Eger - napilap, 1934/1

1934-01-23 / 17. szám

1934. január 23. EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 muniiták által 1919 május 7-én Gyöngyőiön felakasztott Ciipkey Albert százados csákóját éi atti- láját, továbbá a tavalyi repülő- napon lezuhant Porkoláb Ferenc légügyi főellenőr mellcsatiját. Bár kicsi a múzeum éi a kez­det sok nehézségével közi, kí­vánatos volna, hogy minél töb­ben látogassák, párifogolják és hogy mindazok, akiknek birto­kában számukra talán értéktelen, de a város múltjára jellemző emléktárgyak vannak, gyarapít­sák azokkal a már meglévő gyűj­teményt. Belgrád, január 22. Sándor tzerb király kétségbe* esett erőfeszítéseket tesz, hogy a horvát szeparatista mozgalom miatt a ezéthűllás felé haladé szerb királyságot megmentse és egyre jobban ingadozó trónját biztosítsa. Most már a horvát néppel, Bmelyet a szerb dikta­túra kegyetleukedásei végsőkig elkeserítettek, megpróbál az ural­kodó kibékülni s olyan lépésre szánta el magát, amely esetleg épp ellenkező eredménnyel jár, mint amire Sándor király számít. Állítólag amnesztiát kapnak a legközelebbi nepokban ez összes, börtönben sínylődő horvát párt­vezérek, akiket a diktatúra, mint áliamelleaes, Összeesküvő eleme­ket bezáratott, sőt a király a kormányban Is helyet akar biz­tosítani a horvátoknak. Nem va­lószínű, hogy ezek a horvát nép- vezérek kiazabadűlásuk után mák véleménnyel lesznek a szerb ön­kényről és szabadságukat azzal akarják majd meghálálni, hogy hazájuknak a szerb iga alatti életét továbbra is hosszebbít*ák. dák és válasszanak vezetőt, aki irányítani tudja őket a nehéz munkában. Oyőrffy László főkáptalani jó«zágf-‘lfiey''lő a gazdatitkári állások megszervezését sürgette. A gyűlés lelkes hangulatban oszlott szét, majd a községek képviselői értekezletet tartottak Rubov>zky Gvörgy tanítónál. Megismétlődött a novemberi betörés az Eger — Tihaméri Hengermalom épületében Eger, január 22. Az Eger—Tihaméri henger­malom épületében lévő fűszer- üzletbe tegnapra virradóra ismét betörtek. M g&ilapitották, hogy 8 műit év november hőnnpjában már egyszer kipróbált manőver szerint ismétlődött meg a betö­rés. A betörők e malom vész­kijáratán keresztül jutottak ez épületbe ügy, hogy a vészkijá­rat ajtajáról a lakatot leverték a zárakat pedig álkuicosal fel­nyitották. A műit évben ugyan­ezen a módon operáltak. Való- szioű, hogy ugyanazokról a be­törőkről van sző, akik a mű't évi fosztogatást végrehajtották, mert a körülmények arra utal­nak, hogy a tettesek egészen otthon érezték magukat az épü­letben. A műit évi betörés szombati reprizében, pusztán annyi a vál­tozás, hogy merészebbek lettek a tettesek és jóval többet zsák­mányoltak, mint novemberben. A fűszeres bolt vezetője szerint a kár 380—400 pengő. A zsák­mányolt holmi fűszeráru volt így, cukor, liszt, paprika stb. A rendőrség erélyes nyomo­zást indított a betörök kézrake- rítésére. nyolcezer gazda képuiseltette magát a mezőtárkányi gazöagyűlésen Mezőtárkány, január 22. (Kiküldött tudósítónktól.) Az elesett és reménytelenül vergődő magyar falu fölött biz­tató fényt nyitott a mezőtárkányi gazdanep. A község gazdaköre ünnepelte tízéves jubileumát, de ez az ünnepség nem merült ki magyar szokás szériát az el­hangzott szónoklatok megcsodá­lásában. Több történt itt: egy erőteljes mozgalom tanulságai­nak levonása és seregszemléje annak a nyolcezer alföldi gaz­dának, akik egy új értékesítési rendet teremtettek meg a mező­tárkányi fiatal taníiő: Rubovszky György vezetésével. Természetesen lehetetlen volt a nyolcezer gazdát összetábo- roztatni, így csak küldöttségek képviselték 16 falu népét, de az a hatszáz ember aki megjelent a zsúfolt népházbao, a magyar gazda felébresztett öntudatának erejét mutatta meg. A mezőtár- káDyi tanító űj utakra vezette a népet és siránkozás, szidalom helyett az önsegítésnek gyakor­lati mődjára tanította és szer­vezte meg. Az ünnepi díszbe öltöztetett népházban déli 1 órakor kezdő­dött az ünnepély. A rendezők a nyárból megőrzött egy-egy ka­lásszal fogadták az érkezőket, • Szokás ez nálunk kérem« mon­dották, »a gazdagyűlésre mindig elteszünk egy kéve búzát.* A gyűlést a mezőtárkányi föld­műves dalárda nyitotta mag Ssánthó László karnagy veze­tésével, majd Mezey Pál gazda­köri elnök üdvözölte a megje­lenteket és köszönetét mondott azoknak, akik a gazdakör léte­sítésében közreműködtek, első­sorban Mayer János ny. föld­művelésügyi miniszternek, a ke­rület képviselőjének, aki a nép- házat falépíttette. Hetényi Gyula dr. érseki ta­nácsos, plébános a gazdák ér­tékesítő szövetkezetének célját fejtegette. Ez a gondolat a ma- zőtárkácyi gazdakörből indult ki, bogy meghódítsa az egész magyar gazdatársedalmat. Ha az ipari cikkek árát megszervezték, meg kellett szervezni a mező­gazdasági cikkekét is. Ez az egyetlen okos módja a kartellek ellen való védekezésnek. Ezt a szervezetet ki kell terjeszteni, mert csak ilyen alapon lehet gaz- gaságilag talpraállítani a magyar falut. Szekeres Ferenc, a Faluszövet- ség főtitkára beszélt ezután és hangsúlyozta, hogy három ős félmillió szervezett kisgazdával a háta mögött a kormány is eré­lyesen tudna föllépni a kartellek túlkapásaival szemben ■ ezért tartja fontosnak ez értékesítő szövetkezetek munkáját. A dalárda szépen sikerült ének­száma és Mezey József gazdaköri jegyző jelentése után Rubovszky György tanító ismertette a szö­vetkezeti munka eddigi eredmé­nyeit. A gazdák megújuló lelkes éljenzése közben számolt be arról, hogyan sikerült a sertés, borjú és baromfi árát 5—20 fillérrel feljebb emelni kilónként és minő olcsó beszerzéseket tudtak elérni az illetéktelen kezek közvetítő kereskedelmének kikapcsolásá­val. A szervezkedés lényege: ki­keresni, hol VBn a hiba. és meg­találni a segítés módját piac- keresésben, szállításban és árban egyaránt. Fogjanak össze a gaz­A Dúca ellen elkövetett merénylet ügyében j további letartózta­tások várhatók. Bukarest, január 22. A Dúca rónán miniszterelnök ellen elkövetett merénylettel kap­csolatban mindinkább előtérbe kerül az a feltevés, hogy a miniszterelnök egy nagyarányú összeesküvésnek lett az áldozata. Bukaresti jelentés szerint ezt a feltevést valőtzIoűiMk a nyo­mozást folytató hatóságok, hogy a merényletet az összeesküvők készítették elő, és ők működtek közre annak végrehajtáeftb-n.— A nyomozás fejleményei nagy meglepetéseket ígérnek, mert a jelentések szerint újabb letar­tóztatások várhatók. Súlyos szerencsétlensé­get okozott a részeg soffőr. Horváth Mátyás budapesti sof­főr, vasárnap vitt Budapestről egy uj autóbuszt Putnokra. Ut- közbén többször ivott s mire Miskolcra ért, már ittas volt. így történt, hogy nekiment egy au­tónak és azt valósággal lehen­gerelte. Az autó roncsai alól eszmélet­len állapotban emelték ki Füstös Pál köztiszteletben állő diősgyőr- vasgyári esperesplőbánoit és Ráz József coffőrt. Mindkettőjüket életveszélyes állapotban szállí­tották kórházba. — Az idő. A Meteorologiai In tőzet jelenti ma déli 12 órakor: Száraz idő, erős éjjeli lehűlés. — Egerben ma reggel a minimum —3 3, radiációs minimum —6 7, a tegnap déli maximum pedig -j-3‘6 C. fok volt. — A hő már csak foltokban található. * Szenvedő nőknél a termé­szetes «Ferenc József« keserű­víz könnyű, erőlködés nélkül való bélkiürülést idéz elő és ezáltal sok esetben rendkívül jótékony hatás­sal van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudomá­nyos irodalom több megalkotója írja, hogy a Ferenc József víz kitűnő hatásáról a saját kísérletei alapján is alkalma volt meggyő­ződést szerezni. Puky Árpád dr. polgármester lett a gyöngyösi tűzoltók elnöke• Vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését a gyöngyösi tűzoltó testület. A gyűlés előtt szentmisén vettek részt a tűzoltók, majd a laktanya nagytermében megkez­dőt! fái 11 órakor a gyűlés is. Rosenfeld Emil parancsnok megnyitó beszéde után vitéz Kiss Káimia ismertette az el­sült év adatait, külön kiemel­vén, hogy az ország tűzoltó testületéi közül a gyöngyösi tar­tott először gázvédelmi előadást. A testület zárszámadásából kitűnt, hogy bár a mentőautó deficittel dolgozott, a tűzoltóság anyagilag jól ál),különösen ezóta, mióta a feloszlatott szabadkő­műves-páholy vagyonából telket kapott. Ennek értékét használja fel a testület annak a motoros fecskendőnek megvételéhez, a- melyre már 2500 pengőt gyűj­töttek. Ezután a vezetőséget válasz­tották meg. Elnök lett Puky Árpáddr. polgármester, felügyelő- bizottsági elnök Magnin Ador­ján, parancsnok Rosenfeld Emil. A választások megejtése után Breznay Imre vármegyei tűzren­dészed felügyelő nyújtotta át Weist Ármin mentőparanosnok- nak a 25 éves díszérmet. Szabadon bocsátják a börtönben sínylődő horvát pártvezéreket

Next

/
Oldalképek
Tartalom