Eger - napilap, 1933/2

1933-07-09 / 136. szám

EQGB ! 1933. július 9 Nem hosszabbítja meg a kormány az év végével lejáró házadó­mentesség kedvezményét Ennek bz évnek a végén le­jár a 30 éves házadémenleetég kedvezménye, amelyet annak idején a kormány azért adott, hogy a lakásínségen segítendő, kedvet edjon a házépítkezésekre. Természetesen az érdekelt tör­vényhatósági ét megyei városok valamennyien atciői kezdtek en­nek a kedvezménynek meghosz- czebbítására, mert kétségtelen, hogy a városod fejlődését és ki­épülését erősen előmozdította ez a kedvezmény, annak ellenére, hogy az utóbbi esztendók kimé- lyült gazdasági válsága már erő­sen redukálta az építkezési ked­vet és a szükséges hiteleket is. A pénzügyminisztériumban Vargha Imre pénzügyi állam­titkár vezetésével tanácskozás volt, amelyen i.martetiék a vá­rosok akciőjára vonatkozó pénz­ügyminiszteri jelentést. Hoefner Guidő falhívta a bi­zottság figyelmét erra, hogy a rtndkívü'i adómentesség ez év végével hatályát veszti. Az ér­dekeltek törvenytervezeet ké­szítettek, tzonban nagy meg­gondolásokat és rcűlyoi tárgya­lásokat igényel a félévi meg­hosszabbítás és éppen ezért kérte, hogy ez idő alatt pangás ne következzék be. Báró Korányi Frigyes ennak ez aggályának adott kifejezést, hogy be a 30 évas házadómen- teaséget jövőre ic kiterjesztenék, i a máris fennálló tűlépítkezési I irányzatnak adnának tápot. Vargha Imre államtitkár hang- : súlyozta, hogy minden tekintet- j ben egyetért Korányi Frigyes I báróval. Rámutató.t arra, hogy minden európai áliambm az iltmét nsgyértékü adókedvezmé­nyek az adóbevételek rendkívül ! nagymérvű csökkenését idézték I elő. Ezért tehát egyáltalán nem tehet oiyau ígérese>, hogy a ' kedvezmények hatályát bármi­lyen rövid időre is meghosszab­bítják. Ezután a bizottság a jelentéit elfogadta. Az egri Honsz. ügyvezető alelnöke bepörölte feljelentőit Eger, július 8. i Nsmrégiben jelentette az Eger, j hogy az egri Honsz. aleinöke, ; Dombrády (MsdSk) Alajos dien a vármegye alispánja Vályi Ist­ván és társai feljelentésére vizs­gálatot rendelt el. Ez a vizsgá­lat, amely a legszigorúbb formák között zajlott le, súlyos bizonyí­tékokat produkált a Honsz. ügy­kezelésének szabálytalanságáról. A vizsgálat aktái már a bel­ügyminisztériumban foküüznate, ehol a fegyelmi vizsgálat elren­delését minden nap várni lehet. A bonyolúlt és amúgy is nehe­zen átlátható ügy most még job­ban kűszálődik, mert Dombrády Alajos bizonyos kijelentések mi­att az egri járásbíróságon felje­lentést tett Vályi Istvánék ellen a a büntetőbíróságon aker ma­gának elégtételt szerezni. Tekintettel arra, hogy Vályiák igazságukat az egész vonalon bizonyítani kívánják, az egri Honsz kipattant botránya most már kői fórum előtt is végképen tisztázódni fog. Világosságot te­remt ezekben a súlyosnak lát­szó ügyekben a fegyelmi eljárás, de fényt derít majd a bíróság előtt folyó pör i*. Ez az utóbbi annyival is inkább érdekes lesz, mert a fegyelmi eljárással el­lentétben a legnagyobb nyilvá­nosság előtt folyik majd le ős eddig ismeretlen részleteket is feliőr abból az áldatlan küzde­lemből, amelynek középpontjá­ban Dombrády Alajoi ügyvezető alelnök személye áll a Honsz. egri csoportjának kínos szenzá­ciót keltő ügyeiben. Öregedő egyéneknél, Ha az erek meszesednek-val segíthetnek S évekkel tovább élhetnek. Az Éraeskert mögötti varoi- rész háztuiajdonosai moit bead­vánnyal fordultak a polgármes­terhez, amelyben az árok ren­dezését kérték, még pedig mm időleges, hanem állandó jelleggel, utalva arra, bogy a jövő évi ínségmunkák keretében cement­csövekkel lehetne csatornázni ezt a fontos vízlevezető vonalat. Ez a kívánság méltányos, e keresztülvitelét az egészségügyi hatóságoknak *'s támogatni kell, mert az árokbtn meredt peohadt víz és hulladékos könnyen far­tőzést okozhatnék, Az új városrész lakóinak ké­rése mellett ismételten hangol kell adni a Makiári út veszé­lyeztetett lakossága kérésének; föltétlenül ős minél sürgősebben rendezni kell a Hadnagy u'ca környékét, mert nem engedhető» hogy egy rendezett városban a polgárságnak csak legcsekélyebb hányada is az élet és vagyon biztonság elemi követelményeit nélkülözni legyen kénytelen. — A legutóbbi áradásnak majdnem halálos áldozata volt, ki vállalja a felelősséget, ha legközelebb csakugyan bullát mos ki vala­melyik házból a felhőszakadás? ■SB Az esős időjárás egyre aggasztóbb^ teszi a mező­gazdaság helyzetet Eger, július 8. A vármegye gazdái egyre kétségbeesettebben várják már az időjárás megváltozását. A folytonos eső és hideg eddig is több, mint két héttel vetetto vissza az aratás megkezdését és az abnormii időnek minden nap psl újebb és újabb kártétele várható. Eddig, de kizárólag csak a megye déli részein, az őszi árpa aratása kezdődött meg. A buzavetésben pillanatnyilag nagyobb kártétel nincsen, a kö­vérebb vetéseket azonban lefek­tette az eső e most félő, hogy a ■zemfajlődés megakad és a ter­méseredmény ezeken a helyeken igen gyengének ígérkezik. Általában a búzából még így is az átlagosnál jobb termés vár­ható, attól lehat azonban félni, hogy most egyszerre nagy hő- aég következik be. A kapásoö- vényekre jő hatással volt az esőzés, annál nagyobb károk mutatkoznak a takarmányfélék­nél, amelyek vágása épen a leg­nagyobb esőzés idejére esett. A vármegye egéiz területén alig látni még arató munkát s legalább egy hónap fog még el­telni a termés betakarításáig. Végeredményben mégis ű->y- látszifc, hogy a Medárd-pártiak- nak lesz igazuk e ki kell várni a negyven napot, vagyis július 18-S), akkor azután remélhetőleg itt le*z az igazi nyár. Felboncoltak az ostorosi országút halottját A Bukuli-árok rendezetlensége árvízveszedelemmel fenyegeti az Érsekkert mögötti városrészt Rendezni kell a Maklári-úti vízlevezetést is. Valószínű, hogy nem gyilkosság, hanem baleset történt. Eger, július 8. A múlt hetek esőzései nemcsak a Mablári út vízlevezetésének rendezetlenségére hívták fel ez illetékesek figyelmét, hanem az Érsekbert mögött húzódó Bukuli- árok őr a is. A patak felduzzadt vize föihűződott az árokba s mi­vel az ároknak az úttal szem­ben lévő partja alacsonyabb mint­egy hatvan centiméterrel, a víz kicsapott és tetemes károkat oko­zott a közeli házakban. A vesze­delmet fokozta sz a körülmény, hogy az árkot évek óta nőm tisztíttatták s a benne felgyűlt szeméi, hulládéi* kisebbítette befogsdőkép sségét. Eger, július 8. Az ostorosi országúton, mint már jelentettük, a boránkelö fa­lusiak szekere mellest halva ta­lálták Gál Gy. János jómódú novaji gazdálkodót. Az első je­lek arramutattak, hogy a gaz­dálkodót, aki Egerből borszállí­tásból tért haza, leütötték és ki­rabolták. A csendőrök azonnal jelentőst tettek a fair. ügyészségnek a rej­télyes halálról és elkezdték az ügy nyomozását. Etuián már megállgpítohák, hogy Gál Eger­ből kissé ittasan indult útnak és ekkor az volt a feltevése a ciend- őts'goek, hogy ez országúton egy nagyobb zökkenőnél a ré­szeg gazda kieshetett a szekér­bő és ekkor oly súlyos sérülést szenvedett, hogy »bba belehalt. A bír. ügyészség, hogy az os­torost rejtélyes halálra világos­ságot derítsen, indítványt tett a vizsgálóbírónak a holttest fel- boncolására s a vizsgálóbíró csütörtökön felbeneoltatta a holt­testet. A boncolásnál megállapították,

Next

/
Oldalképek
Tartalom