Eger - napilap, 1934/2
1934-09-22 / 178. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI UJSÄG 1934. szeptember 22. Egerből 200 hivő utazik a keresztes gyorssal a Katolikus Nagygyűlés vasárnapi főünaepségeire Előzetes jelentkezés nélkül is lehet utazni a keresztes gyorssal. Szombaton este harangzúgás jelzi az egSez országban, hogy Budapesten kezdetét veszi a XXV. jubiláris Katolikus Nagygyűlés, amely ez egész ország katolikus társadalmát megmozgatja ős a fővárosban százezres tömegek demonstrálnak majd az Áotio Cstholioa nemzetűjítő munkássága mellett. A főünnepség vasárnap reggel kezdődik az Ügetőversenypályán és délután folytatódik a Szent István bazilika és az Országhfiz előtt. Egerből kétszázan jelentették be részvételüket a keresztes gyorsra, amely reggel 5 őrá 35 perckor indul, és Budapestre ; 9 őrá 35 perckor érkezik. A meg- j érkezés után az utasok az Ügetőversenypályára vonu’nak, a 10 őrekor kezdődő főünnepssgre. Az ÜgetőverssnypSlya tribünjei betűkkel és színekkel vaunak ellátva. Akiknek nincs tribünjegyük, hanem megváltották a Nagygyűlés kettős keresztes jelvényét azok számára a tribünök előtt állóhely at biztosított a rendezőség. A keresztes gyorssal érkező vidéki résztvevők, így az egriek is, dé'után Vac kor gyülekeznek a Zrínyi uccában, a Bálvány uccátői a Ferenc Jőzeeflér felé és innen kapcsolódnak be az Országház térre vonuló Euka- risztikus körmenetbe. Az Ország- ház téren az ünnepség végét kürtjelzés fogja megadni. A legújabb értesítés szerint jelentkezés nélkül is fel lehet szállni, Kiéri az idegenforgalmi hivatalok tisztviselői a fővonal állomáséin és a vonatban is árulják a kedvezményes jegyeket és a jelvényeket. A keresztem gyors 7 őrá 50 perckor indul vissza Egerbe a Keleti pá- | ly* udvarról. A közeljövőben várható a vidéki hitelkeretek felemelése 1Eger, szeptember 21. Ismeretes, hogy a bankzárlat óta, amelyet az egész gazdasági élet súlyosan megőrzött, befagytak a vidéki intézetek rendes hitelkeretei. Ennek az állapotnak a megszüntetésére jelenleg teljes erővel tárgyalások folynék. Legutóbb olysn helyzet alakult ki, amely a siker minden reményével kecsegtet, és remélhető, hogy a Pénzintézeti Központ rövid időn belül megkezdheti a vidéki intézetek rendes hitelkereteinek egyelőre szerény mértékben való felemelését. Szünetel a gyöngyösi gyümölcskiuitel Jugoszlávia és Románia elveszi a külföldi piacokat. Gyöngyös, szeptember 21. A rendesnél öt héttel előbb megkezdődött gyöngyösi gyű mölcipiao a végefalé közeledik. Naponta mindössze 100—150 métermázsa a felhozatal. A külföldi szállítások megszűntek, noha az othellőből még sok a szedetlen. Az oihellőt eddig kizárólagBács vásárolta, de a bécsi piacot jelenleg megszállta a jugoszláv és bolgár szőlő. Félő, hogy mire ezek a készletek odakint elfogynak, addig az otheilőt sem lehet már tartani. A lengyel piacot is nagy veszély fenyegeti Románia részéről, amely hatalmas készleteket nsgy könnyítésekkel tudott piacra dobni, míg Magyarországból elég sok nehézség áll a zavartalan szállítás útjába. Kik fizetik a legtöbb adót Heves vármegyében Megírtuk, hogy a törvényhatósági bizottság virilis tagjainak megbízatása az év elején lejár és még az ősz folyamán űj választások lesznek. A legtöbb adót fizetők három csoportban választanak maguk közül 52—52 rendes és 26—26 póttagot. Az igazoló választmány 468 legtöbb adőt-fizető polgárt foglalt kimutatásba. Az első csoport adója 15,8080 pengőtől 1744 pengőig, a másodiké 1742-től 1038 pengőig, a harmadik csoporté 1035-től 718 pengőig terjed. Az alábbiakban csoportonként közöljük ez első húsz nevet, az adó összegével együtt. I. csoport. Dr. Szemciányi Lajos érsek 158080, Dr. Hirsch Albert föld- birtokos 46814, BeőkÖDyi Viktor földbirtokos 18215, Dr. Papp- Szász Tamás ügyvéd 17537, Dr. Szigeti Pél földbirtokos 14460, Dr. Fischer Lajos ügyvéd 13124, Dr. Szent-Ivány Farkas földbirtokos 13045, Br. Hatvány Ferenc földbirtokos 12894, Kriston Endre püspök 12631, Dr. Dőry Gyula földbirtokos 12170, Winterberg Rudolf földbirtokos 10450, Dr. Viioutai Kovách László földbirtokos 9636, Gosztony