Eger - napilap, 1934/1
1934-03-21 / 64. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÜJSÁG 1934. március 21. maaaam», nek nagyrészt megfelelnek. Csupán az ország egye« helyeiis fordul elő, hogy a kamatfizetési kötelezettség nemteljesítése miatt a bíróságoknál a védettség megszüntetését kérelmezték a hitelezők. Meg kell állapítani, hogy ilyen irányú kérelmeket kivétel nőikül magánhitelezők terjesztették a bíróságok elé és a pénzintézetek részéről ilyen lépések nem történtek. Remélhetően a pénzintézeteknek ez a belátó magatartása is hozzá fog járulni ahoz, hogy a pénzügyminisztérium az állam által átvállalt kötelezettlégeket sürgősen teljesíteni fogja. Anglia szerint Olaszország tárgyilagos igazsággal törekszik Közép- európa békéjére Eger, március 20. A rőmai harsaa» egyezmény külföldi kritikái közül messze kiemelkedik az angol közvélemény bírálata, amely érdektelensége miatt szinte történelmi távlatba tudja állítani a rőmai eseményeket. Az angol sajtó legújabb számai megállapítják, hogy Mussolini minden befolyástól, mellékes politikai céltól mentesen, tárgyilagos igazsággal törekszik KŐ- zépeurőpa békéjének kiépítésére. Ugyanekkor, amikor lándzsát tör a német fegyverkezési egyenjogúság mellett, s ezzel kitart a Franciaországgal ellentéte* állásponton legmesszebbmenőleg elítéli a német politikai rendszer terjeszkedését. Ugyancsak tárgyilagos Olaszországnak az a mozgalma, amely a magyar revízió érdekében egyre erősebben megnyilvánul, meri történelmi és néprajzi igazságokon elapul, amelyeket Mussolini tisztán válogat ki, a kisántánt minden elferdítő törekvése ellenére. Kétségtelen, hogy az angol közvéleménynek a sajtóban való megnyilvánulása újabb erővel igazolja az olasz objektivitás mellett a magyar igazság helyi- álló voltát egész Európa előtt. A vármegye villataoMági társasága: a HEVÉRt most tartotta közgyűlését Gyöngyösön. A közgyűlés letárgyalta a múlt évi üzleteredsuényt és döntött a nyereség hovafordításáről, valamint az osztalékokról. Ezen a közgyűlésen mutatkozott be a részben átalakított igazgatóság, amelynek névsora a kővetkező: elnök Htdry Lőrinc dr., alelnökök Dutkay Pál ős borhi Borhy György. Az igazgatóság tagjai: Barna Dezső, Dezseö Dénes, dr. Heller József, Hevasy Gusztáv, Jankő-Brezovay Miklós, Okoliciányi Imre, Österreicher Dezső, Nagy Dezső, dr. Petro Kálmán, dr. Puky Árpád, Radii Károly, Ringelhann Bála ős Trak Géza. A közgyűlés az elhunyt Gáspárdy Gyula helyett dr. Barsy Istvánt választotta a felögyelőbizottiágb9. Még az export megindulása előtt meg kell építeni a gyümölcscsomagoló csarnokokat A magyar gyümölcikivitel fokozása érdekében számos intéz kedés történt az utóbbi években és a biztató külkereskedelmi eredmények további erőteljes fejlesztést indokolnak. Míg egyfelől a termelésben nagy lépésekkel előrehaladó uj ültetések nyújtanak alapot a fejlesztésre, másfelől a csomagolásban és a szállítási lehetőségek tökéletesítésében válnak szükségessé olyan intézkedések, amelyek a zamatra verhetetlen, de lédus magyar gyümölcs kiszállítását és épségben való megérkezését biztosítják. Elsősorban a gyümölcs szedése és előzetes osztályozása, aztán a piacok mellőzésével és felesleges tengelyen szállítások mellőzésével ciomagolőcsarnokok létesítésének időszerűsége tolult előtérbe, amelyekben a kereskedelem a termelőtől átveszi a gyümölcsöt. Balogh István, a Hevesmegyei Gazdasági Egyesület igazgatója, aki ezeknek a kérdéseknek egyik elismert szakértője, a Magyar Racionalizálási Bizottság és a Magyar Mérnök és Építész Egylet közgazdasági szakosztályának meghívására március 24.-én Budapesten, a mérnökegyleti székház negytarmében fog a gyümölcskivitel fejlesztéséről és ezzel kapcsolatban a gyümölcs- csomagoló csarnokok jelentőségéről és kiviteli módjairól előadást tartani. Az előadáson a kereskedélmi Sí földmívelésügyi minisztériumok érdekelt osztályain kívül a külkereskedelmi hivatal is képviselteti magát, továbbá a mező- és szőlőgazdasági, valamint gyümölcstermelő érdekképviseletek is, amennyiben az előadást vita fogja követői. Megkérdeztük B ;logh Istvánt, hogy milyen körülmények hozták előtérbe a gyümölcsösömé- goló csarnokok kérdését, és azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a magyar gyümölcikivitel zömét ezidőszeriat a lágy gyümölcsök : cseresznye, meggy, barack „ szilva és szőlő taszik, amelyeknek a csomagolása különös kíméletet, nagy gondosságot, tisztaságot! felmelegedéstől való elkerülést és mennél kevesebb átrakást igényel akkor, ha ezt messzire akarjuk szállítani. A már több éven át kialakult és most szabványosított ládák hásználata önmagában nem elég biztos egészségesen megérkező gyümölcs szállítására, hanem szükséges, hogy a gondosan osztályozott gyümölcs higiénikusan kezeltessék, hogy a fertőző spórák és gombák korai romlást ne okozzanak, hogy felesleges ide-oda szállításokkal a gyümölcsöt károsan ne törjék, és végül, hogy a tisztán és ellenőrzötten csomagolt standard gyümölcs azonnal az export vaggonokba kerülhessen, átrakodások kikapcsolására. Ez a sok kívánság c«ak a gyümölcse lomagoló csarnokok utján teljesíthető, amelyek vasúti állomások mellett épülve a termelő gócpontokon a racionális kivitelt lehetővé teszik. Ezért kért fel engem, aki ilyen csarnokokkal eddig talán egyedül foglalkoztam az országban, a Racionalizálási Bizottság, hogy a kérdést minden oldalról megvilágító előadásban issuerteasem a magyar gyümölcse :omsgolő csarnokok kérdését, és miután a kérdésnek számos technikai vonatkozása is van, kapcsolódott bele a Mérnökegyesület is. A gazdasági érdekképviseletek részéről tudomásom szerint csak egy kívánság van, mennél előbb és mennél jobb kivitelben megépíteni ilyen csarnokokat. Tudomásom szerint Gyöngyös ilyen irányú 4 év előtti tervei mellett még Jánoshalma és Szeged kívánnak as idén ilyen csarnokokat felépíteni. Az előadás a gazdasági kiállítással kapcsolatos gazdanapok idejére esik és csak örvendetes lenne, hogy ezt a nagyon fontos és eddig nálunk még teljesen ismeretlen kérdést tárgyaló előadást a gazdanapok alkalmából Budapesten tartózkodó megyebeli érdekeltek is mennél számosabban felkeresnék. Meg kell védeni a mátrai építkezéseknél a gyöngyösi vállalkozók érdekeit Győngyöj következetes várospolitikájának egyik egészséges rűgója volt mindig a lokálpatriotizmus, amely abban az elvben nyilvánult meg, hogy elsők a gyöngyösiek. Eonek az elvnek azonban nem látjuk minden vonalon való keresztülvitelét ■ kénytelenek vagyunk rámutatni azokra a hiányosságokra, amelyek érzékeny kárt okoznak a gyöngyösieknek, de szerencsére igen könnyen kiküszöbölhetők. Azt tapasztaljuk, különösen a rohamosan fejlődő Mátrefüred építkezéseinél, hogy számos esetben nem gyöngyösi vállalkozó épít, hanem idegen, holott a helybeli vállalkozók tucatjával munka nélkül vannak. Ez nem helyes, hiszen az építőipar az iparostáraadalom legértékesebb rétege s az építéli vállalkozó mega is egész sor rokonszakmát juttat munkához ■ a közterhekből alaposan kiveszi a részét, fizeti az Otit és a fel sem sorolható különböző terhekhez járul hozzá b éppen az építőszakmát nem védjük kellően. A Mátrával kapcsolatos építkezéseknél a város az örökbérletek díjának megállapításánál annyira méltányos, hogy jogosan követelheti ezzel izemben saját építőiparosainak kizárólagos alkalmazását. Előreláthatóan most tavasszal fokozott építkezés fog Mátrt furádén megindulni. A város érdeke, hogy saját polgárai kereshessék meg azt a csekély hasznot, amelyet a mátrafüredi építkezések jelentenek. A legközelebbi képviselőtestület elé kell vinni ezt a kérdési s kimondani, illetve az újabb villatelek-izer- ződésekbe bevenni, hogy a bérlő csak gyöngyösi vállalkozóval építtethet. Ez nem jelent kizárólagosságot, mert a gyöngyösi vállalkozók nagy száma lehetetlenné tesz minden karlelszerű megállapodást s hisszük, hogy az építtető is jól jár, mert a helyi vállalkozó bizonyosan olcsóbban tud vállalni, mint a viszonyokkal nem ismerős idegen. — Az idő. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Mérsékelt nyugati, délnyugati szél, holnap újból több helyen eső, a hőmérséklet nem változik lényegesen. Egerben a ma reggeli hőmérséklet -f-6‘3, a talajmenti minimum -J-5'4, a tegnapi maximum 10-2 C. fok volt. A légnyomás 740'1 mm., emelkedő irányzatú. A lehullt csapadékmennyiség magassága 24*2 mm. Bemutatkozott a HEVÉRT új igazgatósága