Vajda Károly énekszá­maival. 0.05: Hírek. Szombat, március 14. 6 45 : Torna. Utána : Hangleme zek. 10: Hírek. 10.20: «Sas Ede elbeszéléseiből.» (Felolvasás.) 10.45: «Mit nézzünk meg?» Az Örökimá- dás templomát ismerteti Mester- házy Jenő. (Felolvasás). 11.101 Nem­zetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangsző az Egyetemi templom­ból idöjárásjelentés. 12.05: Rékai Miklós hárfázik. 12.25: Hírek. 12 40 —1.10: Libay Ica énekel zon­gorakísérettel. 1.15: Időjelzés, idő­járás- és vízállásjelentés 1.20— 2.30: A rádió szalonzenekara. 2.40: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 415 : Harsányi Gizi mesél. 4.45: Időjelzés, időjárásje- lentés, hírek 5: Közvetítés a Keleti Pályaudvar postakézbesítő szolgá latéról. 5 40: Egyetemi Énekkarok. 6.30: «Utazás Texasba > Szántó Dénes csevegése. 7: «Hová lett a tavalyi hő.» Turchányi István fel­olvasása. 7.25: Kiss Lajos és cigány- zenekara. 8.10: «Férfiak» Földi Mihály elbeszélése. 8 40: «Magyar operettrészletek » 10: Hírek, idő­járásjelentés. 10 20: Közvetítés a magyar ökölvívó bajnokságok dön­tőjéről. II: Hanglemezek. 0 05 : Hí rek. | * Magyar-műsor "az Urániá­ban. Pénteken kerül bemutatásra és őt napig marad műsoros «A nagymama» Csiky Gergely víg­játékából filmre írta és zenéjét szerzetté Farkas Imre. Főszerep lói: Cs Aczől Ilona, Szörényi Éva, Olty Magda, Dajbukát Ilona, Sitkey Irén, Somló Márta, Peéry Piri, Perényi László, Rózsahegyi Kál­mán, Toronyi Imre, Márkus Lajos és Pethes Sándor. Magyar világ­híradó. Előadások kezdete hétköz­napokon 6 és VaS. vasárnap 4, 1/i7 és 7a9 órakor. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő Dr. Kapor Elemér. Felelős kiadó Radii Károly. 2751/193&7szánr Árverési hirdetmény-kivonat. Falusi Kialakásépitő Szövetkezet vég- rehajtatónak Molnár Károly (neje Cipő Julianna) végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telek­könyvi hatóság végrehajtási árverést 1449 P 75 f tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az egri kir. járásbíró­ság területén levő, Verpelét községben fekvő s a verpeléti 2975. ez. tkvi be­tétben A -J-1. soraz., 5991. hrsz. alatt felvett Molnár Károly (n. Cipő Julian­nával) nevén álló ingatlanra 1600 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1936 évi április hó 2. napján délután 4 órakor Verpelét köz­ségházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árvereloi szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár százalé­kát kéazpénben, vagy óvadékképea értékpapiroeban a kiküldöttnél letenni. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha töb­bet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka sze- rint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegé­szíteni. Eger, 1936. évi február 20. napján. Dr. BERECZ sk. kir. járásbírö. A kiadmány hiteléül: GÁTÉR. MEGHÍVÓ. Ä Heves Város és Vidéke Taka­rékpénztára t. részvényeseit f. év márc. hó 28-án d. e. 11 órakor az intézet hi­vatalos helyiségében megtartandó évi rendes közgyűlésre ezennel tisztelet­tel meghívom azzal, hogy részvényleté- tell hely az intézet pénztára. Heves, 1936 március hó 16-én. Buczkó János elnök. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése. 2. Határozat a tőketartaléknak az intézet vesztesé­geire való felhasználása tárgyában. 3. Az 1935. évi mérleg megállapítása és a záró­számadások jóvábagyása. 4. Az igazga­tóság és a felügyelőbizottság részére a felmentvény megadása. 5. Esetleges in­dítványok. Mérlegszámla 1935 dec. 31-én. VAGYON. Pénztár 3004-11, Pénzintéze­teknél 8734 91, Értékpapír 3445-97, Kincs­tár által könyvadósságként átvállalt gaz­daadósság 408286, jelz. blzt. váltók 377604-32, Személyi hitelre folyósított váltók 98714-62 = 476318-94, Folyószámla adósok 18489'94, Szavatosságunk mellett folyósított kölcsönök: Váltó-kölcsön 12000 —, Záloglev.-kölcsön 519156-— = 531156-—, Jelzálog- és kötvénykölcsön 7869"70, Berend., felszerelés 191146, In­gatlanok: Házak 41730"63, Árverésen vett ingatlan 4C08 54 = 45739*17, Átmeneti té­telek 4468-44, Óvadék 20,000'-, Össze­sen 1105221-50 pengő. TEHER. Alaptőke 130000—, Tőketar­talék 6000-—, Betétek : Takarékbetétek 40I64"28, Folyószámla betét 13807’29 = 53971 57, Hitelezők: Pénzintézetek 75000"—, Egyéb hitelezők 9761-65 = 84761-65, To­vábbadott kölcsönökért vállalt szavatos­ság 531156 —, Visszváltó 286653 21, En­gedni. váltó 6700"—, Fel nem vett oszta­lék 945-50, Átmeneti tételek 5033-57, Óvadék 20,000—, Összesen 110522150 pengő. Eredméngszámla 1935 dec. 31-én. VESZTESÉG. Üzleti költség 3160-49, Tiszti fizetés 750540, Fizetett kamatok 22841-96, Adók és illetékek 315748, Ka- mathozzájárulási alapba térített összeg 335-—, Ingatlan karbantartás 145 72, Jó­tékony adomány 170-—, Leírások: Ingat­lan számláról 5000-—, Váltószámiáról 4484-90, Folyószámla számláról 2160"—, Felszerelés, berendezés 511 19 = 12156-09, összesen 49472-14 pengő. NYERESÉG. Kamatok, jutalékos és egyéb jövedelmek 42536 44, Tőketartalék­alapból 6000"—, Tartalékalapból 935-70 = 6935"70, Összesen 49472*14 pengő. Gulyás László pénztárnok, Figlár Géza igazgató, Kosztolnyik Zoltán főkönyveid. Hz Igazgatóság: Buczkó János el­nök, dr. Papp Szász Tamás alelnök, Ba­lázs László, dr. Bóna Aladár, Szántó Zsigmond, Ebneth Simon, Perényi László. Fenti mérleg és eredményszámlát meg­vizsgálta és rendben találta afelügyelő- bizottság: Makay Lajos elnök, Csontb Béla, dr. Jávor Pál, Guba Zsigmond, Mlinkó Áron. KIHIRDETÉS ............. M inden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fülét. 1-3 villanymotor alig használt, eladó. Cím kiadóban. ZSÚP eladó, kbelül 2500 kéve, drb. 30 fillérért, megtekinthető az egri érseki ura­dalom Vécsel völgyi téglaházában; ér­deklődni lehet az Egri Érseki Uradalom Gazdasági Hivatalában.______________ lAdAK, rekeszek olcsón eladók a Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. NEMES gyümölcsfacsemete kapható a gazdasági népiskolánál. Kerecsenéi-u. 32. szám. FELSÖGALAGONYÄSON 3 hold föld, Cegléden 1*5 hold föld eladó. Cifrakapu utca 54. sz. háznak a fele eladó, ugyan­ott föld, nagy házhely eladó. Értekezni lehet Sándor utca 13. sz. MEGBÍZHATÓ fűszerkereskedő eí^ helyezkedne. Leveleket fűszerűzlet Eger, Ceglédi u. 3. címre kér. EBÉDLŐI ÓRA, különféle képek, 60 literes tonna, qalyfűrész, vadásztáska eladó. Verbőczy utca 5.______________ 350-es, jókarban lévő motorkerékpár olcsón eladó. Megtekinthető hétközna­pokon Szent Imre-tér 3. alatt.- Az EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG kiadóhivatala: Licsuni ■ - - ■■■■—■ - ............... ' ■ A z Érseki Pradalom egri larahodójában salát termelésű, rostált, pormentes kocka- és darabos kőszén métermázsánként 1'60 pengőért, amely­ben már a lorgalmiadó is bennioglalta- tlk, nagyban és kicsinyben kaphaté. Utal­ványok az Érseki Uradalom közp. gazda- sági hivatalának pénztáránál válthatók. ___— ... .......... '■ ( 42) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom