Eger - napilap, 1933/1

1933-06-03 / 116. szám

1933 jűoiuB 3. EGEB 3 el a közgyűlés az elnökválasz­tást. Koós Mihály ny. államtitkár, az Országot Mezőgazdasági Ka­mara igazgatója indokolta ne­hány szóval a földművelésügyi miniszter elhalaaztó óhaját, é* Krisztián Imre, valamint Rád- vámzky báró felszólalásai után az elhalasztás hívei izemmel láthatólag izaporodtak, mikor Bogyai Elemér lárotpttaki föld- birtokos ismét izenvedélyea sza­vakkal követelte a választás megejtését, amelyet szerinte fel­tétlen mag kell tartani. Az el­halasztást indítványozó Gálffy kamarai tag felolvasta Lukács Béla orsz. képviselő, a másik elnökjelölt sürgönyét, ameiybau szintén a választás elhalasztását kéri az őt támogató kamarai ta­goktól és mikor a kedélyek már meg látszottak nyugodni, felállt Melczer Béla földbirtokos, és ki­jelentette, hogy oly későn érte sültek jelöltjük halasztó szándé­káról, hogy már nem volt mód­jában intézkedni és mert teljes számban megjelentek, kérik és kívánják a választás megtar­tását. Plósz István elaök utalt arra, hogy a kamara elnöki tanácsa a választás kiírásánál honorálta azok kérelmét, kik azt kívánták, és épen ezért méltányos, hogy a másik párt óhaja is nyugodt megvitatás tárgya lehessen. Da különösen fontosnak ítéli, hogy a kamarai elnök megválasztása teljesen egyenlő fegyverekkel küzdő felek között történjék meg és még így sem lesz elkerülhető ez, hogy tövisek a szívekben ne maradjanak.Ezért különösen kéri a nyugodt és higgadt tárgyalást. Krisztián Imre újabb hozzászó­lása után Hodobay miskolci pol­gármester a jelöltek személye és a kamara érdekeire való tekin­tettel összekapcsolta Gálffy és Szigeti indítványait akként,hogy javasolja a választás záros ha­táridőre való elhalasztását és már most az új.elnökvátasztő köz­gyűlés időpsutjának kitűzését. Hodobay javaslatát Piósz el­nök névszerinti szavazás alá bocsáj tóttá és így kevés szó­többséggel elhatározták, hogy június 17-én d. e. Va11 órára tűzik ki bz új einökválasztó közgyűlést. A szavazás eredménye szem­mel láthatólag meglepte a vá­lasztás megtartása mellett kar- doskodókat, akik kizárólag Lu­kács Béla híveiből állottak. A tárgysorozat további pontjai és indítványai már nyugodt tempó­ban folytak le és a mintegy másfélórás izgalmak után a köz­gyűlés délután órakor Plósz elnök zárőszavaival ért véget. * R páratlan gyógyerő, ami az «Igmándi«-ban rejlik, évezre­dek óta föld gyomrában érik! Ünnepélyes keretek között tartotta meg évzáró ülését az érseki jogakadémia Juoius l én ctütörtökön dél­előtt 10 órakor tartotta meg a líceum f u'ájában tanévzéró köz gyűlését az érseki főiskola Jog­éi Államtudományi Kara, a szó kottnál is ünnepélyesebb s na- gyobbszabásű keretek között. A tanévzárő közgyűlést meg­előzőleg 9 órakor a licíum ká­polnájában Venczell Ede pápai preiátu", jogakadémiai igazgató fényes asszisztanciával miiét és Tcdeuxot mondott, melynek vé­geztével az ifjúság s a tanári kar a líceum aulájábi vonult. Az ünnepélyes közgyűlés nagy­számú és előkelő közönség je­lenlétében folyt la, amelynek so­raiban ott láttuk a főkáp a!an, a honvédség, a kir. törvényszék, ügyészség, pánzügyigazgatóság vezetőit s szépszámú küldöttsé­geit, valamint megjelentek a Jog- akadémia