Eger - napilap, 1934/2

1934-11-13 / 207. szám

EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG. 1934 november 13. * Új sorsjáték — új remény­ség. Oaztályiortjegyet venni nem fölöslegei fciadái, hanem életszükséglet. Vegyen tehöt mi* előbb lorijegyet a Sajtószövet­kezetben. — Felhívás a »parasztírókhoz«. Az a siker, mely az újabban fel­tűnt, úgynevezett parasztírőkat kí­séri, kétségtelen annak a jele, hogy az egyszerűbb emberek között is vannak tehetséges művészek, írók és költők. Sajnos, elzárva a világ­tól, nem tudnak érvényesülni. Ezen szeretne segíteni Bálint János kis­gazda (Érsekcsanád), aki maga is költő s egy olyan verses és prózai gyűjteményt akar kiadni, amelyben csak földműves-, kisgazdaírők sze­repelnek. Tekintettel arra, hogy nem tudhatja mindenkiről, hogy ki ír, ki nem, ezúton is tisztelettel kér minden olyan kisgazdát, föld­művest, erdészt, halászt, egyszóval mezőgazdasággal foglalkozó em­bert, tekintet nélkül arra, hogy hány iskolát végzett, s jelent-e már meg valami Írása, hogy közölje ▼ele pontos címét legkésőbb no­vember 30 ig. Ugyancsak kéri azo­kat is, akik ilyen emberekről tud­nak, hogy azok címeit sürgősen közöljék vele. Tekintettel arra, hogy a »parasztírók« ez a csopor­tosulása szerintünk is érték, kész­séggel adunk helyt a kisgazda­költő kérésének és mi is figyel­mébe ajánljuk ezt az akciót olva­sóinknak. Hirdessen az Egér-Gyöngyösi újságban! KÖZGAZDASÁG Borpiaci jelentés. Az üzleitelenség a borpiacon ■zflnöfélben van. A kisebb téte­lek, amelyek alacsonyabb áron jelentkeztek, mind gyérebben mutatkoznak. Az árak emelke­déséről még nitcien sző, miután a piacra kerülő u. n. paraszt té­teleket 1-9—2 és 21 fillérei Mai- ligand-fokonkénti áron ajánlják. Urasági árúkban kínálat igen kis mennyiségben van és az ura- ■ági tételek ára meglehetősen tartott, 2 3—2-5 fillér, jobb mi­nőségnél ennél' is több, 3'5—4 fillér a magasabb fokú minőségi boroknál. A borárak megiorpanásátmin­denesetre csak átmenetinek kell tartanunk. Mindenesetre indokolatlan az a viszonylagosan alteiony ární- vő, amelyen a borok jelenleg ál­lanak, hiizen a termés a tava­lyinál lényegesen kevesebb és a készlet feltétlenül el fog fogyni. Baja. A kereslet és kínálat változatlanul lanyha. 300 hl 12 5 Mail. fokos rizlinget (de 9°/* cuk­rot is tartalmaz még)Bécibeszál­lított 42 filléres literenkénti áron. Kis termelőknél kisebb tételek 17—1-8 filléres Mall.-fokonkőnti áron kaphatók seprősen. Seßksedrd. A kínálat gyenge. Vendéglősök vásárolnak kisebb tételekben 35—40 filléres árakon. JJnnUSISSBBBBBBBMBBB ■■■■■■■■■■■■■ BB ■■■■■! 3 UBISBU ssiaci«iiaxtii|ia !)■■■■ HÜB én ■■■■■£ CD < HU S B H a B-n-.L'cue; KB Gurud wnWBnr.ua KHB»; s:: BBfci* ■ ■■■ ÜK «MBH S J* ­■ 8« ■stm OLCSÓBB LETT A Rirker ‘Y^uq/old MINDENKI jns'j: MEGSZEREZHETI. -üH :S5 :k :::: SS1SBISEBOBS A mai kor embere nem nélkiilözhe.ti a töl­tőtollat, mégis sokan nem vettek eddig, mert a jó toll drága volt. A megváltozott viszonyokat tekintetbe véve, Parker árait mélyen leszállította. Csak az ár változott, a felülmúlhatatlan minőség világhírű service 25 éves szavatolás váltózátlán maradt. A legközelebbi papirkereskedő által mutat- ' tásson be magának teljes választékot a Par­ker Duofoldból. Meg fog győződni róla, hogy a leszállított árak ellenére, a felülmúlhatatlan minőség megmaradt, — tartálya törhetetlen permanit, tolla ékszerszerüen csiszolt. Legfinomabb irí­diummal ellátott hegy© minden nyomás és megerőltetés nélkül siklik a papiron s minden kéztartáshoz található megfelelő tollhegy. A legpazarabb színválaszték. tollak írónők Parkette de Luxe . . . 16.— 1Q.— Moderné ....................22.— 12.— Premiere ....................28.— 15.— B aby ............................... 36.— 20.— Lady .............................. 36.— 25.— J unior........................... 36.— 25.— S pecial .......................... 36.— 25.— S enior........................... 52.— 30.— 1 üveg Panker-tinta .... 2.— P. Kapható a Keresztény Sajtószövetkezetben. Vörösborok magas fokúak, 13— 15'/« űak, kiváló minőségűek és édesek, ezekből eladás alig tör­tént. Tolna. A borpiac vontatott. A borok nehezen tisztulnak, több­nyire maga* szesztlartalműak, 10 Mall.-fokon aluli bor ninios, de a 14 és 15 fokos borok nem rit­kák. Az árak 20—90 fillér között mozognak. Az őszi munkák nagy­ban folynak. Badacsony. A kereslet köze­pes kínálat mellett izünetol. El- adatott 40 bl 15 Milligand-fokós bor 65 P ért. A szőlők fedése befejezőit nyert. Jászberény. Kereslet kiimér- tékben csökkent, kínálat is alig van. A termelők magasabb ára­kat várnak. Ki* kőtelekben el­kelt körülbelül 50Q hl 12—14 fo kos bor, Mailigandfokonként 2 filléres áron. Nagyobb eladások : 300 bl 14 5 fok o* 31 P. 300 hl 145 fokos 35 P, 120 hl 14 fokos 40 P, 100 hl 14 5 ijokoi 31 P, 60 hl 13 5 fokos 29 pleDgös árakon. Gyöngyös. Ciemege Chellősze- dése befejeződött, vele párhuza­mosan a szőlők fedése is. Jelen­tékenyebb boreladás nem történt. Sárospatak. A borpitc csen­des, jobb árak reményében nem igen adnak el, Lesenceütvánd. úgy a kereslet, gyenge. Eladások 40 pengős, 70 h A borpi&con mint a kínálat 25 hl 14 fokos 12-13 fokos 30—34 pengős áron kelt el Budapesti rádió-műsor. Kedd, novsnber 13 6 45: Torna. Ut$na: Hangleme­zek. 9.45: Hírek 10: »Somlay Károly elbeszéléséből.« (Felolva­sás.) 10.40: Mi újság a rádió kö­rül.« (Felolvasás.) 11.10: Nemzet­közi vízjelzőszolgá at. 12: Déli ha- rangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12 05 : Hangleme­zek. 12 30 : Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30: Kondor Leó és Polgár Tibor két- zongorás jazzműsora. 2.40 Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfo­lyamhírek. 4.10: Asszonyok tanács­adója. 4.45: Időjelzés, időjárásje­lentés, hírek. 5 : Bertha István sza­lonzenekara. 6.05: Francia nyelv- oktatás. 6.35: Melles-vonósnégyes. 7.10: Részletek a »Virágfakadás« című Schubert-filmből. 7.50: »Ked­ves költőm, Csokonai Vitéz Mihály.« Benedek Marcell dr. előadása. 8 25: Erőss Béla ős Nádor József szer zeményei. Előadja Bodán Margit és Kalmár Pál. 9 30 : Hírek, időjá­rásjelentés, ügetpversenyeredmé- nyek. 9.50: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar. 9 50: Sebestyén Károly dr. németnyelvű előadása 11.15: Heinemann Ede jazzenekara. Laptula EGRI LAPKIADÓ Felelős szerkesztés Dr. Kapor Felelős Radll donos: SZÖVETKEZET, sei megbízott: Elemér, dadó: Károly. * Menetrendkönyv legújabb őszi kiadás már kapható a S*j- tőszővetkezet könyvkereskedésé­ben. Film. Uránia. Kedden: Modern Bo­rneo filmjáték. Főszereplők Doug­las Fairbanks és Bebe Daniels. E filmben a rég látott Douglas Fair­banks tőle eddig még nem látott szerepet alakít. A műsor beveze­tését képezi »Frankfurt» utazási film. Előadások 6 és fél 9 órakor. Szerdán és csütörtökön: Toto és Tata francia vígjáték. Varázssző­nyeg és Fox híradó. — Az EGEB-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG kiadóhivatala: Liceuni­Könyvnyomda. Telefon szám» 176. Az egri kir. jbiróság, mint tkvihatóság.­12124/1k. szám. 1934. Árverési hirdetmény kivonat. Dr. Preszler József ügyvéd végre- hajtaténak Bajzáth József végrehaj­tást szenvedő ellen indított végrehaj tási ügyében a telekkönyvi hatoság a végrehajtási árverést 76 P tőkeköve­telés és járuléka behajtása végett az egri kir. járásbíróság területén levő, Felsötárkány községben fekvő, s a fel- sőtárkányi 55, ez. betétben A kereszt 1-3 sor 2107, 210», 2109 hrsz. Bajzáth József nevén álló ingatlanokra 300 P kikiáltási árban, a felsőtárkényi 63 ez. betétben A I- 1-2 8orsz. 758 759 hrsz. Bajzáth József nevén álló ingatlanokra özv. Bajzáth Imréné Rozenoki Rózái nevére a 0 8. alatt bekebelezett özvegyi haszonélve­zeti jog fenntartása mellett 15'jO P ki­kiáltási árban, ha azonbaa a megelőző zálogok tehertéte így nem kerül ki, úgy az árverés nyomban hatálytalan­ná válik s az ingatlan a haszonélve­zeti jog fenntartása nélkül újból elár­verezted». A felsőtárkányi 75 sz. betétben A I, 1—5 sorsz., 7—12 sor. 1133 1134 1389. 1421, 1657, 2524, 3030, 3262, 3366 hrsz. 1 darab közös erdő, 1 drb. közös le­gelő ingatlan egészben Bajzáth József nevén álló ingatlanokra 2390 P kikiál­tási árban elrendelte. Az árverést 1934. évi december hő 21. napján délután 3 órakor Felsőtár- kány községházánál fogják megtartani. Az árverés alá két ülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacso­nyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t -c. 42. f ában meghatározott ovadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési fel­tételeket aláírni. (1881. LX. te. 147, 150, 170. §§; 1908. LX. te. 21. §.) Az aki az ingatlanért a kikiáltási ár­nál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyom­ban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészí­teni. (1908. XLI. 25. §.) Eger, 1934 évi okt. hó 18. napján. Dr. ÉRTÉKES FERENC sk. kir. jb. titkár. A kiadmány hiteléül: Olvashatatlan aláírás. KISHffiDETÉS Minden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fillér. CSIKY u. 19. sz. báz eladó. üÖRÖMBOLY-Tapolca gyógyfürdőn központban nyolcszobás új villa, panzió­nak kiválóan alkalmas, tizenötezerért el­adó, felével átvehető. Nyári hozama napi harmincöt pengő. Miskolc, Hunyadi u. 10, II. 12. EGY férfi télikabát, egy kalap és író­asztal eladó. Dobó ucca 16. EGY nagy konzultükőr, egy toilette tükör, egy éjjeli szekrény eladó. Érsek ucca 4. 25 P-ért egy használt cserépkályha eladó. Koszorú u. 11. sz ELADÓK vasajtók borházhoz, vasmos­dó, vaságyak, ablakkarnis. Érsek ucca lő sz.. (207) Nyomatott sz Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom