Eger - napilap, 1934/1
1934-01-21 / 16. szám
6 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG. 1934 január 21. * Az ifjúság problémája, hogy az ÍBkola pacijai mellőll minél élet revalóbban kerüljön ki az ifjabb nemzedék — ma fokozottabb mértékben foglalkoztatja a szülőket és az illetékes hatóságokat. Az isko- lánkívül, sőt legtöbb külföldi államban az iskolai oktatásnál is fontos Bzerepe van a rádiónak. A tanulóifjúság rövid idő alatt felismerte a rádió jelentőségét és az első időben, az »smatörizmus« éveiben buzgón kísérleteztek ve vőkészülékek összeállításán. Természetesen a rohamos fejlődéssel a házilag gyártott készülékek nem tarthattak lépést, de megtanították az ifjúságot a rádió alapismereteire. Ma a kényelmesen kezelhető modern rádiók korában felhagy tak az amatőrrádió szerkesztésével, de annál több figyelemmel kísérik a rádió műsorait, melyek nagy része a nyelvoktatás, zeneismeret, földrajz, néprajz és sok más tananyag nélkülözhetetlen kiegészítő eszköze lett. Általában a rádió közelebb hozza a tanulóit júságot az élethez és éppen ezért minden családnál szükség van jó rádióra. A dinamikus hangszóróval egybeépített 3-j-l lámpás 7831* es Orion rádió tökéletes szelektivitással és abszolút tiszta hangon közvetíti Európa rádióműsoráit. * A revízió. Szudy Elemér könyve. Európa és a magyar kérdés. Ez a könyv a magyar sors könyve. Ára P 3. Kapható a Saj- tőszövetkezet könyvkereskedésében. Budapesti rádió-műsor. Vasárnap, január 21. 9.15: Hírek. 10: Református istentisztelet a Kálvin téri templomból. II: Egyházi népének és szentbeszéd a Jézus Szíve templomból. 12.20: Időjelzés, időjárásáé vízállásjelentés 12.30: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar. 2: His Master’s Voice gramofon- lemezek. 3 : A m. kir. földművelés- ügyi minisztérium rádióelőadássorozata 3.45: A m. kir. Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekara. 4.30 : A darumadár. Hankő Béla előadása. 5 : A katonazenekar műsorának folytatása 5.30: »Vi gasságok a régi Pest-Budán.« Jeszenszky Sándor előadása. 6 : »Nip pon dalol.« Japán versek és dalok. Előadja Rőthy Anny gramo- főnillusztrációkkal és K szely Gyű la zongorák! éretével. 7: Szász Ila és Szendy Lajos zongorahumorista tréfái. 7.45: Sport- és ügetőver- senyeredmőnyek. 8: Budapesti Hangverseny Zenekar. 9.20: Hírek. 9.40: Magyari Imre és cigány zenekara. II: Hetényi-Heidelberg Albert—Buday Dénes—Sebő Miklós triója. Leghasznosabb ajándék a (költötök\ Nagy választék a legjobb gyártmányokból. Már 5 P-ért kapható valódi arangtoll. Minden töltőtollvásárló nevét, aláírását a karácsonyi szezonban csupán 1 pengőért vésetjük bele, melyét elvesztés és eltulajdonítás ellen biztosíthatnak. Levélpapírok, Írókészletek, albumok, stb. mérsékelt áron beszerezhetők a Sajtószövetkezet és Széchenyi papirkereskedésekben. M Hangya rum Egercsehi Köszenbanya és Portlandcementgyar Részv. Társ. szénlerakata (csúszdája) saját kezelésben, vasúti pályaudvaron. Kizárólagos eladási hely egercsehl-i kocka- és darabos szenekben. Teli 27. Hirdessen az EGER napilapban. Hétfő, január 22. 6 45: Torna. Utána : Odeon— Parlophon gramofónlemezek. 9.45: Hírek. 10: 1. Utazás delizsáncon. 2. Hogyan óvhatjuk meg gyermekeinket a ragályos betegségtől. (Felolvasás.) Közben : Odeon—Parlophon gramofónlemezek 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangsző az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: A m. királyi államrendőrség zenekara. 12 30: Hírek. 1.15: Időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. 130: Bertha István szalónzerekara. 2.40: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhírek. 330: A rádió diák- félórája. 4: Asszonyok tanácsadó ja. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: »Hogyan sportolhat a falu.« Tóth István előadása. 5.30 : Melles magyar vonósnégyes. 6.IÖ : Német nyelvoktatás. 6.40: A m. kir. Operaház énekkarának hangversenye. 7 50: «A 155-ös űr.« Nadányi Zoltán elbeszélése. 8.20: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar. 9.35: Hírek, időjárásjelentés 9 55 : Rácz Béla és cigányzenekara. 11.15: Kalmár Ti bor jazzenekara. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztéssel megbízott: Dr. Kapor Elemér. Felelős kiadó: Radii Kérőig. Az egri kir. jbiróság, mint tkvi hatóság. 12080/933. szám. Árverési hirdetmény kivonat. Dr. Relsz Lajos végrehajtatónak Pénz Jánosné Bottlik Erzsébet végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság végrehajtási árverést 136 ar. 96 a. f tőkekövetelés ée járulékai behajtása végett az egri Kir. járásbíróság területén levő Eger városában fekvő és az egri 4826. sz. betétben A -f- 2. sorsz. 5421/2 hrsz. alatt felvett Pénz Józsefoé szül. Bottlik Erzsébet nevén álló Malom utcai kertre, annak alkotó részei és tartozékaira (adó és értékbizonyítvány tanúsága szerint az ingatlanon ház épült.) 1200 peugő kikiáltási árban elrendelte, Az árverést 1934 évi február hó 5. napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében fdszt 12. sz. ajtó fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan 918 P 84 fillérnél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10*/,-ét készpénzben, vagy az 1881: LX. t -c. 42. §-ában meghatározott ovadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. L-c. 147. 150. 170. §§. 1908: XL. t.-c. 21. §.) Az aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ívért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI: 25. §.) Eger, 1933 évi október hó 5. napjánBOMBÁI ak. jbfró. A kiadmány hiteléül: Olvashatatlan aláírás, segédhivatali tisztviselő. Az Országos Szarvasmarhatsnyésztö Egyesület ellenőrzése alatt álló felnémeti tehenészetéből az érseki uradalom literenként 16 fillérért friss, teljes tejet házhoz szállít. Előjegyzéseket elfogad az érseki uradalom gazdasági hivatala. KISHffiDETÉS Minden szó 6 fillér, az első szó kővér betűből 12 fillér. ÜZLETHELYISÉG. A volt postaépületben levő üres, kettős üzlethelyiség jutányosán azonnal kiadó. Bővebbet a Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. ÜZLETBERENDEZÉS, íróasztal, stb. eladó a Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. 1—5 ELADÓ báli selyemclpő, hattyúprémes báli belépő, női prémes télikabát. Hangya-trafik. 1—3 PRÍMA széna és lucerna eladó. Pacsirta u. 44. 1—2 KISEBB nagyobb lakások mérsékelt, lakbérek mellett kiadók a Borszövetkezetben — ELADÓ házhelyek. Tudakozódni Balázs Ignác nyuy. hegy biztosnál. 1 — 1 IÓMEGJELENÉSÚ konyhalány else|ére felvétetik. Almagyar u. 15. Ugyanott moslék kapható. 1—1 TELJES tej literenként 14 fillérért azonnal kapható. Cim a kiadóban. 1-2 ÍRÓASZTAL eladó Kohola kárpitosnál Széchenyi u. 21 1—1 ELADÓ ebédlő, hálószobabutor, perzsaszőnyegek, ezüsttárgyak stb. Dr. Kállai Zoltán u. 9, emelet. 1—1 KERESEK megvételre cselédszobába való egyszerű festett szekrényt. Cím a kiadóban. l—l ELADÓ két darab allghasznált laposkocsi, két lóra igásszerszám, szánkó, lábzsák, irodaberendezés. Szerencsés, Gyöngyös. Barnamalom. 2—2 KERTÉSZ u. 127. sz. ház eladó. Érdeklődni ugyanott. l—l ÚRI szobabútor megvételre kerestetik. Ajánlatok: Kozsik Endre, Servita u. 15. SZOBA bútorozva, vagy üresen munkaterem számára kiadó. Káliay Z. u. 3. SZÉP, antik női íróasztal, szép paraván négyrészű teaasztal megbízásból eladó. Káliay u. 9. 1—1 OLCSÓN eladó 1 üzleti üvegszekrény és 1 pult. Egy antik szalongarnitúra, ugyanott egy üres szép szoba kiadó für- dószobahasználattal, úrinők részére. Érdeklődni lehet Szent János u. 10, az üzletben. 1—1 ELADÓ a Ceglédy u. 10. sz. ház. 1—1 JÓLFŐZÓ mindenes szakácsnő jó bizonyítványokkal bejáró mellett, felvétetik. Szent János u. 4. 1—1 KIADÓ 2, vagy 3 szobás villalakás, irodának Is alkalmas. Deák Ferenc uccá- ban. Cim a kiadóban. 1—1 FIATAL, gyermektelen házaspár portásnak, egyben házmesternek felvétetik. Nemzeti szálloda. 1—1 ELADÓ széna és here. Rákóczi út 37. 1-1 RÁCHÓSTYAnAL kis családi ház "ÜT- romszázzal megvehető Madákéknál, Vörösmarty u. 40. 1—1 Sip köz 3. számú igen szép 3 szoba, fürdőszoba, konyha és mellékhelyiségekből álló adómentes úri ház eladó, esetleg május 1-re bérbeadó, kedvezd bér mellett. Érdeklődni Széchenyi u. 47. szám alatt. 1—1 ELADÓ Deméndi út 10. számú ház, a Maklányban 2 darab szőlő és a Deraén- dln 3 bold lapos föld. Érdeklődni Farkasvölgy u. 42, i—L KIADÓ február hó 1-ére Torokköz 4. szám alatt igen szép uccal 2 szoba, konyha, kamrás úri lakás villany és vízvezetékkel felszerelve. Bővebbet : ugyanott. l—l * A világháború 1914—1918. Vitéz Aggházy ezredes könyve a világháborúról. Népszerűén megírt történet egy kötetben, 320 oldal, 28 térkép és 24 képpel. Ára vászonkötésben P 4 80. (16) Nyomatott az Érseki Liceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly