Eger - napilap, 1935/1

1935-03-12 / 40. szám

EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG. 1935 március 12 itt ii érezteti hatását; igen sóban nem akarják magukat lekötni űjabb egyesületi tagiággal. Ezek­kel az aggodalmakkal izemben a Kör vezetősége szükségeinek látja hangsúlyozni, hogy termé­szeteinek találja, ha a sakkhoz nem értök nem kívánnak belépői a Körbe, azonban tekintettel az Egri Sakk Kör nagy kultűrális jelentőségére, méltányosnak tar­taná, hogy a Kör újjászervezési költségeihez bárminő összegű adománnyal sietnélek mennél többen segítségére. (Adományok az Egri Egyházmegyei Takarék- pénztár 25936. számú csekkszám­láján »Sakk« jelzéssel fizethe­tők be.) * ___________________________ F ilm. Uránia Hétfőn Szőke Szakáll magyar vígjátéka: Helyet az öre­geknek utolsó két előadása 6 és fél 9 órakor. Kedden és szerdán csak 16 éven felülieknek : Fehér asszony a pokolban exotíkus dráma. Trükk film és Fox híradó. Előadások kezdete 6 és fél 9 óra­kor. * Hegedűtokok, Hangszer-al­katrészek kaphatók a Sájtőezö- vetkezet könyvkereskedésében­SPORT Az idén is megrendezik az egri középiskolák torna verseng ét. Tavaly elsCízben rendezték meg Egerben a középiskolák közöl tornavizsgáját igen szép eredménnyel. Az egri intézetek testnevelési tanárai legutóbb tar­tott értekezletükön elhatározták, hogy a toraavizsgát a középis­kolák, középfokú szakiskolák és a siketnéma-ictézet részvételé­vel az idén is megrendezik. A tornavizsga időpontját május hő 19-ében állapították meg. Legújabb könyvujdonságok! WILLAM: Jézus élete. Korának történelmi, politikai, néprajzi hátterében. Fűzve 6, kötve 8 P. MULLER: Isten kezében. 3.20. SZÜC3 GÉZA: Példatár. Hitszó­nokok és hitoktatók részére. 6.—. TÓTH: Evangéliumok látszóla­gos ellenmondásai ... 4.20. PLUS: Krisztus Jézusban . 3.40. HÓKA: Ünnepiharangszó. 3.20. GERELY JOLÁN : Hdd nekem a szivedet ..............................2.80. CL AUDEL: Ä selyemcipő. 3.-. S. UNDSET: Merici Szent Hn- géla..........................................1.60. O BERHAMMER: Példák az élet­ből. Hitszónokok és hitoktatók számára. 5.80. Kapható és megrendelhető az Egri Keresztény Sajtó­szövetkezet könyvkereske­désében. ! Tavaszi legújabb divatlapok már megérkeztek és azok kölcsön­be is kaphatók a Sajtószövetkezet ben. Borpiaci jelentés. Az üzletkötések sz elmúlt hé­ten megszaporodtak. A képviselőház feloszlatása örvendetes hírként terjedt el a borpiacon. A tavaszi munkálatokat a ked­vezőtlenné fordult időjárás meg­lehetősen hátráltatja. A fogyasz­tás a normális keretekben bo­nyolódik le. Exporazámlára szin­tén történik vásárlás. A létrejött kötések paraszt árúnál MHligandfokonkint 2 fil­lér körül mozognak. Ezen alul ma mér nein lehet vásárolni. Urasőgi tételek ára 23 fillérnél kezdődik Malligand-fokonkint, ezek az árak csak az ű. a. kom­mersz tételekre vonatkoznak, mert a minőségi borok ára en­nél jóval megasabb. Cegléd. A féltő szemek 100 százalékig elfagytak, úgyszintén a földben lévő tőkefejeknek 10 —15 százaléka. Nagykőrös. A borpisc forgal­ma csendes. A 10—12 fokos bo­rokat kis tételekben 2—21 fil­léres alapáron adják. A takar) szőlők rügyei általában jók. Csongrád. Eladások állandóan, de főleg kisebb tételekben tör­ténnek. A nagy hideg a fődet- len szemeket elpusztítottta. lörökszentmiklós. A borpiacon a parssztáru kifogyőb-n van. A kínálat mérsékelt. Villány. A rendkívül magas hő, a nagy hideg kártételét, a- mely a fedetlen vesszők szemei­ben 50—100%-os kárt okozott erősen enyhítette, hogy a hóta­karó alatti ízesnek i gészségesek. A borpiacon a kínálat, mint a kereslet tartózkodó. Badacsony. A kínálat és a ke­reslet közepei. A szőlők hibát­lanul teleltek. Mór. A szőlőtőkék igen jól teleltek és a hegyi szőlőkben a venyigék rügyei teljesen épek és egészségesek. A borárak — decára a kisebb keresletnek — tartottak. Pásztó. A borforgalom élénkül, | a forgalom elég magas árak - mellett bonyolódik le. A metszés megkezdődött, a szőlők egészsé­gesek. Jászberény. A szőlők nyitása erős iramban megkezdődött. A takaratlan szőlőszemek teljesen elfagytak. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztéssel megbízott: Dr. Kapor Elemér. Felelős kiadó Radii Károly. Budapesti rádió-műsor. Kedd, március 12. 6 45 : Torna. Utána : Hangleme­zek. 10: Hírek. 10 20: «Bajza József és a lexikon pór.» (Felolvasás) 10.45: «Tavaszi ruhák» (Felolva­sás) 11.10: Nemzetközi vízjelzőszol- gálat. 12: Déli harangszó az Egye térni templomból, időjárásjelentés 12.05 : Lovassy Edit énekel, Wolf Endre hegedül zongorakisérettel. 12 30 Hírek. 1.20: Időjelzés, idő­járás- és vízállásjelentés. I 30 : Wei- dinger Ede szalonzenekara 2 40 Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhírek. 4.10 : Asszonyok ta­nácsadója. 4.45' Időjelzés, időjárás­jelentés, hírek. 5: «Budapest éb redő vadvirágai » Jávorka Sándor dr. előadása. 5 30: Bianca Miari grófnő zongorázik. 6: Francia nyelvoktatás 6 40: Dr. Szentmik- lóssyné Bankó Julia és Thegze Gerber Miklós szerzeményei. Elő­adja Karácsonyi Margit és Orbán Sándor. Kísér gödöllői Vidák Sán dór és cigányzenekara. 7.50: Kis Színpad. Részletek Móra Ferenc, Góth Sándor, Relle Pál «Ének a búzamezőkről» c. színművéből. 9: Zasio Lili grófnő énekel zongora kísérettel. 10: Budapesti Hangver­seny Zenekar. Szünetben: Idöjá- rásjelentés. 11.20: Rappaini olasz jazz- és jambo-zenekar Guidi de Luca énekszámaival. 0.05: Hírek. 4760/1935, Versenytárgyalási hirdetés. Eger város polgármesteri hivatala a m. kir. Belügyminisztérium 131.055/1934. V. sz. rendelete alapján nyilvános ver­senytárgyalást hirdet a város területén levő 1254 folyóméter hosszú uccaburko- latok különböző rendszer szerinti átépí­tésével kapcsolatos munkák vállalati úton leendő végrehajtása céljából. Ä készítendő új útburkolatok: Hart- guss-8szfalt, öntöttaszfalt, bazalt kiskő, keramlt, stb, Alternativ ajánlat tehető a kiírási mű­veletben szereplő burkolat nemektől el­térő bármiféle más útburkolatok építé­sére is. Ajánlat tehető: a) az egész út­építési munka végrehajtására, b) az egyes uccák burkolására nézve külön külön is. Az építési munkák költségei szabály­szerűen biztosítva vannak. Vállalkozó köteles a város tulajdonát képező mintegy 1600 métermázsa tömö­rített (comprimee) aszfalt anyagot, mely a munkáknál felhasználható, a várostól átvenni, illetőleg ezen régi aszfaltanyag megvételére vonatkozólag is ajánlatot tenni. A kiírás tárgyát képező munkák a vál- lalatbaadásra vonatkozó végleges dön­tés, illetve felsőbb jóváhagyás után azon­nal megkezdhetők és a munka megkez­désétől számítva legkésőbb 4 hónapon belül befejezendők. Vállalkozó az ajánlott, illetve a vég­rehajtott munkákért 6 évig jótállani és a megajánlott egységárért ezen idő alatt kifogástalan állapotban fenntartani kö­teles. Tartozik egyben egységárat adni a kötelező jótállási határidőn túl további 6 évre, évenként és négyzetméterenként vállalandó díjazott fenntartásra is. Az ajánlatban tartozik ajánlattevő kö­telezően kijelenteni, hogy a város által a munka végrehajtása közben elrende­lendő, esetleges változásoknak magát minden kártalanítási igény nélkül alá­vetni. Ajánlatok csak e célra kiadott ajánlati mintán tehetők. Az ajánlatok kiállítására és felszerelésére vonatkozó előírások az ide vonatkozó »Ajánlati feltételekben» vannak részletezve. Csak a szabálysze­rűen kiállított, aláírt, zsinórral egybefű­zött, pecséttel lezárt, sértetlen boríték­ban elhelyezett és közvetlenül, vagy pos­ta útján beadott ajánlatok vétetnek tár­gyalás alá. A város fenntartja magának a jogot arra nézve, hogy a munkák kiadá­sánál a beérkező ajánlatok közül az ajánlott egységárakra való tekintet nél­kül szabadon választhasson, továbbá, hogy az ajánlott munka mennyiségétől függetlenül kisebb terjedelmű munkára is adhasson megbízást. A munkamennyi­ség csökkentése esetén vállalkozó fel­árra nem tarthat igényt, joga van a vá­rosnak valamennyi ajánlatot is mellőzni és a munkát esetleg újabb versenytár­gyalás útján, vagy esetleg házikezelés­ben való kivitelezés által is biztosítani. Felhívór. ezekután a pályázni óhajtó­kat, hogy »Ajánlat Eger väros utalnak átépítésére« felírással ellátott, pecséttel lezárt borítékban elhelyezett, zsinórral egybefűzött, szabályszerűen felbélyegzett ajánlataikat legkésőbb 1935 évi már­cius hó 28-án délelőtt 11 óráig Eger város polgármesteri hivatalához nyújt­sák be. Az ajánlatokhoz a bánatpénz letételé­ről szóló nyugta csatolandó. A bánatpénz az ajánlat szerinti érték 2 százaléka. A bánatpénz készpénzben, vagy biztosíték­képes értékpapírban Eger város köz­pénztáránál teendő le. Azok az ajánlattevők, akik a munká­latok teljesítésére törvényes képesítéssel, Illetőleg jogosítvánnyal nem bírnak, kö­telesek ajánlatukban képesítéssel biró megbízottat megnevezni. Azok az ajáiF lattevők, akik Eger városnak munkát még nem végeztek, tartoznak megbíz­hatóságukat az illetékes kereskedelmi és iparkamara bizonylatával igazolni. Az ajánlatok 1935 évi március hó 28 án délelőtt fél 12 órakor Eger város Kis tanácstermében fognak felbontatni. A versenytárgyaláson az ajánlattevők, vagy azok képviselői jelen lehetnek Az ajánlati minta, ajánlati feltételek, különleges feltételek és költségvetés 5 pengő ar mellett Eger város közigazga­tási irodájában beszerezhetők. A mun­kálatokra vonatkozó általános tervek a hivatalos órák alatt Eger város mérnöki hivatalánál megtekinthetők. A munkák kivitelére vonatkozó részletes felvilágo­sítások ugyanitt nyerhetők. Ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntés megtörténtéig maradnak kötele­zettségben. Eger, 1935 évi március hó 9-én. Frank Tivadar polgármester h. * Vigilia legújabb katolikus fo­lyóirat. Megjelenik évente négy­szer Egyes szám ára P 2. Előfi­zetési ára P 5. Kapható és előfi­zethető a Kér Sajtószövetkezetben. KLSHIRDETÉS Minden szó 6 fillér, az első szó kővér betűből 12 fillér. ADÓMENTES háromszobás, összkom­fortos, gyönyörű úri villa 25.000 helyett tizenhatezerért lakbértörlesztésre eladó, háromezerrel átvehető. Értekezhetni: Ba­rinál, Egerben, Vörösmarty 40 2 szobás modern uccai lakás kiadó Telekessy út 7. sz. 1 szobás udvari lakás azonnal, vagy május 1-re kiadó. Makiári út 18. sz. KIADÓ Széchenyi u. 14 (Moziépület) dr. Szabó Jenő által lakott teljes emeleti lakás augusztus 1-re Új, olcsó, megbízható és nagy­teljesítményű hordozható MERCEDES—PORTABLE ÍRÓGÉP egyszerű, de stabil szerkezete min­denki számára lehetővé teszi, hogy hivatali, üzleti és magánlevelezését az időrabló és idegölő kézírás helyett minden előtanulmány nélkül, géppel végezze. A gép és kazetta összúlya 6 kg. A MERCEDES Portable Eu- rópa legnagyobb irodai gép gyárá-! ban, hosszú évek tapasztalatainak felhasználásával, a legnagyobb pre­cizitással, valamennyi alkatrésze el­sőrangú anyagból készül. Minden gépért egy évi jótállást vállalunk. ÁRA csak P 178*50. 3 havi részletfizetésre P 190'— 6 „ „ P 210­Kapható és megrendelhető az Egri Keresztény Sajtószövet kezet könyvkereskedésében. (40) Nyo natoti az Érseki Líceumi Nyomdában — Felelős ayotndaloaza»*ó: Fedi: Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom