Eger - napilap, 1933/1
1933-05-09 / 102. szám
4 6GEB 1933 május 9 A nagy ambíciójú társaságnak két sokat igérö, bájos tagja: Guggenberg Alice (Szi'vássyné) és Ivanovich Ili (Etelka) pompásan illeszkedtek be a gyorsan perdülő együttesbe és nagy mértékben hozzájárultak az est teljes sikeréhez. Szintén sok tapsot kaptak. Az epizód-szerepek személyein tói: Taskár Károly (Kobak) és Értékes Ibolya (Mari) megtalálták a kellő hangot és mozgást, ami az ilyen hálátlan kié szerepeknél az egyedüli és legfőbb kellék. A rendezés fáradságos munkájáért Lestál Annát illeti a legteljesebb elismerés éppen úgy, mint a szcenikai rendezésért Kar- ezos Bélát, a Thalia ügyvezetőjét. Közönség: a második este majdnem telt ház, első nap jó félház. Pedig mindkét este zsúfolt ház gyönyörködhetett és kacaghatott volna, ami pedig nem utólBŐ ebben a nehéz világban. B-y Hirdessen az »EGER« napilapban! SPOKT A jogakadémia úszóinak sikere Budapesten. ABEAC űszóversenyén, szombaton este állottak starthoz a jogakadémia úszói és eredményes szereplésükkel szépen megállották a helyüket az egész ország egyetemei és főiskolái között. Bitskey Árpád 1.13.2-őt úszott 100 m. háton. Kiss Zoltán 1 perc 5 mp. et 100 m. gyorson, Mezey István 3 07 mp.-et 200 m. mellen. A 3X100 vegyes stafétában (Mezei, Bitskey, Kút) főiskolai rekordot állítottak fel s a 3.48 mp-ee idejük országos viszonylatban is nagyon jő. Nem jön filléres Gyöngyösről a Mese-Gykase mérkőzésre. Vasárnep lesz a tavaszi bajnoki idény nagy derbi mérkőzése a Mese és a Gykase között. Gyöngyös ez alkalomra filléres gyorsot kért a MÁV-től, hogy drukker-gárdáját lehozhassa. A Máv. azonban nem volt hajlandó a mérkőzésre fillérest indítani. ítéletkivonat. A m. kir. rendőrség egri kapitánysága Rosenfeld Piroska egri lakost azért, mert fehér bort vörös borral házasított, az 1924. évi IX. te. 42, és 43. § alapján 2 napi elzárásra ítélte. Felebbezés folytán a. m. kir. rendőrség vidéki főkapitánya az Ítéletet úgy változtatta meg, hogy nevezettet 30 pengő, Rosenfeid Józsefet pedig, mert vendéglő üzemének ellenőrzését gondatlanul elmulasztotta, az 1924. évi IX. te. 42. és 43. §. alapján 50 pengő pénzbüntetésre Ítélte. A m. kir. belügyminisztériumban szervezett kihágási tanács 414/1933. kih. számú Ítéletével helybenhagyta. Eger, 1933 április 17. Dr. Medriczky sk. rendőrfogalmazó, rendőri büntető bíró. * Minden bárhol hirdetett, ismertetett magyar és külföldi könyv beszerezhető ás megrendelhető a Sajtószövetkezet könyvkereskedésében Jössze - Dobó 1:3 (1:2) A tavaszi forduló első mérkőzését játsző Jössza nagyon gyönge formát mutatott, amit az eredmény hűen bizonyít. Első félidőben a Dobó fiatal játékosokból összeállított cispala teljesen a kapuhoz szögezte a Jőiszét, amely csak néhány veszélyes Ufutfissal tartotta pár psreig izgalomban a Dobó lelkes közönségét. A második félidőben a Dobó kissé fáradtan játszott, úgyhogy inkább látszott a két csapat 6gyenraDgú félaek. Az eredmény teljesen megfelel a játék alapján mutatkozó erőviszonyoknak. — Azt az egyet leszögezhetjük, hogy a Jöatzéaek teljesen felesleges volt a szezon közepén ilyen gyönge együttessel elkezdeni a küzdelmet,mert ez az egyesület, amely az őszi szezont végigjátszva pont nélkül, még ma is az utolsó helyen kullog, még csak helyezésre sem számi hat. * Kölcsönkönyvtárból kiselejtezett tudományos és szépirodalmi művek olcsón kiárúsíttatnak a Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Észak—Közép 2 : 4. Szentkorona Kupa. A volt Bohn S. C. játékosokkal erőien megtűzdelt Észak válogatott vereséget szenvedett Szolnokon. A vereség oka valószínűleg az, hogy az említett játékosok mm tudtak teljesen beilleszkedni tz Észak közel múl ban Egerben szereplő csapatába. Közgazdaság. Borpiaci jelentés. Már hónapok óta várta a bortermelő, hogy mikor kezd a bor ára szilárdulni. Végre a május meghozta ezt az örömet és a szőlősgazdák birsé bizakodőbban néznek a jövőbe. A kereskedők és vendéglősök részéről már bb. 10—14 napja megindult az erősebb vásárlás. A készletek óborban nagyon megcsappantak. Hevesen 130 hl. magasfobu musbotálybor literenkiat 28 filléres árban, 120 hl. leányka ás furmint iiterenaint 22 f-ért. Gyöngyösön 440 hl. rizling fajbor merenkint 20 fillérért, 1 vagon otelló mélyfekeie literen- kint 22 f-érr. Egerben 230 h\ 14 3%-os rizling fajbor 25 fillérért, 100 hl. fehér asztalibor 21 f ért, 40 hl. bikavér 30 f ért, kisebb 30—40 hl-es tétel fehérborok egyre- másra 22—24 f-ért. Baranyában elkelt 3 vagon vegyes fehérbor liíerenkint átlag 14—15 