Eger - napilap, 1935/2
1935-12-10 / 194. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1935. december 10. Su/cács Pál bundáiban még minden nő hódított! GYÖNGYÖS, HANISZ-TÉR 2. :: Telefon: 328. FŐÜZLET: MISKOLC. :: Tel.: 10—66. □egy hstáat kelteit. Szelectky Zita éa Négyessy Klári palotái tftnoa bájo* és finom volt. Az énekszámokat Vasty Viktornak, a Zeneművészeti Főiskola tanárának avatott kísérete festette alá. A műtor második felében Lojdl István vsa. aljegyző lelkes rendezésében színre került Zdgon Istvánnak Hercitg Ferenc novellájából átírt derűs, kellemes darabja, a »Kék és piros». A darab főszerepeiben V. Kováts Ilonka és Kishonthy József frissen lendítették az előadás ütemét, míg a többi szerepekben Majoros László, továbbá a hevesi műkedvelők két jőképességű tagja: Deményi Daztő és Drobny Lásslő ambiciózus játékát kell megemlíteni. Az egész vitézi nap, em<ly a város közönségének maradandó emléke lesz, vitéz Galánthay István ezredpararcinok irányítása mellett, vitéz Kemény Alajos székkapitány és vitéz Vereezkey Lajos széktartő rendezésében folyt le, míg a fáradtságos részletrendesésjvifős Jávor Ernő munkáját dicséri. építéséhez s ezzel ez Akadémia alapító tagja lett. Ugyanilyen összeggel járult hozzá a Szent István Társulat alapításához. A múltban a Társulatnak számos kiadványa jelent meg és a katolikus irodalomnak olyan kimagasló értékekei adott, mint Tárkányi Béla ős Mindizenty Gedeon. A jubileumi évben Stmrecsányi Miklós ny. miniszteri tanácsos értékes tanáciára vette fői oéljai közé az egyházi művészet művelését és pártolását. Gáspár Jenő író, a Nemzeti Újság ^szerkesztője„£és a Petőfi Társaság titkára, aki hűsz évvel ezelőtt, mint egri theologus a Társulat elnöke volt, olvasta fel ezután «Rizsák a havon» című remekbekészült elbeszélését Petőfi Sándor 1844. évi egri szemináriumi látogatásáról és tolmíciolia a jubileum alkalmából a Petőfi Társaság üdvözletét. A műsoron a pspnövendékek énekkara szerepslt bét szépen kidolgozott [számmal Meiszner Imre főszékesegyházi karnagy avatott vezénylete mellett, Székely Miklós V. é. hallgató adta elő művészi ihlettel és kitűnő technikával Beethoven Mond- sohein szonátáját, Dtvánszky Ignác, Tűrócsi Sándor és Székely Miklós Motzkovwizky Suite- jét interpretálták jő öiszetanulás- ban. Az ünnapsäget Rrifton Endre | püspök zárószsvai fejezték be. A Társulat célja — mondotta többek között —« hogy teljesítse a parancsot: tanítsatok [mindeneket. A tmltás mellett rendkívül fontos az írás, mert a sző csak a betűn keresztül kspja meg a világgá röpítő szárnyakat. Isten Igéjét méltón kell hirdetni a ezért a tanításban fontos az irodalmi színvonal, akár a népies, akár a magasabb szellemű igehirdatést kall szolgálni. Végezetül az Érsebfőpásztor intézett atyai .szózatot a növendő kpspokhoz. — Érdemes eleitek ünneplésére — mondotta többek között — nem [lehet elég a sok ékes szónoklat és előadás. Élatük és cielekedateikpélda legyen előttetek, ameiyat követnetek keil. A száz év előtti eseményekből kiemelkedik az a tény, hogy levitáink toljes lelkesedéssel ciatlakoztak a legnagyobb magyar, Széchenyi gondolataihoz és munkájához, sőt megmé- lyltették azt azzal a szellemmel, amelyet e falak között nevelésük alapjául nyertek. Nektek is azzal a gondolattal kell készülnötök az életre, hogy a haza javáért Krisztus szellemében küzdeni nagy és elismerésreméltó faladat, amely titeket lelkiismeretetekben kötelez. A Főpásztor szavait mrgilie- tődötfe csend, majd őszinte szívből jövő ünneplés követte. Az ünnepiég után leleplezték ezt a márványtáblát, amelyet a sugárzó melege, szépsége s ez a nagy értéke! És mi a jelentősége? Szentesítése annak az iránynak, melynek ama vészes vörös időkben is bátor szószólója voltam s mindmáig harcos katonája maradtam. Ännak az igazi keresztény és nemzeti iránynak, mely nem hősködő szavakkal, hanem — miként egykor a hadak útján — most is férfias tettekkel kívánja szolgálni hazáját s így készíti elő az ország feltámadását. S kitüntetésemmel vitéz bajtársaim mintha biztatnának: még keményebben vágd előttünk az utat vitéz kapitányunk s mi a nemzet szolgálatában veled mindig együttjárunk! Beiktatásomkor fogadásom im halljátok vitéz bajtársak s Önök is tisztelt vendégeink hallják átkos fogadásom, amint hazámra vonatkoztatva a Zsoltáros szavával mondom: «Ha megfeledkezem rólad Jeruzsálem, száradjon el a jobbkezem s ragadjon torkomhoz a nyelvem, ha rólad meg nem emlékezem» (136. Zsoltár, 5—6.). Hz egri papnöuenóékek Egyháziroóalmi és Egyhdzműuészeti Társulatának száz éues jubileuma Leleplezték a Szemináriumban Mindszenti] Gedeon emléktábláját Eger, december 9. A magyar katolikus papság erős, tevékeny nemzeti szellemének, a nemes magyar irodalmi hagyományok egyházi támogatásának és a papi rend nagy nemzetépítő szerepének bizoayi- tőka az egri növendékpaptág Egyházi? odaírni és Egyházművé- szeti Társulata, amely vasárnap ünnepalta fennállásának százéves jubileumát. A Társulat a nemzeti ujjáábredés nagy lendületében alakult meg s a hosszú évtizedek alatt ebből a lendüleiból mit sem veszített, sőt az előrehaladás mellett elmélyítette a szemináriumi irodalmi életet, gazdBg kincset adván ezzel az intézetből kikerült pspi nemzedékeknek a magyar nép javára. A jubileum ünnepségén mrg- jelent dr. Szmrecsányi Lajos érsek is, aki mindvégig nagy szeretettel és figyelemmel hallgatta a növendékp3piág értékes műeorszámait. A jubileumi díszközgyűlést dr. Holik Sámuel, a Táriulat tanáreinöke nyitotta meg, fajtpgatve a Társulatnak öcképzösöri feladatoboa messze túlmenő hivatását, c§!jait. Demeter István nagy művészi tehetségre valló ódája után Farkas István V. ő, hUlgatő, a Társulat elnöke mondott ünnepi beszédet, ismerletva a Társulat százéves történstének kiemelkedő eseményeit. Hargiűlyozta, hogy a száz évvel ezelőtt alakult egyházi irodalmi társaságok között az egri volt a legmBgyarabb e nemzeti érzését nem puszta szavakkal, hanem súlyos tettekkel és nagy áldozatkészséggel bizonyította be. így 300 forinttal járult hozzá a Msgyar Tudományos Akadémia palotájának felVitéz Subik Károly köszönő beszéde a Hevesvármegyei Vitézi Széknek tb. székkapitányi tisztébe való beiktatása alkalmával, 1935. évi december hó 7-én. Megilletődve állok itt ezekben az ünnepélyes percekben Fópásztorom és Önök előtt, Hölgyeim és Uraim, mikor elöljáróban hálatelt szívvel emlékezem meg főkapitány urunkról, a kormányzó úr Ófőméltóságá- ról, kinek kegyelméből évekkel en- nekelőtte méltónak találtattam arra, hogy szablyájával vitézzé üttessem. Hálámnál csak hűségem nagyobb, mellyel Őfőméltóságát szolgálni soha meg nem szűnök. Köszönöm a Vitézi Széknek tiszteletbeli székkapitányi kinevezésemet, méltóságos és nemzetes törzskapitány uramnak pedig fényes beiktatásomat és bajtársi üdvözlését nemzetes hadnagy uramnak. Ékes szavaikkal versenyre kelnem hiú vállalkozás volna s céltalan viasko- dás velük vitába szállnom. Kik megtisztelő megjelenésükkel ezt a napot számomra ünneppé avatták, Önök Hölgyeim és Uraim ám higy- jék az ő szavuk nyomán, hogy hőse voltam a csatamezőknek és itthon is a bajtársi kötelességnek. Am higy- jék ... Pedig ott is csak pap voltam, a kereszt vitéze, vigasztalója s hívséges gyámola küzdő bajtársaknak. És éppen mert hivatásom szolgának lenni, Krisztus szolgájának és katonai rangom csak segédlelkészi, — székkapitányi kitüntetésem értékét valójában csak én tudom megmérni és jelentőségének is csak én tudom igazi értelmét adni. Kétségbe senki ne vonja: harcteret járt férfi mellének nincs szebb ékessége, mint — ahogy írásai mondják — az ellenség előtt tanúsított vitéz és önfeláldozó magatartásának nemes ércbe öntött elismerése, legfőbb Hadurának ilyen kitüntetése. S nerfí ilyenkor decembernek ködös napján, de tavasznak nyiltán, avagy nyári napsütésben, évfordulóján egy- egy véres harcnak, a csatamezőknek haláltáncára mintegy emlékez- tetésül, fénylő ezüstjén — ragyogó aranyán a kardos kitüntetésnek pajzán táncát járja játszi sugara a napnak s pajkos csókjaival ezernyi szikrát látszik kicsalni belőle. Ezernyi csillogó szikrát, halovány vissza- fényét annak a lobogó tűznek, mely kemény csatáknak pokoli zajában — fegyverek ropogása, ágyuk böm- bölése és a véresre sebzett bajtársak halálhörgése között — bennünk az ösztönös halálfélelmet elemésztette, a zászlóhoz való hűséget lelkűnkbe égette, lelkesedésünket lángra lobbantotta és gyözniakarásunkat elszántsággá fokozta... Más ám ez a kitüntetés, melyben most van részem. Nem a Hadúr adja az immár regék ködébe veszett csaták emlékezetére. Nincs is külső jele s csillogása sincsen. De van reám áradó fénye és van szívet- lelket éltető melegsége ... Itt vitéz bajtársaimnak szíve dobbant össze és a székkapitányi cimet nekem ajándékba szívük szeretete hozta. Innen van ennek a kitüntetésnek