Barátai Szövetségének Egerben élő tagjai közül is igen sokan. A Magyar Hiszekegy akkord­jai után Venczell Ede prépost­kanonok, jogakadémiai igazgató mondotta el tanévzárő beszédét. A nagy tetszéssel fogadott érté­kes tanulmányban mélyenjáró okfejtéssel mutatta ki, hogy az állam nem monopolizálhatja a főiskolai oktatás jogát, hanem részt kell abban vennie az Egy­háznak is, mely különben év­századokon keresztül az egye­temek és főiskolák alapításával elévülhetetlen érdemeket szer- zett a kultúra fejlesztése terén. Az államnak nemcsak olyan tisztvi­selőkre van szüksége, akik a jogot talán kitünően is ismerik, hanem jellemükkel, szociális érzésükkel sokkal inkább hasznára vannak a társadalomnak. Az állami egye­temek tanárai függhetnek a min­denkori politikai hatalomtól, an­nak meggyőződésétől, de a ka­tolikus főiskola világnézete min­dig ugyanaz : örök. Az nem lehet közömbös viszont, hogy a jövő nemzedék, az ifjúság milyen vi­lágnézetben, mily erkölcsi elvek szellemében nevelkedik fel. A mély hátást keltő tanulmány után dr. lóth József jogtanár kéri jegyző az 1932—33 i tanév eseményeit ismertette jelentésé­ben, amelyből pregnánsan dom­borodott ki annak a munkásság nak képe, amelyet a jogakadémia tanári kara a az ifjúsági egye­sületek végeztek. A tanulmányi jutalmak oda­ítélése tárgyában jeleatstte ezu­tán a kari jegyző, hogy Venczell Ede jogakadémiai igazgató ismét 50—50 pmgő jutalmat tűzött ki azon joghallgatók számára, akik júniusi alapvizsgájukat egyhan­gú kitüntetéssel teszik le. Az igazgató műit évi jutalmát Hevesi Gáza és Pethes László joghall­gatók nyerték el. A akadémiáról távozó hallga­tók nevában Neufeld Bála bú csűzott el meghatott érzésekkel az Alma Matertől s tett Ígéretet arra, hogy hívek maradnak az akadémián magukba szívott esz­ményekhez. Az akadémia Btráti Szövetségébe invitálta ezután lelkes szavakkal a távozókat dr. Barsy István érseki jogtanácios, a Szövetség egri osztályának el nöke. Párhuzamot vont a múlt és jelen ifjúsága között s meg­állapította, hogy bár elhelyez­kedés s anyagiak terén előnyben volt a régi nemzedék, a nevelés s önképzés Serén előbbre van a sasi ifjúság, amelytől joggal le­het várni az apái hibája folytán elpusztult haza helyraállítását. A lélekemelő ünnepség a Him- rusz elénaklésével ért véget. Két filléres gyorssal 2500 idegen érkezik. Egerbe Pünkösd héttőjén Az Idegenforgalmi Hivatal idegenvezetőket keres. Két filléres gyors érkezik Pün­kösd hétfőjén Egerbe. Az első Budapestről indul és reggel 9 ő. 15 pkor érkezik Egerbe. A budapasii filléres 20 kociiva), 1400 utassal jön. Vissza este 21 őr« 30 parckor indul a fővároiha. A második filléres Törökszent- miklósről indul, útközben felve­szi Szolnok és Jászberény uta­sait ős délelőtt 10 óra 22 perc­kor érkezik Egerbe 15 kocsival, tehát 1050 utassal. Vissza este 18 óra 35 perckor indul Égerből. Sző volt arról is, hogy Deb­recenből különvonattal jönnek az üszők és kísérőik bz űizó- vsrsenyre és a magyar váloga­tott vizipóló mérkőzésére; azon­ban ez a hír még nem nyert hi­vatalos megerősítést. A filléresek érkezésével kap­csolatban az Idegenforgalmi Hi­vatal felkéri a város közönsé­gét, hogy miután az iskolák if­júsága a vizsgálatok miatt nem állhat rendelkezésre idegenve­zetőként, legyen segítségére a hivatalnak az idegenek kalauzo­lásában. Akik erre a közérdekű feladatra vállalkozni szívesek, jelentkezzenek a menetjegyiro- dában a hivatalos órák alatt. — A Hevesi Dalegylet tízéves ju bileuma. A Hevesi Dalegylet tíz­éves jubileumát üli meg június 3-án, szombaton. Ez alkalomból díszhangversenyt rendez az egye sülét fővárosi művészek közremű­ködésével. A hangverseny után tánc lesz. ntr trrtTfifmrrmrr* •traarTiffiTMi’"11" *r—»»—«i—» SDficoanaa HIBEK — 1933. június 2. — — Trianoni szentmise június 4-én. Június 4 én, vasárnap a trianoni béke megkötésének 13. évforduló­jának napján szentmise lesz a fő­székesegyházban. Ugyanezen a na­pon, délután 4 órakor fél óráig fognak zúgni a harangok a ma­gyar gyász jeléül. — A plébánia közli a szegedi filléres gyors utasaival, hogy ré­szükre nem fél 5 órakor lesz szent­mise a főszékesegyházban, mivel a vonat az eredeti menetrendtől eltérőleg 7 órakor indul; hanem 6 órakor. — Halálozás. Részvéttel vettük a hírt, hogy Simony Simonyi Gyula nyug. műszaki főtanácsos meghalt. Temetése 30 án délután történt meg a Fájdalmas Szűzről nevezett temető kápolnájából. — Évzáró tornaünnepély a főreál­iskolában. Az egri állami Dobó 1st ván főreáliskola pünkösd első nap­ján, június 4-én délután fél 5 órai kezdettel évzáró tornaünnepélyt tart a Move érsekkerti sporttele­pén a következő műsorral: Fel­vonulás. Nemzeti ima. Közös tag szabadgyakorlatok. Futások : 60 m , 80 m., 100 m. Szertorna: nyújtó, korlát, plint, bak, ló, ugrózsámoly és magasugrás Társasgyakorlatok. IV. osztály Tízperces torna. I. oszt. Gyakorlatok zártrendben. III—VII. o.-ig Tráfás versenyszámok. Fabot- gyakorlatok ütemjelzés nélkül. V. o. Tornászbajnokság. Tagszabad­gyakorlatok énekszóra. Gúlák I— VII o.-ig. Négyszögalakítás. Díj­kiosztás. Himnusz. Elvonulás * A bélműködés szabályozá­sa, az egészség alapja. Egy kiváló készítménnyel, mely «Citrosal« névvel került forgalomba, már egyszer s mindenkorra segíthet magán. Tökéletes gyomortisztító, mely pótol minden kúrát, mert kristályos, mesterséges, Ízletes cit­romos ízű karlsbadi só. Kitűnő tulajdonságai mellett még oly ol­csó, hogy mindenki megvásárol­hatja Kávé-, tea- szaküzlet Rum és likőr különlegességek. Meinl Gyula kávébahozatali r. t. lerakata Eger, Jókai ucca. Telefon: 228. — A hevesmegyei automobilosok testületileg vesznek részt a gyön­gyösi repülönapon. A gyöngyösi pün­kösdi repülőnapon a Hevesmegyei Automobilosok Egyesülete testüle­tileg vesz részt. Az egri autósok csoportosan indulnak Egerből 4 én, délután 2 órakor a Korona Szálló elől. * Kölcsönkönyvtárból kiselej­tezett tudományos és szépirodalmi művek olcsón kiárúsíttatnak a Sajtószövetkezet könyvkeres­kedésében. _______________ H irdessnn az EGER napilapban. * Szívbetegeknek és érel­meszesedésben szenvedőknek a természetes «Ferenc József« keserűvíz használata könnyű és pontos bélműködést biztosít. Kli­nik i vizsgálatok igazolják, hogy a Ferenc József víz különösen agyvérzésre és gutaütésre hajla­mos idősebb embereknek kitűnő szolgálatot tesz. A Ferenc József keserüvíz gyógyszertárakban, dro­gériákban és fűszerüzletekben kap­ható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom