Eger - napilap, 1933/1
1933-01-01 / 1. szám
1933 január 1. EGER 5 Bereute! darabos szén házhoz szállítva 2-80 valamint a Salgőtarjánvidéki összes szenek a legjutányosabb árakban megrendelhetők a Károly Károly papirkereskedésben (Széchenyi u. 13. sz.) és a Hunyadi téri trafikban (Velcsey ház.) 3195 * Standard Lord a legmodernebb legjobb és legolcsóbb 3 csöves rádió beépített dynamikus hangszóróval, hullámszűrővel Illés Béla rádiószaküzletében. Boldog újévet kiván mélyentisztelt vevőinek Nagy László hentes, Szent János ucca 3. — Elkésett, de precíz tudósítás a kistályai apróságok karácsonyi íin- aspsegéröl. Ma délben az Eger legfiatalabb levelezőjétől iudo«í- sáat kapott a szerkesztöaég. Kis tfilyáről jött e riport, Póta Már ia legkisebb, de nem legfrissebb munkatársunk irta, amennyiben a karácsonyi ünnepségről szól az episztola, tehát enyhén számítva is elkésett egy héttel. Ennek ellenére közöljük a levelet, azzal az üzenettel a kedves ciöppiégnek, hogy máskor ide jében számoljon be az ilyen fontos eseményekről, mert különben a szerkesztő báoti dorgatóriuma el nem marad. Beszéljen egyébiránt a levél, amit vonalas irka- píron, de szép gömbölyű batük- *el és ami fő, nem is ceruzával, hanem tintával írt Mártuska mindössze egy poca ejtésével: Kérem szerkesztő bácsi, tessék kiírni az újságjába, hogy mi 26 án a kistályai iskolások közül nagy színházat játszottunk karácsonykor, először ez iskolás pajtiknak, aztán a bácsiknak és néniknek. A plébános bécsi csinált nekünk színdarabot, jó tanítóink betanítottak rá, háromszor húzták fel a függönyt a színpadon, olyan nagy előadásunk volt, de mi jól megtanultuk a szere peickef, énekeltünk is szépeD, én angyal voltam, szárnyam is volt, Berta nőniők várták, volt eleven tubika is, meg szép ka- rácionyfa i*, még hő is volt, sngyalok húzták csepp szánkőn a kis Jézuskát, olyan drága volt az egész, az iskolánk tele volt, meg is tapsollak bennünet, nagyon sokan sírtak is, mert jól játszottunk, mért nem tetszett kijönni? Kezeit csókolja Póta Márta a 6-ik angyal. * Üzletszerzésre alkalma urakat és hölgyeket felvesz a Ma gyár Hollandi Biztosító. Kezdőket kioktatunk, egy havi próbaidő után fixfizetést adunk. Iroda Szánt János u. 10. sz. alatt. . u. é. k. kedves vendégeimnek és jó ismerőseimnek. Unterreiner János Xorona-száílöBoldog újévet kívánok minden vendégemnek és jóbarátomnak, Páll Mihály korcsmáros. Szilveszter és újév napján disznótoros vacsora. Kedves vevőineb Boldog újévet kiván Czeizel János és testvére :: Nagy Szilveszter-est a Park-vendéglőben • Hangulatos zene, ingyen sorsolás. Malac és egyéb nyeremények. B. U. É. K. BÁLLÁ JÓZSEF. — Kétszáz pengőre ítélték, mert megverte 70 éves apját. Vancsik Imre hatvani nyugalmazott Máv. altiszt mint magánvádló szerepelt abban az ügyben, amelyet a fia Vancsik József ellen felmenő ág beli rokonon elkövetett testi sértés miatt indított a kir. ügyészség Vancsik már régóta haragos viszonyban élt az apjával, mert az a fiaira íratta a vagyonát, de mert nem látták 5$ el kedve szerint, vissza akarta venni. Emiatt napirenden voltak a torzsalkodások különösen az egyik fiú, József és az idős ember között, sőt a fiú egy ízben annyira elragadtatta magát, hogy az ágyban fekvő apjára támadt és véresre verte a te hetetlen embert. Emiatt az apa feljelentette a fiát, akit az egri törvényszéken az egyesbiró tegnap 200 pengő pénzbüntetésre ítélt, de a büntetés végrehajtását felfüggesztette. Az Ítélet nem jogerős, mert az elitéit nem vállalta a vád beli cselekményt, sokalta is a büntetéspénzt és fellebbezést jelentett védője utján. Hirdessen az »EGER« napilapban 1 Fantomas a színházmozgóban. Vasárnap két előadásban V* 5 és 8 órakor kerül bemutatásra Fantomas kalandja 30 felvonásban a városi-színházban. Ezenkívül műsoron vannak még Harold Loyd, Tinta Muki és Ferkó burleszkek. Jegyelővétel vasárnap délelőtt 10—1-ig és délután 3 órától a városi színház pénztáránál. — Tolvajok garázdálkodása a vásáron. Kozma Lajos és Ferenc nagylósi napszámosok régóta munka nélkül voltak s egy harmadik társukkal tolvajszövetséget alakítottak abból a célból, hogy a vásárokon szerzett zsákmányon megosztozkodnak. A hatvani kirakodó vásáron a rővidárúsok sátrai között Róth Manó és Szevér An- talné kereskedők sátrából különböző vászonárút loptak el úgy, hogy egy óvatlan pillanatban a kabátjuk alá rejtették és elfutottak. A károsultak észrevették azon ban a turpisságot, zajt csaptak s a két Kozmát rendőrnek adták át. Bűntársuk, aki egy mellékuccában várakozott, még idejében megne : szelte a bajt és kereket oldott. A í tegnap tartott egyesbírói tárgya- | láson a tagadásban levő tettesek | ügyét elnapolták. * Takaréktűz hely a lakás egyik legfontosabb berendezési tárgya. Modern samottal bélelt tűzhelyek kaphatók Illés Bélánál . Eger. Hirdessen az F.GER napilapban. ] Szerkesztői üzenetek. V. B. Bíjoi ki* verte mai azá- muakből kimaradt a nagy anyag- toriődás miatt, azonban legközelebbi ünnepi azámunkban közölni fogjuk. ALFA SEPARATOR RT. Budapest, I., Csurgói-út 15/a TELEFON 58-8-23, 58-8-24 Városi iroda: IX., Ráday-utca 14. TELEFON 86-1—21. Fölözőgépek Takarmányfüllesztők Vaj- és sajtgyártási gépek és eszközök TELJES BERENDEZÉSEK Kannák, mindennemű bádogáru Igen kedvező fizetési feltételek KÉRJEN DljTÄLÄN PROSPEKTUST * Don Juan igazi élete. Paul Pierre Rogt.r új adatodon é» új megállapítdiokon nyugvó érdekes regényének magyar közlési jogát megszerezte a Budapesten megjelenő 8 Órai Újság. Január második számában már mégis kezdi n szenzációs írás közlését. A 8 Órai Újság a legjobban szerkesztett délutáni lep: hírszolgálatai teljesek, értesülései frissek és igazak. A 8 Órai Újság kiadóhivatala és azerkeiz- tösége: Budapest, VIII. József körút 5. * 519-es Fiat autó hathengeres, hatszemélyes, amerikai tetőzettel ellátóit, remek karosszériával, új gumikkal, leggondosabb karbantartva, pótalkatrésszel, szerszámmal, huzatokkal bőven ferszerelve eladó. Különösen alkalmas vidéki uradalmaknak, földbirtokosoknak, gazdálkodóknak országúti használatra, túrákra, nagy sebességénél és erőkifejtésénél fogva különösen alkalmas. A mai viszonyokhoz képest i» igen csekély az eladási ára. A kocái Budapesten megtekinthető. Ér deklődőknek felvilágosítással szolgál és egyedüli megbízott Deutschländer Dező, Lipót körút 29 III. 23. Film. Heti műsor az Urániában. Szombaton és vasárnap Szilvesztereste és újév napján nagy vígjáték-est. Bemutatásra kerül: Feleségem a hadnagy úr nagy katona vígjáték, melyben a főszerepeket Eggert Márta, Verebes Ernő, Felix Bressart és Georg Alexander játszák. Eggert Márta magyarul énekel. — Burleszk és híradó. — Hétfőn nincs előadás. — Kedden : Volt egyszer egy keringő. Lehár Ferenc nagy sikert aratott film operettje, parádés szereposztásban. A film négy napig marad műsoron, leszállított helyárakkal. Boldog újévet kíván összes ismerőseinek és jóbarátainak 3205 BESZNYÁK JÁNOS hentes, Balassa Bálint ucca 36. Házaknál sertésvágást vállatok. A n. é. közönség tudomására hozom, hogy a Szolid árak és pontos kiszolgálás. Szíves pártfogást kér Boldog uj evet kívánunk nagyrabe- csült megrendelőinknek, üzletfeleinknek és jóbarátainknak :: Baranyai és Losonczy kár- pitosokEger, Széchenyiu. 25.