féri. Tokaj hegy alján egy kissé szintén megindult a kereslet, egyelőre az egészen olció bora« iráni. Finomabb 13, 14—15% os szamorodni borok litereraict, minő ség szeiint 32, 40, 50 és 75 fillérért keitek el. Badacsonyban szünetelő kereslet, közepes kínálat mellett eladasott 60 hl. 13 5 fokos literen- kiút 28 fillérért, 40 hl. 14 2 fokos literenkiat 40 fillérért. Vidéki irányárak május elején: A tömeg,ermő vidékeken silány kesamerszborok ára ma 1'4—1*45 fillér fokonkiut. Gyöngyösön 1*5 fülén él olcsóbban még a kommerszbort sem lehet venni. A Balaton mellékén az osztrák vásárlás hatása alatt az őrak emelkedtek néhány fillérrel. A 12—18 fokos finomabb fehérborok 24—34 fillér közötti árakon keinek el. Egerben is szilárdultak az árak. Kommersz 11—12 fokos fehérborokért 21—23 fillért kérnek és a valamirevaló 13 fillért urasági tételekért 28—30 fokos is megfizetnek a kereskedők. Az egri bikavér ára lényegien emelke dst*. | Budapesti rádió-műsor. Kedd, május 9. 6.45: Torna. Utána: OdeonParlophon gramofónlemezek. 9.45: Hírek. 10 : 1. Megemlékezés Abonyi Lajosról, szoborleleplezése alkalmából. 2. Tíz perc a virágoskert ben (felolvasás). Közben Odeon- gramofónlemezek. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 11.15—11.45 ig : RáÚj könyvtár A mai súlyos gazdasági helyzet elsősorban az intelligens középosztályt sújtja, amely társadalmi osztály általában nincs abban a helyzetben, hogy az elsőrendű szükségletei ellátása után kulturális igényeit Is ki tudná elégíteni. Ezzel számolva cégűnk elhatározta, hogy mintegy 2000 kötetből álló szépirodalmi és ifjúsági kölcsönkönyvtárát kifejleszti és felfrissíti, amelyet felajánl a közönség használatára. A könyvtár anyagát a legújabb megjelenésű, t. olvasóink által kívánt és legjobban kedvelt könyvekkel állandóan kiegészítjük. A használati dijat méltányosan állapítottuk meg és pedig . egypióra"egyszerre egy műre”! pengő, egy,' hóraffegyszerre kótmüre^ pengő. Biztosíték minden mű után 2 pengő. Minden olvasónak jogában áll a kedvére való könyveket meg is vásárolni s azok árait 25-50 °/o al olcsóbban szá- mítluk a bolti árnál az olvasottság mérve szerint. Szives látogatását kéri „Széchenyi“ könyvkereskedés c&Síz (102) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly dióüzenetek a Nemzetközi Vásárról. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12 05: Odeon grammofónlemezek. Közben 12.30: Hírek. I: Időjelzés, jelzés, időjárás- és vízállás- jelentés 115—2.30-iq : Rádióüzene- tek a Nemzetközi Vásárról. 2.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhírek. 3.30 tói 4.40 ig : 4.45: Időjelzés, idöjárásjelentós, hírek. 5: Rácz Zsiga és cigány- zenekara. 5 45: »Erkel Ferenc pusztai hangversenye.* Irta Németh István. Felolvassa Schroedel Attila báró. 6 20: Petri Endre zongorázik. 6 55 : »A vén szamár.« Krúdy Gyula elbeszélése. 7.25: A m. kir. operaház előadásának ismertetése. 7.30: A m. kir. Operaház előadásának közvetítése. »Álarcosbál.« Dalmű 5 felvonásban. A II. felv. után: Időjelzés, hírek. Az előadás után : Idöjárásjelentés. Majd : Fenntartott idő a nemzetközi Liszt Ferenc zongoraverseny külföldi részt vevőinek esetleges szereplése számára. Laptulajdonos és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Igazgató: Radii Károly. ízléses finom kivitelben, minden színben. 6 cm. szélességben fm. ként P 1*50, óriási választék. nagy választékban, már 12 pengőtől. evőeszközök darabonként és kazettákban gyári áron. Takarékossági könyvre. KLEIN ZOLTÁN üveg- és porcellán kereskedőnél, Eger. KiskirSctísds. Sünden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb kishirdetés 60 » vasárnap és ünnepnap 80 » Hirdetések előre fizetendők. KÜLÖNÁLLÓ villalakás, (Deák Ferenc ucca 29. szám) mely áll 4 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, éléskamra, mosókonyha és pincéből, évi 16C0 pengő lakbérért vízdíjjal együtt f. évi november 1-től — esetleg augusztus 1-től — kiadó. Értekezni Deák Ferenc ucca 27. szám alatt. ELADÓ gyökeres szőlőojtvány, sima és gyökeres szőlővessző. Gröber Jenő Eger. FRISS teatojás kapható napi áron az egri Érseki Uradalom egri baromfitelepén. TÖBBSZÖR DÍJAZOTT szülőktől származó pedigrés pomerániai törpe spitz kutya eladó. Deák F. u. 27. szám. 1 SZOBA, konyha mellékhelyiségekből álló lakás kiadó. Kisasszony u. 2. 3781 ELSŐMÁRKAJÚ autó, két üléssel, hátul felnyitható két pótülés, igen szép kivitelben, majdnem új, magánostól alkalmi áron eladó. Cím kiadóban. e VADÉSZ ucca 6. számú ház eladó. Értekezni Széchenyi ucca 8. szám. 3805