Eger - napilap, 1934/1
1934-02-23 / 43. szám
1934. február 23. EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 képzőintézeti tanár, karnagy, — a Ferenc»« Szent Klára vegye*, kart Kóbor Antal karnagy vezényli. — Belépődíj nine«. Március I én dalu 4" 5 őra^or a helybeli kongregációk közöl értekezletet tartanak Ivanovich Emil apát, kanonok elnökletével a E toiibus Akció női programm- já rt'. Az ínség enyhítésére az anyagi feltételek biztosítását kérik a városok Eger, február 22. Az elmúlt esz endők * p szta- latai alapján b Városok Kougresz- szusámfc szociálpolitika szakosztályát behatóan foglalkoztatja az ínsége^yhí á». amely egyre nagyobb áldozatokét követel a közületiktől. Nemrégiben jelentettük már, hogy ebbsn a tárgyban a szakosztály részlete« tar vezetet ii fog kidolgozni. Most ez a tervezet elkészült c rövidesen a belügyminiszter elé kerül. A felterjesztésben m gáilapűják, hogy a városok költségvetése a m»i összegeknél többet nem bír meg ez ínségakoiőkra beállított fedéseteknél, sót még ezt az öiz- izeget is gpssst nia k-11. A tá ssdaimi adakozás többé nem jelentés tétel az ín*égeny- híiés előirányzatában, amelyben az állami segély csak fefegé«zítő szerepet tölt be, ho'o t ez általános ínség nem egyes várcok tünet», hanem az egész országé. Megállapítja a kongresszus, hogy a probléma megoldásához anyagiak terén ma már új for räst találni nem i«~he<. Megoldási módként kínálkozik azonban a külföldi tartozások rendezése. A városokét mentőik fel *** í eáges idők tartamára a kamatéi f*be örlesztés fizetése alól s az így fehzabadúit összeget teljes egészében fordítsák íotégenyhí- téri célokra. A másik mód a függőköloső- nök rendezése volna s a Kongresszus azt kéri a kormánytól: hasson oda, brgy a függó- feőlosönökal hosszúlejáratú kká konvertálják e az így nyertösz- ■zeget is az inségakciőkra fordítsák. Végűi azt kérik a belügyminisztertől, hogy szorítsa meg az országos gyűjtési engedélyek kiadását. A kérdés ilyetén rendezése a gazdasági életbe vinne lüktető erőt • az ín- ségenyhítéa céljára eddig lekötött öc zegek közmunkákra felhasznál tökké válnának. A városok felterjesztését a belügyminisz‘ériumban hamarosan leiárgy-Iják. N mciak a városok vezetői, de az egész magyar közvélemény érdeklődéssel várja, mily <u megoldást találnak arra az illetékesek, hogy s városok Inségenyhítő tevékenységüket háztartásuk nagyobb megterhelése, az edőző polgárság any-gi erejének erősebb igényb v t-*lB nélkül elv^g zhessék. Elkészült a hdzaöómentesség meghosszabbításáról szóló előadói teruezet Eger, február 22.‘ A pénzügyminisztériumban — kiszivárgott hírek szerint — elkészült az újonnan épülő házak adómentességének meghossz b- bítáiáről szóló előadói tervezet. A tervezet előreláthatólag élénk vitát fog biprovobálni az érdekeltségek körében, men — mint értetűlürk — annak végleges tető 8lá hozatala előtt a pénzügyminisztérium illetékes ügy- osztá ya meg fogja a rendelettervezet egyes paragrafusait beszélni az érdekeltekkel. A hszad^»»en,ee*‘’gi re*- d 1 t tervezet elkészültét a pénzügy- minisztériumban érthetetlen titokzatossággal veszik körül és arról semmiféle felvilágosítást nem adnak még ez érdekelteknek sem. Ér'heMlen ás indokolatlan ez a titkolódzás, mert hisz n a kiszivárgott hírek megerősítése nem érinthet közgazdasági érdekeket, ellenkezőleg, csak megnyugtatói g hatna az egész gazdasági életre. V gy úgy érzik az illetékesek, hogy a tervezet — éppen tar- t« mánál fogva — elégedetlenségeit fog beit0’ Í ? 8 hónapi börtönre ítélte az egri törvényszék a volt terpt /tUTUUT 41. Tegnap tárgyalta bz egri törvényszék PreUenhoffer-tűnéota Szabó Ferenc volt terp*«i jegyző ügyét, 6ki 14 rendb li hivatali sikkasztás büntet ében vé- doltan állott a büntetőtanács előtt. A jegyzőt se ég 1931 ben az alispán a ^folyatott f-gyeimt vizsgálat alapján állásától felfüggesztette, különböző visszaélések miatt. S*»bé F rens úgy*- nis a kezéhez b-fizetett összege két a saját céljaira használta fel, A törvényszék a hivatali sikkasztás vádját nem látta bebizcnyí foltnak, mivel a jegyző, mint magánember élt vissza több gazda pénzével. Az ítéletben 5 rendbeli sikkasztás bűntettében, 3 rendbeli sikkasztás vétségében mond ta ki a bíróság a jegyzőt bűnösnek, 3 vádpont alól felmentette, 3 vádpontot pedig az ügyész ololt«». A i°gyzó' 8 h*n p' bőr tönre és 3 évi hivatalvesztésre Ítélte Az ügyész és a vádlott fellebbezett * Epekő-, vesekő és hólyag- kőbetegek, valamint azok, akik húgysavas sók túlszaporodásában és köszvényben szenvednek, a természetes «Ferenc József« keserűvíz állandó használata mellett állapotuk enyhülését érhetik el. Pénteken rendezi meg sífutó versenyét az Egri Jog akadémiai Kör a baktai sáncoknál Az Egri JogakRdéami Kör már januárban készült egy sífutó bajnoki verseny megrendezésére, hogy a sí'port egri művelőit összsiömöríise sa további rendszeres munkára buzdítsa. Egerben ez a sportág még meglehetősen kezdetleges állapotban V3D, részben mert a gyenge téli viszonyok eddig nem segítették elő fejlődését, másrészt mert hotszű gyalogtúrát kell tenni, míg megfrleló terephez jut a síelő a határban, Az idei tél nagyon kedvezett a sísportnak s így születhetett meg a verseny életrevaló terve. Sajnos a január közepén beállt olvadás megakadályozta a verseny megtartását a a Jog- akadémiai Kör f«lh gyo't az elő- j készületekkel, pedig az értékes versenydíjak is egybegyűltek. A tegnapelőtt lehullt hő és erős fagy aránylag kedvező helyzetet teremtett s a Jogakadémiai Kör most elhatározta, hogy az utoWő alkalmat kihasználva február 23-án, pénteken délután megrendezi Eger város sífutó bnjnoki versenyét a baktai sáncokon, 12 kilométeres távon. A verseny résztvevői és a közönség délután 2 óra és '/« 3 közölt találkoznak a baktai vám- háznál. Az első egri versenynek bizonyára nagy közönsége lesz s a nevezések is megfelelő számmal érkeznek, annak ellenére, hogy hosszú idő óta nem lehetett tre- j nírozri. Meghalt a kórházban az öngyilkos cselédlány Tegnap megírtuk, hogy bíró Margit 19 éves háztartásbeli lány a déli órákban elvágta az ütőerét és lúgkővel megmérgezte magát. A mentők reméDytalen állapotban szállították az Irgal másokhoz, ahol este 7*6-sor * i- szenvedett. Az er*« mareg teljesen ösizeronosolta b*d*őrészeit és a n gy vérveszteségtől le* gyöngült szervezet nem sokáig bírt ellenáll i. A rendőrség vizsgálatának eredménye megerősíteni látszik azt, hogy a szerencséden lány szerelmi bánatában vá t meg ez él°'t*l. Súlyos szerencsétlenség a demjéni kőbányában Eger, február 22. Tegnap délután 5 őrá tájban Demjén község elöljárósága telefonon hívt* az egri mentőket, a község határában levő kőbányába, ahol »gy munkái súlyos szerencsétlenség áldozata lett. S mperger János 29 éves bá py munkáét kőf -jté k^zb« érte a könnym végzetessé válható baleset. A f<*je fölött levő szikla, amdy alól a földei csákányozta, rázuhant és a bivotut mentők állkapocs és koponyacsonttöréssel, valamint sű yos bb természetű agyrázkódással hozták az Izgalmasok kórházába. Á'iepnta álotvo 7é'v*S. Uránia. Csütörtökön közkívá natra reprizben Szívek melódiája a szezon egyik legszebb filmje, Eggerth Mártával. Pénteken, szombaton és vasárnap Lauri Vol pi, a világ legnagyobb tenoristájá nak első nagy haDgos filmje: Nápolyi szerenád történet egy ün népéit énekesről és egy szerelmes kislányról, melynek szerepét Lilian Dietz játsza. Színhely : Velen ce, Florenz, Nápoly és Verona. A film kísérőzenéjét a milánói szimfonikusok játszák. Híradó. Előadások kezdete hétköznapokon 6 és fél 9, vasárnap 4, egynegyed 7 és fél 9 órakor. _________ * Ä túlsók evésnél, vagy túl zott ivásnál «Igmándi» gyógyvízből már fél pohár használ! a legnagyobb és legmodernebb szépirodalmi kölcsönkönyvtár 1500 mű. Állandóan újdonságokkal gyarapítva. Kölcsöndíj egy mű egy hónapra P 1—, bét mű P l-50. A kölcsönkönyvtár naponként cserélhető a Külön modern kölcsönkönyvtár, minden második könyv az olvasó tulajdona. Divatlap-kölcsönzés.