Andor földbirtokos 9236, Dr. Lipctey Attila földbirtokos 9171, Dr. Mattya- ■ovszky Miklós miD.tanácsos 9046, Dr. Borhy István földbirtokos 8648, Kániíz Dezső bankigazgató 8326, Beniczky Elemér földbirtokos 8264, Graefl Károly föld birtokos 7351, Glattfelder Gyula püspök 6823 pangó. II. csoport. Tassy József gyógyszerész 1742, dr. Horváih Géza főorvos 1737, dr. Ác« József fogorvos 1727, B?niczky György földbirtokos 1725, Szabó Kálmán föld- birtokos 1723, Károly János 1722, Nagy Jenő állatorvos 1714, Blu menthál Béla kereskedő 1668, Hajdú Ármin kereskedő 1657, Pap Endre rk. esp. plébános 1654, Gyöngy István földb. 1649, dr. Vajda Ármin ügyvéd 1646, Magyary Pál pánzügyigazgstö 1644: Ruez Jakab földb. 1633, dr. Szabó Gyula főazolgabirő 1631, dr. Lenkey Dezső orvos 1330, dr. Schleiminger László orroB 1623, Csillag Zsigmond földbirtokos 1623, Hollős Nándor törvényszéki bíró 1618, Weisz Gáspár főldb. 1608 pengd. 111. csoport. Surányi . Lajos földbirtokos 1035, Ledciczky István min. tanácsos 1031, Bukuci János ny. ig.-tanító 1028, Dr. Zsmán Dezső főorvos 1027, Szikszay Gyula ny. járásbírő 1027, Németh Pál jőezágazgatő 1026, Dr. Gondos Miklós orvos 1025, Dr. Gáspárdy Elemér orszgy. képviselő 1021, Hering János földbirtokos 1019, Krioh Mihály rk. plébános 1010, Diamant Bála földbirtokos 1009, Haranghy Imre földbirtokos 1008, Weiszmann József kereskedő 1008, Lucztig Gábor kereskedő 1006, Dr. Turtsányi Gyula ny. főorvos 1005, Va*e István ma- lomiulajdonoB 1002, Szabó L. János földbirtokos 999, Dr. Jeszt- rebőnyi Lajos ügyvéd 994, Héber Jenő borkereskedő 987, Nagy Dezső házbirtokos 932 pengő. UJabb ötmillió pengővel emelték a tatarozást hitelkeretet Budapest, szeptember 21. A Pénzintézeti Központ a tagjai sorába tartozó pénzintézeteknek bérházak és családi lakóházak tulajdonosai számára háztatarozás és átalakítás dijából nyújtandó kölcsönökre adott 15 milliós hitelkeretet újabb 5 millió pengővel emelte fel. A pénzintézeteknek erre irányuló kérelmüket legkésőbb folyó évi október 31-ig kell előterjeszteniük. Ebből a tatarozási kölcsönből Heves megyére eddig mintegy 20—25 ezer pengő esett, de még ezt sem tudták mind kiosztani a bankok. Ugyanis a pénzintézeteknek nagyon meg kell válogattok a kölcsönt kérő háztulajdonokat, mivel a Pénzintézeti Központnak a kölcsönt vevőért az illető köloiöntadő intézet áll jőt. így csak a teljesen hitelképes háztulajdonosok juthattak hozzá a tatarozást kölcsönhöz. A bérleti díjak és az adóterhek leszállítását kérik a földbérlők A Magyar Földbőrlők Országos Szövetsége szeptember 23 ra nagygyűlést hívott össze Kaposvárra. A nagygyűlésen a bérlők a földbérek leszállítása mellett kívánnak állást foglalni. Kérni fogják a bérlők a gazda- adósságokról szőlő intézkedéseknek a földbérlőkre valő ki- terjesztését is. A földbérlét a mezőgazdasági krízist nagyon súlyosén érzik. A bőrlőtárssdalom is erősen el ven adósodva, míg azonban a földbirtokos gazdák védettséget és nagyarányú kamatkedvezményt kaptak, a földbérlők még ma is 8 százalékos kamatot fizetnek tartozásaik után és a hitelező pénzintézet, akár sz egész kölcsönösszeget egy tételben is felmondhatja. A magas búzaárak még súlyosabbá tették a bérlők helyzetét, mert a bérösszegek rendszerint búzában vannak megállapítva. A római megállapodás következtében azonban a búzaárak erősebben emelkedtek, mint a többi mezőgazdasági termények árai és 20 százalékkal a világpiaci paritás fölött állanak. A bérlők méltányosnak tartanák, ha a 20 százalék felét a földbirtokos, másik felét a bérlő kapnl.cz 10 százalékos bőrösök- kentésnek felelne meg. Az adóterhek terén úgyszólván gazdasági lehetetlenülés állott be. A bérlők a régebbi bérleti szerződésekben minden adóterhet magukra vállaltak, hogy a földbirtokos netto kaphassa kézhez a bérösszeget. A legutóbbi évek folyamán azonbsn az adók, új adók bevezetése révén, rendkívül erősen emelkedtek, a községi pőtadők kulcsa sok községben a törvényben maximált 50 százalék helyett 200 százalékra emelkedett, a bérlőket tehát olyan adók sújtják, melyekkel a bérbevétel alkalmával nem számolhattak. Az