Eger - napilap, 1935/2
1935-08-11 / 126. szám
4 EGER-GYÖNGYÖSI ÜJSÄG 1935. augusztus 11. Egy egri szállodai szolga romantikus autókalanti]a, a budapesti Unltas garázs kocsiján Az Uniós Szent Orsolya Rend tartományfőnök- nője Egerben. M. Horváth Aloisia az Unió« Szent Orsolya Rend magyaror- ■zfigl tartományfőnőknője Egerbe költözött, hogy itt a rendtartomány kormányzása mellett a Széchényi utoai zárdában a fő- nöknCi tisztet is betöltve folytassa azt a lelkes epostoli és fáradhatatlan szervező munkát, amelyet a lelkek és Rendjének megérősitése érdekében immár évtizedeken át sok szép ered ménnyel kifejtett. Az egri egyházmegye területén ő vezette 1918-től a kisvár- dei zárdát az elBpításelső három nehéz esztendejében. Innen a győri anyabázba visszatérve Győr szomszédságában Bácsán alapított uj zárdát, amelyet azőta virágzö intézetté fejlesztett ki. Majd 1928 ban tevékeny részt vett az egri zárda alapításában s az első esztendőben, mint fő nöknö ő vetette meg Egerben annak az spostoli munkának fundamentumát, amelyet ebben a házban a Rend magasztos híva tásaként tűzött ki s amely az egri külvárosi nép életében azóta oly kedvezően érezteti hatását. Egy évi egri működése után, mikor a magyarországi uniós zárdák részére külön rendtartomány létesült, a legfőbb rendi előljá rőság bizalma őt állította az uj provircia élére. Mint tartomány főnöknőnek sok-sok gondja között legfőbb volt az újoncok részére megfelelő otthont szerezni. Nagy agilitása legyőzött minden eléje tornyosuló akadályt s a rendi noviciatus céljaira megszerezte a néhai b. e. Dabreczeni János-főle egri hajduhegyi ingatlant. Most a rendi jelöltek csendes elvonultságban ott ké szülnek szép epostoli hivatásukra. A tartományfőnöknő e szép teljesítmény után nem nyugalmat keresni jött vissza Egerbe, hanem eddigi munkáját fejleszteni, alkotásait betetézni. Most egyik nagy feladata, hogy az egyetemet végző randi növendékek részére szerezzen otthont a fővárosban, da e nagy gond mellett örömmel kapcsolódik be ez egri külvárosi nép lelki neveié eét célzó fáradságos munkába, mert odavonza őt a nép iránti tevékeny szeretete. Bár az egyszerű szerzetesnő nem kívánkozik a nyilvánosság elé, érdemeit mégis hangsúlyozni kellett, hogy mindazok akik a város ős az egri nép ügyeit szivükön viselik, örüljenek hogy M. Horváth Aloisia személyében ilyen nagy értéket, ilyen alkotó erőt nyertek és hogy becsüljék meg és támogassák őt a közjó érdekében valő fáradhatatlan tevékenységében. Árokba fordult az Tóth György 26 éves budapesti soffőr tegnap a déli órákban Egerbe érkezett bz Unites garázs kocsiján. Itt Bak András szállodai háziszolgával összeii- merkedett és aziránt érdeklődött, hogy hol lehetne olcsón lemosni az űt porát a kocsiról és magáról. A háziszolga készségesen sietett a soffőr segítségére és a Tihaméren tűi lévő zugóhoz, a szennyvízderítő telephez hajtottak. A soffőr ezután megfűrdött, meguzsonnázott és a jóízű falatozóé után újra az Eger patak hűs hullámai közé menekült a rekbenő meleg elől. A kocsit rábízta a háziszolgára, aki egy darabig sőváran figyelte a lubic kóló embert, majd [hirtelen nagyot és merészet gondolt: begyújtotta a motort és elszáguldott. A soffőr némi aggod«lömmel vette ludománul, hogy kocsiját előzetes bejelentés nélkül elvitték, de megnyugtatta magát az zal, hogy rövid időn belül visz- szahozzfik. Azonban nem így jelölték ki a seri könyvében. Eltelt egy óra, két óra, a Bükk felöl megindult a fuss esti szél. A soffőr libabőrösen vacogott a parton a leszálló albonyatbm és hiába HÍREK Egri társadalmi naptár. Augusztus 14: Este 8 órakor az International School of Art amerikai festőiskola műsoros iskolaelőadása a Városi Színház ban a Thália Egri Színjátszó Társaság és a Ferences Szent Klára Nőik tr közreműködésével. Augusztus 15: Délután 6 órai kezdettel az Egri Dobó István Társaság kerti táncmulatsága a Ke resztény Iparoskör helyiségében az Egri Polgári Dalkör közre működésével a szegénysorsú ipa- rostanoncok felruházására. Gyöngyösi társadalmi naptár. Augusztus 14: 9 órakor Mátrafü- reden a városi szállóban a mát- rafüredi erdészek bálja Augusztus 15: Reggel fél hét órakor indulás a Hungária elől a Mátraegylet lillafüredi kirándulására. Augusztus 18 : Az Önkéntes Tűzoltő- és Mentőegyesület népünnepélye a GyAK-pályán. — Gyöngyös város ajándska a Szent Ferencrendnek. A szentkúti Szent Ferencrend azzal a kéréssel fordult Gyöngyös város képviselő- testületéhez, hogy a város a rend évi misebor szükségletének fede- • zésére, adományozzon 300 liter bort. A város a kérést teljesítette. * önkéntes úrvezető. várta az ismerős motorzúgáat. Annál is inkább libabőrösen, mert a ruháját a kocsiban hagyta éB nem tudott mibe takarődzni. Harangszóig tornamozdulatokkal ét futással próbálta pótolni el- kociikázott ruháját. Már nyolc őrára csendítettek éa a kocsit még mindig n9m hozta vissza a háziszo'ga. Mit volt mit tenni, úszónadrágban elindult a város felé. A Ti- haméron nagynehezen sikerült meggyőzni az embereket, hogy nem nudista, hanem szerencsétlen baleset áldozata és így kapott egy kabátot, amelynek lep’e Blatt bejött a városba. Ezalatt a háziszolgának 60 kilométeres túra után (Filső- tárkány oda és vissza, Kistá ye, Makiár, Bib) Nagytályán sikerült az idegen bocsit árokba fordítani. Innen lóval Egerbe vontatta az összetört autót. Megérkezésekor a soffőr által már informált rendőrség fogadta és azonnal őrizetbe vette vagyon- roagáiát és lopás címén. Hozzátartozik a kalandhoz, hogy a soffőr pénz?, ami az autóban volt, erősen megapadt. Egyébként az Butő állapota súlyos, sőt tekintettel arra, hogy a sebességváltó is eltörött, életve* zélyes. — A bélapálfalvai fogada'mi zarándoklatot az idén szeptember 1-én tartják meg Ezen a napon a gyalogosok reggel 4 órakor indulnak a Ferencesek templomából míg a vonaton utazók délelőtt 8 óra 15 perckor. A vasúti jegyet pótló igazolványokat 1 pengő 50 fillérért a Ferences kegytárgyüzletben s a minoriták és szerviták sekrestyé jében lehet kapni augusztus 30-ig, augusztus 31-étöl csak a vasútnál vagy a menetjegy irodában lehet Jegyet váltani 1 pengő 80 fillérért. Akinek arcképes igazolványa van, az maga váltsa meg féljegyét. — A Hevesvármegyai íu'omobi- losok Egyesülete augusztus 3l-en rendezi meg elhalasztott tátrai túráját. A Hevesvármegyei Automobilosok Egyesülete június 19—21-re tervezett tátrai túráját megfelelő számú jelentkező esetén augusztus 31- szeptember 1—2-án rendezi meg az eredeti programm és feltételek mellett Útlevélről és cseh pénzről mindenki maga gondoskodik Vízumot és triptyquet az Egyesület kedvezményesen szerez be. Jelentkezni augusztus 21 én déli 12 óráig lehet az Egyesület titkárságánál (Eger, Vármegyeháza. Telefon 2i) A megfelelő előkészítés céljából azonban kívánatos, hogy a jelentkezések mielőbb beérkezzenek. * Egyetemi, főiskolai hallgató- nők, ipariskolai növendékek otthont találnak a Miasszonyunk Iskolanővérek vezetése alatt álló Collegium Theresianumban: Budapest, VIII., Mária u. 20. Áruházi egységáras cikkek en gros eladására VIDÉKI KÖRZETKÉPVISELŐKET KERESÜNK. Ajánlatokat eddigi működés megjelölésével : Egységár r.-t. Budapest, Paulai] Ede ucca 56. címre kérünk. — — _ * Orvosi hír. Dr. Szász Endre orvosi rendelőjét Széchenyi u. 14 sz. alól a Széchenyi ucca 12. sz. alá (régi posta épület) helyezte át. Telefon 122. * Bajtársi összejövetel. A volt cs. és kir. Sappeur és Pionier Bajtársak augusztus 14-én, szerdán (minden hó második szerdáján), az «Arany kacsa* vendéglőben, Budapest II., Kacsa u 18., összejövetelt tartanak, amelyre a volt tiszti, al iszti és legénység állománybeli Bajtársakat meghívjuk. A volt Bajtársakat felkérjük, hogy címüket a későbbi országos ünnepségre való meghívás végett közöljék Várkonyi Frigyes, Budapest, Lipót-körút 22. címre. — Az egri hívek nagy megmozdulása a szentkúti búcsúra. Az idei nagyboldogasszonyi búcsúra a szokottnál nagyobD számmal zarándokolnak a bírás Mitravere- bély - Szentkút bűcsújáróhelyre az egri hívek. Gyalog, külön- vonaton, autóbusszal éa kocsikon előreláthatólag mintegy 800 an mennek a kegyhelyre. Program : Gyalogosok indulnak a ferencesek templomából f. hó 11.-én reggel a 6 órai szentmise után egy páter vezetésével és Szent- kúira érkeznek 12 -án d. u. 4 éra tájban. — A különvonal indul f. hő 13.-án reggel 726 óra tájban és Eisterenyére érkezik fél 8 óra körül. A vonatosok kb. 9 óra tájban Szentkütra érkeznek, ahol 10 ő. szentmise lesz. — Az utóbusz f. hó 14-én reggel fél hatkor indul a kegytárgyüzlet elől és Szentkütra érkezik fél nyolc körül. A vonatosok és az autóbusszal utazók visszaérkeznek Egerbe 14.-én este 8—9 ő. tájban. A különvonaton a mezőkövesdi hívek is négy számmal vesznek részt a zarándoklatba. A gyalogosok 15-én, este 8 éra tájban érkeznek vissza Egerbe, és ünnepélyeién fogadják őket a Feretosek temp omában. A kegyhelyeken a hivatalos istentiszteleteken hívül az rgri és mezőkövesdi hívek részére 13-án délben 12 ó., este 9—10 ó. íájban és 14-én reggel 4 ő. végzendő keresztüli ájtetosaág előtt szent- beszéd lasz. Továbbá a bűctű- sokért f. hő 13 án d. e. 10 ő. és 14 én d. o. 9 ő. a kegyhefyan ünnepélyes nogymiae lesz.Ugyancsak a búcsútokért Egerben, a Ferencieknél n?gyjnise lesz f. hő 16-án 6 ő., 17-én 8 ó. és 18 án 10 ő. ős ugyanakkor közös szent- áldozás. — A különvonatra és autóbuszra jelentkezni lehet f. hő 11-őn egétz ni p a kegytérgy- üzletban. * Újfajta szemüvegek díjtalan orvosi szemvizsgálat alapján Rafractio látszerésznél, Budapest, Ferenciek-tere 1. * Az Igmándi vízben ösgyógy- erő rejlik, mesterséges pótlás nem sikerült eddig.