Eger - napilap, 1933/2

1933-11-08 / 206. szám

4 EGEK 1933 november 8. Az Országos Szarvasmarhatenyésztfi Egyesület ellenőrzése alatt álló felnémeti tehenészetéből az érseki uradalom literenként 16 fillérért friss, teljes tejet házhoz szállít. Előjegyzéseket elfogad az érseki uradalom gazdasági hivatala. minőt csak fővárosi színpado­kon lehet látni. A darab Pirandellonak egyik legkülönösebb és legjellemzőbb műve. Az írő, mint legtöbb eset­ben, nyitva hagyja a mese meg­oldását, da tökéletesen befejezi a darabot. Pergő, szellemes dialó­gusok és drámai feszültségtől fűtött jelenetek vezetnek rá a gondolatra, bogy az apró embe­ri igazságok o<ak viszonylago­sak, mert nincs két ember, aki ugyanazt a tényt, történést, egy­formán látná, bizonyos esemé­nyekből ugyanazt a következte, lést vonná le. A darab befeje­zése tehát csak látszólag nem hoz megoldást, mert az alapgon­dolat tisztán álla közönség előtt, sőt egyedül csak ebben a fogai, maz&sban jut tisztán kifejezésre. A közönség — kétségtelen — kissé szokatlanul fogadja ezt a drámai képletet, azonban az írő szándéka annyira nyilvánvaló, hogy az utolsó jelenet nem okoz semmi zavart a megértésben. A szereplők egytől egyig ön­tudatos művészek. Mindenki a helyén. Tökéletes összhang, tel­jes illúzió, pompás díszletek, frappáns rendezés; a közönség elbűvölve ül a nézőtéren, benne él a mozdulatokban és az izgal­makban, amelyek a színpadot fűtik. Ez a lelkes művész-gárda magával ragad és ellenállhatat­lan szuggesztívitfiisel kénysze­rít, hogy vele éljünk az első szótól az utolsóig. Dr. Búzás Eadréné a darab középpontjában megdöbbentő re­alitással játszotta a vergődő anyát, a megértő anyóst: szelíd volt, szomorú volt, finoman ée kiegyensúlyozottan váltotta han­gulatait szerepe szerint. Tiszta orgánuma, fejlett színpadérzéke, nyugodt bátorsága külön élmény- nyé avatta ezt az alakítást. A minden árnyalatban kifogástalan rendezést is neki köszönhetjük. Dövényi Nagy Lajos mint mindig, most is jő volt; meglepő maszkja, játéka frappáns. Sze­rettük volna bemutatni Piran- deliónak. Karczos Béla a fölény, a gúny, a játékos szatíra mesteri ábrá­zolója. A darab esze, a szerző Szalontay Elek gőzmosoda, kelmefestő, vegytisztító egri fióküzletében új vezetés meliett szakszerű gallértisztítás. Gallértörés nincs többé! Saját üzememben készül a munka. Szolgálatkész Szalontag Elek Széchenyi u. 8. szája, ez intelligencia, a higgadt művészi biztosság egy személy­ben. Tükörjelenetét nem lehet elfelejteni. A kisebb szerepekben Forster Tiborné, Kugler Ilonka, Lestál Anna, Füköh Erzsébet, Staud Mária, Lestál Miklőr, Barta Bé­la, Apor Elemér pompásan ját­szottak és tudásuk legjavát ad­va, minden túlzás nélkül járul­tak bozzá a megérdemelt siker­hez. Meg kell külön említenünk lemestalvi Antal alakítását, aki Agazzi tanácsos szerepében is­mét kitűnő színésznek bizonyult. Babocsay Zoltán, az inas szere­pében remekelt és okozott Kar­czos Bélával való jelenésében harsogó derültséget. A szombat esti előadás előtt dr. Német Antal a Napkelet szer­kesztője helyett, ki elfoglaltsága miatt nem jelenhetett meg, Brez- nay Imre méltatta az előadás jelentőségét néhány tartalmas szóval. A minden ízében magyaros fordítás Fáy E. Bála érdeme, aki a szombati előadáson személye­sen is megjelent. (—ssy.) ^Hirdessen az EGER napilapban.^ Budapesti rádió-műsor. Szerda, november 8. 6.45: Torna. Utána: Columbia gramofónlemezek. 9.45 : Hírek. 10: 1. A magyar gazda meg a család­ja 100 évvel ezelőtt. 2. Sárossy Gyula verseiből. Közben: Colum­bia gramofónlemezek. 11.10: Nemzet közi vízjelzőszolgálat. 12 : Déli ha­rangsző az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12 05 : Ragyóczy Jolán zongorázik, Koller Alfréd hegedül, zongorán kíséri Polgár Tibor. 12 30: Hírek. 1.15: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30: A m. kir. Mária Terézia 1. hon védgyalogezred zenekara. 2.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhírek. 3.30: A rádió diák­félórája. 4: *A nő tornája.« Kövessy Margit előadása. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: Tóth Lia cimbalmozik. 5.40: Olasz nyelv- oktatás. 6.10 : Columbia gramofón­lemezek. 7.15: »Meddő tárgyila gosság.« Márkus László előadása 7.45: Gitár est. Rendező Náday Béla. Közreműködik: Szedő Miklós (ének), Tokaji András (gordonka), Bertha István (celesta), Frits Mik­lós, Náday Béla, Odry Zuárd és Varga Istvánná (gitár). 8 45: Idő­jelzés, hírek, lóversenyerdmónyek. 9 : A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar. 10.15: Időjárás­jelentés. 10.20: Magyari Imre és cigányzenekara. 1120: Keleti Lili zongorázik. Laptulajdonos és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztéssel megbízott: Dr. Kapor Elemér. Igazgató: Radii Károly. 998/1933. vhszám. Árverési hirdetmény. Az egri kir. járásbíróságnak 6809/3/ 1931 sz. végrehajtást elrendelő és a ti­szafüredi kir. járásbíróságnak Pk 1055/ 1932 sz. kiküldő végzése folytán az eset­leg fizetett összeg betudásával 881) pengő tőke s jár. behajtása végett dr. Huber Elemér ügyvéd által képviselt Hermes Magyar általános váltóüzlet rt. végre­hajtató javára tiszafüredi lakos végre­hajtást szenvedő ellen 1933 évi novem­ber hó 16. napján d. e. 8 órakor Tisza­füreden, végrehajtást szenvedett üzleté­ben 2500 P-re becsült ingók, u. m. desz­kák bírói árverésen eladatnak. Tiszafüred, 1933 évi október hó 15. napján. Rákóczg János bír. végrehajtó. Csereakció 1933 október 25-től november 10 ig. :::::: Régi használt arany töltőtollat 5-től 10 P-ig terjedő értékben veszem vissza öntől, ha e csereakció tartama alatt Park er-tol lat vásárol nálam. :::: Modern Készpénzben! visszatérítés P 5 Vételár P 30 Premier P 5 P 35 Junior, Lady és Baby • P 7 P 95 Special P 8 P 53 Senior P 18 P 62 A Parker töltőtoll egész életre szól I Egri Kar. Sajtószövsfkezet. Versenytárgyalási hirdetés. Az egri m. kir. államépítészeti hivatal a m. kir. polgári iskola telekrendezési, csa­tornázási, vízvezetéki, valamint kerítés épí­tési munkálatainak biztosítása céljából ver­senytárgyalást hirdet. Ajánlatok tehetik: munkacsoportonként és pedig telekrendezési, csatornázási és vízve­zetéki munkákra külön, kerítésépítési mun­kákból a föld, kőműves stb. munkára külön és a lakatos munkára külön, de az összes munkákra is együttesen. A versenyezni óhajtók felbivatnak, hogy „Ajánlat az egri m. kir. polgári iskola te­lekrendezési, csatornázási, vízvezetéki, vala­mint kerítésépítési munkáira felírással ellá­tott, pecséttel lezárt borítókba helyezett aján­lataikat 1933 évi november hó 24-ik napjá­nak d. e. 11 órájáig alulírt hivatalhoz köz­vetlenül, vagy posta útján nyújtsák be. Az ajánlat az előírt ajánlati minta és aján­lati költségvetés felhasználásával teendő, az ajánlati költségvetésben az egységárakat és ajánlati végösszegeket nemcsak számokkal, hanem betűkkel is be kell vezetni. Az ajánlathoz az ajánlati összeg 2 %-át kitevő bánatpénznek valamely m. kir. adóhivatalnál vagy állampénztárnál történt letételéről szóié nyugta, vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolata, vagy a bánatpénz elküldését iga­zoló postai feladóvevény csatolandó. Az aján­lathoz sem pénz, sem pedig értékpapír nem csatolható. Az ajánlattevő tartozik ajánlata mellé csa­tolni az OTI-vel szemben fennálló, vagy egyéb köztartozásáról szóló kimutatást. Azok az ajánlattévők, kik a munkálat tel­jesítésére törvényes képesítéssel, illetőleg jo­gosítvánnyal nem bírnak, kötelesek ajánlata­ikban képesítéssel bíró megbízottat megne­vezni. Azok az ajánlattévők, akik alulírt hivatal felügyelete alatt mun­kát nem végeztek, illetőleg előtte ismeretlenek, tartoznak megbízhatóságukat az illetékes ke­reskedelmi és iparkamara bizonylatával iga­zolni. Az ajánlatok alulírt hivalban 1933. évi november hó 24-ón 12 órakor fognak felbon­tatni. A versenytárgyaláson az ajánlattevők, vagy képviselőik jelen lehetnek. A művelet és feltételek a hivatalos órák alatt alulírott hivatalban megtekinthetők és ott az azokra vonatkozólag netán szükséges felvilágosítások is megadatnak. Ugyanott az ajánlati minta, az ajánlattévő által ártételek­kel kitöltendő ajánlati költségvetés és szerző­dés ívenként 30 fillérért megszerezhető. Az ajánlattevők ajánlataikkal a versenytár­gyalás napjától számítva fiO napig maradnak kötelezettségben. Eger, 1933 október 31. Tóbiás József kir. műszaki főtanácsos, hivatalfönök. — Az »EGER« kiadóhivatala Líceumi Könyvnyomda. Tefsfonszaina 176. KIHIRDETÉSEK Minden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fillér. VÍZMENTES ponyva 3X6 méteres el­adó. Cím: Makiári út, Téglagyár. 1—3 TŰZIFA nagyobb és kisebb tételek ér­tékesítését vállalom, kényszerkölcsönköt- vényt veszek. Pollák, Debrecen, Miklós ucca 13. ELADÓ Érsek ucca 15. számú ház elő­nyös vételárban, értekezni jobbra, ház- tulajdonosnál. 1—1 NETREND Legújabb őszi és téli kiadás már kapható a Sajtószövet­kezet és Széchenyi könyv- kereskedésekben. mindenféle üzleti és hivatalos nyomtatványok a legszebb kivitelben és jutányos árban készülnek az Meghívók, számlák, levélpapírok, borítékok, ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDÁBAN Az összes egyházi és iskolai nyomtatványok állandóan raktáron vannak. (206) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom