Eger - napilap, 1935/1
1935-02-24 / 31. szám
6 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG. 1935 február 24, — Az EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG kiadóhivatala: Líceumi- Könyvnyomda. Telefonszáma 176. APRÓHIRDETÉSEK KÖZGAZDASÁG Nemes verseny a Hangya szövetkezetek körében. «Legtöbbet a fogyasztóért*. A HaDgya Központ igazgató- ■ága a Központ kötelékében működő önzés szövetkezetek számára az 1935. évre vereenyt irt ki, amely hivatott megállapítani azt, hogy melyik szövetkezet végezte a leghatásosabb munkát az esztendő alatt. A szövetkezetek abban versenyeznek tehát, hogy ki tesz többet a fogyasztóért, melyik intézmény közelíti meg legjobban az altruista céltj amelyet az egész szövetkezeti mozgalom követ. Az első díja annek a versenynek egy arany serleg, melynek felírása: «Legtöbbet a fogyasztóért», kifejezi a gondolatot, melynek szolgálatában rendszeresítették a versenyt. Az első díjat nyert szövetkezet mellett a 300 legjobb eredményt elért szövetkezet is értékes jutalomban részesül. Természetesen a szövetkezet sikerének biztosítása nem csupán a vezetőségtől függ, hanem talán sokkal inkább a tagoktól mert hiszen a szövetkezet tagok, vásárlók nélkül nem boldogulhat. Elsősorban tehát a vásárlókon múlik, hogy a szövetkezet minél sikeresebben vegyen részt abban a versenyben, amelynek hasznát ők maguk látják. * Hegedűtokok, hangszer-alkatrészek kaphatók a Sajtőszö- vetkezet könyvkereskedésében Legújabb köny vujdonságok 8' WILLAM: Jézus élete. Korának történelmi, politikai, néprajzi hátterében. Fűzve 6. kötve 8 P. MULLER: Isten kezében. 3.20. SZŰCS GÉZA: Példatár. Hitszónokok és hitoktatók részére. 6.—. TÓTH: Evangéliumok látszólagos ellenmondásai . . . 4.20. PLUS: Krisztus Jézusban . 3.40. HÓKA: Ünnepi harangszó. 3.20. GERELY JOLÁN : Ädd nekem a szivedet ...............................2.80. C LAUDEL: H selgemcipő. 3.-. S. UNDSET: Merici Szent Angéla............................................1.60. O BERHAMMER: Példák az életből. Hitszónokok és hitoktatók számára.......................................5.80. K apható és megrendelhető az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. ::: Minden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fillér ::: Deák Ferenc ucca 29. számú villalakás, mely áll 4 parkettás szoba, előszoba, fürdőszoba, konyha, cselédszoba, 2 éléskamra, mosókonyha, pince és padlásból, augusztus 1-tői kiadó. Évi lakbér 1200 pengő és 228 pengő vízdíj. Megtekinthető délután 2—4 óráig. Értekezhetni ugyanott, Deák F. u. 27 szám alatt, a tulajdonosnál. ÍRÓGÉPEK igen kedvező részletfizetésre kaphatók Busák műszerész Kaszinó ucca. író- és varrógép kölcsön bérelhető. NAGYSZEKRÉNY, vízmentes ponyva, asztalok, borpult, szép nagy sparherd, söraparátus, koffer, ablakok, stellázsok olcsón eladók. Cím a kiadóban. NÉGYSZOBAS lakás májusra kiadó. Erdódy tér 6. 1 SZOBA konyhás lakás kiadó. Lakatgyártó L. u. 6. Fürdő mellett. COLOMBIA táskagramofon alig használt, kapható Dobó tér 9. HÁZHELYEK eladók Balázs Ignác nyugalmazott hegybírónál, Deméndi út 1. sz. CSINOSAN ÉPÜLT, Vörösmarty ucca 81. számú 3 lakásos ház — kettő 3—3 szobás uccai, és egyszobás lakás — udvarral és gyümölcsös kerttel, eladó. Tudakozódni lehet: Orgonás-tér 2. ELADÓ családi ház Szvorényi út 65. sz. alatt Értekezni lehet Arany János u. 19. számnál. Ügynökök eladás esetén egy percent díjazást kapnak. SÍKHEUYEN szőlő és szőlőföld parcellák, Vécsey völgyben házhelyek olcsón eladók. Servita 11. HALÓSZOBABÚTOR egyszázhúszért, szobakonyhás ház egyezerkettőszázért eladó Barynál, Vörösmarty 40. PACSIRTA u. 50. számú ház elköltözés miatt sürgősen eladó. BAKTA1N 1 hold föld eladó. Érdeklődni Ráchegy u 7. KIADÓ május 1-re 3 szoba, konyha, éléskamra, fáskamra padlás. Sóház u. 1. alatt. Értekezni ugyanott a vendéglőben. KIADÓ Széchenyi ucca 14 (Moziépület) dr. Szabó Jenó által lakott teljes emeleti lakás augusztus 1-re. ÁRVERÉS. Az egri 3013. sz tkvi betétben felvett, Feledi Béla nevén álló Cifrakapu ucca 19. sz. alatti ház a hozzátartozó 205 négyszögöles kerttel együtt 1935. március hó 8-án d. e. 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében árverésen el fog adatni. Érdeklődni lehet az Eger és Vidéke Hitelszövetkezet Széchenyi ucca 20. szám alatti irodájában. (Würth ház.) KETTŐ szoba verenda mellékhelyiségekkel május 1. kiadó. Malom út 27. MEGÉRKEZTEK a tavaszi szövetminták. Legújabb szabás szerint úri és női ruhák készítését jutányos áron vállalom. Enk Márton úri-, női- és papiszabó Eger, Dobó u. 21. KIADÓ május 1-ére Uszoda u. 2 alatt 2 szoba, konyha, mosókonyha és mellék- helyiségekből álló lakás kedvező bér mellett. Érdeklődni: Uszoda u. 6 alatt, a házfelügyelőnél. KULCSÄR április 1-re felvétetik, lehet családos is, fontos, hogy irodai mun. kákban, gépírásban teljesen jártas legyen Fizetés: konventió és havi 30 P. Vitézek előnyben. Kőkúti M. kir. állami birtok intézósége, Sírok. GYÖKERES ripária és gyökeres ojt- vány eladó. Makiári út 93. 2 SZOBA és konyhából álló száraz lakást keresek belvárosban. Ajánlatokat lakbér megjelölésével kiadóba kérem. EBÉDLŐDIVANY és egyes bótorok eladók. Érsek u. 14. sz., I. em. Gadácsy. KÜLONBEJARATÚ, fürdőszobás, bútorozott szoba kiadó. Asztalok eladók. Ver- bőczy u. 1. JEGES János hentes üzletében friss borjúhús kapható, legolcsóbb napi árban, Koháry ucca 12. KIADÓ Káptalan ucca 21. alatt májusra a Galovlcs-féle tágas, világos műliely- helyiség. Bővebbet Káptalan ucca 23. sz. alatt. 500 pengő kölcsönt keresek magas kamatra, esetleg ingatlan bekebelezésre. Bary, Vörösmarty u. 40. RÖVID, fekete, alighasznált zongora eladó. Jankóvich Dezső ucca 12. SZEDERKÉNYI Nándor ucca 46. számú ház jutányos áron eladó. KÉTSZOBH, konyha, előszobából álló, magányos, nagykertes ház május 1-re kiadó. Érdeklődni Ráchegy ucca 26. ELVESZETT egy frontharcos-díszjelvény. Megtalálója adja be a kiadóhivatalba, ahol 3 pengő jutalomba részesül. KISGALAGONYÄSI dűlőben 900 négyszögöl föld eladó. Érdeklődni Farkasvölgy ucca 7. ÍRÓASZTALT megvételre keresek. Cím kiadóban. SZOPTATÓS helyet keresnék. Cifra- kapu-út 93. HÄROMSZOBÄS uccai lakás májusra kiadó. Vörösmarty ucca 30. ÉRSEKKERT mögötti telek (Tompa u. 7. szám) sürgősen, igen olcsón eladó. Érdeklődni Deák F. u. 35. EGY 3 szobás, hallos, előszobás, összkomfortos lakás, parkettázott lakószobákkal, csempézett mellékhelyiségekkel, a Hordógyár Deák Ferenc uccai székházában 1935 május 1-ére kiadó. Érdeklődni a Hitelbank fiókjánál lehet. HÄROMSZOBÄS, szép udvari lakás, nagy kerttel május 1-re Szvorényi-út 25. sz. alatt kiadó. Értekezni: Papp Sándor Bélapátfalva, lev.-leg. SPORT Eger legjobb asztali tenniszezői versenyeznek vasárnap. Mini hírt adtunk róla, a Mese futballezasosztálya az asztali tsnnisz száp sportjának népszerűsítésére vasárnap 9 érái kezdettel asztali tenriss-versenyt rendez a Halaspieci iskola I. emeletén lévő klubhelyiségében. A verseny alkalmával a Mese játékosai a Dobé játékosaival mérik össze ügyességüket. A versenyek bosszú idejére veié tekintettel a játék egész nepon át fog tartani s a verseny karétében a kővetkező számok kerülnek lebooyolításra : 3—3 játékos, egyes v-rseny. 3—3 játékos páros játék. 2—2 háromtagú csapat versenye. A sportked velő közönség körében megnyilvánuló nagy érdeklődésre való tekintettel a versenyeket egynegyobb befogadóképességű külön teremben tartják. * Vigília legújabb katolikus folyóirat. Megjelenik évente négy szer Egyes szám ára P 2. Előfizetési ára P 5. Kapható és előfizethető a Kér Sajtószővetkezetben. Hirdessen az Egér-Gyöngyösi újságban 1 Budapesti rádió-műsor, Vasárnap, február 24. 9.15: Hírek. 10: Egyházi ének és szentbeszéd az Egyetemi templomból 11.15: Evangélikus isten- tisztelet a Bécsikapu téri templomból. 12.20: Időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. 12 30: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 2: Hanglemezek. 3.10 : A m. kir. földművelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 4: Zenedélután közvetítése a Hubay palotából. 5.45: »A pásztor és kutyája.« Kaposi Klaszek Ödön előadása. 6.20: Rendörzenekar. 7: Bajor Gizi és Kiss Ferenc előadása. 7 45 : Kuruc- est. 9: Hírek, sport- és ügetőver- senyeredmények. 9 30 : Budapesti Hangverseny Zenekar. 1105: Ilinszky László jazzenekarának műsora Szánthó Gyula énekszámaival. 0.05: Hírek. Hétfő február 25. 6 45 : Torna. Utána ■ Hanglemezek 10: Hírek. 10 20: »Érdekes történetek egy százesztendős folyóiratból.« (Felolvasás) 10.45: »Beszédes számok.« (Felolvasás.« 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés 12 05: A Mária Terézia 1. honvédgyalogez ■ red zenekara. 12.30 Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30: Simenszky Valéria zongorázik, dr Deutschná Dort- heimer Stella hegedül zongorák!- sérettel. 2 40 Hírek, élelmiszer- árak, piaci árak, árfolyamhírek.. 4.10: A Rádió diákfélórája. 4.45 : Időjelzés, időjárásjelentés, hírek, 5: »Remélés « Néprajzi közvetítés Tardról. 6: Kalmár Rezső és Balázs László szalónötöse. 6.25; »Hogy lesz a magyar ujságírónő- ből afrikai vadász?« Pély Zia előadása. 7 30: Händel »Józsua« oratóriumának ismertetése 7.45 : Händel »Józsua« oratóriumának köz vetítése a Zeneművészeti Főiskolából. 9.40 : Hírek, időjárásjelentés. Í0: Bachmann-szalónötös. íl: Lakatos Tóni és Lakatos Misi cigány- zenekara 0 05: Hírek. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztéssel megbízott: Dr. Kapor Elemér. Felelős kiadó Radii Károlg. Hirdetmény Az Egri Hordó- as Faárúgyár Részvény- társaság 1984. július 22-én tartott közgyűlése elhatározta a társaság székhelyének Budapestre való áthelyezését és a társaság cégének „Egri Erdő és Faipar Részvénytársaságira való változtatását. Ugyanezen közgyűlés elhatározta a 168.000 pengőt kitevő régi alaptőkének 168Ő pengőre való leszállítását akként, hogy a 16.800 db P 10 névértékű régi részvény névértéke P —-10-re bélyegeztetik le és minden 100 db P —’10 névértékű lebélyegzett részvény, lebélyegzés útján 1 darab P 10'— névértékű részvénnyé vonatik össze. Felhívjuk tehát az Egri Hordó és Faárúgyár rt. részvényeseit, hogy 1934. július 22 előtt kibocsátott részvényeiket az új eégszöveg és a névérték leszállításának és az összevonásnak felülbélyegzés útján való feltüntetése végett ezen hirdetmény megjelenésétől számítandó 6 havi határidő alatt a Magyar Általános Hitelbanknál (Budapest V., József tér 2. sz. a.), vagy a Magyar Általános Hitelbank egri fiókjánál (Eger, Széchenyi ucca 3. sz. a.) aláírt számjegyzék kíséretében nyújtsák be. Egri Erdő és Faipar Részvénytársaság Tavaszi legújabb divatlapok már megérkeztek és azok kölcsönbe is kaphatók a Sajtószövetkezet ben. (31) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly