Eger - napilap, 1933/2
1933-12-03 / 228. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI UJSÄG 1983. december 3. KOLDUSOK NYOMÁBAN Akik minőén tilalom ellenére az uccán keresik a »kenyérrevalót«. Három községi üzemet szüntetett meg Hevesmegyében a belügyminiszter Eger, december 2. A belügyminisztérium, mint ismeretes, szemlét tartott a nem gazdaságosan dolgozd városi és községi üzemek felett s ennek értelmében született meg az a döntés, amely egész sor községi üzem megszüntetését rendelte el. Negyvennégy ilyen üzem szüGyöngyös, december 2. A gyöngyösi városháza egyik vezető tisztviselőjét a napokban felkeresték a gyöngyösi, állás- nélküli fiatal tanítók, mintegy tizennégyen s támogatást kértek. Ezek a fiatal diplomás emberek, akik kezükben az oklevéllel a legkétiégbeejtőbb helyzetben vannak s mióta a képesítést megszerezték, nem tudtak elhelyezkedni, azt a kívánságukat tolmácsolták, hogy a gyöngyösi iparos és kereskedő tanonciskolánál helyezzék el őket, azoknak a tanítóknak a helyére, akik magasabb fizetési osztályban vannak, de jelenleg is tanítanak a tanonciskolában sezért még külön havi 30—40 pengő havi fizetést kapnak. Ez az ősz- szeg ugyan nem túlságosan magas, de mégis valósággal meg váltás volna azoknak a számára, akik évek őta fillér jövedelem nélkül tengetik életüket. Tegnap este országszerte leesett a hé, átmenetileg pedig némely helyen havaiesö is volt. A havazás a Dunántúl középső részein volt a legnagyobb, míg a keleti megyékben több helyen egyáltalában nem esett hő. A Mátrában és a Bükkbea is ujsbb Gyöngyös, december 2. Jelentetjük már, hogy a Szondy tüzérek az idén is megrendezik a gyöngyösi Katolikus Legényegylet dísztermében hagyományos Borbála-műsoros délutánjukat, amely iránt az egész város társadalmában négy érdeklődés nyilvánul meg. Az ünnepség rendezői az idén még a múlt esztendeieknél is változatosabb műsort állítottak össze, úgyhogy nagy siker várható az előadás nyomán. Közreműködnek a műsoros délutánon a legénységi dalárda, a karpaszományosok s a gyöngyösi társaság igen sok tagja. nik meg rövid időn belül s Hevesmegyét annyiban érinti a miniszteri intézkedés, hogy itt három község szeszfőzdéje, Bükk- szenterzsébe», Örvény és Poroszló üzemei fognak bezárulni. A megszüntetett községi szeszfőzdék valószínűleg magánkézbe kerülnek. A gyöngyösi városházán azt a felvilágosítást kBpták, hogy a tanonciskolák a kir. tanfalügye- lőség, illetve a kultuszminiszter fennhatósága alá tartoznak, akik a tantestület megválasztott személyzetét állásában megerősítik. Ezeket a tanerőket ugyanis csak 3 évre választották meg ideiglenes minőségben s az iskolák felügyelőbizottságának joga van a 3 év eltelte után új tanerőket megbízni az oktatással. Az állástalan fiatal tanítók kérését, amelynek külön súlyt ad a szociális igazságra való törekvés, tekintetbe kell vennie az iskolák felügyelő bizottságának s odahatni, bogy ezt a kérést minden körülmények között teljesíteni lehessen. Az állásban levő tanítók bizonyára megértik a nyomorgó fiatalság helyzetét és önként fogják ezeket a helyeket átengedni a kenyértelenül tengődő fiatal generációnak. havazás volt a a Bükkben a ma- gassbb pontokon már 30 centiméteres régi és új hő fekszik. Egerben a Szőlészeti és Borászati szakiskola hivatalos mérése szerint 3 centiméter magas volt a hő, amely olvadás után 3 msfl-es csap dáknak felel meg. A Borbála napot a ferencren- diek templomában tartandó szent mise vezeti bej délelőtt 10 órakor, a műsoros délután pedig délután 3 órakor kezdődik a következő programmal: Ammer: Nem nem, soha. Énekli a legénységi dalárda ; prolog ; Grieg : Uj hon, előadja a legénységi dalárda ; Szondy György: történelmi kép 3 részben •, Memento, előadja Nagy A. szakaszvazető; Kodály: Intermezzo a Háry Jánosból, előadja a gyöngyösi zenekedvelők egyesületeinek zenekara. Ciárdajelenet. Tánckettős Liszt Magyar rapszódiáján. Vígjáték; káplár Túra Feri, énekes tánokettős. Borbála tekercs felolvasása, tűzéravatás. Eger, december 2. Érdemes a szeretet meleg fénye mellett näha a vizsgálódás hűvösebb l&mpájával is belenézni a koldusok életébe. Mint mindenütt, Egerben is valamikor ki.Vünő szervezetük volt a koidutoknak, valóságos önkormányzati formák közt éltek, mint a városok (no, ennél jobb hasonlatot nem lehetett volna találni) de míg ez autonómiákat csak lassan nyirbálják a szegénység növekedésével, a koldusok szervezete egyszerre megszűnt az úgynevezett Egri Norma bevezetésével és a szegénytámogatást közös hozzájárulással, közös alapból intézik. Sajnos igaz, a közős adakozás egyre vékonyabb lesz, de még mindég jut betevő falat a legszegényebbeknek, arányosan, szépen elosztva. Bárcsak a szervezeti jövedelmek igazságosabb elosztására is kitalálnának egy ilyenforma szabályozást.De másként alakulna az élet ezen a világon. Ha királyt nem is választottak maguknak, mint a gazdagok és ko'duiok világvárosában: Pániban, valamifajta bírátkodáiuk és jogrendszerük határozottan volt. A szerzett jogokat föltétlenül tiszteletben tartották s ha egy-egy »jól bevezetett helyre* konburrens mankó kopogott, azt a többiek egyakarattal elmarták onnan. Kezdje alulról, álljon ba inasnak valahová a külvárosba. Ezek a jól bevezetett helyek jől is jövedelmeztek, akadt koldus, aki után olyan takarékkönyv maradt, amivel egy rendes ipa- roimester is százszor eldicieke- dett volna akkoriban. Hát még manapság. De hát a koldusok rendi alkotmánya megszűnt, a koldulás szigorúan tilos s ezt a tilalmat a rendőri karhatalom érvényesít. Tévedés azért azt hinni, hogy a koldulás, mint foglalkozási ág megszűnt. Most is űzik szép számmal, bujkálva persze, ahol rendőr ninoi és rendőr sok helyen nincs, mert kevés a létszám. A ma koldusai azonban ötletekkel dolgoznak, szélhámos találékonysággal játsszák ki az emberi jóindulatot, színészied- nek ; a koldulás elvesztette egyetemes sajátságait és mindig nagyobb helyet enged az egyéniség kifejlődésének. Jellemző a mai évekre, hogy most már nem létfentartásról van sző, hanem alkohol, dohány és mis élvezeti cikkek beszerzéséről. Az egri aszfalt a koldusok több fajtáját termelte ki. Gyerekek A gyerekek néha rajokban lepik el az ucoát. Főként három cigánycsalád putrijából hozzák rongyaikat és siránkozó hangjukat, apjuk, anyjuk küldi őket koldu’ni, de mostanában néhány főldművesgyerek is feltűnt köztük, akiknek mozira, cigarettára kell a pénz. Kitűnő ember- és belyzetism-rfitük van. LégszívóHASZNOS TUDNI, Igmándi a megfelelő'kórese- tekben otthon minden évszakban sikerrel alkalmazhatók. BtbDou noigyot aisero íiataicm- berhez sodródnak, aki néhány méteres zaklatás után előveszi a tárcáját és pár fillérrel megszabadul. Persze a hölgy előtt kényelmetlen rárivalloi a gyerekre, s a gyerek ezt nagyon jől tudja. Visszautasítás esetén egyszerű véleményt is nyilvánítanak, ami nem mindig bírja el a nyomdafestéket. Ha azt mondom, hogy nincs nálam pénz, azt felelik: nem igaz, ha sietek és nem bírnak követni, kifejezik határozott kívánságukat, hogy ne lépjek olyan nagyokat. Ha valaki megtorló intézkedéseket akar tenni a szemtelenség láttán, csú- folődó grimásszal eltűnnek egy mellébuccában. A kölcsönkért csecsemő A külvárosi utcán két cigányasszony jár bázről-házra. Csecsemő van náluk. Lehet, hogy az egyiké, lehet, bogy a másik az anyja, de az is lehet, hogy egy harmadik asszonytól kérték kölcsön, aki otthon a kasszát kezeli. Legalábbis erre vall, hogy hol az egyik, hol a másik megy be a kapun a csecsemővel, a hflyes munkamegosztás alapján. Egyszer nyomon követtem őket. Hideg téli délután volt. A gyerekről levették a kapuban a szegé-, nyes pólyát, hogy egyszerre kék lett a teste a hidegtől és reszketett az istenadta. Az asszony, mielőtt belépett a házba, nagyot csípett a csecsemő húsán, a gyerek fájdalmas sírásba kezdett. Még hallottam, amint az asszony mondta az egyik lakás ajtajában: — Ninoi mibe takarni, msg éhen is sír szegény. Végigjárta az udvarházat aztán megrakodva kijött, a gyereket becsavarta és vitte tovább. Meg kellett volna kövezni, vagy véresre verni. Az ál favágó A Ciiky Sándor ucoán találkoztam vele. Valami öreg gé- pészforma ember, már tavaly is fiz áViGaíüÍQT) fitrttri gyöngyösi tanítók segítséget kérnek Országszerte megkezdődött tegnap a havazás Nagy érdeklődés nyilvánul meg a Szondy-tüzérek műsoros délutánja iránt