Eger - napilap, 1933/2

1933-11-29 / 224. szám

4 EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1933 november 23. Az Országos Szarvasmarhatenyósztő Egyesület ellenőrzése alatt álló felnémeti tehenészetéből i az érseki uradalom literenként 16 fillérért friss, teljes tejet házhoz szállít, Előjegyzéseket elfogad az érseki uradalom gazdasági hivatala. Halálos szerencsét­lenség az ostorost hegyek között. Eger, november 28. Az elmúlt éjjel halálos eze- rencsétltmég történt az ostorod úton. A hegyek között Ferencz Jőzaef Dovaji gazda Oitoroiről kétfogatű szekerén hazafelé igye­kezett. A meredek domboldalon a szekér megciűszott és elütötte a lovakat, majd felfordult a kocsi. A gazda a szekér alá került, mely a szerenciétien embert agyonnyomta. A halálos végű balesetet reggel fedezték fel és mikor Ferenoz Józsefet kiszaba­dították a szekér alő), már hatott volt. — Az Egedia corporatio gyűlése. Az Emericana Egedia corporatioja november 25 én Egerben tartott kis- káptalani gyűlésen dr. Tóth. József commissiarius az új káptalani jel­vényeket meleg szavak kíséreté­ben adta át dr. Búzás Endre és Sólymos Sándor tagoknak. Dr. Schönwitzky Bertalan prior a folyóügyeket ismertette, majd So­mogyi Károly öregurat a Curia tiszteletbeli örökös seniorának vá­lasztották meg. Végül Somogyi Károly kitűnő előadásban ismer­tette a szabadkőművesség múltját és működését. * Orvosi hír. Dr. Markovich László volt klinikai orvos, több­szörös szakorvos fogorvos Gyön gyösőn letelepedett vitéz Keresz­tesi János Hanisz tér 4. számú há­zában, ahol rendelését a napokban megkezdi. — Halálozás. Részvéttel vettük a hírt, hogy özv. Szolcsányi Gyu- láné életének 75. évében, hosszú szenvedés után 27-én meghalt. Te­metése ma délután 3 órakor lesz a Grőber-temetöben, az engesztelő szentmisét ma délelőtt 10 órakor mutatták be érte a főszékesegy­házban. — December 3-án kezdődnek a kultúrdelutanok a Katolikus Legény­egyletben. Az egri Katolikus Le­gényegylet a már a múltban is oly nagysikerű és nívós kultúrdélután- jainak sorát december 3-án délután 5 órakor kezdi meg székházának dísztermében. Az első kultúrdélután előadója dr. óriás Nándor jogaka­démiai tanár lesz. December 10. én vitéz Subik Károly prelátus, kano­nok, 17.-én dr. Horváth Géza fő­orvos tartanak előadást, míg a 26.-i karácsonyfa - ünnepségen ismét vitéz Subik Károly mond ünnepi beszédet. A kultúrdélutánok és a karácsonyfa ünnepség műsorán e- zenkívül ének, zeneszámok és kisebb jelenetek szerepelnek. December 31. én családias szilveszteri tea- estély, Vízkereszt napján, január 6.-án pedig vidám délután lesz. A kultúrdélutánok mindig pontosan 5 órakor kezdődnek. * Rózsasapka vízhatlan, rózsa­fák téli fagy elleni megvédésére, olcsón kaphatók a Sajtószövetke­zetben. — Mikulás-est a Mária Valéria Intézetben. December 5 én a gyön gyösi Mária Valéria Intézet nagy­termében műsoros Mikulás estet rendeznek a szegények segélyezé­sére. Belépődíj 40 fillér, amelyért mindenkinek egy Mikulás csomagot is adnak. Az ember sorsa írásban van! PVTHl A az e9yetlen párisi ill I11A magyar grafológus 1 Budapest, Főherceg Sándoru. 9. Vidékieknek levélben is tanácsot, irányí­tást ad családi, üzleti, gyermeknevelési kérdésekben. — Hozzátartozók kézírása melléklendő. — Elveszett. Az Uránia mozgó­ban vasárnap, a harmadik helyről egy nagy horgolt zöld sálkendő. Megtalálója adja át a pénztárnál levő cukorárusnőnek. * Minden bárhol hirdetett, ismertetett maggar és külföldi kőngv beszerezhető és meg­rendelhető a Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Művészet. December 3-án nyílik meg az egri képzőmű­vészeti kiállítás. A magyar képzőművészet ki­váló reprezentánsainak kiállítá­sa az egri Kaszinó dísztermében december hó 3 fip, vasárnap d. e. 11 órakor nyílik meg. A ki­állítás előkészítésében nemcsak a kiállító művészek, hanem Eger város közönsége is részt vesz. A kiállítás tartama alatt két fel­olvasás is lesz. Az egyiket Glatz Oázkár festőművész, a Képző­művészeti Főiskola tanára tartja »Mecenäi« címer, a másikat Pé­csi Pilch Dezső festőművész, a Képzőművészeti Főiskola tanára «A mai művészeti irányzatok» címen, tárlatvezetéssel kapcsola­tosan. Film. Uránia. Kedden csak egy na­pig, filléres helyárakkal: A bol- bogság útja vígjáték. Főszerep­lők Paul Hörbiger, Luisse Ullrich, Heinz Rühmann és Paul Heide­mann. — Burleszk kiegészítő mű sor. Szerdán és csütörtökön, csak 16 éven felülieknek : A 3000 éves ember az örök szerelem miszté­riuma két részben. Első rész : Hz élő múmia. Második rész : A Fá­raó leánya. Burleszk és Fox hír­adó. Előadások kezdete 6 és fél 9 órakor. * Karácsonyi zenealbumok. Bárd Nádor és Rózsavölgyi köte­tenként 6 P. Kapható a Sajtószö vetkezetben. SAKK. Az egri Sakk Kör erő­sen készül a miskolci és diósgyőri versenyre. Amióta Egerben megalakult a Sakkőr, tóba olyan változatosán izgalmas és érdekességekben gaz­dag verseny nem volt, mint az idei. Garay pozícióját az előre törő fiatalok teljesen megingat­ták. Új nevek kerültek felszínre Zagyva, Sztrapkovics, Schwartz, stb. személyében, akiknek nagy elméleti és gyakorlati felkészült­sége nemvárt meglepetést oko­zott. Kovács László a Kör leg­szellemesebb játékosa (aki az idén nBgy elfoglaltsága miatt csak mérsékelten tud szerepelni a versenyen) a legnagyobb el­ismeréssel nyilatkozott a feltörő fiatalokról. Véleménye szériát vidéken alig van erősebb sakk­kör az egrinél. Éppen ezért nagy érdeklődés előzi meg Kovács László tanítványainak miskolci és diósgyőri kettős szereplését, amit kétnapos kirándulás kere­tében akarnak megoldani. A Körben erős a hangulat ■ min­denki győzelmi reményekkel in­dul a küzdelembe. Ez annál is inkább nagy teljesítmény lenne, mert a miskolci Makk Észak- megyarország bajnokcsepata. — Csütörtökön, azaz 30-án fél 9 őrára kéri a Kör tsgjait, hogy megbeszélés végett jelenjenek meg a Kör helyiségében. Tarródy. Budapesti rádió-műsor. Szerda, november 29. 6.45: Torna. Utána: Columbia- gramofónlemezek. 9.45 : Hírek. 10 : 1. Képek a jobbágy világból. 2. Ételreceptek: Különleges mártások. (Felolvasás). Közben : Odeon—Par- lophon gramofónlemezek. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat 12: Déli harangszó az Egyetemi temp­lomból, időjárásjelentés. 12 05 : Eugen Stepat orosz balalajkazene kara. Közben 12 30: Hírek. 1.15: Időjelzés, időjárás- és vízállásje­lentés 130: A magy. kir állam­rendőrség zenekara. 2.40: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, ár- folyamhírek. 3.30: Diákfélóra. »Egy nap a régi Pompejiben*. 4: »A sí sport.* Tatár István elő­adása. 4.45: Időjelzés, időjárás­jelentés, hírek. 5: »A szerelem la­tin dalosai * Csengeri János dr. előadása 5 30 : Sebők Stefi éne­kel, zongorán kíséri Polgár Tibor. 6 : Olasz nyelvoktatás. 6.25 : Poly- dór—Brunswick gramofónlemezek. 7 25: Am. kir. Operaház előadá­sának ismertetése. 7.30: A m. kir. Operaház előadásának közvetítése.« »A mosoly országa.« Regényes operett 3 felvonásban. Az I. fel­vonás után: Hírek. A II. felvonás után: Időjárásjelentés. Az előadás után: Horváth Rezső és cigány- zenekara II: Kőszegi László fran- cianyelvü előadása. Laptulajdonos és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztéssel megbízott: Dr. Kapor Elemér. Igazgató: Radii Károly. Versenytárgyalási hirdetmény. A vezetésem alatt álló Gyöngyösi Ala­pítványi Közkórház 1934 évi szükségle­tére szolgáló kenyér, mészáros- és hen­tesáruk, tej, továbbá gyógyszer, kötszer és egyéb orvosi cikkek szállítására ezen­nel pályázatot hirdetek. Az évi szükségletek: Kenyér, mintegy 1000 métermázsa és cca 24.000 darab sütemény. Mészárosárúk: cca 10.000 P értékben. Hentesárúk cca 15.000 P értékben. Tej, cca 6.000 P értékben. Gyógyszer, kötszer stb.: cca 20.000 P' értékben. Felhívom a pályázni óhajtókat, hogy ajánlatukat zárt borítékban legkésőbb fi évi december hó 20 án d. e. 12 óráig fenti intézet igazgatóságánál annál is inkább adják be, mert a később érkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek. A szállítás körülményeire vonatkozó felvilágosítások, továbbá a szükséges ajánlati űrlapok fenti intézet gondnoki hivatalában a hivatalos órák alatt bár­mikor beszerezhetők. Gyöngyös, 1933 november hó 25-én. Dr. Frindt Ferenc József m. kir. egészségügyi főtanácsos, kórházigazgató. mindenféle üzleti és hivatalos nyomtatványok a legszebb kivitelben és jutányos árban készülnek az Az összes egyházi és iskolai nyomtatványok állandóan raktáron vannak. Meghívók, számlák, levélpapírok, borítékok, (224) Nyomatott az Érseki Liceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDÁBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom