Eger - napilap, 1934/1

1934-05-08 / 101. szám

2 EGER—GYÖNGYÖSI ÜJSÁG 1934. május 8. A védett birtokoknál a védettség megszüntetését a bíróság az új termésig felfüggesztheti osztásában a váróinak, mint hi­vatalos szervnek semmi szerepe nincs, azt a nővérek javaslata alapján a Bizottság eszközli. Téves tehát az a felfogás, ame­lyet űton-űtfélen találkozni lehet, hogy az adományokat >a város­nak juttatják, amely úgy hasz­nálja fel, ahogy akarja.* A sze­génygondozás hatósági jellege csupán azt biztosítja, hogy az adakozók filléreit teljes egészé­ben a szegények segítésére lehet fordítani s az adminisztráció költségei a hatóságra hárűlnak. Elhatározta ezután a Bizott­ság, hogy tervezetet fog kidol­gozni az adományok összegének felemelésére, továbbá hogy a polgármester a közgyűlésen év­negyedei jelentésében mindig beszámol az adományok felhasz­nálásáról. Szóba került a gyermekek el­harapózó koldulása, amelyre vo­Egtr, május 7. Kétségtelenül nagy és nem alaptalan izgalmak előzték meg az Egri Zeneegyesület szombati hangversenyét. A tapasztalatok szerint ugyanis az utóbbi 5—6 évben egyetlen hangverseny sem sikerült Egerben a közönség tartózkodása és közönye miatt, amit még súlyosbbította terjedő gazdasági válság. A szombati hangverseny azonban, meglepe­tésként, nagy érdeklődést hozott s a Kaszinó nagytermében ha nem is zsúfolt, de telt ház gyö­nyörködött a művészi ízléssel összeállított és előadott műsor­ban. A hangverseny programmja rendkívül gazdag és változatos szépségeket nyújtott a közön­ségnek. Budapesten talán felét adják annak a mennyiségnek, ami itt megmutatkozott zenekari, vegyeskeri és férfikari számok­ban s bizonyos, hogy a minőség is azon a művészi színvonalon mozgott, amelyet a minden aka­dállyal szemben is lelkesedéssel dolgozó egyesületektől és ki­váló szellemű karmesterüktől: Huszthy Zoltántól megszokott és várt a közönség. Mindent mérlegelve nagy kul- tűrmunkát végzett a Zeneegye- sülét és a közreműködő egyesü­letek a hangverseny megrende­zésével, mert a zenei művelődés­nek űjabb ösztönzést adott s a Megírtuk, hogy a budapesti középiskolák bejelentették láto­gatásukat Eger megtekintésére. Mint értesülünk, szerdán nyolc középiskola 700 diákja, szomba­ton ismét hat középiskola 600 naikozőan Kaáli Nagy Marcal rendőrfőtanficios bejelentette, — hogy a kolduló gyermekeket az árveszékkel elhagyatottnak nyil­váníttatja s állami gyermekmen- helyen helyezteti el. A oaelédotthon megnyitásáról számoltak be ezután. Az intéz­mény igen jól beválik s vele kapcsolatban paplankészítő, sző­nyegszövő műhelyt is állítottak fel a szegénygondoző nővérek. A Bizottság ezután tagjai so­rába megválasztotta Kapor Ele­mér dr-t, 8 z Eger—Gyöngyösi Újság főszerkesztőjét, majd tu­domásul vette Bognár János dr. távozását, akinek éveken keresz­tül végzett lelkiismeretes, odaadó munkájáért elismerését nyilvá­nította. A Bizottság részletes jelentését s az adományok felhasználásáról szőlő elszámolást legközelebbi számunkban hozzuk. nemes szórakozáson a hangulati értékeken keresztül elvitte a hall­gatóságot a muzsika mélyebb értelme felé. A zenekari számok egy min­den tekintetben fegyelmezett zenekar előadásában szólaltak meg. Könnyű és nehezebb meg­oldást igénylő darabok váltakoz­tak a műsoron s az együttes mindig hajlékonyán engedelmes­kedett a karmesteri pálcának, a- mely invenciőzus felfogásban hozta ki a művek szerkezeti és formai szépségeit. Legsikerültebb, ösizedolgozottabb és kiforrottabb volt a Peer Gyut szvit, különö­sen az Aase halála, Massenet: Phaedra nyitánya, Saint Säen Danse macabre ja F. Kaufmann Emmy hegedűszólójával ésDoh- nányi Ruralia hungaricäjänak második tétele, de igen sikerült­nek mondható Weiner Diverti- mento-ja is. A közönség melegen ünnepelte a zenekart és Huszthy Zoltán karnagyot, akinek tudása és ízlése márkázta az egész est műsorát. A Ferences Szent Klára Ve­gyeskar Kóbor Antal karnagy értékei vezényletével két finom hatású magyar népdalátiratot adott elő nagy sikerrel, az Egri Dalkör pedig Jandl Béla egyik megzenésített Ady versével s különösen Koudela Géza »Babi­lonnak vizei mellett« cíaaű da­rabjával aratott frenetikus sikert­diákja érkezik Egerbe egynapos tartózkodásra. A diákok a fél 10 órai vonattal érkeznek, este hétig maradnak Egerben és az idegen­vezetőkkel megtekintik a város nevezetességeit. Eger, május 7. A védett birtokkal kapcsolatos rendelkezések kiegészítése és mó­dosítása tárgyában az igazság- ügyminiszter által a miniszter­tanács elé terjesztett rendelet- tervezet lehetővé kívánja tenni, hogy a védettség megszüntetését a bíróság valóban indokolt ese­tekben az új termés betakarí­tásáig felfüggeszthesse. Ezenkí­vül a rendelettervezet a végre­hajtás során szükségessé vált néhány eljárási szabályt kíván életbeléptetni. Ezek közül fontos az a ren­delkezés, hogy a védelem alá eső ingóságokat, mihelyt a rendes gazdálkodás megkívánja, a vé­dettség egész tartama alatt bár­mikor a zár alól fel lehat oldani, a feloldást megelőzően azonban a közfelűgyeletet gyakorló helyi bizottságot meg kell hallgatni. Az érdekelt hitelező kérelmére a bíróság elrendelheti azt, hogy az adős a feloldott ingóság el­adási árából más ingóságot ve­gyen és a beszerzett újabb in­góságot az eredetileg biztosított hitelező a védettségre tekintet nélkül lefoglalhatja, azonban en­nek az űjabb lefoglalásnak a költségét a hitelező viseli. Eger, május 7. Vasárnap folyt le Budapesten a Magyar Úszó Szövetség újonc- versenye. A verseny átütő egri sikereket hozott és rácáfolt ag­godalmainkra, amelyeket hosz- ■zabb idő óta hangoztatunk az egri űszősport fejlődése tekinte­tében. Meglepd jő eredményeket ért el két számban a fist.il egri űszőgárda s a rádió tegnap este külön dicsérettel és elismeréssel szólt az egri fiúkról. A Magyar Úszó Szövetség ujonoversenyére Biiskey főhad­nagy, egri űszőkapitány olyan legénységet küldött harovonalba, melynek szereplése nyomán mind­untalan felhangzott az egriek jellegzetes győzelmi rivalgása Négy számból állt a verseny 400 reményteljes indulóval. S ha te­kintetbe vesszük ezt a hatalmas, konkurrenciát, igazán .a legna­gyobb elismeréssel kelt adóz­nunk a fiatal és küzdeni tudó egri úszóknak. Kuhinka masí­rozik a diadalmas menet élén, a 200 m-es gyorsúszás nyertese. Kuhinka személyében különösen kitűnő finiselő képességénél fog­va nagy klasszisű üszőé lett a győzelem. Az 50 m-es hátűszás Bánhidy biztos zsákmánya volt. A hitel érdekeinek lényeges érintésa nélkül megengedhetőnek látszik a felfüggesztés a követ­kező esetekben : ha a gazdaadós a megszabott szolgáltatásoknak elemi csapás miatt vagy azért nem tud eleget tenni, mert az ingatlannak a jövedelmét a zár­gondnoki kezelés kimerítette; ha továbbá a védettség törlését olyan követelés elepján kérik, amely kellő telekkönyvi biztosí­tottság hiányában a védettség megszüntetése után sem juthat­na kielégítéshez. A rendelettervezet hatályon kívül helyezi azt az eddigi ren­delkezést, amely szerint a zár­lat megszűntetése iránti eljárást a védettség megszüntetése iránti eljárást a védettség megszünte­tése iránti kérelem elintézéséig függőben kellett tartani. Ez a hatályonhívülhelyezés azért vált szükségessé, mert e rendelke­zést visszaélésszerűen kihasz­nálták. A rendelettervezet végül fel­hatalmazza az igazságügyminisz­tert és pénzügyminisztert, hogy bonyolultabb esetekben a köte­lező fizetések mértékének kiszá­mítását részletesen szabályoz* hassák. Bánhidy csak rossz start után tud felnyomulni, de a finisben úgy ment mint az ördög. Az 50 m-es gyorsűszás Kertay jogos duzqualifikáláia után remény­telen lett az egriek számára, de a pontversenyt az egriek így is nagy fölénnyel nyerték. Eredmények: 50 m. gyorsúszás: 1. Hernándy (Lase) 29 8 mp. 50 m. hátúszás: 1. Bánhidy (Mese) 36 8 mp., kitűnő idő. 200 m. gyors: 1. Kuhinka (Mese) 2‘40 p., kitűnő idő. 2. Szilágyi (Debrecen) 250 p. 3. Puppi (Mese) 2 55 p. * Fiit rovarirtó rendkívül íz­léses pavillonja előtt a rovarok ellen küzdő, világszerte ismert Fiit hadsereg élő tagjai hívják fel a Vásár-látogatók figyelmét a légy, moly, szúnyog, poloska, hangya, svábbogár, tetü sereges irtásának nagy közegészségügyi és gazdasá­gi jelentőségére. A közismert fe­ketesávú sárga kannák tartalmá­nak hatásáról beszámol a vásár alkalmával kiadott szakvélemény- gyűjtemény, amely hazai és kül­földi tudományos és gyakorlati intézetek, valamint nagy ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági vállalatok egybehangzóan kedvező Fiit referátumait tartalmazza. Nagy érdeklődés mellett zajlott le az Egri Zeneegyesiilet művészi hangversenye 1300 diók látogat el a héten Egerbe Nagy sikert arattak Buda­pestem az egri úszó újoncok

Next

/
Oldalképek
Tartalom