Eger - napilap, 1935/1

1935-06-16 / 95. szám

4 szép magyar földet és vidám embereit. Nálunk Finnországban magányosak és nem ilyen vidá­mak az emberek. Megható ez a meleg szeretet, amellyel a ma­gyarok mindenütt fogadnak min­ket. Mezőkövesden, az ősi, izín- pompás viseletbe öltözött lakos­ság a finn nemzeti himnuszt énekelte megérsezésünk alkal­mával. Erre mi is elénekeltük finnül a magyar himnuszt és egybedobbant az egymástól oly távolra szakadt testvér népek szíve.____________ _______ A z Eger— Gyöngyösi Újság panaszkönyve. Tüz elt SzerkfcSZiöség ! B. lap­juk még hűsvét előtt szővátjtte a Kotsuih-iéren felhalmozott s ponyvával letakart kupacok ép­pen ízlésesnek nem nevezhető látványát, amelyet mint a húsvéti ünnepek és körmenet áhitaiát zavaró körülményt tett szóvá a lap egyik olvasója. Ezek a bup coít még ma is ott dísz- telenkednek a Kosiuth-téren a DobÖ szobor körül s elgondolni sem tudom, hogy ezekre délután is, amikor mér az áiútítás szü­netel, mi szükség lehet ? Nap­nap után látom, hogy onnan nem fogynak el soha, pedig jó ízlésű helyben lakó szemei is kell,hogy sértse, annál inkább megütköz­hetnek rajta az idegenek, akik városunk szépiégeit jönnek meg­tekinteni. Felszólalása meghall­gatásáért köszönetét mond: egy szépet szerető egri. — Az egri érseki felsőkereske­delmi végzett növendékeinek első tizevss találkozója. Az egri érseki felsőkereskedelmi iskola nővén deka közül hi 1925. Évben vég­zettek tarják 16 án az eliö tíz­éves találkozót a Líciumban. Az iskola termeiben, a Líceum II. emeletén találkoznak a diákok reggel 9 őrakor, 10 órakor pe­dig szentmisét hallgatnak a ká­polnában. Este banketten vesz­nek részt a volt növendékek. — Bsíratások az elemi iskolák­ban. Az 1985—36. iskolai évre a beiratások az összes állami és felekezeti elemi iskolákban, va­lamint az állami gazdasági nép­iskolában is f. évi junius 18-án és 19 én délelőtt 8—12 őréig lesz­nek. Eger város polgármestere ezúton is felhívja a szülőket, gyámokat, munkaadókat és szál­lásadókat, akiknek gondozása alatt tanköteles korban lévő gyer­mekek vannak, hogy a 6—12 éves ború gyermekeket valame­lyik elemi népiskolába, a 12—15 éves korú gyermekeket pedig a gazdasági népiskolába, vagy va­lamelyik magasabb fokú tanin­tézetbe írassák be a lakóhely szerinti körzetben. Aki a felhí várnak eleget nem tesz, az ki­hágást követ el. mely egy hóna­pig terjedhető elzárással és ma­gas pénzbírsággal büntetendő. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG “ tánc a kioszkban HÍREK Egri társadalmi naptár. Június 16: A Szvorényi-űti r. k. Földmíves Olvasókör zászlószen­telése délelőtt 9 órakor a főszé­kesegyházban. Június 16: Fógelné Kaufmann Emmy és Gyárfásáé Hubert Jolán nö­vendékeinek vizsgahangversenye este 8 órakor a Kaszinóban. Június 16: Az Egri Polgári Lövész­társulat zártkörű nyári táncmu­latsága délután 5 órakor saját helyiségében. Június 18: Komáromy Mariska nö­vendékeinek vizsgahangversenye fél 6 órakor a Koronában. Június 20 : Az Egri Polgári Asztal- társaság családi összejövetele délután 4 órakor a Lövölde kerthelyiségében. Július 7: Az egri Szegénygondo­zó Bizottság nagy kerti ünne­pélye az Érsekkertben az egri szegények javára. Gyöngyösi társadalmi naptár. Június 15: este 9 órakor a Kato­likus Énekkar hangversenye és műsoros estje a Brucknerban. Június 16: Az Emericana évzáró gyűlése Mátrafüreden. Június 21: A kereskedelmi szak- tanfolyam évzárója. — Dokiorrá avatások. Erdélyi László főkáptalani uradalmi segéd­könyvelőt a szegedi Ferenc József tudományegyetemen az államtudo­mányok, Pécs Márkot, az egri ér­seki jogakadémia volt hallgatóját pedig a jogtudományok doktorává avatták. — Meghalt dr. Böhm Alajos ny. törvényszéki elnök. Réizveutl vet­tük a tiírt, hogy dr. Böhm Alajos ny. kir. törvényszéki elnök jún. 15-án reggel életének 75., boldog házasságának 44. évében elhunyt. Temetése jüciu* 17-án dé.után fél 6 őrakor lesz a Fajdalmai Szűzről nevezett temető kápol­nájából, lelke üdvéért az engesz­telő szentmise áldozatot 17 én reggel 8 őrakor mutatják be a Ferencrendiek templomában. — Dr. Böhm Alajossal Eger tár­sadalmának rendkívül értékes tBgja dóit ki az élők söréből. A jő ember él a jó bíró minta képe volt, aki a jogszolgáltatás funkcióját mindig szívvel, lélek kel tudta megtölteni. A legna- kezebb időkben vezette ez egri törvényszéket, amikor a fel bomló társadalmi rend már-m^r kikezdte a bírói tekintélyt, de ő mindig férfias eréllyel helyén állt a bírói talár védelmében. Ha­lála városszerte nagy részvétel keltett. — Beiratások az egri angolkis­asszonyok leánygimnáziumában. Az angolkisasszonyok egri érseki le ánygimnáziumában a beiratások június hó 18- és 19 én lesznek, mindkét nap délelőtt fél 9 órától 12 óráig Az intézet kebelében a jövő évben megnyilik a női keres kedelmi szaktanfolyam is elegendő számú jelentkezés esetén. Jelent kezni a tanfolyamra június 29 ig lehet. — Fógelné Kaufmann Emmy és Gyárfásné Hubert Jolán növendékei nek vizsgahangversenye. Az újabb nemzedék zenei nevelésében gaz­dag eredményeket felmutató Fó­gelné Kaufmann Emmy és Gyár­fásné Hubert Jolán zeneiskolájá­nak növendékei június hó 16 án, este 8 órakor rendezik meg szo­kásos évvégi vizsgahangversenyü két a Kaszinó nagytermében. A növendékek ez alkalommal a nagy nyilvánosság előtt adnak számot a zenetanulásban elért eredmények ről s arról, hogy oktatóik zene­pedagógiai módszerét mennyiben tudták felfogni és zenetudásuk gyarapítására felhasználni. A hang versenyen a kezdő és haladó fo­kon mintegy 30 növendék fog a közönségnek bemutatkozni 21 zenei műsorszámban, könnyebb és ne­hezebb műfajban. * Esküvő. Kredencz Erzsébet Eger és Schwinger Sándor (Rio de Janeiro) vasárnap, 16 án déli 12 órakor tartják esküvőjüket az Újvilág uccai izraelita templom­ban. (Minden külön értesítés he­lyett ) * Hegedűtokok, bangszer-al katrószes kaphatók a Sajtőszö- ▼etkezot könyvkereskedésében. — Szépen sikerült az egri cser­készek tomboiajátéka. A nemrégi­ben megtartott érsekkerti cser­késztombola eredményének mérle­gét most dolgozta fel a játék ren­dezősége s — amint értesülünk — az erkölcsi sikeren felül anyagiak ban is szép eredmény mutatkozik úgy, hogy a nyár folyamán a ber- vavölgyi ház építését is tovább lehet folytatni. A tombolajáték rendezősége ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a si­kert adományaikkal, munkájukkal és megjelenésükkel elősegítették. * Balilla asztali ventilátor egyed­árusítója Rudlof, Városház. Ára P 2450. Telefon 159. 4—6 havi részletre is kapható. Tavaszi legújabb divatlapok már megérkeztek és azok kölcsön­be is kaphatók a Sajtószövetkezet­ben. — Pályázat 120 állami tanítói ál Iá8ra. A kultuszminiszter a tanév végével megüresedő ás a jövő tan évben betöltésre kerülő 80 állandó helyettes állami elemi iskolai ta nító és 40 helyettes tanítónői ál lásra pályázatot hirdet. A kérve nyék benyújtásának határideje 1935 július 5. Az 1934. és 1935. év júniusában oklevelet szerzett tanítók és tanítónők pályázati kér­vényét nem veszik figyelembe. A pályázók részére nyomtatványok állnak rendelkezésre, amelyeket a Néptanítók Lapja kiadóhivatalától kell igényelni, mert ezek a pályá­zati kérvény elengedhetetlen fel­tételei. Akiknek a minisztériumban már bent van a kérvényük, azok­nak új kérvényt nem kell benyuj tani, a fentebbi kérdőlapot azon­ban feltétlenül be kell küldeni a minisztérium VI. ügyosztályához. * Ha betegség gyötri, arra legyen gondja, «Igmándival« emész­tését mindig rendben tartsa ! hT^g¥ígyöngyosi ÚJSÁG kiadóhivatala: Líceumi Könyvnyomda. Telafonszáma 176. 1935. június 16. — Az Egri Polgári Asztaltársa­ság jótékonycólú családi összejöve­tele. Az Egri Polgári Asztaltár­saság a szegénysorul hadiárva iparos tanulók íelruházási alapja javára június 20-án, Űrnapján délután 4 órai kezdettel a Polgári Lövéiztársulat kerthelyiségében bugliveriennyel, [nagy tűzijáték­kal, juxbazárrai, az Országos Frontharcos Szövetség egri fő­csoportja fúvós zenekarának és oigáDyzenekar közreműködésé­vel családias összejövetelt rendez. BalépCdíj személyenként 60 fil­lér. Kugliverseny kezdete dél­után 2 őrakor. Nagy tűzijáték este 9 órakor. Kedvezőtlen idő esetén az összejövetelt június hő 23-án tarják meg. Tekintet- tel a jótékony célra, felülfizeté- ■ebet köszönettel fogad a ren­dezőség. * Bútorozott szoba kiadó, kony­habútort és fehérszobát veszek. Cím a gyöngyösi szerkesztőségben. — Felvétel a Pesti Szent Imre Kollégiumba. (Budapest, IX., Ráday- utca 43 — 45. sz) A Szent Imre Kollégiumba felvételt nyerhetnek azok az érettségizett katolikus if­jak, akik tanulmányaikat a buda­pesti egyetemeken vagy főiskolá­kon kívánják folytatni. A kollé­gium modernül berendezett neve lőintézet (központi fűtés, fürdő, könyvtár, társalgó), melyben 300 főiskolás diák nyerhet felvételt. Központi fekvésénél fogva mind­egyik egyetemhez közel fekszik. A növendékek teljes ellátást nyer­nek, valláserkölcsi nevelésben ré­szesülnek ős állandó felügyelet alatt vannak. Tartásdíj teljes fize­téses helyen havi 85 P, kedvez menyes helyen havi 75 P, kettős szobában havi 60 P. A felvételi kérvényeket lehetőleg június vé­géig az igazgatóság fenti címére kell beküldeni. Tájékoztatót az igazgatóság kívánatra szívesen küld. — Az iskolaév végén óriási gon­dot okoz minden szülőnek, hogy milyen intézetbe, milyen interná­tusba adj'a gyermekét, milyen élet­pályát válasszon neki. A taninté­zetek, internátusok részletes tá­jékoztató címtára könnyít a szü­lők gondján, amikor eligazítja őket a kérdések, nevek, címek út­vesztőiben. Ennek a nagyszerűen összeállított Címtárnak most meg­jelent negyedik kiadását kívánatra bárkinek 20 fillér portóköltség be­küldése ellenében iDgyen és bér­mentve küldi meg Erdőn József hirdető irodája, Budapest, VI., Te réz-körűt 35. * Vegyen Osztálysorsjegyet a S jjtőszövetkezeiben. Szeren- cléjét csak azzal biztosíthatja. — A Pesti Tőzsde 16 oldalas új száma dr’ Fenyő Miksa, vitéz Me- csér András, Észenyi Jenő cikkeit illetve nyilatkozatait közli. Érde­kes cikkben számol be a lap a tejproblémáról, az új magyar —cseh kereskedelmi megállapodásról, a Textilgyárosok és Vegyészeti Gyá­rosok Egyesületének évi jelenté­séről, valamint az idegenforgalom készülő nagy eseményeiről Érde­kes textil, biztosítási, vegyészeti, vas- és gépipari, vidéki hitelélet rovatok. — Minden előfizető negyedéven­ként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig két ingyenes kishirdetésre jogosult. Hirdessen az Eger—Gyöngyösi Újságban!

Next

/
Oldalképek
Tartalom