Eger - napilap, 1934/1

1934-03-30 / 72. szám

2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1984. március 80. Kisebb lesz a deficit Budapest, március 29. Az u] költségvetéssel kapcso­latban beavatott helyen a kő­vetkezőket mondották: — A költségvetés végösszege még mindig nem alakult ki tel­jesen, mert bizonyos tárgyalá­sokat még nem fejeztek be. Any- nyi tény, hogy a deficit csök­kenni fog. Végleges számokról azonban még most sem lehet be­szélni. — A nyugdíjnovellának annyi positiv köze van az uj költség- vetéshez, hogy a nyugdíjasok la- káspenzciökkentősét figyelembe ▼ették. — A nyugdíjnovella alapján végrehajtandó létszámcsökkentés esetleges pénzügyi eredményei azonban nem szerepelnek az uj költségvetésben. Ez első évben egyébként sem éreztetheti szá­mottevő mértékben a hatását. — A létszámcsökkentésre vo­natkozóan az előkészületek fo­lyamatban vannak, a nyugdíj- novellákan szereplő bizottságo­kat sok helyen már megalakí­tották s egyes hivatalfónököket is utasítottak, hogy tegyék meg a jelentésüket a rossz minősítésű tisztviselőkről, akiket a bizott­ságok elé akarnak állítani. üzembe akarják helyezni, ezt már március 29-én megtehetik és az elsejéig tartő három na­pon keresetül adómentesen hasz­nálhatják a járóművet. Az ál­talános rendezés reménye tehát három népi adómentességre zsu­gorodott össze. Elképzelhető, ho­gyan tülekedtek a járőmütulaj- donosok az üzembehelyezésért, hiszen három napig ingyen le­het futni; mellékes, hogy a köz­üli adót rendesen keli fizetni egy negyedévig. Valóban: a kedvezmény ered­ménye lesújtó volt. Mindössze 11 gépjárműtulajdonos rohanta meg Hevesvármegyéből a kerületi központot, hogy kiváltsa rend­számát. Ezek közül többen azon­ban úgy nyilatkoztak munkatár­sunk előtt, hogy — nem a há­rom napos kedvezmény bírta őket elhatározásukra. Hogy milyen szomorúan áll az automobilizmus Hevesmegyé­ben, mutatja az, hogy összesen 196 automobil és 151 motor­kerékpár van üzemben a több mint háromszázezer lakosú me­gye területén, tehát minden ezer emberre jut egy gépjárőmű. A telefonkedvezméayek hatása: emelkedik az egri telefon- előfizetők száma Megtartották a mátrai völgy­zárógát első szakértői szemléjét Gyöngyös, március 29. Tegnap tartották meg a Mát­rában első szakértői szemléjét a tervezett völgyzárőgátnak. Kendi Finely István dr. a tanácsadó mérnökök elnöke, Puky Árpád polgármester, Deseő Dénes városi tanácsnok és Török Miklós erdő- mérnök társaságában ment ki a Mátrába, hogy a helyszínen tá­jékozódjék. Bejárták a mátrai üdülőhelye­ket, amelyek részére a völgy- zárőgát vizét fel akarják hasz­nálni és megtekintették a reoibi aranybánya völgyzárőgáiját is, mert az ottani gát hasonló talaj viszonyok mellett létesülvén ér­tékes tanulságul szolgálhat. Vé­gül megnézték a Ménesciapás völgyét, amelyet Tőrök Miklós a völgyzárógát megépítésére java­solt. A völgyet 650—700 méter tengerszinfeletti magassága ki­válóan alkalmassá lenné a gát megépítésére. Természetesen még sok időt és fáradtságot, igénylő precíz mérések, úgy a csapadék, valamint a talaj összetételére vonatkozóan vizsgálatok előzik meg a hely végleges megállapí­tását, valamint a tervek és a költségvetés elkészítését. A ha­tóságoknak az üggyel való ko­moly foglalkozása mindenesetre megnyugvással tölti el az érde­kelt mátrai penzió és villatulaj­donosokat, hogy a vízkérdés mi­előbb teljes megoldást nyer. Mindössze II gépjárművet helyeztek üzembe az év második negyedére az egri kerületben Összesen 196 autó és 151 motorkerékpár fut Heves megyében Eger, március 29. Egy hónappal ezelőtt híre ter­jedt, hogy a kormány megszün­teti a gépjárőssűvek közúti adó­ját és bevezeti a benzinedét. Többször rámutattunk arra, hogy a közúti adó merav rendszere tette tönkre a magyar automo­bilizmust s nemcsak fejlődését gátolta meg, hanem erősen vissza­vetette a gépjárőmű használatot. Nagy állami érdek, de nem ki­sebb gazdasági érdek fűződik pedig az automobil forgalom emeléséhez. Maga a gyártási ág rengeteg embert foglalkoztat, de még több azoknak a munkás­kezeknek a száma, amelyek a javítóüzemekben nyerhetnének elhelyezést. Szomorú statisztikák bizonyítják a közúti adó káros hatását a ezeknek publikálása, valamint az automobilos szerve­zetek többszöri sürgető kérelme már-már ügy látszott:meghozza a kívánt megoldást. Abból a körülményből, hogy sokáig nem adták ki 6lőra az április 1-től kezdődő második negyedévre a közúti adőbélyeget, sokan azt következtették, hogy még már­ciusban kijön a rendelet a köz­úti 8dő megszüntetéséről. A rendelet azonban nem je­lent meg. Helyatte egy komiku­sán csekély »kedvezményi* kap­tak a gépjárműtulajdonosok. A kedvezmény szerint mindazok, akik forgalomból kivont gép­járművüket április 1-től ismét Eger, március 29. A kereskedelmi miniszter, mint ismeretes, jelentékeny könnyíté­seket léptetett életbe a telefon- előfizetésben. Ezek közül az eg­rieket az a rendelkezés érinti, amely szerint az új állomások belépési díját 48 pangóról 8-ra szállította le a miniszter, a mel­lékállomásokét pedig 25 pengő­ről 4 pengőre. Természetesen ez a díjszabás csak ott érvényes, ahol az új állomás a meglévő telefonvezetéktől kétszáz méter­nyire fekszik. Ha ezt a távolsá­got meghaladja, a vezetéképítés költségeit az előfizető viseli. 01 ; esőbb lett a havonta fizetendő alapdíj is azáltal, hogy eddig a 6 pengő plusz 2 pengő 40 fillér beszélgetési díj, összesen 8 pen­gő 40 fillér ellenében nem 20, hanem 30 beszélgetést lehet le- boDyolítani havonta. A 30 be­szélgetésen túl minden beszélge­tésért az eddigi 12 fillért szá­mítja a posta. Ma délelőtt érdeklődtünk az egri postahivatalnál a kedvez­mények hatása iránt s azt a vá­laszt kaptuk, hogy az előfizetők száma nepról-napra emelkedik. Az olcsóbb telefon tehát jói be­válik s bizonyos, hogy további ; könnyítések még inkább növelni | fogják a telefon igénybevételét. Gyöngyös uaöban gazdag erdőit is az idegenforgalom szolgála­tába állítja A gyöngyösi városi erdő va­dászati-jog bérlete a jövő év februárjában lejár. Ezzel kap­csolatban úgy értesülünk, hogy a felszabadúlí vadászterületet a város a jövőben nem szándéko­zik bárbeedni, hanem az idegen­forgalom növelésének szolgála­tába állítja. A városházán azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a vadban bővelkedő gyöngyösi erdőben a vadállományt kilövés útján értékesítik. Az bizonyos, hogy a szalonká­ban, őzben, szarvasban és nyál­ban gazdag erdőségek igen sok külföldit csábítanának ide, akik kíséretükkel egyetemben, épen a holt szezonban erősítenék a Mátra idegenforgalmát. Felboi&colták Zubó Sándort, a Rákóczi-úti gyilkosság áldozatát Eger, március 24. Zubó Sándor holttestét, akit mint megírtuk Bírő László köz­honvéd 26-án este kilenc órakor baltával agyonvert, tegnap az Irgalmasok hullaházában fel­boncolták. A boncolást dr. Sai- lágyi József törvényszéki orvos, dr. Német Elemér főhadnagy, katonaorvos, és dr. Skultéthy Béla tiszti orves végezték lm- regh Lajos az egri törvényszék vizsgálőbfrája jelenlétében. Az orvosok megállapították, hogy a szerencsétlen Zubőt hét baltacsapás érte. Ötször a fejére sújtott Bírő László, egy vágás­sal a hüvelykujját szelte le, egy vágáe pedig a vállát roncsolta szét. A szörnyű 6rővel őasze- ■zabdalt áldozatot valószínűen álmában érték az első csapások és magához térve, védekezése közben aprítoita le a hatalmas erejű gyilkos a hüvelykujját is. Bírő László további sorsa a houvédügyészség kezében vau, itt dől el, hogy a megejtett bon­colás és a nyomozás alapján mi­lyen címen adják ki ellene a vádiratot. Hirdessen az „Egerében a nyugdíjtörvény már érvényesül az Uj állami költségvetésben

Next

/
Oldalképek
Tartalom